Péntek Róbert: Weöres – antropozófiai közelítésben
(Weöres Sándor gyermekverseiben található transzcendens bölcsesség az antropozófiai szellemtudomány tükrében)
Mottó:
“A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik. A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy maga és mások rovására, rejtek-utakon él. Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar.” /Részlet Weöres Sándor: Teljesség felé c. könyvéből, Természetes igények /
E szöveg alapjait egy egyetemi dolgozatom képezte, melyet Modern magyar irodalom kurzusra kellett elkészíteni, viszont újraolvasva rég írásom, úgy gondoltam, immár talán mélyebb rálátással az idő és a tapasztalat kegyeméből, újból elmélyülök e mélységes magasságba, melyet Weöres Sándor, gyermekversnek titulált sorai nyitottak meg. Bízom benne, hogy a szöveg, az életrajzi vonatkozások, s olvasmányélményeim segítségével kirajzolódó kapuvonal megnyittatik az Olvasó lelkében, s tovább, messzebbre vezeti a gondolkodás eleven árama, mint amire én jelenleg képes voltam. Soraim nem teljesek, hisz ahogy Thomas Mann is írja: „Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?”
Fejtegetéseimben Weöres Sándor egy gyerekversét a Rongyszőnyeg-ciklus alkotásai közül bontanám ki, akár a prizma a fényt, annak a tükrében, hogy Weöres művészete mennyire egyetemes és kozmikus léptékeket mutat fel, még a gyerekversként funkcionáló alkotásokban is. Weöres így ír egy levelében „gyermekversei” kapcsán: “Azokat a verseimet, amiket később gyerekversként soroltak be, nem gyerekeknek írtam. Nem gondoltam a gyerek-felnőtt különbségre. Minden vers utólag gyermekverssé nyilvánítható, ami nem elvont, nem komplikált; dallamos, ritmikus; a hangzásával, dinamikájával hat. Ami csak egyszerű életdarabkákat tartalmaz.” [1]
Költőnk a gyermekekről is ebben e szemléletben nyilatkozik a tőle származó idézetben: „mert a legtöbb felnőtt, ha gyermekeknek ír, a gyermeket kezdetleges, együgyű lénynek tekinti, akihez le kell ereszkedni, én viszont a gyermeket kristályosan egyszerű, kozmikus lénynek ismerem és felemelkedni igyekszem az ő értelmen kívüli, ősi fantáziavilágába. Szerintem nem a gyerek a még-tökéletlen felnőtt, hanem a felnőtt a már – tökéletlen gyermek.”[2]
Ezen a pár soron keresztül is láthatjuk, hogy Weöres milyen bensőséges és metafizikai tisztelettel tekintett a gyermekre, mint a kozmosz egyik különleges entitására. Annyit megjegyeznék a költővel kapcsolatban, hogy véleményem szerint, mivel költői pályája igen fiatalon, már gyerek korában kezdett kibomlani benne, és az interjúkból is lehet tudni, hogy mély emlékeket hagyott benne, ezért valószínű, hogy belső gyermeki öntudatra ébredésének okán láthatta így a gyerekek lényét, de ez pusztán sejtésem a jelenségről.
Megejtenék egy rövid kitérőt a kisgyermek belső világáról, egy olyan perspektívából, mely írásunkban központi szerepet foglal el. Georg Kühlewind, antropozófus filozófus Rudolf Steiner ismeretelméleti munkásságát tovább mélyítve indult el, s írásaiból ugyanaz a mélységes szellemi következetesség és belső munkálkodás erőfeszítése árad, akár Steiner munkáiból. Mielőtt indokolttá tennénk az antropozófiai világszemlélet jogosultságát Weöres Sándor kapcsán, az említett szerző egyik munkájából néhány idézett gondolattal kapcsolódnánk a gyermeki entitás jelenségéhez.
„Ha egy kisgyermeket vagy egy archaikus tudattal rendelkező embert megkérdeznénk arról, hogy vallásos-e, van-e „hite”, hisz-e istenekben, nem értenék a kérdést. Mert az archaikus ember és részben a kisgyermek számára is a világ „értelemteli”, jelentést hordozó és jelentést közvetít. A világban észlelhető a „beszéd” jele, azaz egy jelentés jele. Ahol azonban „beszéd”, tehát jelentés mutatkozik, ott az elfogulatlan lélek természetes módon sejt vagy felismer „valakit”, egy személyt, mint a beszéd, a jelek vagy jelentések forrását” [3]
E megállapítások előítéletektől mentes befogadása szükséges alap lehet, hogy e szövegben tárgyalt konkrét „gyermekvers” archaikus kultúrákban fellelhető ősképek nyomán kibontott egyetemesebb, szellemibb jelentéseket kellő alapokra helyezzük. A szerző ismeretelméleti munkái meg sem érthetők anélkül a belső munka nélkül, mely attitűdjét Weöres írásaiban Aranyi László felfedezte, s egy tanulmányában[4] foglalkozott antropozófiai vonatkozásokkal a jelenleg is tárgyalt életműben. Ezen tanulmány okán is látjuk jogosultnak az antropozófiai szellemtudomány perspektíváját a tárgyalandó vers megértéséhez.
Megjegyzésképpen annyit fűznék ehhez hozzá, hogy a tradicionalizmusból is merítő Hamvas, akit Weöres például a Teljesség felé című munkájában Mesterének nevez, meglátásunk szerint pont itt, az archaikus kultúrákban fellelhető teljességnek, őstudásnak megpillantása okán vet fel érdekes kérdéseket. A tradicionalizmus vissza akar térni oda, az időből kilépő időbe, ahol az őstudás fellelhető. Hamvas és Weöres magatartása e szemszögből szellemibb, mivel belső munkájuk nyomán megsejtik, lényükbe integrálják bizonyos szellemi tanítások időtlen forrását individualitásukhoz és koruk jellegéhez mérten.
Hamvas „hagyománya” és Weöres gyermeklélekhez fűződő meglátásai a fent taglalt analógiában: az archaikus tudatú ember és a kisgyermek tudatának párhuzama azonos sejtésből, inspirációból származhatnak. A tárgyalandó versszöveg viszont szikár példát és példabeszédet nyújt arról, hogy az az út miért nem regresszió, visszaút valami tiszta, természetesbe, és hogy kerül a képbe a belső, tudatos, én-jellegű tett a szabadság oltárán, mely a szellemi ember jövője, nem múltja, sőt e kettő újabb jellegű időtlen szintézise.
„A szabad, érző erők a kisgyermekben az „utánzás” erői. Ezek az érzőtest erőivel ellentétben az „utánzásban” minden formát fel tudnak venni. Ezért tekinthetünk rájuk, bizonyos értelemben, mint megismerő erőkre.”[5] A szabadságról, az őstudás befogadásáról még szólunk a versünk taglalása közben, hogy világossá váljék a jelenkor emberének újszerű, de valahol azonos (s ezen azonosság a modernség és a romantika azóta is dúló vitájának is egyik legnagyobb oka)[6] vonásokat rejtő feladata a tudati működését tekintve.
Weöresnél ez a belső tapasztalás, öntudatos megélése a fiatalság bölcsességének, mely még nem a tapasztalatból, hanem egy, a világ felé irányuló, befogadó, szelíd akaratú magatartásból ered, lehetett gyökere „gyerekverseinek„ is, melyek, mint tudjuk, ezt a bölcsességet rejtik, melyek a felnőtt ember megismeréseivel átitatva ezen a szűrőn keresztül „kristályosan egyszerű, kozmikus” bölcsességekké sűrűsödnek, vagy oldódnak.
Ezek az ismeretek és tapasztalatok géniusz-barátaival kötött elmélyült és transzcendens kapcsolatainak is köszönhető, mint pl: Hamvas, Várkonyi, Babits. Ilyen mesterek és bensőséges barátok tanításai és munkásságuknak elmélyült ismerete mélyen átjárja a költő lelkét és ezáltal alkotásait is. Ebben a polaritásban szemléljük a szemelvényt: a gyermek kozmikus természete és magatartása, a mesterek tanításai, és különös tekintettel az antropozófia adta megismerés perspektívája. Elmélyülésünkben a 32. verset szemléljük a Rongyszőnyeg számozott művei közül.
Fatövén
tekereg a
kicsi kígyó.
„Tarajos
lila-fejü
kicsi kígyó,
szívemet gyújtsad,
derekamat oltsad!”
Fatövén
tekereg a
kicsi kígyó.
Amint azt halljuk és érezzük a belső hallásunkkal, a vers dinamikus ritmikával rendelkezik, melyben az ütemhangsúlyok egyfajta ráolvasó jelleget adnak, mint egy archaikus mondókhoz, rítushoz tartozó dalnál. Ha csak a magánhangzók számosságát vizsgáljuk, az i-í hang (most a hosszúságtól eltekintünk, mivel hangzóként a képzés módja és helye ugyanaz) 11-szer jelenik meg, mint leggyakoribb magánhangzó. Az i-í hang, az a magánhangzó, ahol a legtöbb arcizom munkát kell igénybe vennünk, így a cselekvő legtöbb aktivitását igényli. „Ezért is olyan alkalmas az í az individuális, az öntudatos és sokféle én-nel kapcsolatos személyes tartalom kifejezésére.”[7] Ennek még később komolyabb jelentőséget is tulajdonítunk.
Az első és az utolsó versszak keretbe fogja a középsőt, melynek első 3 sorának ritmikája ugyanaz, mint a megnevezetteké. A rövid szótagok számossága és egymás mellett gyakran megjelenő volta miatt élénk, pergő ritmusa van a versnek. Két hosszú szótag, vagy utolsó szótag és ütemvég okán hosszúnak érzékelt szótag csak a sorok végén, erős nyomatékként jelenik meg a versben. Egyfajta hathatósítás, foganás, parancs, materializáció, vagy testet-öltés-hangulatot, érzet-jelleget kölcsönözve a kimondott szavaknak, mintha e sorvégi tá-tá azt mondaná: Legyen!
Ezt a szerkezetet erősíti még a két felszólítás, melyek még erősebb nyomatékot helyeznek a két hosszú szótagra a középső szakasz sorainak végén, és az idézőjelek is képi és olvasati hatással választják le ezt a szerkezeti egységet a többitől. A megszólítás a kígyóra irányul és az idézőjel a kimondott szó által, mintegy száj- és szófészket képez a mondatnak. A kígyó, archaikusabb hangalakjában kijó[8], saját értelmezésünkben, a jó kifelé áramlását jelképezi a magyar nyelv archaikus bölcsességén keresztül. A kígyó összetett élő szimbóluma egy nagyon ősi tan, gnózis bölcsességéhez nyúlik vissza, még bőven a kereszténység előtti időkbe.
Ha az időben visszafele és térben keletre irányuló elmozdulással pásztázzuk a jelentését, akkor a bölcsesség, a tapasztalás, az idő, az örökkévalóság, az ősi megismerési erők, a sárkány-tudás (mikor még az égi szférákhoz emelkedni képes volt szárnyaival) irányába mutat. Keleten és az ősi időkben ez a tudás, bölcsesség nem pejoratív tényezőként volt jelen, viszont az idő múlásával és a nyugatra koncentrálódó és tolódó magas műveltségekkel ez a képi, imaginatív bölcsesség egyfajta metamorfózison ment keresztül.
Hogy ezt e kultúrtörténeti, de azon belül is a misztériumok történetéhez tartozó jelenséget és folyamatot világosabban lássuk, nyilván, amennyire azt a magam megértőképessége engedi és engedteti, egy rövid kitekintést kell tennünk. Gönczi Tamás, vallástörténész egyik kiváló munkájában foglalkozik e metamorfózissal, s a jelenséget fel is tárja, de forrásai rejtve maradnak előtte, így meglátásunk szerint néhol helytelen következtetéseket tesz.
„És az eget-földet tartó, a kozmikus időnek-térnek, az élő fénynek az életével, mozgásával megegyező, hullámzó mozgással bíró sárkányisten Európa és a művelt keresztény Nyugat utazó szörnyetegévé válik, mintegy varázsütésre.”[9] Munkájának értékét legkevésbé sem vitatnám, hisz meghatározó olvasmányaim egyike, csak bizonyos következtetéseit vizsgáljuk felül. A sárkány-isten imaginatív képe keleten és az ókorban kulminál a kultúrtörténeti nyomozások alapján.
1. kép
Hogy ezt a tényt világosan megértsük, Rudolf Steiner szellemi kutatásaihoz fordulunk. (Akinek kétsége van efelől, azt arra kérem, hogy a Steiner által közreadott iskolázási utat bejárva és magáévá téve e tapasztalatokat és ismeretelméleti stúdiumait, ítélje meg hitelességét, hisz csak így bizonyosodhat meg az elmondottak hitelességéről.) Takács Péter füzetében Steiner előadásai alapján tovább kutatva a következőket írja Lucifer ókori inkarnációjával kapcsolatban:
„Az a tény, hogy a Sárga Császár fizikai testében Lucifer volt az első, aki itt a földön ki tudta fejleszteni és használni az emberi értelem szerveit, életének számtalan eseményében és a kultúrára gyakorolt hatásában megfigyelhető. Egész életében ugyanis folyamatosan és fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy minél könnyebbé és kényelmesebbé tegye az emberek életét.”[10] Steiner néhány, az említett füzetben is gyakran idézett előadásában is beszél Lucifer egykori testet öltéséről az ókor III. évezredében Kelet-Ázsia területén, melyet egy misztériumi központban készítettek elő, teljes titoktartásban az akkor beavatottak. Nem kell különösebb bizonyítékokat sorban felállítani azzal kapcsolatban, hogy Lucifer szellemi lénye az említett sárkány-ősképpel kapcsolatban, és miféle kapcsolatban áll. Egy fontos mondatot hadd emeljek még ki Takács fejtegetéseiből:
„Bár Lucifert általában, mint ellenerőt nevezzük meg, és bizonyos fokú szembenállást és ellenérzést is jelent, de ezek miatt nem szabad erről a luciferi kultúráról elítélően szólni. A luciferi bölcsesség, az emberiség számára az akkori fejlődési szakaszban rendkívül hasznos volt, és világosan felismerhető nemcsak a görög kultúrában, hanem még az egyiptomi és babilóniai kultúrában is megjelent. A luciferi hatás határozott meg bizonyos módon mindent, amit az akkori időkben az emberek gondolhattak, kitalálhattak, akarhattak. És amikor a földön bekövetkezett a Golgotai Misztérium, akkor lényegben ez a luciferi bölcsesség tette lehetővé, hogy az emberek felfogják a Golgotai Misztériumot.”[11]
Steiner a Szellemtudományos Embertan c. munkájában hosszan beszél arról, hogy Lucifer bizonyos vonatkozásban a szabadság potenciálját ültette el az emberben az által, hogy az érzéki világ felé való orientálással az emberi lélekben, leválasztotta az embert a magasabb szellemi világ közvetlen, függő viszonyrendszeréről. Így az ember, Krisztus óta szabadon válhat azzá, ami determináltan lehetett volna Lucifer nélkül. Szabadságunk útja eredeti lényünk rátekintése önmagára, a valós önismeret, immár az érzéki világ béklyóitól eloldva.
A Lucifer-sárkány szárnyait levetkezte, földhöz ragadt, az ösztönerők, a matéria megismerése felé vezetett, pejoratív jelentést vett magára, levedlette régi bőrét. Erre utalnak a Püthón kígyóra nyilazó Apolló és Artemisz, Medúza[12] és Thészeusz harca, a bibliai teremtéstörténet paradicsomi kígyója, a lovagkor rettentő sárkányai. Ezt az eltolódást Gönczi Tamás, Mircea Eliade, Várkonyi Nándor és Rozsnyai Ágnes is észrevette. Számunkra mindez azért is érdekes, mert a két fa tövén és a központi fa tövén tekergő kígyók más-más fázisait, állapotait sugallják ennek a képjelnek. A három versszak három különböző jellege, fázisa egyazon Világfának.
A kígyóval (jellegéből adódóan, ld. hullámzó és spirális mozgás) együtt jár nagyon gyakran a tengely, életfa képe is. A hermetikus bölcsességben ez maga Hermész botja, a caduceus, a tantrizmusban a mi mikrokozmikus életfánkon a gerinc mentén feláramló Ida és Pingala poláris hullázása, a Kundalini kígyó-erő, mely a fejben székelő magasabb rendű megismerő erőkké alakulás által újra visszanyerik szárnyaikat, sárkánnyá, avagy újra angyallá nemesednek. Erre a fej által (értelmi erők) történő megismerésre utal Medúza ősképe is, melyet a küzdő, beavatott ember Thészeusz a bölcsesség istenasszonyának, Pallasz Athénének mellvértjére helyezett, azaz a régi, atavisztikus megismerő erőket, a fejben ennek a bölcsességnek áldozta. [13] Ezen új megismerő erő bontakozik ki először a görög filozófiában (philoszophia a Bölcsesség szeretetét jelenti), mint a gondolat észlelése.[14]
2. kép
Versünkben a ritmika szinte a kígyómozgást idézi meg. A fa mint Axis Mundi, Világtengely, Világfa jelenik meg, mely a makrokozmoszban és a mikrokozmoszban is egyszerre jelen van. Ezen felfelé indul el a kicsi kígyó, az ősi archaikus, ámbár szárnya-fosztott, megcsonkított állapotban van. Kicsi, mivel régi nagyságától megfosztott állapotában leledzik és mivel mikrokozmikus jellegéről van szó elsősorban.
Ezt a régi nagyságot sejti meg a tradicionalizmus, Hamvas hagyománya, Várkonyi „elveszett paradicsoma” és Gönczi is, mikor teljességében eltévelyedésnek éli meg a kereszténységet, a nyugati gondolati életet és a modernitást. Ekképp fogalmazódik meg a fent felsoroltak életművében a reintegráció, az újraegyesülés, a vissza a paradicsomba igénye, s indirekt módon e vers szövegében is, ahogy az egész weöresi életműben. Viszont Weöres kulcs lehet az Aranyi által oly pontosan felfejtett antropozófiai szellemiség, magatartásmód megismerésének segítségével, hogy hidat képezhessünk megértésben e gondolkodók és az antropozófiai szellemtudomány között.
A „kicsi kígyó” a makrokozmosz külső ereje, dünamisza, amit belsővé, más jellegűvé kell átalakítanunk, ez a „más” jelleg az isteni képmás. Ugyanazon a ritmikán megyünk tovább belsővé tételében. Erre ad igazolást a színszimbólum és a fej összekötése is. Ismét a fej megismerő erőivel szembesülünk. A szivárvány számunkra még látható színek skáláján a belső, belülre irányuló erők a lila, ibolya irányába tartanak, mint „lila-fejü”. Ez az utolsó látható szín, a 7. szín. A szám ismerete is messzire vezetne minket, de erre legyen elég annyi, hogy a 7 hang, szín, bolygó, alkímiai művelet, irány, csakra mind összefüggő rendszert mutat, főleg a magyar népmesék hétfejű sárkányával e vonatkozásban.
3. kép
A hetedik csakra is a lila, és a fej tetején található a jógikus hagyomány szerint. Ha három részre osztjuk az embert, (fej, törzs, derék alatt) akkor 3 szinten látjuk a kígyó által végrehajtott belső művelet irányát. A gát irányába a Föld felé irányul a belső életfa, a kígyó a gerinc mentén a fejirányába tekeredik, azaz az anyagtól a szellem irányába. Egy harmonikusan feszülő ellentét is látszik a két nyomatékos műveletben. A szív gyúl, a derék oltódik, azaz a víz és a tűz erők ellentéte egyfajta harmonikus hullámteret, feszített víztükröt teremt a kígyó hullámzásával ebben a feszes ellentétben. Számomra nagyon érdekes a magyar nyelvben az a képlet, hogy a kigyógyulás szóban ezt a kifelé áramló jó tűzzé, fénnyé, átalakító erővé nemesedését vettem észre, ráadásul minden patika oldalára fel van rajzolva akár kelyhen, akár Grálon felfelé kúszó kígyó. Lehet, hogy a mai etimológia szerint ez nem helyes, viszont mégis süt belőle a bölcselet.
„Az í jelentését a magyar nyelven a szív szó is hordozza. A szív a vérkeringés központi szerve. A Rudolf Steiner megfigyelési szerint a vér az én fizikai hordozója.”[15]
Érdekes a tétel a versben, mivel útirány szempontjából a derék erői irányukban előbb vannak, mégis a szív az első a műveleti sorban. Ez egyfajta centrum-kijelölést sejtet számomra, mint az érzelmi, szeretetbéli, a kozmosz ritmusához kötődő lüktető erők ki- és beáramlását biztosító központ képét, melyben fény, átalakító tűzerő gyúlt. A derék a nemiség erőire utalhat, mivel a felövezés is egyfajta nemiségre testileg és szellemileg érettséget jelentett az archaikus ember életében, ezt zabolázza a víznek a csitító, oltó ereje.
Scaligero ezt úgy fogalmazza meg: „A gondolat fénye a fény életévé válik: ha ilyen fény-élete a szív forrásával kapcsolódik össze, előkészülünk az eredeti gyémánti elem magunkba fogadására. […] Valójában a Kígyó hatóereje azért torlaszolja el a szív forrásához vezető utat, mert e forrásból buzog elő az erő, ami leigázza.”[16]
A magyarban az olt szó hangalakja a fára való tavaszi rügyes vessző vadalanyba oltását is jelenti, a friss, nemes ág (fallikus kép) formaképző, kibomló erők a vad, nemtelen alanyra oltódnak. Milyen érdekes megint a bölcsesség e „véletlen” párhuzamban! Ha fiziológiai szempontból nézzük az idegrendszer is egy életfa, mely fordított állásban székel az emberben, gyökereivel a fejben törzse a gerinc és ágai a szervezetbe nyúlnak szét, mint saját kozmoszunk terében terebélyesedő korona. Ezt a tapasztalatot, belső képet az archaikus ember ismerte, nyilván nem fiziológiai pontossággal, de az ábrázolások és tanításokból leszűrt következtetéssel ezt ki lehet mondani. Így érthető, hogy miért kerül a tarajos (ismét szárnyakat nyert) kicsi kígyónk ismét a törzs tövébe, mikrokozmoszunkban az emberi fejbe, a gondolati élet központjába.
E képek sorát mutatja be nekünk Rozsnyai Ágnes, már említett munkájában. Különös figyelmet szentelünk most az életfa és az istenanya párhuzamaira, melyet szintén kiváló alapossággal és példák sorával bizonyít Rozsnyai, milyen képi, kulturális metamorfózison megy át ez az őskép az idő géniuszának és a világ- és emberfejlődésnek köszönhetően. Gönczi munkájában egy komplex szimbólumként, őskép-együttesként vizsgálja a sárkány és az istenanya vonatkozásait, mely bizonyos pontig jogosultnak is tűnik.
Utalnék itt Szolovjov, Florenszkij, Jacob Böhme és Steiner szofinikus, Szofia (isten bölcsessége), az isteni feminitással kapcsolatos munkáira, melyet legátfogóbban Robert Powel foglal össze A Szófia-tanítások című munkájában, de az egyes szerzők munkáinak ismerete is megkerülhetetlen, láttató, illő elmélyülés végett.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a sárkány legyőzése és a szűz megmentése mesei ősképben az a belső mozdulat tárul elénk egy imaginatív képben, amikor az igazi Athleta Christi, azaz a Golgotai Misztériumot befogadó lélek, belső érzéki-vágy erőit, amelyek egykor felszabadították az isteni lények determináló hatása alól, immár gátlóként felismerve, megismerő erőivel szabadon élve, legyőzi ezeket, s újra egyesül a Világlélekkel, az Isteni Feminitással, élő megismerésében.
4. kép
Ez a szent nász, a menyegző (men(n)y, mint főnév és mint felszólító módú ige, belső parancs jelentésbeli párhuzama ismét érdekes vonatkozás) a sacro amore mozdulata, melyet Massimo Scaligero taglal a legpontosabban Grál című munkájában. A fordítása szörnyű, de kellő belső elhivatottsággal e mélységes misztérium részleteiben is meditáció tárgyává tehető a szöveg stúdiumszerű olvasásával.
5. kép
Scaligero szintén részletiben beszél a már említett kundalini archaikus és jelenkori vonatkozásiról, az immár fejtől lefele irányuló áramról, melyet a gondolkodás elevenné, élővé tételével szükséges belsőleg megragadnunk. A szexus, a reintegráció csakis a legvilágosabb tudati funkcióból, a legautonómabb belső szférából indulhat ki, a modern ember gondolkodótudatából. Így kerül a Weöres vers utolsó versszakában ismét a mikrokozmikus Világfa tövébe, a fejbe a „kicsi kígyó”, az akarati mozdulat, mozgás árama, a figyelem áram. Mert a figyelem én vagyok, és a figyelem: szeretet.
Az uroborosz imaginatív képében az önmagát megragadó hatóerőt véltem felfedezni, a figyelmet, mely önmagára irányul, mely egyszerre elszigetel, és újraegységesít. „A dualizmus tudatos legyőzése csak tudati gyakorlatok segítségével történhet, melyek révén megszüntetjük az okát, azaz időlegesen áthidaljuk az említett két tudatszint közti szakadékot. Ezáltal megoldjuk azt a rejtélyt is, hogy az ember szabad individuumként hogyan hoz létre megismerésében és erre épülő cselekvésében univerzalitást. A nyelv jelensége ehhez is szemléletes „modell”: hiszen az ember teljesen individuálisan beszél, bár a nyelv mindig közösségi és tartalma szerint univerzális.”[17] A luciferi-kígyó-sárkány hatóerő így az égi jegyesség gyűrűjévé válik, a teljes világ kör-képévé, a monizmus Látó szemévé.
6. kép
Scaligero munkájában utal arra, hogy az emberi szerelemben annak a tükrözött visszhangja jelenik meg, amit az ember, eredeti androgün állapotában a „széfrák zenéjeként” érzékelt. Ennek a zenei hullámzásnak, ritmusnak az ősképe szintén megjelenik a kígyó szimbólumában.
„A gondolat fénye mozgásában kezdődik a fény élete: a fény élete a sacro amore éteri öltözéke, aminek erejéből találkozik magában az ember a Kígyó szennyezéstől való megváltás hatóerejével.”[18]
„Ezek a luciferi lények, amelyek a szabadságot hozták az embernek, azt a lehetőséget is adják neki, hogy ezt a szabadságot most szabadon használja, hogy Krisztust felismerje. Akkor a kereszténység tüzében megigazulnak és megtisztulnak a luciferi szellemek, s az, amit a luciferi szellemek bűnként követtek el a Földön, bűnből jótetté változik majd. Kivívják a szabadságot, de jótéteményként belekerülnek a szellemi szférába. Hogy az ember tudja ezt, képes rá, hogy Krisztust megismerje, hogy Lucifer új alakban támad fel, és szép szellemként egyesülni tud Krisztussal, ezt Krisztus maga jövendölésként mondotta azoknak, akik körülötte voltak, amikor így szólt: megvilágosodhattok az új szellemmel, a szent szellemmel! Ez a szent szellem semmi más, mint amely által azt is meg lehet érteni, amit valójában Krisztus tett. Krisztus nem csupán hatni akart, azt is akarta, hogy felfogják, megértsék. Ezért tartozik a kereszténységhez, hogy azt a szellemet, amely inspirálja az embereket, a szent szellemet elküldjék az emberekhez. […]Az újra feltámadt Lucifer Krisztus számára hordozza előre a fáklyát, a most jóvá változott Lucifer. Magát Krisztust hordozza. Ő a fényhordozó, Krisztus a fény: Lucifer – ahogy az Ige mondja -, a fényhordozó.”[19]
A képlet egyszerű, minden egy irányba mutat, minden egy eredővel van kapcsolatba, magyarul mind-egy. Ezt az ősi bölcsességet, a megismerő erők szükségszerű nemesedését példázza a vers, mely az idő előre haladtával szükségszerűvé vált. Krisztus így szól az emberhez: „Legyetek olyanok, mint a gyermekek…” (Mt 18, 3). Weöres az ösztönös gyermeki ráismerés és az archaikus tudat harmonizálását kísérelte meg e versben, szerintem nem csak az egyik, hanem egyszerre a két irány természetes szándékával.
A modern, gondolkodó tudatú, felnőtt ember feladata az a gondolati fény, melyet Scaligero is említ, az az eleven gondolkodás, melynek mozgása, ereje a kígyó ősképében a vele bánni tudó, azt megbűvölő Szóban, Logoszban tapasztalható és az azon álló Égi Szűzben, lelkünk forrásában megszülhető. A versben a kígyó a megszólított, az immár Önvalóból történő önmegszólítás saját hatóerejét, mozgását szólítja meg. Az örök gyermeki a tudati iskolázáson járó emberben már tudatosan fogadja be a világ teljességéből felé áramló beszédet, miként a Jézus-gyermek fogadta be a Logoszt. Ez az út a megismerés végtelensége.
Így már érthető az í hang dominanciája, mely a hangzók szintjén is megköveteli az ember tudatos beavatkozását, részvételét, saját belső munkáját. Weöres tudatfeletti inspirációja a gyermeki lélek, tiszta, eredeti forrás-képéből származik, mely legjobban a Jézus gyermek képében ragadható meg, mint a befogadó, odaadó figyelem, mely elhallgat, hogy megszólaljon benne a Logosz, a Világszó. Molnár V. József munkásságát megismerve tudhatjuk, hogy a gyermekben benne él egy rendezett kozmosz képe, melyek a rajzain is megnyilvánulnak, ha értően szemléljük azokat.
Összegezve, összpontosítva mindezt annyit mondanék, érdemes egy ekkora, gyermekiségének kozmikus kristályát megőrző géniuszt, Weörest ebben a szellemben és magaslatban szemlélni, mert ha nem is az irodalomtudomány, de lelkünk belső igazságra szomjazó része szomjat olthat egy ilyen felismerésben és eggyé válhat ezzel a tisztán szép és jó tannal, melyet példáz előttünk ez az apró „gyerekvers” is. Meglátásaim nem végső igazságok, pusztán egy világszemlélet fényén keresztül vizsgált életmű-szelet, melyhez Aranyi László munkája adott bátorítást és jogosult, megalapozott irányokat.
Képjegyzék:
1. kép: Bronz sárkány szobor a kínai Yonghe Gong Buddhista Templomban, Pekingben
Forrás: https://stockfresh.com/image/2732316/dragon-bronze-statue-yonghe-gong-buddhist-temple-beijing-china
2. kép: Kígyólábú Istennő. Szkíta aranylemez a Cimbalka halomsírból
Forrás: https://sites.google.com/site/allatmitologia/mitikus-allatok/teremtok-segitok
3. kép: Gudea áldozati edénye, Lagas Kr. 3. évezred
Forrás: http://www.ponticulus.hu/rovatok/hidverok/jaroniewski-a-kigyo-mint-a-gyogyszereszet.html
4. kép: Rogier van der Weyden, Szt. György harca a sárkánnyal (1430 körül)
Forrás: https://wunderkammer.blog.hu/2015/08/01/a_sarkanyolo_szent_lovag
5. kép: Rosarium Philosophorum 2. ábra
Forrás: https://www.alchemywebsite.com/prints_series_rosary.html
6. kép: Lucas Jennis (1590–1630):Uroborosz, szörnyeteg ábrázolása testével körülgyűrűzve farkába harap
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Uroborosz
Jegyzetek
[1] http://epa.niif.hu/00000/00016/00092/040213.htm
[2] http://epa.niif.hu/00000/00016/00092/040213.htm
[3] Kühlewinde, G. (2003): Csillaggyerekek, Gyerekek, akik különleges feladatok elé állítanak bennünket, Kláris Kiadó és Művészeti Műhely, Budapest 51. o.
[4] https://library.hungaricana.hu/hu/view/Eletunk_1988/?pg=1126&layout=s
[5] Kühlewinde, G. (2003): Csillaggyerekek, Gyerekek, akik különleges feladatok elé állítanak bennünket, Kláris Kiadó és Művészeti Műhely, Budapest 57. o.
[6] Olvasd ezt részletesebben: Wilber K. (2009): A Működő Szellem rövid története, Ursus Libiris, Budapest
[7] Gellért Ferenc & Rácz Rita Cecília (2020): A beszédhangok titka, Beszédgyakorlatok Rudolf Steiner nyomán, Megismerés Kiadó, Mór 85. o.
[8] https://maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/magyar_adorjan_-_osmuveltseg_1.pdf
[9] Gönczi Tamás (2016): A Fekete Madonna titka, Angyali Menedék Kiadó, Budapest, 23. o.
[10] Takács Péter (2018): Amit Ahriman elkövetkezendő inkarnációjáról tudnunk kell. Antropozófiai Füzetek 25. 13.o.
[11] Takács Péter (2018): Amit Ahriman elkövetkezendő inkarnációjáról tudnunk kell. Antropozófiai Füzetek 25. 12-13.o.
[12] Lásd a kijó és a haj, hajzat etimológiai összefüggéseit Medúza vonatkozásában Magyar Adorjánnál: https://maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/magyar_adorjan_-_osmuveltseg_1.pdf
[13] Lásd bővebben: Rozsnyai Ágnes (2005): A magyarság spirituális gyökerei, Püski Kiadó, Budapest
[14] Lásd: Steiner, R. (2013): A filozófia rejtélyei I., ABG Rent Kft.,Budapest
[15] Gellért Ferenc & Rácz Rita Cecília (2020): A beszédhangok titka, Beszédgyakorlatok Rudolf Steiner nyomán, Megismerés Kiadó, Mór 85. o.
[16] Scaligero M. (1993): Grál, tanulmány a sacro amore misztériumáról, Tótfalusi Nyomda, Budapest 66. o.
[17] Kühlewind, G. (2010): A világ Logosz-struktúrája, A nyelv mint a valóság modellje, Kláris Kiadó és Művészeti Műhely, Budapest 71. o.
[18] Scaligero M. (1993): Grál, tanulmány a sacro amore misztériumáról, Tótfalusi Nyomda, Budapest 69. o.
[19] http://ww.antropozofiai-tarsasag.hu/ga107/16
Felhasznált irodalom:
Várkonyi Nándor (2009): Szíriat oszlopai tetralógia, Széphalom Könyvműhely, Budapest
Eliade, M. (2014): Vallástörténeti értekezések, Helikon Kiadó, Budapest
Weöres Sándor (2003): Egybegyűjtött írások, Argumentum Kiadó, Budapest
Molnár V. József (2004): A Nap arca, a gyermekrajzok üzenete, Őskép Kiadó
Scaligero M. (1993): Grál, tanulmány a sacro amore misztériumáról, Tótfalusi Nyomda, Budapest
Rozsnyai Ágnes (2005): A magyarság spirituális gyökerei, Püski Kiadó, Budapest
Takács Péter (2018): Amit Ahriman elkövetkezendő inkarnációjáról tudnunk kell. Antropozófiai Füzetek 25.
Gönczi Tamás (2016): A Fekete Madonna titka, Angyali Menedék Kiadó, Budapest
Kühlewinde, G. (2003): Csillaggyerekek, Gyerekek, akik különleges feladatok elé állítanak bennünket, Kláris Kiadó és Művészeti Műhely, Budapest
Kühlewind, G. (2010): A világ Logosz-struktúrája, A nyelv mint a valóság modellje, Kláris Kiadó és Művészeti Műhely, Budapest
Wilber K. (2009): A Működő Szellem rövid története, Ursus Libiris, Budapest
Powel, R. (2013): A Szófia-tanítások, az isteni feminitás megjelenése korunkban, Regulust Art, Budapest
Weiner Sennyei Tibor (2019): Hamvas Béla ezerarcú élete és műve, esszék, Magyar PEN Club, Budapest
Steiner, R. (2013): A filozófia rejtélyei I., ABG Rent Kft., Budapest
Hegedűs Géza (1992): A költő mesterség, Trezor Kiadó, Budapest
Péntek Róbert a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: fh. Agrippa, De Occulta Philosophia
Ezek is érdekelhetik!
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
Tasnádi Edit: A 100 éves török novella Magyarországon →
Mezey László Miklós: A FELVIDÉKI NEMZETISÉGI SORSREGÉNY ÉS VÁLTOZATAI →
