Vörös Viktória: A lakás mítoszai
Ablakok
Teiresziász-szemek
csak mi látjuk ̶ ők tükrök
azt mutatják
ami bennünk lenni készül
kezdés
indulás
a lendülés előtti pillanat
***
Küszöbömet Kerberoszom
vigyázza
átok ne érje otthonom
Míg ő maga az átok
borzongató félelem üli csontjait
Önmagától nem retteg a félelem szobra
***
Rovátkolt
lépcsők
eget lesnek
feljebb vágynak
mint a felhők szegte Olümposz
Lefelé nem is gondolnak
ott a Taügetosz zuhanása
vascsőrű madarak
***
Borospince
nélkül lélektelen üreg
a ház fundamentuma
Ott a lélegzet egy
a hordó sóhajával
Belekóstol
érés és erjedés opálzöldje
Köztük
nemesedik az idő
A lejtő alján felejtett
oltókés
egy barázdába temetkezik
***
Konyha
kemence
Gaia-Rheia ölek
Kenyeret szülő ölelésből
véráramok szőnek
nyoszolyát a tűzből kelőnek
Élő mind
kinek lépte kockakövek
végzetén járni tud
***
Függöny lebben
rejt éjet
takarót
ágyat
kezdetek végtelenét
***
Fürdet
a csobogás
Könnyek kútja
nem lehet ilyen részvéttelen
ahogy a tisztaság
átlép
ezen a bemérhető négyszögön
***
Lámpák torka
burkot enged
a fátyoltalan tárgyakra
Sejteti
bőr alatti szövetét
az isteni lényeg
áradó iramának
***
Fojtogató
a folyosó
szűk ösvénye
Kígyóvá
válhat
kúszó testté
nyílméreg-szúrta
kísértés
***
Élő fák
horizontja
a párkány
Benn szorultak
egy élettelen keretben
Mennyi torok
nyel élőt
s lesz halhatatlan
***
Székek
lábbal
nem lépők
Álmatlan ágyak
Gondot őrző fiókok
A szenvedés jáspisköve
delejezze ereiteket
csillagnyi létre
Illusztráció: Khtonikus láttatás
Ezek is érdekelhetik!
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
Ferenczfi János: Jól vagyok (versek) →
Horváth Szabolcs verseiből →
