Hetedhét

október 28th, 2020 |

0

Stanisław Ignacy Witkiewicz: Belzebub szonáta (avagy gyilkosvári igaz történet)

(Lengyelbarátok Debrecenből, 3. rész)

 Bevezetőképpen…

SZÍNMŰ HÁROM FELVONÁSBAN

MOTTÓ: „Musik ist höhere Offenbarung als jede Religion und Philosophie.” /?/
/„A zene magasabb rendű kinyilatkoztatás, mint bármely vallás vagy filozófia.”/
Beethoven

SZEREPLŐK:

– JÚLIA NAGYMAMA – 67 éves, szemüveges, barna ruhában
– CSERES KRISZTINA – az unokája, 18 éves, sötétbarna, nagyon szép
– SZENTMIHÁLYI ISTVÁN – zeneszerző, 21 éves, világosbarna
– BÁRÓ SAKÁLYI JEROMOS – elegáns link pasas, 22 éves, igen tüzes barna
– SAKÁLYI BÁRÓNÉ – az anyja, alacsony, sovány matróna, 58 éves
– TEOBALD RIO BAMBA – szakállas, fekete, 57 éves
– JOACHIM BALTAZAR DE CAMPOS DE BALEASTADAR – kb. 50 éves, hatalmas, vállas, barna, hosszú fekete szakállal, halántékán kevés őszülő hajjal
– FAJTCSACSY HILDA – 29 és fél éves, vörös, démoni, a budapesti Operaház énekesnője
– ISTVÁN NAGYNÉNJE – kis öregasszony, olyan közönségesféle
– DON JOSÉ INTRIGUEZ DE ESTRADA – 45 éves, kecskeszakállas, barna, brazíliai spanyol nagykövet
– 6 LAKÁJ – drabális, kecskeszakállas férfiak, vörös libériában, fekete harisnyában és fekete zsinórozással
– SAKÁLYI BÁRÓNÉ 1 LAKÁJA – sötétkék libériában, vörös hajtókával, ezüstgombokkal.

Történik a 20. században Magyarországon, a felvidéki Gyilkosváron.

ELSŐ FELVONÁS

Nappali Júlia nagymama lakásában. Szerény, ódivatú berendezés. Fehérre festett falak. A sötétbarna mennyezetet keresztgerendák tartják. A falakon képek és miniatűrök. A széles üvegezett ajtók hátul a pirosló szőlővel befuttatott verandára nyílnak. A távolban friss hóval borított hegyek látszanak. Zöld ernyős lámpa ég. Kerek asztal mellett ül JÚLIA NAGYMAMA, fején fehér főkötő, ruhája barna. Balra, az asztal másik oldalán sportöltözetben, hintaszékben

SZENTMIHÁLYI ISTVÁN. Szünet. Alkonyodik. Azután holdvilágos éj.

ISTVÁN

Nagymama, meséljen valami szörnyűséget, mielőtt Krisztina visszajön! Olyan nehéz kivárni. A legjobb, ha arról a régen megígért Belzebub szonátáról. Emlékszik, nem hagyta befejezni nagymamának – mert nem szereti kétszer hallani ugyanazt a történetet.

NAGYMAMA

Na, jó. Hát így volt. Élt itt valamikor, Gyilkosváron egy fiatal zenész, ugyanolyan, mint maga, csak inkább egy kicsit, ahhoz a korhoz képest, nem normális. Egyesek még félkegyelműnek is tartották, de állítólag igazságtalanul. Gyerekként még ismertem azokat, akik látták őt. Nos, folyton, gyerekkorától kezdve, arról ábrándozott, hogy megírja a Belzebub szonátát, ahogy ő nevezte – vagyis olyan szonátát, amely feltétlenül felülmúlja az összes többit. És nemcsak Mozart és Beethoven szonátáit, hanem általában mindent, amit a zenében alkottak vagy alkothattak: olyan szonátát, amelyet maga Belzebub írhatott volna, ha zeneszerző lett volna. Utána megőrült: azt állította, hogy személyesen ismerte Belzebubot, hogy járt vele a pokolban. Olyan lehetett – mármint ez a Belzebub –, egy egészen egyszerű fekete szakállú úr, kissé ódivatú ruhában, olyan, mint a mi spanyol-portugál hidalgónk, de Campos de Baleastadar.

ISTVÁN

Nagymama, ki az? De nagymama miért hasonlította őt egy létező emberhez? Úgy szeretem az élet igazolásának nyomaival sem szennyezett képzeletet.

NAGYMAMA

Ne engedj ilyesminek, mert te is megőrülhetsz, ahogy az! Öreg vagyok: az egyszerűség kedvéért tegezni foglak. Járjon a fejedben, hogy meg ne bántsd Krisztinát! Ezt nem bocsátom neked, ha élek, ha nem – megbosszulom.

ISTVÁN megremegve

Jaj, csak meg ne haljon! (komolyan) Nagymama, higgye el nekem, hogy csakis a pénztől függ minden.

NAGYMAMA szigorúan

Jobban szeretném, ha csak a te lelkiismeretedtől függne.

ISTVÁN

Ó, ne beszéljünk erről: tehát hogy is volt azzal a Belzebubbal? Ki ez a hidalgó?

NAGYMAMA

A legelső szőlőültetvényes Gyilkosváron. Mindjárt látszik, hogy nem régóta vagy itt, ha nem tudod, kicsoda de Campos. Nos, ők ketten csak járkáltak, járkáltak, a pokol bejáratát keresve, amelyik egy régi gyilkosvári krónika szerint a Cikla-hegy közelében található. A szakállas állítólag részletesen elmesélt a fiatalembernek mindent – hogy néz ki az a pokol, úgy, mintha ő maga nem tudni hányszor járt volna benne, vagy valamikor állandóan ott lakott volna. Csak a bejárat nem jutott eszébe szegénynek. Ha, ha, ha! Mindketten megőrültek – vagyis: tulajdonképpen senki sem tudta, kicsoda ő. Sokfélét beszéltek róla. A fiatalt meg nadrágtartójára felakasztva találták meg az elhagyott rézbánya tárnájának bejáratánál, a Cikla lejtőjén. Állítólag zseniális zenésznek ígérkezett.

ISTVÁN

Nem túl érdekes történet, amellett elég rövid is, nagymama – valami jobbat vártam. Ha egyszer nem tudni, ki volt az az úr, honnan került ide és hová tűnt el nyomtalanul – akkor meg kell mondanom, hogy az egésztől nem vagyok elragadtatva. Ilyen történetekből óránként tízet ki lehet találni.

NAGYMAMA

Ki lehet találni sokat és sokkal érdekesebbeket. Gyilkosvár olyan hely, amely arra teremtetett, hogy történjen benne valami rendkívüli. Különös hegyek és különös emberek. Sőt azoknak is, akik ideutaznak, éppen olyanoknak és nem másféléknek is – különöseknek kell lenniük.

ISTVÁN

Én egyáltalán nem vagyok különös. Művész vagyok – ezt tudom. Lehet, hogy nem vagyok teljesen tisztában azzal, mit jelent művésznek lenni, de ebben nincs semmi különös. Komponálok, mert kénytelen vagyok – ahogy más ember bankhivatalnok vagy kereskedő. Úgy írok kottát, mintha könyvelnék.

NAGYMAMA

Ezt, István, csak úgy hiszed. Önmagad számára nem vagy különös, mert mindenestől abban a különösségben úszol, amelyet magad körül teremtesz. Úszol, mint hal a vízben, csak a hal nem teremti azt, amiben úszol. De mások érzik ezt a különösséget: én, Kriszti, sőt a tó túlsó partjáról mindenki: természetesen az állandó lakosokról beszélek.

ISTVÁN

Ki nem állhatom őket. Elítélnek. Ingyenélőnek, lustának tartanak, aki öreg nagynénjének vagyonát pazarolja. Ha egy kocsmában muzsikálnék a tó másik partján, rajonganának értem. De mivel a városban tanulok, irigyelnek, és éppen ezért megvetnek. Jobb a tónak ez a partja.

NAGYMAMA

Talán éppen ezért rosszabb neked. Ma jobb a túlparton lenni.

ISTVÁN

Á, elég ezekből az Ibsen-stílusú szimbólumokból. A véletlen akarta, hogy azon a parton egy csomó undok újgazdag él, ezen pedig – néhányan, akik megőrizték a régi hagyományok árnyékát. Nem a sznobizmus mondatja velem, a valóban fontos dolgok hagyományáról van szó.

NAGYMAMA

Igen, igen – így szokták mondani, de valójában bizony másképp van. Csak azt nem tudom, hová soroljuk de Campost. Ez az ember semmilyen ismert fajtához nem illik.

ISTVÁN

Szeretném már megismerni. Bár…

Kezével megvetően int.

NAGYMAMA

Biztosan eljön ma hozzánk – ahogy szokott, szombaton. Mindig jósolok neki kártyából egész hétre. De nem ajánlanám, hogy túlságosan közeledj hozzá. Beszélik, hogy a fiatalemberekhez fűződő viszonya nem mentes attól, amit lehetne – ha valaki akarná – úgy nevezni…

ISTVÁN türelmetlenül

Á, velem biztosan semmi sem történik. Ezen a téren teljesen védve vagyok. Semmi, ami esztétikailag nem szép, számomra egyáltalán nem létezik.

NAGYMAMA

Sajnos – az emberi természet olyan, hogy ami fiatal korunkban undort ébreszt bennünk, később a minket a legmélyebbre taszító szenvedéllyé válik. Gyilkosváron csend honol, mint vihar előtt – és félek, hogy a bekövetkező események úgy tornyosulnak majd, mint a felhők fenyegető tornyai végzetünk láthatárán.

ISTVÁN

És éppen nagymama, aki eddig bátorságot öntött belém, mond ma ilyen dolgokat. Éppen ma, amikor annyira szükségem van a nyugalomra.

NAGYMAMA

Mihez?

ISTVÁN

Nem is tudom.

NAGYMAMA

Akkor minek mondod?

ISTVÁN

Lehet, hogy ennek oka az én Krisztinához fűződő bizonytalan viszonyom. Érzem magamban a tónusok térbeli-hangi vízióját, amelyet folyamatában nem tudok megragadni. Mintha összecsukott legyezőt tartanék a kezemben, és nem tudnám kinyitni, és megnézni a képet, amely darabjaiban már mindegyik részén készen van. Látom valaminek az értelmetlen foszlányait, mint összevissza kevert játékkockákat, de az egészet valamilyen titokzatos árny takarja. Talán ez a Belzebub szonáta, amiről az a zenész álmodozott. Mert valóban olyasmi, ami megvan bennem, úgy tűnik, szonáta formájú, és mint ami emberfeletti. Nem szenvedek nagyzási hóbortban, de…

Jobbról kopogás nélkül belép SAKÁLYI JEROMOS báró, lovaglóöltözékben, ostorral a kezében.

SAKÁLYI

Nagymama, jósoljon – de gyorsan! (arcon csókolja a nagymamát és messziről bólint Istvánnak, aki fel sem állva hajol meg) Ahogy mondani szokás, démoni nő tart karmaiban. Mindez banális, egészen ocsmány – mint a legközönségesebb románcban. Mi újság, mester? Hogy állsz a remekművel?

ISTVÁN sértődött hangon

Először is, nem vagyok mester, másodszor pedig eddig nem alkottam remekművet…

SAKÁLYI nem zavartatva magát

Túlzott szerénység, mester. És kérem, valamikor ugorj be hozzánk ebédre – anyám szenvedélyesen szereti a zenét – még a tieteket, a futuristát is! (a kártyákat keverve beszél) Kíváncsi vagyok, milyen lenne a mi legendás gyilkosvári Belzebub szonátánk futurista átiratban. Na, nagymama, kérem!

Odaadja a kártyákat a nagymamának, aki elkezdi kirakni. A veranda üvegezett ajtaja mögött észrevétlenül megáll RIO BAMBA, szájában égő szivarral. Rajta hosszú fekete spanyol pelerin.

ISTVÁN megkésve

Báró úr, köszönöm, de itthon szoktam ebédelni…

SAKÁLYI

Ó, sajnálatos… Mi van hát, nagymama? A pikk dáma biztosan az én démonom, a kilences mellett a kőr – erotikus érzések.

(dúdol, azután szaval)

Ezer szeretőm volt más-más körökből,
Ezer szerető – értitek-e ezt,
Ti, balfékek, egyetlen nővel?
Ezer szerető – a szív épp ezért
Jön ki mindig minden vetésből,
Folyton baljós pikkek ölében.
Mind hűtlenség volt neki,
Az egyetlennek, az igazinak,
A nem létezőnek, de épp ennek.

ISTVÁN

Nem restell ilyen gyatra verseket mondani? Biztosan saját készítmények.

NAGYMAMA

István, légy illedelmes! A báró úr nincs ilyen bánásmódhoz szokva. Bárhogy is van, a versbeli gondolat elég szép.

ISTVÁN

A költészet nem a gondolatok rímekkel való kifejezése, csak képek, hangok és szójelentések szintézisének alkotása bizonyos formában. Ám ha a forma undorító, még a legjobb gondolat is visszataszító lehet.

NAGYMAMA fenyegetően

István!

SAKÁLYI

De hisz ez nem baj – a mester komor, és azért beszél ilyen okosan, viszont ízléstelenül.

ISTVÁN felemelkedve

Ha még egyszer mesternek nevez engem…

SAKÁLYI

Akkor holnap valószínűleg hulla lesz, Szentmihályi úr. 35 lépésről telibe találom a mozgó ászt, kardban pedig nincs hozzám fogható az egész megyében. Nos hát, nagymama?

István leül. Balról berohan KRISZTINA zöld ruhában, nyakában narancs- és fekete színű sállal.

NAGYMAMA

Békítsd ki a fiatalembereket, Krisztina! Majdnem egymásnak estek.

KRISZTINA

Hogy békítsem őket, amikor tudom, hogy éppen én vagyok veszekedésük oka.

NAGYMAMA

Kriszta!

Krisztina zavarban.

SAKÁLYI

Téved: egy démoni nő tart hatalmában. Tanácsért jöttem a nagymamához.

KRISZTINA nagyon zavartan

Hogyhogy? Á, különben nem hiszem. Ez undorító.

ISTVÁN hirtelen felpattanva

Ezt már nem tűrhetem tovább. Mennem kell. Báró úr, holnap párbajozunk. A találkozás helye: a régi tárna a Cikla-hegy lábánál. Tanúk feleslegesek.

SAKÁLYI

Szolgálatára! Én mégis viszek tanút: a lövészemet.

ISTVÁN

Ahogy akarja – engem egyáltalán nem érdekel. Az egészet csak személyes művészi célokból teszem. Ön csupán teljesen véletlen ürügy.

SAKÁLYI

Felesleges vallomások.

KRISZTINA

Ezek megőrültek! Jeromos úr: ön, aki senki, egy jól öltözött, kitűnően lövő és kifogástalanul nevelt senki, ön merészeli megfosztani Magyarországot jövőbeli dicsőségétől?

SAKÁLYI

Na de Krisztina kisasszony, én csak jósoltatni jöttem. Nem szándékoztam megsérteni a mestert. Esküszöm, legkevésbé sem versengek vele önért. Mégis kénytelen vagyok párbajozni.

KRISZTINA

Látja, István úr: ön makacskodik. Itt kell maradnia – játszani fogunk, improvizálunk, négykezest, mint akkor, a múlt vasárnap a nagynénjénél.

ISTVÁN

Akkor este részeg voltam. Egyáltalán, az a nap szerencsétlen volt számomra: ne emlegessük! Akkor magába szerettem. (hirtelen más hangon, hirtelen elhatározással) Különben jó: maradok. De azzal a feltétellel, hogy nem fogja tartóztatni Sakályi urat. Nem illik vele egy társaságban lennem.

SAKÁLYI

Ó, túlzott tapintat. Egyébként úgyis felesleges: a mai estém foglalt. Na és most, nagymama: megtudom végre – mi lesz velem: úrrá lehetek a démonomon?

NAGYMAMA

Szörnyű dolgok várnak rád, fiatalúr. Ma éjjel meggyilkolsz egy lángvörös hajú nőt, hajnalban megölöd magad, anyád másnap este lesz öngyilkos. Feltéve, ha nem hagyod el társaságunkat – akkor talán megmenthetsz mindenkit és magadat. Ez az éjszaka végezettől terhes.

KRISZTINA

Én maradok a társaságában, Jeromos úr – akár reggelig is.

NAGYMAMA

Hogy teheted…

KRISZTINA

Gondolom, ennek a fiatalembernek a biztos haláltól való megmentéséért üldögélhetek vele reggel nyolcig – fél kilenckor mennem kell a gimnáziumba. nem találok ebben semmi rosszat. Ma úgysem tudnék aludni. Olyan végletesen fel vagyok izgatva. István úr, ne vegye rossz néven!

ISTVÁN komoran

Nem tudom.

SAKÁLYI

Nem akarom, hogy miattam még újabb félreértések legyenek. Általában túlságosan nyitott vagyok be nem avatott emberek felé. Hadd legyen így! Ki kell jelentenem mindenkinek, hogy nem szeretem Krisztina kisasszonyt, sőt még ha úgy lenne is, soha nem venném feleségül: sznob vagyok, sznobizmusom tudatában.

KRISZTINA

Igen, de bármely pillanatban feleségül veheti Fajtcsacsy úrhölgyet, a budapesti Operaház énekesét, mivel ez már úgyis elég botrányos az ön számára.

SAKÁLYI

Minek mindjárt neveket emlegetni – ez olyan közönséges.

NAGYMAMA

Sajnos, egész Gyilkosvár tud erről.

KRISZTINA

Tőle elválva és a botrány legendájától körülragyogva, odaadja majd fáradt szívét egy jó házból való kisasszonynak, családi és vagyoni célokból.

SAKÁLYI

A folyton fenyegető forradalom és az azzal járó kisajátítás miatt ezek az aggályok egyre kisebb szerepet játszanak a mi köreinkben.

ISTVÁN

Mindez annyira unalmas.

SAKÁLYI

Ó, igen – bármely pillanatban agyonlőhetem magam: őrülten ideges vagyok. (előveszi revolverét) Engem senki sem ért meg. Ó, ha tudhatnák!

A revolvert halántékához emeli. István odaugrik, és megpróbálja elvenni tőle. Birkóznak.

ISTVÁN

Uram, ne fosszon meg az elégtétel lehetőségétől! Ne csavarja ki a kezem: zenész vagyok. És úgysem segít semmi.

Elragadja tőle a revolvert, és saját zsebébe teszi. Ugyanekkor az üvegezett ajtón belép RIO BAMBA, pelerinjébe burkolózva, szájában szivarral.

RIO BAMBA le sem véve óriás karimájú kalapját, a szivar továbbra is a szájában.

Jólesik megpihenni önöknél Gyilkosváron, a trópusi tengereken és a dzsungelben átélt kalandok után – de csak akkor. Az életnek itt mindig rettenetesen kell hatnia: ártalmatlanná téve. Ki kell jelentenem, István, hogy a nagybátyád vagyok. Most Rio Bambának hívnak, és drágán megfizet, aki másképp nevez engem. Számítok a jelenlevők diszkréciójára.

ISTVÁN

Ó, bácsikám: mintha ma lenne, úgy emlékszem arra a „Szilvia” fedélzetén töltött éjszakára – vén katonai bárka volt, kereskedelmi hajóvá átalakítva, akkor 5 éves voltam. Közeledtünk Rióhoz, és te, a tékozló nagybácsi, úgy szívtad örök szivarodat, mint ma.

RIO BAMBA

Elfelejtett álomból való alak vagyok. De Gyilkosvár mindig élt bennem. Vissza kellett térnem ide. Ezt a lehetőséget üzlettársamnak, Joachim Baltazar de Camposnak köszönhetem, aki mindjárt idejön.

ISTVÁN

Brazíliai ültetvényesek betörése szegény Gyilkosvárra. De mit érdekelnek minket a hétköznapi emberek élményei? Ezek a művészeknél valami mássá változnak, más dimenzióba tevődnek át, és ezért van a művészélet minden részletének olyan őrült nagy értéke, és ezért is foglalkoznak ezekkel a részletekkel nevetségesen sokat az életrajzírók.

SAKÁLYI

És ez az úr máris leendő életrajzírójáról álmodik, aki a mai este titkát az ő muzsikálgatásával kapcsolatban kutatja! A művészet játékszer – nem rosszabb és nem jobb a többinél. A művészek magasztalása a mi korunkban dekadenciájukat bizonyítja.

ISTVÁN

Nem válaszolok, mert pillanatnyilag ellenségek vagyunk, a legbutább társasági hagyomány szerint, amilyen valaha is létezett. A becsület múltbeli csökevény – ma senki sem tudja e fogalmat meghatározni.

SAKÁLYI

Mégis tovább társalog velem. És annak ellenére, amit a becsületről mond, meg fog verekedni velem.

ISTVÁN

Csak és kizárólag művészi célokból. Szükségem van bármilyen megrázkódtatásra, ami felszabadíthatja bennem azt, amit meg kell írnom. Szörnyen gyáva vagyok – ezért választom a félelmet, amit a véletlen küld nekem. Ha erotomániás lennék, az egyetlen szerelemről való lemondást választanám.

SAKÁLYI

Ha pedig ínyenc lenne, az éhezést választaná. Három ok, amelyekre materialista, áltudós agyacskák akarják visszavezetni a vallást.

ISTVÁN

Nem vezetik. A vallás, ugyanúgy, mint a filozófia, különleges érzéseknek az értelem általi feldolgozása, amelyeket metafizikusaknak nevezek.

RIO BAMBA

Na, jó – de uraim, vegyék példaként az én Gyilkosvárra való visszatérésemet!

 SAKÁLYI

Mi köze van ennek ahhoz, amiről beszéltünk?

RIO BAMBA

Talán van is. De nem fogadom el a témához való ostoba ragaszkodást. Nos: mondjuk, jobb volt nekem Brazíliában. Mégsem bírtam ki; kihasználtam Joachimnak a magyar borhoz, az itteni hegyekhez fűződő hóbortját, és idejöttem. Egyúttal el kell árulnom önöknek egy nagy titkot: az a személy, aki tönkretette az életemet, Júlia nagymama. Tíz évvel fiatalabb voltam nála, miatta sikkasztottam, amiért máig vezekelek.

NAGYMAMA

Igen – sajnos, a szeretője voltam, és megboldogult lányom az ő lánya volt. Fiatalon erkölcsi szörnyeteg voltam, ám testileg annyira vonzó, hogy a férfiak felvágták miattam az ereiket.

  RIO BAMBA

Nem – igazat beszél!

NAGYMAMA

Többek között az ön apja, báró úr. (Teljes sötétség; a havas hegyek a hajnal narancsszínű fényében, azután hideg holdfénytől izzanak.) És így éljük át ma az emlékek estéjét, a kút felé hajolva, amelyből azt meríthetünk, amit akarunk: mérget és keserűséget, vagy nektárt és mennyei élvezetet, vagy gyógyírt a lélek fájdalmára, vágyakozást és a lelkiismeret gyötrelmeit.

ISTVÁN

Igen – ez tipikus gyilkosvári este, mikor a hegyek a hajnal fényében égnek, és a föld furcsa bolygónak tűnik, nem pedig hétköznapi közönségességnek.

RIO BAMBA

Ez igen: nagyon szépen fejezted ki magad, unokaöcsém. Szeretném felkelteni érdeklődésüket egy általános jelentéssel nem bíró tény iránt, ami: a személyes élmények különösségének mindenki tulajdonává tétele – saját emlékeim szépsége érzékelésének serkentése által. De ezt nem lehet megtenni. Mindegyikünk saját világában mint börtönben él, és azt gondolja, hogy ez az esti felhő, amelyet az örökkévalóságban való elmerülés pillanatában lát, a másik ember egén is átvonul – pedig ott talán csillagtalan éjszaka van, tele erkölcstelenséggel vagy undorítóan ragyogó dél, amikor jól sikerült az üzlet.

SAKÁLYI

Rio Bambám, egyszerűen és kissé pontatlanul fejezett ki igen fontos és nem kevésbé nyilvánvaló tényt, minden egyes egyénnek a világmindenségben való abszolút elszigetelődését.

ISTVÁN

Ó, ha ezt hangokba tudnám foglalni! De úgy írom a kottát a zenei vonalakra, mint a könyvelő a számokat a könyveibe, és a munkám halott számomra, annak dacára, hogy másoknak ez a zene annyira tetszik. Ez igenis jól megcsinált zene, de nem művészet. Ó, mennyire értem most azt, aki olyan szonátát akart írni, mint maga Belzebub! Hirtelen, azonnal megértettem ezt. (A hátsó üvegezett ajtón belép BALEASTADAR, fekete köpenyben és széles karimájú hegyes fekete kalapban; mögötte, egyelőre testével a jelenlevőktől eltakarva, jön FAJTCSACSY HILDA fekete szőrmében, kalap nélkül.) Én nem akarok hangokban kifejezett zenét, hanem hogy maguk a tónusok éljenek és egymással harcoljanak valami ismeretlenért. Ó, ezt nem fogja fel senki!

BALEASTADAR

Én talán már értem? Talán általam történik meg éppen az, amire ön gondol? (Mindnyájan felé fordulnak.) Jó estét. Kérem, ne mozduljanak! Nem akarom rontani az igazi gyilkosvári hangulatot, amilyen csak ezekben a hegyekben lehetséges.

NAGYMAMA

Na, itt van a te Belzebubod, István. (meglátja HILDÁT, akit eddig senki nem vett észre) Micsoda alak a mi társaságunkban? Talán éppen ő segít jóslatom beteljesedésében?

ISTVÁN

Nagymama, ne játssza a naivot! Ő Sakályi úr démona. Csodálatos nő, Fajtcsacsy Hilda – csak az Operaházból ismerem. A hangja rendkívüli.

SAKÁLYI

Hilda! Minek jöttél ide? Az egyetlen helyet, ahol tudtam nem rád gondolni, megmérgezed jelenléteddel, emlékeztetve bukásom egész valóságára. Már úgy tűnt, sikerült azt áttenni a gyilkosvári-művészi hangulatba.  

HILDA

Hallgass – itt idegenek vannak! Senki nem kérdez arról, mit érzel. Vannak fontosabb dolgok.

ISTVÁN

Milyen más a hangja, amikor beszél…

HILDA SAKÁLYIHOZ, KRISZTINÁRA mutatva

Itt egy ártatlan báránykát látok, akit az általam beléd oltott méreggel csábítasz el. Úgy látszik, ilyen nők kellenek neked, te balga. Ó, milyen szerencsétlen vagyok! Így vigasztalódik ez az ostoba, ahelyett, hogy meghódítaná az én kisszerűek számára elérhetetlen lelkemet.

SAKÁLYI

Hilda, térj észhez! Most én mondhatom neked, hogy itt idegenek vannak.

HILDA

Nem tudni megalázkodni egy férfi előtt, aki a legvadabb szenvedély ébreszti – van-e undorítóbb olyan stílusú nő számára, mint én?

 BALEASTADAR a nő vállát megérintve

De Hilda úrhölgy, már jó úton volt. Emlékezzen első beszélgetésünkre, a szőlőben, a délutáni nap fényében!

SAKÁLYI

Máris megvette ezt a dögöt? (HILDÁRA mutatva) Mert neki biztosan csak én tetszem.

BALEASTADAR

Nem vettem meg, és nem áll szándékomban, bár könnyen túllicitálhatnám önt, Sakályi úr. Valami sokkal érdekesebb várható. A legostobább legendában is mindig van valami az igazságból: valamilyen valóságon alapszik, ha az jelképes is.

ISTVÁN

Mondja meg nyíltan, minek jött ide Brazíliából?!

KRISZTINA kacagni kezd

Ha, ha, ha! Szóval: ki tudja, ön nem Belzebub-e – ez remek!

BALEASTADAR

Ne nevess, gyermekem: annyi különös dolog van a világon, amelyeket a városlakók már elfelejtettek. Néha a hegyek mélyében vagy a végeláthatatlan prériken kialakul valami, és valami másba fonódva valamilyen új, valóságfeletti lehetőség gomolyagává válik. Az ilyen gomolyagot kioldani…

ISTVÁN türelmetlenül

De hát ki ön valójában?

BALEASTADAR

Joachim Baltazar de Campos de Baleastadar vagyok, brazíliai bikatenyésztő, itt önöknél pedig – szőlőültetvényes. Sikertelen zongoraművész is vagyok – sikertelen egy szerelem miatt, amely mégis megteremtett valamit, amit nem adnának meg a világ összes koncertjei és a dicsőség sem.

ISTVÁN

Na, és tovább?

BALEASTADAR

És ne gondolják, hogy be akarom csapni önöket! De megerősített engem a hit abban, hogy itt találkozom azzal a nővel, és épp ma, három nappal ideérkezésed után, Szentmihályi úr. Meg kell szüntetni a csöndes hangulatok gyilkosvári szépségét, különben élete végéig fog jeleket hagyni, amelyeket mások csodálni fognak, de ön nem éli túl magát mint művész.

ISTVÁN

Ön tényleg a nagymama által ígért Belzebub lenne? Nem hiszek ilyen mértékű különösségben. A legkülönösebb dolog a művészet.

BALEASTADAR

De nem az, amelyet ön alkot. Ez az a közönséges különösség, amely ma olyan sok művészt megtéveszt. Sikerük van – természetesen, de kétszáz év múlva senki sem fogja akarni azokat játszani, sem olvasni, sem nézni. Ezek a művészek azért vannak, hogy megutáltassák az emberekkel az életet is, a művészetet is. Nem marad utánuk semmi.

ISTVÁN

Én nem akarok ezek egyike lenni. Inkább abbahagyom az alkotást. Bár ez szörnyű szenvedés lenne.

BALEASTADAR

Nem kell még lemondania semmiről. Jobb mindent kockára tenni, vagy – vagy.

ISTVÁN

De hogy tegyem meg ezt? Mit kockáztassak? Teljesen tehetetlen vagyok, mert nem tudom, mivel kezdjem. Kiálljak egy sziklára, valahol a Ciklán, és mint egy őrült vessem magam a mélybe, vagy elfussak a kassai futár mellett a legnagyobb iramban, vagy megigyak öt liter cseh vodkát – íme, a lehetséges kockázatok.

BALEASTADAR

Maga gyáva? Igaz?

ISTVÁN

Igen – na és? Hagyja abba az ámításomat!

SAKÁLYI

Kezdek ismét érdeklődni az élet iránt. Bár szörnyen szenvedek e miatt a rézhajú bestia miatt, pillanatnyilag nem gondolok erre olyan mérgesen.

RIO BAMBA

Próbálja jól megverni, báró úr! A regényekben ez néha szokott segíteni – hátha az életben is segít!

SAKÁLYI

Megpróbáltam – a színlelt verés semmi. Nem ért engem, jó Rió Bamba. Ő az enyém, és semmit sem tagad meg tőlem. És mégsem tudok úrrá lenni rajta. Nem tudom, milyen a lelke, azt sem tudom, van-e egyáltalán. Hogy lehet úrrá lenni azon, ami nincs?

ISTVÁN

Uraim, beszéljünk talán azokról a dolgokról! Itt igazán sokkal érdekesebb dolgok vannak előtérben, amelyek közvetve önöket is érinthetik. Talán még minden eddig egyáltalán nem tapasztalt módon megváltozik.

BALEASTADAR

Igen – én nem hazudok, nem beszélek jelképekben, és nem hiszek semmiben, bár úgy érzem magam ezen a világon, hm – hogy is mondjam –, elég különösen – de nem úgy, hogy már tudnék hinni…

KRISZTINA

Miben? Abban, hogy maga Belzebub?

BALEASTADAR

Akár abban is – valami jobb híján.

KRISZTINA

Ez szomorú ostoba rögeszme…

BALEASTADAR

Várjanak csak, várjanak! Nem kell felesleges realistának lenni azt életben. Amikor Rio Bamba, István úr nagybátyja először mesélte el nekem ezt a gyilkosvárinak nevezett legendát, csak nevettem rajta. De utána elkezdtem gondolkodni és folyton, vég nélkül gondolkodni, és végül is valami elkezdett bennem mocorogni, valami, amiről tudatom alatt tudtam, akárcsak álmomban. A feleségem megszűnt létezni számomra, bár – na de hagyjuk…

NAGYMAMA

Ez az, ez – éppen ez!

BALEASTADAR

Kérem, ne szakítson félbe! Kezdtem érezni magamban valami különöset, valamilyen meggyőződést, hogy valahonnan ismerem mindezt, és meg kell néznem ezt a vidéket. Ügynökeim révén vásároltam itt szőlőt, most pedig három hete várok Istvánra.

KRISZTINA

Na, hát megvan a maga Belzebubja, István úr. Nincs mit tenni.

BALEASTADAR rá nem is figyelve

Mert végül is nem arról van szó, hogy Belzebub vagyok-e vagy nem, ami annyira izgatja Krisztina kisasszonyt, csak arról a szonátáról. Én tulajdonképpen zongorista vagyok, csak pályát tévesztettem életem során. De mindig álmodoztam valakiről, aki megvalósítja ötleteimet – magam sem tudom, milyeneket –, érzem azokat magamban, mint hatalmas lövedéket, amelyhez nincs sem gyújtózsinór, sem gyújtás.

KRISZTINA

Ez az, nincs gyújtás, és egészen Brazíliából keveredett ide.

ISTVÁN

Várjon egy kicsit, Krisztina kisasszony!

KRISZTINA

Újabb bolondjelölt…

BALEASTADAR mondandóját befejezve

És amikor megtudtam, hogy ezen a vidéken van egy zenész, ráadásul az én Rio Bambám unokaöccse, tulajdonképpen már mindent tudtam. Mert miért lett nálam intéző a nagybátyja? István– mint hétéves gyerek miért szökött el Rióból Pestre mindjárt megérkezése után? Nos? Ezek nem véletlenek. Csak bátorság kell, hogy megpróbáljuk.

KRISZTINA

Megpróbálni, nem sikerül-e véletlenül megőrülni – jobb foglalatosság híján.

BALEASTADAR

Így is mondhatjuk. De ha így mindnyájan megőrülünk, és minden mássá válik, bár viszonyaink ugyanazok maradnak, vagyis ha egyszerűen megváltoztatjuk a koordináták középpontját…

KRISZTINA

Éppen analitikai geometriából vizsgáztam, és az ön hasonlatai nem imponálnak nekem. A koordináták középpontjának ilyen megváltoztatását régen egyszerűen hóbortnak nevezték…

BALEASTADAR fenyegetően, türelmét vesztve

Elég ebből a kisasszonyos locsogásból! A mai este nem véletlen. Erre vártam még ott, Brazíliában. Perzselő éjszakákon, amikor a forró szél gitár hangjait hozta oda az utcáról, vagy a pampák csendjében, amikor családom már régen aludt, ezekről a szegényes hegyeikről és a beomlott tárnáról ábrándoztam, és rólad is, István.

ISTVÁN

De ha minden beigazolódik, vagyis: ha megírom az igazi Belzebub szonátát, talán akkor mindnyájan valamilyen más dimenzióba kerülünk át?

BALEASTADAR

Ha sikerül beléd önteni a zenének azt a különösségét, ami potenciálisan megvan bennem, akkor talán megalkotod azt, amiről álmodozol. Én nem tudom: nincs tehetségem. Ezért van szó a legendában a szonátáról, amelyet Belzebub megkomponálna (a hangsúly azon van, hogy „-na”), ha, és így tovább… Ez nem a valóságos létezésének lehetőségébe, csak a komponálás lehetőségébe vetett hit hiánya – a legmagasabb rendű adottságok esetén.

KRISZTINA

Nekem úgy tűnik, hogy Belzebub egyáltalán nem lehetett tehetséges ember, mindent megtehetett, de csalárd módon.

BALEASTADAR

Ember! De mások által megvalósíthatta a rossz igazságát, életük elpusztítása árán. De a művészetben megteremthetné a nagyságot – de csak a mi korunkban, a művészi perverzió korában. Ekkora mértékű nagyság eddig nem volt.

KRISZTINA

Úgy beszél arról a Belzebubról, hogy néha kezdek hinni a létezésében.

Hirtelen szélvész támad. Szünet.

NAGYMAMA

Maga tönkretette a megjövendöltet, ami soha nem vezetett félre a jóslásban.

BALEASTADAR

Látja, nagymama, a nekem jósoltak soha nem teljesültek.

SAKÁLYI

Valaminek ebből be kell teljesülnie. Én nem tűröm tovább ezt a megaláztatást. Ha nem hajtom végre, százszor rosszabb bukásban lesz részem annál, ami azután bekövetkezhet.

Kiveszi az elgondolkodó ISTVÁN zsebéből a revolvert, és belelő FAJTCSACSY asszonyba, aki összerogy. SAKÁLYI kirohan az ajtón jobbra az erősödő téli vihar szélrohama közepette.

NAGYMAMA

És az ige testté lett! Az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében – adjatok nagymamának köménymagos süteményt!

KRISZTINA

Istenem – nagymama megőrült.

RIO BAMBA

Foglalkozz azzal a másikkal, Kriszta! A nagymamát emlékekkel magához térítem.

Simogatja a NAGYMAMA fejét, és szivarral a szájában sugdos neki valamit.

HILDA a földön ülve

Istenem, megöli magát! Én úgy szeretem. Mit akar tőlem? A fejébe vette, hogy – hogy nem, ismeri a lelkemet. Ki gyógyítja ki ebből az őrületből, ha meghalok?   

Hirtelen hátraesik. KRISZTINA tapogatja a pulzusát, és azt figyeli, lélegzik-e.

KRISZTINA

Azt hiszem, nem él – nem hallom, hogy lélegezne. Olyan gyönyörű, akár egy angyal! Lehetetlen, hogy igaz legyen, amit róla beszélnek.

BALEASTADAR

Tehát elkezdődött az este. Gyere, István, megyünk a Monte Ciklára, az aknába. És amennyiben ott nem találjuk meg a poklot, eleget találunk majd magunkban, hogy szonátánkkal legyőzzük a világ összes Belzebubját. Magam nem hiszek ebben, de hogy mondjam, valamilyen titokzatos, nálam és mindennél nagyobb erő kényszerít.

ISTVÁN

Ó – micsoda boldogság Gyilkosváron élni és szenvedni! Érzek valamit, ami e régen magányos hangokat egy témában egyesíti, amelyet még nem hallok. Szeretnék az erkölcsi nyomornak legaljára bukni és lentről nézni művemet, amely felettem mint hatalmas torony magaslik a lenyugvó kísérteties nap fényében. Akkor a homály már életem völgyeiben lehet.

BALEASTADAR

Gyere – a pillanat éppen megfelelő! De emlékezz: ha a poklot nem találjuk meg sem ott, sem magunkban, és kiderül, hogy én csak és kizárólag egyszerű brazíliai ültetvényes és sikertelen zongorista vagyok, akkor egyikünk sem ejt ki egyetlen panaszszót! Megisszuk a reggeli kávét az új-gyilkosvári vasútállomáson és megyünk aludni. És utána a hétköznapi élet, mintha mi sem történt volna. Esküszöl?

ISTVÁN

Esküszöm.

Kimennek a középső ajtón a szélviharba. ISTVÁN fekete kabátot és szürke sportsapkát vesz le az ajtó melletti fogasról.

KRISZTINA

Hát szépen elkezdődött. Csak egy jó dolog van, hogy ez a Sakályi teljesen megszűnt nekem tetszeni.

RIO BAMBA ünnepélyesen

Ne zavarjuk meg az estét, az igazi gyilkosvári estét, amelyen a különösség és a közönségesség szépségükben örök pillanatok csodálatos koszorújává fonódnak össze. Ó, közönségesség, dicsértessél – nélküled nem lenne semmi különösség a világon! Adj bort, Krisztina!

A szél egyre erősebben fúj. KRISZTINA feláll és elmegy balra.

MÁSODIK FELVONÁS

Föld alatti helyiség a Cikla-hegy elhagyott bányájában, mint elég fantasztikusan berendezett pokol. Szemben mélyedés a pillérek között. A bal oldali pillér mögött balra ajtó. Fotelek és furcsa kanapék. Mindennek a színe: fekete és vörös. Az egész a szórakozóhelyek démoni ócskaságára emlékeztet, egyszersmind valami igazán nagyon kellemetlen, sőt fenyegető. A pillérek közötti mélyedésben, kis emelvényen zongora. Az ajtótól balról belép BALEASTADAR és ISTVÁN. Az előbbi öltözéke mint az első felvonásban, az utóbbin fekete kabát felhajtott gallérral és régi sportsapka.

BALEASTADAR

Na, látod, István, ugyan nem minden felel meg igényeinknek – valami van az egészben. Igaz, ez a pokol kissé túlzottan emlékeztet egy párizsi kabaréra vagy a riói Salon di Gioja legutóbbi berendezésére, de valami van – ez nem kétséges. A lelki tortúrák termében vagyunk, ha jól sejtem.

ISTVÁN

Engem a pesti Ős-Budavár úgynevezett démoni termére emlékeztet.

BALEASTADAR

No, igen: nem első osztályú. De úgy gondolom, hogy olyan pokol, amilyenről ábrándoztunk, még elképzelhetetlen is, és a valóságban létrehozhatatlan. De gondold csak el, bemenni a Gyilkosvár melletti Cikla-hegy belsejében lévő betemetett tárnába, és ott akárcsak párizsi vagy budapesti kabaréra találni, azt is bizonyosfajta csodának tarthatjuk. Igaz?

ISTVÁN kelletlenül, félelmét leplezve

Természetesen igen. Mégis egy kissé másképp érzem magam. Az az este legalább vagy öt évvel távolabbinak tűnik. Onnan nyolckor jöttünk el, most meg éjjel tizenkettő van – négy óra: szörnyen meghosszabbodott az idő.

BALEASTADAR

Nekem is – de nem tesz semmit. Egyszerűen félsz?

ISTVÁN kitérően

Valami kavarog lényem legmélyén. Mintha kanyarokkal és lesben álló kísértetekkel teli barlanggá váltam volna. De ez még nincs kapcsolatban a zenével. A végtelen választja el az én formámat attól, amivel meg kell tölteni.

BALEASTADAR

Ne fecsegj folyton – meglátjuk, mi lesz ezután!

A fantasztikus bíborszínű kanapé mögül jobbra előtűnik két vörös libériás, kecskeszakállú LAKÁJ. Kinézetük Mefisztó-szerű. Odamennek BALEASTADARHOZ, és egyszerre, hajlongva beszélnek.

LAKÁJOK

Monseigneur!

Továbbra is meghajolva.

BALEASTADAR Istvánnak

Ugyanígy szólítanak meg minden vendéget egy párizsi kabaré gazdái – „Chat Noir” – , ha jól rémlik. Vajon a pokol, még a gyilkosvári hegyek gyomrában talált is, kizárólag csak egy ostoba szórakozóhely-féleség? Kár, hogy e helyett nem mentünk el beszélgetni a Magas Caféházba, a tó túlpartján. Egyáltalán nem érzem magam Belzebubnak.

ELSŐ LAKÁJ

Fejedelmi Fenség, kérem, nézze meg magát hátulról!

Tükröt tart a megfelelő helyre. BALAESTADAR megfordul, hátulját tapogatja a pelerin alatt és nézegeti magát. A második lakáj leveszi róla a pelerint.        Kiderül, hogy BALEASTADAR saját vastag, ördögi farkát tartja kezében, olyat, amilyen a patkányoknak van, a végén háromszögű fém kampóval.

BALEASTADAR

Mi az ördög! Észre sem vettem!

Tüzetesen megnézi a farkát.

MÁSODIK LAKÁJ

A Sötétség Fejedelmének kell, hogy legyen farka. De az ilyen stílusú káromkodás nálunk nem szokás.

BALEASTADAR

Ez hihetetlen! De a farok élettelen, bár belőlem nő ki. Nektek is van farkatok – a tietek sem élő?

 ELSŐ LAKÁJ

A pokolnak még a mai fejlett technika idején is olyannak kell lennie, amilyen a valóságban. Régen jobb volt. De a csalást nem fogadjuk el, bár ha akarnánk…

 BALEASTADAR hirtelen egészen más, uralkodói-belzebubi hangon, ami majd egyre erősödik

Elég! Vacsorát kérek kilenc személyre – mindjárt többen leszünk. És először is: fejszét és fatönköt! Szaporán! Indulás!

LAKÁJOK

Igenis, Fejedelmi Fenség! Parancs, Fejedelmi Fenség!

A pillérek mögé balra futnak.

ISTVÁN könnyezve

Kezd beletanulni a szerepébe, Baltazár úr!

BALEASTADAR

Mit tehetünk – megnézzük, mi lesz ebből. Valamilyen vad erő kavarog itt belül. Acélossá keményedek. Meghatározatlan őrült düh feszít szét. Ez, úgy látszik, maga a rossz. (A LAKÁJOK fatönköket és fejszét hoznak be, és leteszik középre.) Most pedig, István, levágod a farkamat – nem szenvedhetem a harmadosztályú démoni hatásokat, amelyek nem illenek a helyzethez. Vágd – kíváncsi vagyok, fog-e fájni!

ISTVÁN a fatönkre teszi BALEASTADAR farkát, és hozzákészül.

ELSŐ LAKÁJ a MÁSODIKNAK

Chebnazel, ez valahogy gyanúsnak látszik.

ISTVÁN lecsap. A farok leesik. BALEASTADAR üvölt a fájdalomtól. Vér folyik a levágott részből és a farktőből. BALEASTADAR oldalára dőlve ül le a kanapéra.

MÁSODIK LAKÁJ az ELSŐNEK

Én mondom neked, Azdrubot, ez az első jele annak, hogy igazi. Más valaki, mint a Sötétség Fejedelme, meg merne-e tenni ilyesmit? (BALEASTADARNAK) Uram, mondd még ki azt a négy szót! Tudod, milyeneket?

BALEASTADAR felállva

Banabiel, Abiel, Chamon, Azababrol! Magam sem tudom, mit mondok. De tele van valami szörnyű jelentéssel. Már odaát vagyok!

MÁSODIK LAKÁJ az ELSŐNEK

Azdrubot, vessük magunkat hasra! Ez ő. Végre van a pokolnak saját Belzebubja.

Mindketten hasra vetik magukat BALEASTADAR előtt.

ELSŐ LAKÁJ fekve

Nem mindig van így. Sokáig kell várni, amíg ilyen születik az emberek között. Uram, egyedül neked volt bátorságod elhinni azt, amit mások teljes képtelenségnek tartanak. Te ő vagy, ő vagy! És ezzel minket, a kabaré szegény lakájait is igazi ördögi méltóságra emelsz.

BALEASTADAR

Azdrubotnak igaza van. Fiúk, álljatok hát a fatönkhöz, és tegyétek rá farkatokat, egyiketek a másik után. (A LAKÁJOK azonnal végrehajtják a parancsot.) Vágd le, István: fejezzük be végre ezt az iszonyú komédiát! A föld alatti kabarénak vagy a mai pokolnak – mindegy – jó stílusúnak kell lennie. Le a sötétséggel, előítéletekkel és a maradisággal! Vágd! (ISTVÁN lecsap, a farkak leesnek, a LAKÁJOK szörnyen összegörnyednek a fájdalomtól, de állnak a helyükön.)  Most pedig fogjátok ezt a fejszét és fatönköt, és ha társaságokból valakinek még farka van – azonnal vágjátok le! Értitek? A vacsora pedig tíz perc múlva készen legyen! Mars!

LAKÁJOK

Igenis, Fejedelmi Fenség! Hallgatjuk!

A fatönkökkel és fejszével a bal oldali pillér mögé szaladnak.

ISTVÁN

Ez a pokol nagyon egérszavú. Nem tudom, uram, megtalálja-e itt a helyét a buja fantáziájával.

BALEASTADAR

Mindjárt minden megváltozik. Még lelki szörnyűségek áthatolhatatlan mocsarai várnak ránk. Természetesen majd idő híján egyszerűsítünk.

A bal oldali ajtón át négy másik LAKÁJ (farok nélkül) három sötétvörös koporsót hoz be, és sorba állítja azokat a bal oldalon. Miközben hozzák, BALEASTADAR beszél.

BALEASTADAR

Biztosan a tegnapi hullák. István, tudod, hogy már a következő nap van? Minden egyre nagyobb sebességgel halad. Először nem fogod tudni követni az eseményeket, de aztán megszokod. Az élet alapja önmagunk folytonos utolérése és kergetése. (a LAKÁJOKNAK) Kinyitni a koporsókat!

A LAKÁJOK kezdik nyitni a koporsókat.

ISTVÁN

Olyan szörnyen sajnálom az utolsó gyilkosvári estét, amelyet még nem kész emberként éltem át!

BALEASTADAR

Túl korán jutottál át egy hágón, amire néha nagy politikusok, művészek vagy gondolkodók csak hatvanas vagy hetvenes éveikben képesek. De te zenész vagy – a zene már gyermekkorban megszületik, és nem követeli meg az érettséget.

ISTVÁN

Ó – hány embernek ilyen a zenéhez való viszonya, amelyet „a vonító kutya viszonya” elnevezéssel illetnék. A kutya ugyanúgy vonít, ha Beethovent vagy Richard Strausst játsszák neki – vonít, mert érzelmileg kizökkenti egyensúlyából magának a hangoknak a lármája, azok érzelmi, művészileg lényegtelen együtthatója. El kell jutnom a tiszta zenéhez.

BALEASTADAR

Eljutsz, de előbb zenei formába kell öntened minden érzelmedet. Mert ezekkel kegyetlenül elbánva találod meg saját stílusodat és a Tiszta Formát. Itt ez megtörténhet belső folyamatként, anélkül, hogy bakfisokat és hisztérikus nőket megindító szükségtelen hangjegyeket vetnél papírra. A pokol – még az ilyen is – kitűnő inkubátor egy zenészpalánta számára.

ISTVÁN

Mikor, hogyan történik meg? Talán ebben a kabaré-pokolban gyatra muzsikusként keressem a kenyeremet, az ördögi közönségességnek adva, ami életemben a legértékesebb: az érzelmeimet?

BALEASTADAR

Semmit nem fog fel a bestiája! Hát hol van a Belzebub szonáta megalkotásának vágya, amely megdöntené a zenei szörnyűség világrekordját? Már megfeledkeztél róla? Mindent megértesz egy példából. (a LAKÁJOKNAK) Gyorsan oda, sátánok! (Láthatóvá válnak a koporsóban lévő hullák: a HILDÁÉ és SZAKÁLYI BÁRÓÉ, a LAKÁJOK kezdik kinyitni a harmadik koporsót.) Csak lehetőséget tudok neked nyújtani. Én a magam szonátáját nem írom meg soha, habár tudok róla mindent. Te megírod általam, de a sajátodat. A lényegében terméketlen rossz szellem soha nem elégülhet ki: médiumokra van szüksége – saját ködös ötleteik megvalósítóira, és ezért a mű soha nem lesz az, aminek lennie kellene.

ISTVÁN

Tehát választanom kell az élet és a művészet között? A zenei érték alkotásának gyönyöréért le kell mondanom a közvetlen átélésről? Minden halott lesz számomra, mielőtt megszületne?

BALEASTADAR

Mindig így tett minden nagy művész, az időnként ellentétes látszatok ellenére. Ezért a művészeknek az átlagemberek számára oly vonzó és irigységet keltő őrültségei csak keserű utóízei a nagynak képzelt, önmagáért való világ valódi eseményeinek. Régen ez a jó szférájában jött létre, ma, a művészet alkonyán, a rossz és a sötétség országában kell történnie.

ISTVÁN

Szeretnék még boldogsággal eltelni az érzelmi világban.

BALEASTADAR

Már késő. Vagy csak félresikerült, a leghitványabb művész akarsz lenni? Félresikerült, önmagad és nem a vonító kutyák tömege számára?

ISTVÁN

Nem akarok – semmiképpen. Hadd teljesedjék be egyszer az áldozat! Ebben a pillanatban csak az foglalkoztat, hogy zajlik le.

BALEASTADAR

Egészen egyszerűen, mint minden a pokolban. Itt az érzelmekkel nem teketóriázunk.  Ez csak az élet bizonyosfajta rövidítése lesz, nem pedig attól minőségileg különböző. Olyat maga Belzebub sem tud teremteni.

ISTVÁN

Lehet, hogy nem is olyan kár azért a világért? Lehet, hogy csak elhitetem magammal? Ez a bármiféle érzelem teljes átélésének lehetetlensége, az érzelmi állapotok hiteltelensége! Minden múltnak tűnt már keletkezése előtt. És a lelkiismeret-furdalás más emberek előtt, akiket galádul becsaptam, az én meghatározatlan – ó, nem is érzelmeim, inkább – lelkiállapotaim hamisságát kínálva nekik.

BALEASTADAR hirtelen fenyegetően

Elég ebből a kitárulkozásból! (tapsol; berohan két LAKÁJ) Kivenni a hullákat! Hogy máris készen legyenek!

A LAKÁJOK éppen azt a koporsót nyitják ki, amelyben, fekete-lila ruhában SAKÁLYI BÁRÓNÉ fekszik.

LAKÁJOK

Igenis, Fejedelmi Fenség!

Hatan nekilátnak a hullák kivételének, amelyeket fotelekbe ültetnek. A hullák merevek, és szemük be van hunyva.

ISTVÁN remegő hangon

Baltazár úr, én félek öntől. Ön olyan szörnyű, idegen – én nem akarom.

BALEASTADAR

Hallgass, ostoba! Úgy akarsz saját nadrágtartódon lógni a tárna bejáratánál, ahogy az? És éppen a művek megalkotása előtt, amelyek nyomorult létedet igazolják? Utána felakaszthatod magad, ahányszor akarod. Ha most megszöksz innen, már nem viseled el a normális létezést.

ISTVÁN

Én nem akarok semmit, Baltazár úr. Csak haza akarok menni a nénikémhez. Hogy még egyszer megismétlődjön az a jó, gyilkosvári este, hogy csend legyen… El akarom játszani régi prelúdiumaimat, elolvasni egy regényt és elaludni. És hogy úgy álmodjak a mi hatalmassá vált Gyilkosvárunkról, mint régebben. Én már soha nem leszek ott. Bocsásson meg nekem, uram!

BALEASTADAR megsemmisítő tekintettel néz ISTVÁNRA          

Nem vagyok semmiféle úr, én Belzebub vagyok, a Sötétség Fejedelme! Így szólítasz: Fejedelmi Fenség. Érted, te fajankó?

ISTVÁN térdre esve

Rettenetes itt… Én nem akarok semmit… csak elmenni innen…

BALEASTADAR szörnyű hangon

Én kiölöm belőled az eredendő bűnt az alkotással, amelyet benned élesztek. Az emberiség csak a művészet révén emlékszik arra, hogy minden ellentmond egymásnak a Létezésben. Művészet nélkül ma már nincs élet számomra. Nekem a barmok gépesített kavarékában nincs semmi tennivalóm. Amíg tart a művészet, létezem, és e bolygón lévő élettel telítődve metafizikus rosszat teremtek. A Jupiter holdjainak megvannak a maguk Belzebubjai.

ISTVÁN

Istenem! Ments meg! Kegyelmet, Fejedelmi Fenség!

A hullák mereven ülnek a fotelekben. A LAKÁJOK feszülten várják a parancsokat.

BALEASTADAR

Ne merd emlegetni ezt a Nevet! Számomra ez csak a nemlét szimbóluma, az én nemlétemé – de élni akarok és fogok. De valaki által kell élnem. A művészek ma számomra az egyetlen anyag. Pusztítással alkotni! Az utolsó bomlasztó erő a vallások halála után, amelyek megteremtették a rossz lélek kísértetét. Mindezt én testesítem meg – érted? Mire való az agyad? Gondolkodj, de ne érezz semmit!

ISTVÁN már mint tetszhalott

Valami szörnyűség dermeszt belülről. Érzem, amint egy megfoghatatlan kísértet gonosz agyara villámló, kifejezhetetlen gondolat zegzugaivá szántja agyamat.

BALEASTADAR

Mit látsz?

ISTVÁN

Látom a régi Gyilkosvárat, mintha álmodnék, nem emberi, valamilyen állati szépség határáig hatalmassá növekedve. Maszkok hullnak le a fákról, hegyekről és felhőkről. Fekete, könyörtelen eget és kis utat tévesztett gömböt, amelyet Te, a Sötétség Fejedelme denevérszárnyakkal fogsz körül. Én, egy szentjánosbogár, kis hernyó, kapaszkodom felfelé a kis levelekre, amelyeket a Tejút szétrepedő napjainak baljós forrósága világít át.

BALEASTADAR

Szállj lejjebb, a te érzelmeidhez! Temetkezz magadba utoljára!

ISTVÁN

Az én érzelmeim pirulák, amelyeket egy undok bolygóközi patikus készít, és dobál le a semmibe, hogy azokat a kiéhezett, megfagyott űr felfalja.

BALEASTADAR

Még lejjebb…

ISTVÁN a tetszhalottságból hirtelen felocsúdva

Gyilkosvárra akarok menni, a nénikémhez! (utolsó erőfeszítésével, mesterkélt iróniával) Ön kitűnően beleélte magát Belzebub szerepébe, de nekem elegem van ebből a komédiából.

BALEASTADAR öklével üti a fejét. ISTVÁN áll, és ismét előbbi állapotába kerül.

ISTVÁN

Már vége. Lényemnek maga a gyökere halt el a Nemlét középpontjából jövő jeges fuvallatban.

BALEASTADAR

Most már érted? Egyetlen dolgot nem tudok, egyetlenegyet: művészetet teremteni. Régebben azt parancsolták, teremtsek életet, most munka nélkül maradtam ebben a tökéletesedő gépesítésben. Ki parancsolta, ne kérdezd, ne gondolj rá! Bizonyos titkokat meg kell őrizni. Tudd meg, hogy csakis én vagyok az egyetlen valóságfelettiség, az egyetlen rossz. Ha nem lenne a rossz, nem lenne semmi, még a nénikéd sem, bár hírhedten szent személy.

ISTVÁN végső erőfeszítésével

Én mégis úgy látlak, mint Rióból érkezett ültetvényest. Ó – szarvaid nőnek –, ah, milyen mulatságos! Én tudom, hogy csinálta. Megparancsolta, hogy vágják le a farkát, mert farkat viselni egészen nevetséges. De szarvait a hatás kedvéért meghagyta. Lehet, hogy a feleséged, Klara di Formio y Santos szarvazott fel…

BALEASTADAR még egyszer öklével üti a fejét. ISTVÁN összerogy. Közben, amíg ISTVÁN beszélt, BALEASTADARNAK tényleg kis (max. 10 cm-es) szarvai nőnek. A parókáján két gumiujj van, ezekből egy csövecske ágazik ki, amelynek vége a zsebében lévő kis pumpa, amelynek segítségével felfújhatók.) A LAKÁJOK majd megszakadnak a nevetéstől. BALEASTADAR ezt nem látja.

BALEASTADAR

Na – most már eleget kapott. Leültetni a hullák közé! Nem érti ez a fajankó, hogy benne van a világ legzseniálisabb zenészének csírája. Azt, amit ő – senki sem teljesíti be. (HILDÁHOZ, aki hirtelen rámereszti a szemét, mereven a fotelben ülve; a többi hulla csukott szemekkel ül) Minek meregeted rám a pislogóidat, Hilda? Ez a te igazi szeretőd. Általa alkotjuk meg a Tiszta Formába desztillált Tiszta Rossz zenéjét. Ó – ha én magam művész lehetnék! (néhány pillanatig zokog, utána erőt vesz magán, és ezt mondja) A Belzebub szonátát meg kell alkotni. És maga (HILDA felé fordul) fogja énekelni Belzebub dalait, a Belzebub hegedűversenyt – gordonkára vagy hegedűre, mindegy – ez a fajankó általam írja meg, és egy olyan hegedűs adja elő, aki maga sem ért semmit abból, amit csinál; a zongoraműveket én magam adom elő, szenvedve amiatt, hogy nem magam alkottam azokat, és mindenki sakálként fog üvölteni az elragadtatástól.

HILDA

De miért kell mindezt itt csinálni, ma éjjel, és nem ott, a föld felszínén?

BALEASTADAR

A rossz összesűrítése érdekében — ott a gyilkosvári, sőt budapesti hangulatok poshadt lekvárjává omlana szét. (más hangon) Olyan kisszerű minden: mint amit nyomorúságosan kényszerítenek ki a mélység utolsó rejtekeiből. (ismét a korábbi hangon, lelkesen) De a maga nemében egyedülálló – érted, Hilda? Nincs semmi más kezdetnek ebben az általános végben, tehát a zenének a rossz szintézisének kell lennie, de érte érdemes még valamit megpróbálni, még undorodva és kínlódva is, mert ez az egyetlen dolog, ami a régi jó időkből megmaradt nekünk, bár ezt is, és nemsokára, elviszik az ördögök. A zenével kezdem, azután talán ugyanilyen módon feldolgozok más művészeteket is, bár kétlem, hogy ez megtehető. De először a szonáta, olyan diákos, mint az első szonáta a konzervatóriumban. Na – ébredj fel, te zseniális próbababa!

ISTVÁN hirtelen feléled bódultságából és feláll; hirtelen egészen más emberré válik: úrrá lesz magán, vidám, és mint aki démonian gonosz

Hallgatom, Fejedelmi Fenség! Mivel kezdjük?

BALEASTADAR

Itt van ez a nő, István. Szeretned kell, minden elveszítve, amit eddig értékeltél. Másik ilyet nem találsz a földön. Ő a női különösség megtestesülése a tiszta rossz koordinátáinak legvadabb átformálásában.

ISTVÁN

Értem. Ő Fejedelemsége kissé túloz. Hilda asszony, én eddig tényleg nem értettem. Gyerek voltam.

HILDA

És most is gyerek vagy, egész zenei démoniságod ellenére. Gyere hozzám – én megtanítlak önmagad lenni. Az enyém leszel, és ezáltal elpusztulsz, mint mindenki, de másképpen: együtt alkotunk pokoli műveket, amelyekről magányos sátánok fognak ábrándozni álmatlan éjszakákon, soha nem volt sátánnőkről álmodva. Bennem kielégítetlenségem pokla minden szerelmet a pusztító kéj mocsarába taszít. De szörnyű bukásban kell elpusztulnod, amilyet eddig soha el nem képzeltél.

ISTVÁN

Hallottam a nők által előidézett pusztulásról, de soha nem hittem benne. De meggyőzlek téged. Az álarc alatt, amelyet viselek, nincs semmi valóságos. Sötét hangok örvénye eltakarja előlem tested titkát. Mint tőrrel kitárom azt bűnös ajkadra adott csókkal. (csókolja) Most megismertem magamat. Erőmnek nincsenek határai. Mindent bezárok az ördögi zene piramisába, a tiszta metafizikus zene dionüszoszi őrületbe fagyasztott szerkezetébe.

HILDA

A tiéd vagyok legbelső lényem elérhetetlenségében, ami a bűnben és hazugságban való kielégíthetetlenség. Semmi nem elégíthet ki. Szörnyű, undorító fiúcska vagy. Szeretlek. Érzem, ahogy hangjaidba átformálsz.

BALEASTADAR

És gondoljuk csak el, milyen mélyre süllyedtem! Én, aki évszázadokkal ezelőtt a zene szentségével küzdöttem, én – most csak arról ábrándozom, hogy tudnék megalkotni legalább nyolc ütem jó zenét. Ez az ellentmondás szórakoztat. Ó – micsoda pokol Belzebubnak lenni, és, még ma sem, művésznek! (ISTVÁNNAK) De te, idióta is, nélkülem semmi sem lennél. Ez az egy vigasztal. Nem tudom kifejezni ezekkel az átkozott emberi szavakkal. De ami megtörténik, beszéljen önmagáért. (A bal oldali ajtón belép RIO BAMBA, karján ISTVÁN NAGYNÉNJE és JÚLIA NAGYMAMA.) Rio Bamba – hozd közelebb ezeket a matrónákat! Hadd nézzenek és lássanak! Jó, hogy eljöttetek, ötleteim háttere lesztek.

RIO BAMBA

Tehát most világosan látjuk, hogy az egész gyilkosvári legenda nem volt olyan képtelenség, amilyennek először tűnhetett. (megöleli a NAGYMAMÁT) Látod, Júlia, a régi bűnök hogy válhatnak új szörnyűségeim nagyszerű hátterévé?

NAGYMAMA

Ó, milyen jó veled, Teobald!

NAGYNÉNI Baleastadarnak

Fejedelmi Fenségednek köszönhetem unokaöcsém teljes átformálását. A Sötétség Fejedelme nem cselekedhetett kegyesebben.

Megcsókolja BALEASTADAR kezét.

BALEASTADAR a hulláknak

Báróné, ébredjen fel! És ön is, Jeromos úr!

A BÁRÓNÉ és SAKÁLYI hullája kinyitja a szemét.

BÁRÓNÉ

De kérem, Fejedelmi Fenség, mindent kíméletesen intézzen, nehogy Jerivel valami rossz történjen. Őt úgyis kimerítette az a bűntett! De úgy vélem, megengedheti magának, hogy meggyilkoljon egy olyan budapesti kokottot, aki őt semmibe meri venni.

SAKÁLYI hirtelen felállva

Hilda! Te mit csinálsz itt ezzel az alávaló muzsikussal? A jelenlétemben merészelsz…? Azt akarod, hogy még egyszer megöljelek?

BALEASTADAR

Ön, báró úr, még nem tudja, hogy István gróf. Itt, a bejáratnál lévő kancelláriában derült ki. Befelé jövet átnéztem a dokumentumokat. Minden rendben van. Ebből következik, hogy István Clapáry nádor leszármazottja, aki az Árva megyei várak ura volt. István nagyapja, aki az 1848-as szabadságharcba nem éppen dicső módon – mint osztrák kém – keveredett bele, ide, Gyilkosvárra menekült, és nevét megváltoztatva élt. Volt egy fia, aki meghalt, itt hagyva nekünk Istvánt. Rio Bamba is gróf – de annyi baj legyen.

SAKÁLYI

Hát ez fatális! Elvesztettem utolsó adumat. Micsoda unalmas bonyodalom! Akkor tehát megverekszünk, gróf úr.

ISTVÁN

Alkalmatlannak nyilváníthatnám, de nem akarom. Ha ön tegnap este tudta volna, hogy egy ostoba gróf vagyok, mint kihívott nem mert volna öngyilkosságot elkövetni. A sznobizmus kiöl önből minden érzelmet a Hildára való féltékenységen kívül, aki most az enyém.

HILDÁRA mutat. A LAKÁJOK párbajtőröket adnak át nekik.

BÁRÓNÉ

Ne add meg magad ennek az akasztófavirágnak! Bár megszabadított minket a házasság problémájától ezzel (HILDÁRA mutat) a nővel, meg kell bosszulnod, hogy egyáltalán volt mersze őt elvenni tőled.

A fiatalok viaskodnak.

SZAKÁLYI

Zsibbad a kezem. Elfelejtettem az összes jó fogást. Én, aki megvertem Sturz bárót és Trampolinit. Ebből elég. Szörnyű. Ő hogy képes mindenre?

Leszúrva összeesik. A BÁRÓNÉ és a LAKÁJOK odarohannak hozzá és bekötözik.

HILDA

Ó, István, mennyire imádlak téged!

Átöleli ISTVÁNT. A bal oldali ajtón beszalad KRISZTINA, nyakában fekete sállal.

KRISZTINA

Mi történik itt? Jaj – milyen fáradt vagyok. A szörnyű szél kitörte a fél erdőt a Cikla lejtőin. Alig találtam ide. De rettenetes itt! Egy ó spanyolnak öltözött különös ember kísért. (Belép DON JOSÉ INTRIGUEZ DE ESTRADA, 17. századi grand öltözékében.) Ne haragudj, nagymama, de azt mondta, te küldted értem.

DE ESTRADA

Üdvözöllek, Baltazár. Nem bírtam ki, hogy meg ne látogassalak. Ma éjjel érkeztem Rióból. Van két hónap szabadságom.

BALEASTADAR

Engedjék meg, hogy bemutassam önöket egymásnak: feleségem szeretője, Don José Intriguez de Estrada, a spanyol király nagykövete Rióban!

DE ESTRADA zavarban

Ez csak tréfa, Baltazár…

BALEASTADAR

Nincs semmiféle Baltazár, csak Belzebub, a Sötétség Fejedelme. Nem látod ezeket a szarvakat? (a fejét mutatja) Te magad szarvaztál fel. De most ördögségem jelképévé váltak. Ülj le! (DE ESTRADA leül, de látszik, hogy rettenetesen rosszul érzi magát.) Itt csak arról van szó, hogy ez az ifjú zenész megírja a magához Belzebubhoz – vagyis hozzám – méltó szonátát.

DE ESTRADA

Rettenetesen érzem magam ebben az egészben. Na, igen, ha az őrültet akarod játszani, nincs mit tenni. Emlékszem, valamikor mondtál nekem ilyesmit részegen… Én is furcsa helyzetben vagyok; Madrid helyett a Fiume–Budapest vonalon egyenesen Gyilkosvárra jöttem. Most látom, hogy ennek semmi értelme. Ott Gyilkosváron, mindjárt az állomásról egyenesen ehhez a teljesen ismeretlen házhoz indultam, és ezzel a kisasszonnyal, akit először látok életemben, ide, ebbe a kabaréba, az elhagyott bányába jöttünk. A lovak útközben kidőltek, és gyalog, a dőlő fák között – nincs fogalmad arról, micsoda vihar…

BALEASTADAR

Elhallgass! Adok én neked kabarét!

DE ESTRADA elájul és hátára dől a fotelben. Kalapja leesik a fejéről.

KRISZTINA

Most már világosan látok. Túl késő! Én csak Istvánt szerettem.

NAGYMAMA

Ráadásul kiderült, hogy István gróf. A Sötétség Fejedelmének segítségével a világ legnagyobb zenésze lesz.

KRISZTINA

Minden elveszett. Legyen, aki csak akar – ez engem egyáltalán nem érdekel! (sír) Én őt olyan szörnyen, reménytelenül szeretem.

SAKÁLYI

Az utolsó mentsváram is elesett. Krisztina kisasszony, én menekültem maga elől, mert féltem a mamájától és a rangon aluli házasságtól.

HILDA

Látják, milyen aljas!

ISTVÁN

Ne szakíts félbe! Valami kezd bennem megszületni. A szonáta első témája… Fisz- mollban. (gondolataiba mélyed) Készen van belül az egész, mint egy homályban elrejtett bomba.

BALEASTADAR

Na – végre! Néha tényleg nevetnem kell, ha arra gondolok, hogy ennek az egésznek az eredménye egy ostoba szonáta lesz. Íme, milyen mélyre süllyedt, hogy úgy mondjam – passez moi l’expression /már bocsánat a kifejezésért/ – magának Belzebubnak az eszméje is. Hogy önmagát valóban átélje, kénytelen szánalmas művészetpártolóvá és virtuózzá válni –, mert egyedül ott nyilvánul meg az individuum legalább valamilyen perverzió formájában. A többi mechanizált kavarék, amely még a leghitványabbikának figyelmére sem méltó. Nem igaz, Chebnazel? Hát te, tökkelütött Azdrubot, szeretnél mesterkedni a mi eszményien berendezett társadalmaink gépezetén?

MÁSODIK LAKÁJ nevetve

Soha, Fejedelmi Fenség, inkább ebben a kabaréban szolgálok.

ELSŐ LAKÁJ

Ez mindenesetre jobb, mint az Enfer vagy a Cabaret Néant a Place Pigalle-on.

BALEASTADAR

Munkára fel hát! Előkészíteni a zongorát! Bechstein vagy Steinway?

ELSŐ LAKÁJ

Bechstein, Fejedelmi Fenség.

Hátraszaladnak és felnyitják a kitűnő Bechsteint.

KRISZTINA

István úr, én tényleg… Hagyd ott azt a budapesti perszónát! Emlékezz a mi négykezesünkre! Ott, a mi szeretett Gyilkosvárunkon – azokra az estéinkre.

ISTVÁN

Kevés volt belőlük, és mindegyiket megmérgezte irántad érzett viszonzatlan szerelmem. Az undortól beleremegek még magára a gondolatra is. Ha feleségül vettelek volna, soha nem lennék művész. Csak macabre-menüett témája vagy, ami szonátám, az igazi Belzebub szonáta második tétele lesz. Máris látom kinyomtatva az Universal Kiadónál, a Sötétség Fejedelmének ajánlva: Dem Geiste der Finsternis gewidmet /A Sötétség Szellemének ajánlom/ – úgy, ahogy Beethoven szonátáin, amelyeket hétéves koromban élveztem.

BALEASTADAR

Tovább, tovább – történjék még valami! Az eddigi kevés.

ISTVÁN

Igen? Tűnj el tehát tőlem, egyetlen nyomorúságos lelkiismeret-furdalás! Semmi ne merjen emlékeztetni a gyilkosvári kisszerűségre!

Kést ránt elő zsebéből és leszúrja KRISZTINÁT.

BÁRÓNÉ

Megérdemelte – azért, mert szeretni merte az én egyetlenemet. Különben úgysem egyeztem volna bele ebbe a házasságba.

HILDA ISTVÁNNAK

Most már igazán az enyém vagy. Ez a boci úgysem lenne elég neked.

Összesúgnak. RIO BAMBA a NAGYMAMÁVAL kezd táncolni.

RIO BAMBA

Öregkoromra ördöggé válok. Ezzel a bányarémmel együtt egy szörnyűséges lelki találkahelyet teremtünk korunk legnagyobb egyéniségei számára.

BALEASTADAR

Bár lennének ilyenek! Félek, hogy az csak együttműködő szövetsége lesz a magányosan tévelygő művészeknek.

NAGYMAMA ugrálva

Valóban – felhagyni azzal, hogy matrónát játszom, és még egyszer eltelni az élettel – erre soha nem számítottam. Annyi ideig boszorkánynak lenni és kényszerből tiszteletre méltó kisstílű matrónát játszani: kínszenvedés volt.

RIO BAMBÁVAL shimmyt táncol. AZ EGYIK LAKÁJ igen halkan shimmyt játszik.

BALEASTADAR

Olyan reménytelenül kabaré- és táncteremszerű mindez, olyan ízléstelen. De háttér nélkül semmit se lehet véghezvinni. Most pedig – idehallgass, István, nem kell ennyire abszolút módon élni az életed – ezt megszenvedi a mi közös művünk: az indító szonáta, az egész belzebubi zene csírája. Hagyni, hogy belekóstolj, de aztán minden kapcsolatot megszakítani a kielégülés lehetőségétől – ezt akartam.

ISTVÁN

Nem értem – hát én?

BALEASTADAR

Nos, hagyd ezt a nőt! Az én zsákmányom. Számodra csak hamar véget érő szórakozás, számomra – az öregember utolsó szerelme, akire már semmi sem vár, legyen bár Belzebub is.  A művészetben tiszta leszek minden, még metafizikus rossz nélkül is.

Néznek egymásra, tekintetükkel küzdve.

BÁRÓNÉ

Minden rendben, de miért épp így kell lezajlania? Nincs erre semmi szükség: c’est contingent tout cela /ez teljesen esetleges/ – tiszta véletlen. Valahol a magyarországi Gyilkosváron – miért nem Mexikóban? – véletlenül találkozott pár ember. De miért épp ennek az úrnak kell Belzebubnak lennie, és ennek a Szentmihályinak éppen őt kell kihasználnia, hogy művészi céljait elérje – ezt nem értem, és soha nem fogom megérteni.

NAGYNÉNI

Azért, hogy unokaöcsém, aki fiamat pótolja, nagy zenésszé legyen.

BÁRÓNÉ

Ez nem elégséges oka olyan nagy dolgoknak, amilyen az igazi Belzebub megjelenése. És miért itt, és nem másutt?

BALEASTADAR a BÁRÓNÉNAK

Valahol egyszer meg kellett történnie. Vajon nem mindegy, hol, amikor a világok végtelenek. Bolygó rengeteg van, báróné. Úgy van, ahogy a fény sebességével: valamilyennek lennie kell, és a végére érni – vajon nem mindegy, egy vagy három, vagy ötszázezer kilométer másodpercenként?

ISTVÁN lehajtja fejét és dermedten áll.

BÁRÓNÉ

Igen, de nem szeretem ezt az antropocentrikus világnézetet. Felvilágosult nő vagyok, un pas bleu /kékharisnya/, ha így akarja, de au fond /alapjában véve/ panteista vagyok.

BALEASTADAR

Most, azonnal, nem tudok előadást tartani a véletlen szükségszerűségről szenvelgő matrónáknak. Hilda, az enyém vagy, gyere, hadd öleljelek át! A maga nemében kivételes este.

HILDA térdre esve előtte

Ó, én egyetlenem! Tehát igaz? Tehát rám talál az a nem emberi szerencse, hogy az igazi Belzebub szeretője leszek? Én bizonyára megőrülök, én ezt nem élem túl!

BALEASTADAR lábához csúszik.

ISTVÁN

Ah – én sem élem túl ilyen nyugodtan. Elveszi egyetlen szerelmemet. Azért adta nekem, hogy kegyetlenül megraboljon.

Ráveti magát BALEASTEDARRA, de mint akit hipnotizáltak, megáll.

NAGYMAMA

Halkabban, az ördögbe is! A nagykövet felébred és felesleges tanú lesz. Ő nem a mi emberünk.

DE ESTRADA felállva

De az vagyok, kedves nagymama. Az önöké vagyok, sajnálom, hogy mindez nem Spanyolhonban történik: büszke lennék rá. Számíthatnak a diszkréciómra. Baltazár, hiszem, hogy igazi Sötétség Fejedelme vagy. Belzebubbal tegeződni nagy megtiszteltetés még egy spanyol grand és Őfelsége, a Király nagykövete számára is.

ISTVÁN

Megölöm ezt a latort!

Ráveti magát BALTAZÁRRA, aki önként (megérintése előtt) lefordul a földre, kezeit széttárja és démonian nevet.

BALEASTADAR estében

Üss, lőj, vágj, szúrj! Engem soha meg nem ölsz, örök életű vagyok. Itt a revolver! (Odaadja neki revolverét. ISTVÁN őrjöngve néhányszor megszúrja. BALEASTADAR tovább nevet. ISTVÁN eszét vesztve a tehetetlen dühtől megragadja a revolvert és hatszor rálő. Belzebub nevetve áll fel és ölébe veszi HILDÁT.) Most pedig a zongorához, te csirkefogó! Az élet épp most alakul át a forma és a tartalom pokoli keverékévé, ami a művészet. Elég a perverzióból az életben! Nyomorúságos, mert nyomorúságos, mint minden művészet, de egyedüli és rossz – ez a legfontosabb.  

ISTVÁN elmélázásából felocsúdva

Gyere, Jeromos! Velem megvigasztalódsz ezek után a nők után. Nekem magamnak is szükségem van még valamire, valamilyen kis szörnyűségre, amely átbillentene végzetem másik, sötét oldalára. Ennek az átalakulásnak titka kifürkészhetetlen, bár megnyilvánulásai az életben lehetnek közönségesek.

A BÁRÓ feláll, ISTVÁN átöleli őt, és a háttérbe mennek.

BÁRÓNÉ

Jeri, ne add oda magad ennek a démonnak! Van még számodra valami tartalékban: Kesmereth várának örököse – csodálatos tizenöt éves szűzlány. Egész életemben erről álmodoztam, csak nem akartam neked túl korán megmondani.

BALEASTADAR

Elég, vén csoroszlya! Nem látod, hogy az én szonátámat, Belzebub szonátáját megy játszani – és kell neki egy utolsó háttér? Ó, határtalan boldogság! Most végre valami művészféle vagyok. Általa teljesedik be az ismeretlen, megismerhetetlen rossz tisztelete, amelynek bennem mindnyájan részecskéi vagytok.

BÁRÓNÉ

Ez tehát a panteizmus egy fajtája, még a gondolatok belzebubi áttételében is.

BALEASTADAR Hildával összeölelkezve a zongorához megy

Csend legyen! Itt van a lejegyzéshez szükséges eszköz – kezdetben improvizálhatsz.

Rámutat a zongora jobb oldalán lévő készülékre.

ISTVÁN a zongorához ülve

Most végre tudom, mi a térbeli formafelfogás a zenében. Belzebub egész szonátája bennem van kívül az időn. Szétnyitom, akár egy legyezőt – a legnagyobb művet a világ kezdete óta.

A BÁRÓ mögötte áll, rá támaszkodva, elragadtatva. A zongora végénél áll BALTAZÁR és HILDA. ISTVÁN vad zene első hangjait játssza. RIO BAMBA és a NAGYMAMA eredeti táncot járnak. A fotelben ülő BÁRÓNÉ transzba esve hallgatja. Közben a függöny lassan leereszkedik.

HARMADIK FELVONÁS

SAKÁLYI BÁRÓNÉ szalonja a Gyilkosvár környéki kastélyban. Az egész elég keskeny (max. 3 m) széles sáv a rámpa mentén. A színpad többi részét a láthatótól sötétmeggyszínű függöny választja el, amely két oldalra széthúzható. Rokokó bútorok. Ajtó balra és jobbra. Bal felől ül a BÁRÓNÉ és ISTVÁN NAGYNÉNJE – kötögetnek. Mellettük DE ESTRADA, ugyanúgy öltözve, mint a második felvonásban. A balra álló kandallóban ég a tűz. Lassan leszáll a rózsaszínű alkony.

NAGYNÉNI

Olyan hálás vagyok bárónénak, mert megengedte, hogy ezt az éjszakát itt tölthessem. Nyugtalanság gyötör István miatt.

BÁRÓNÉ

Ugyan, attól a pillanattól kezdve, amikor megkerültek a grófi papírok, kifogástalan karrier nyílik előtte. Szentmihályi úr, vagyis Clapary gróf rangon aluli házasságán az ön rokonával – bocsássa meg, hogy ilyen nyíltan beszélek – teljes mértékben túltehetjük magunkat. Hozzáadunk Istvánhoz egy gazdag amerikai lányt, amilyenekből nyáron annyi érkezik ide Gyilkosvárra.

NAGYNÉNI

Ó, nem számít. Attól félek, hogy az az öreg őrült beleviszi valami botrányba azzal a Belzebub szonátával.

BÁRÓNÉ

Ugyan, biztosan visszajönnek – semmi baja nem lesz. Csak az úgynevezett művészi élmények. Engem inkább a fiam nyugtalanít.

DE ESTRADA

Ugyan, hölgyem, az az ostoba lövés arra a budapesti hetérára – másnak nem nevezhetem azt a nőt – mindenestől eltussolható. Egy öngyilkos sebe, hogy spanyol módra fejezzem ki magam, könnyű, akár a madártoll. A koponya könnyed érintése és a test felének vérömlés miatti pillanatnyi bénasága. Ismerek x ilyen esetet a háborúból – a tünetek nyomtalanul megszűntek.

A LAKÁJ jön be balról.

LAKÁJ

Clapáry grófné, méltóságos asszony, kérem.

BÁRÓNÉ

Miféle grófné? Nem értek semmit.

DE ESTRADA

Ön megfeledkezik arról, hogy István apjának testvére – az úgynevezett Rio Bamba – ugyancsak grófnak bizonyult, teljesen magától értődően. És azon nyomban, ahogy úriemberhez méltóan, házasságot kötött a Júliának nevezett nagymamával, a Cseres családból. Kisnemesek, de nem tesz semmit. A gróf ifjúkori ügyeit befolyásunkkal szintén eltussoljuk, és még minden jóra fordul. A mi időnkben sok dolog felett napirendre kell térni.

BÁRÓNÉ

Ó, igen – tehát kéretem a hölgyet, jöjjön!

NAGYNÉNI

Milyen kellemes – mindenki jó családból való – nagyon kellemes!

BÁRÓNÉ

Igen – nem egészen – természetesen nem mindenki. De csak lesz valahogy.

Belép JÚLIA NAGYMAMA.

NAGYMAMA

István nincs itt, báróné? (A BÁRÓNÉ fejével nemet int.) Nem tudok már otthon várni. Valami egyszerűen kifelé húz, mint dugót a palackból.

BÁRÓNÉ

Még nem tért vissza, grófné.

NAGYMAMA

Üzenetet hagytam, hogy itt leszek.

NAGYNÉNI

Én szintén. Báróné olyan kegyes, hogy magához vont minket ezekben a nehéz pillanatokban.

BÁRÓNÉ

De én úgy gondolom, ez a mai éjszaka nagyszerű hatással lesz a munkásságára. Erős fiú. Ő biztosan nem veti alá magát annak a borkupecnek. Fiatalember, edződnie kell. Kérem, foglaljon helyet – együtt fogunk a hírekre várni.

NAGYMAMA leül

Igen, valóban – ostobaság. De feleslegesen zavartam meg a fejét a gyilkosvári legendával. Szörnyen ostoba történet, és annyira hatott a képzeletére.

BÁRÓNÉ

Művészlélek, lelke minden porcikájában. De elfelejtettem gratulálni önnek a társadalmi ranglétrán történt felemelkedéséhez. Szívből gratulálok.

NAGYMAMA

Á – semmiség. Csak semmi rossz ne süljön ki belőle. Soha többé nem fogok kártyát vetni, abbahagyom a tenyérjóslást, sőt a csillagászatit is, örökre.

BÁRÓNÉ

Igen, az ön pozíciójában ez nem is illendő.

DE ESTRADA

Természetesen, grófné.

BÁRÓNÉ

Kérem szépen, a kártyajóslatok beteljesülnek, mert az emberek tudatuk alatt a jövendöléshez igazítják az eseményeket. Ha valakinek még ötpercenként beigazolódnának a sejtései, akkor ezt is véletlennek tartanám a világ végtelensége, az események és előérzetek végtelensége következtében. C’est tout `a fait contingent /Ez teljes mértékben így lehet/, ugyebár, Don José?

DE ESTRADA

Természetesen: a Nagy Számok törvénye, egyszerű valóságszámítás. A statisztika mindenben egyre nagyobb szerepet játszik. Állítólag még a fizika törvényei is statisztikaiak, vagyis megközelítőek, ámbár…

Balról bejön a BÁRÓ, félig bénán, egy LAKÁJ VEZETI.

BÁRÓNÉ

Ó, micsoda szerencse! Hát már tudsz járni, Jeri? Elutazunk délre, és még minden jó lesz, ahogy Don José mondja. A fiam, Jeromos, nagykövet úr.

Üdvözlik egymást. A BÁRÓ nagy tisztelettel kezet csókol a NAGYMAMÁNAK, a NAGYNÉNINEK pedig kezet nyújt.

SAKÁLYI leül a fotelbe; a LAKÁJ el

Úgy szeretnék élni, mama. Olyan vagyok, mint aki újjászületett. Emlékszem, valamikor volt már így a tífusz után. Az ablakon át látott falevelek, háttérben a felhős égbolttal, ma szebbek voltak számomra, mint az afrikai rengetegek, amelyeken vadászat közben átvergődtem. Már soha többet nem ölök meg semmiféle teremtményt – talán a legyek kivételével –, mert néha olyan szörnyen bosszantanak. És tudják? Felhagytam a sznobizmussal: a sznobizmus csúnya dolog – méltatlan az élethez. Tudom, hogy szeretem Krisztinát, akitől igyekeztem zülléssel eltávolodni, hogy ne kössek rangon aluli házasságot. Azért merültem bele abba a viszonyba. Ma számomra Fajtcsacsy asszony egyáltalán nem létezik.

BÁRÓNÉ megöleli

Drága gyermekem! Csak ne gyötörd magad ezekkel a gondolatokkal! Mindennek meglesz az ideje. Ne dönts most semmiről – az talán lehet még nem normális.

SAKÁLYI kedvetlenül eltolja magától anyját

Ó, mama, szeretném, ha teljesen az én véleményemet fogadnád el ebben a pillanatban.

Ez nagy változás az életemben. Tudom, mire gondolsz: Kesmereth kisasszonyra – nagyon kedves lány –, de én Krisztinát szeretem.

DE ESTRADA aki nem kis nyugtalansággal és homlokát ráncolva hallgatta

Báró úr: ifjúkorunkban szeretünk néha nagy, látszólag nagy dolgokra gondolni, amelyek azután kicsiknek tűnnek, és néha egész életünkben szenvedünk miattuk. A hagyomány szép dolog – nem lehet lebecsülni…

SAKÁLYI

Ön nem ért engem, nagykövet úr: el sem mondhatom önöknek, milyen szép minden. Csak vajon Krisztina akar-e még engem az egész botrány után? Ez a bénulás elmúlik?

DE ESTRADA nem őszintén

Biztosan – a vérömlés megszüntetése után. Két hónap múlva egészséges lesz, és akkor mindent másképp lát majd.

BÁRÓNÉ DE ESTRADÁNAK

Ön miért ilyen különös, Don José? Talán feltételezi…

SAKÁLYI

Mama, ne nyugtalankodj ostobaságok miatt! Boldog vagyok, először életemben. Még ha béna maradok is, és ha Krisztina nem adja nekem a kezét – akkor is boldog leszek, különös nyugalomra leltem magamban.

BÁRÓNÉ kétségbeesve

Istenem, Istenem, Istenem!…

Kezével eltakarja arcát.

DE ESTRADA

Ugyan, báróné, az operáció után teljesen elmúlhat.

SAKÁLYI

A mama azt gyanítja, hogy enyhén megbolondultam az agyvérzés következtében.

Bejelentés nélkül belép RIO BAMBA.

DE ESTRADA

Íme, a mi Clapáry grófunk, tiszta szívemből gratulálok!

RIO BAMBA

Rio Bamba vagyok és az is maradok. Ifjúkori bűnömtől megtisztultam, múltam következményeinek maradékától pedig önök biztosan megszabadítanak engem, hogy vénségemre megjavulhassak.

DE ESTRADA

Mi sem természetesebb, Rio Bamba úr – álnevén fogom emlegetni, ha így akarja. Az ördög mindig megkeresi a módját annak, hogy a rossz maximumát okozza a világmindenség adott pontján, ahol a legkisebb ellenállásba ütközik. Ma ilyen pont – vagy inkább pontok sokasága – a művészet. Ott, ahol új formák jönnek létre, Ő biztosan ott van. Ez a meggyőződésem.

SAKÁLYI nem mérsékelt hangon

Ne beszéljen így, Don José úr! (már engedékenyen) Van valami szörnyű ezekben a szavakban, ami megrémít engem. Nem akarok semmi rosszat – de még igen gyenge vagyok.

BÁRÓNÉ

Nyugodj meg, gyermekem! Ülj ide mellém! Elringatlak, ahogy régen, amikor kicsi voltál.

Leül a fia mellé, az fejét anyja karjába hajtja. Anyja ringatja.

RIO BAMBA (a NAGYMAMÁNAK)

Na, mi van, öregasszony? Téged nem hat meg ez a jelenet? A világ csodálatos. De jónak kell lennünk. Ez ellen nincs mit tenni – egyszerű, mint Euklidész egyenese.

NAGYMAMA

Ó, igen, Teobald. Öregkorunk szelíd lesz, mint őszi hajnal a hegyekben. És a tónak ezen a partján visszatérnek a régi gyilkosvári esték.

 RIO BAMBA nevetve

Csak már ne hívjanak elő szellemeket a Cikla mélyéből! Félre az ostoba legendákkal! Gyilkosvár! Istenem, mennyi csoda van ebben az együgyű szóban! Jó, hogy legalább most értékelni tudjuk az élet egész édességét. Csak térjen haza az a két hóbortos, leszoktatjuk őket az undok zenei démonizmusról.

SAKÁLYI

Ó igen – igaza van. Csak szeretnék már rossz előérzetek nélkül meglenni. Úgy látszik, István szereti Krisztinát. De ha Krisztina engem választ, békésen megegyezünk. Bachot és Mozartot fogunk hallgatni, ő pedig másképpen fog komponálni. Őrület ez az egész művészet.

NAGYNÉNI

Én is azt hiszem, lehet nagy a művészi különcségek nélkül is. Mert az megbosszulja magát az életben. Bárcsak meg lehetne teremteni a Tiszta Formát a rossz nélkül! Hiszem, hogy meg lehet – igaz?

BÁRÓNÉ

Ó, hölgyem, a formával való elégedetlenség; az élet hevének állandó szítása! Még teljes magányban, csak a Bibliát olvasva és tejet kortyolva sem lehet elszigetelődni az élettől.

NAGYNÉNI

Ön művelt ember. Én nem tudom ezt ilyen jól, de hiszem…

Beszalad KRISZTINA.

KRISZTINA

István visszajött?

DE ESTRADA

Még nem jöttek vissza, de bízom benne, hogy a mai este minden nagyszerűen ér véget.

SAKÁLYI

Mama, tudod, mit kell tenned a boldogságomért – nem csak az enyémért: a nagyobb boldogságért az egész világmindenségben.

BÁRÓNÉ hidegen

Grófné, tisztelettel megkérem unokája kezét a fiam számára.

NAGYMAMA zavarban

Ó, igen – nagy megtiszteltetés – ámbár… De ha unokám szereti őt, természetesen… Csak ki kell jelentenem önöknek, hogy csak az első lányom Rio Bamba lánya… Amaz – de nem tesz semmit; Krisztina, te mit gondolsz erről, gyermekem?

KRISZTINA térdre esve a BÁRÓNÉ előtt

Hölgyem, ez túl nagy szerencse számomra!

BÁRÓNÉ nyersen

De hiszen ő megbénult, és úgy tűnik, az öngyilkosság miatt nem egészen épeszű.

KRISZTINA

Hölgyem, ha a legszörnyűbb nyomorék maradna egész életében – őt mindig szeretném.

SAKÁLYI

Gyere ide hozzám, Kriszti! Még nem tudok mozogni. Csókolj meg! Én téged mindig szerettelek.

KRISZTINA feláll; nevetve

Hát a sznobizmus? Már megszűnt sznobnak lenni, Jeromos úr?

SAKÁLYI

Igen – és szégyellem, hogy az voltam.

BÁRÓNÉ

Hagyd abba a tréfát, kérlek!

DE ESTRADA igen hangosan, elégedetlenül köhög.

KRISZTINA lehűtött lelkesedéssel

Ó, én… Én bocsánatot kérek. Fajtcsacsy asszony pedig…

SAKÁLYI gyámoltalanul felemelkedve

Ó, várjanak! Elfelejtettem! Gyilkos vagyok, tegnap lelőttem. Mondják meg, él még?

Hamar – hol van ő?

DE ESTRADA

Ettől tartottam. Idegsokkja miatt elfelejtette.

SAKÁLYI

Könyörgöm, uram…

DE ESTRADA

De hiszen él, egészséges, mint egy murciai bika. Nyugodj meg, fiacskám, az isten szerelmére, mert megárthat neked! Elájult – ön keresztüllőtte a mancsát –, nem lesz semmi baja.

Egyre gyorsabban alkonyodik.

SAKÁLYI ismét a fotelre zuhan

Micsoda boldogság! Gyilkos lehettem volna, és nem érném meg ezt a boldogságot. Mégis bíróságok elé fognak hurcolni – lehet, hogy kapok néhány évet? Krisztina, megvársz engem?

KRISZTINA

Igen, igen – de erre nem kerül sor.

DE ESTRADA

Hát természetesen – a mi kapcsolatainkkal? Teljesen eltussoljuk… Ó, az ördögbe!

Középen kissé szétnyílik a függöny, és mögüle belép FAJTCSACSY HILDA. Fekete báli ruha, kalap. Bal karja bekötözve. Mindnyájan odafordulnak.

BÁRÓNÉ

Ön hogy kerül ide? Erre? Bejelentés nélkül?

HILDA

Nyugodjanak meg, mert még nagyobb bajt csinálnak! Kérem, ne kiabáljon így! A légkör robbanóanyaggal telítődött. Hochexplosiv! Még nem tudni semmit, mi történik majd, mert a Belzebub szonáta problémája még nincs…

BÁRÓNÉ

Kérem, ne beszéljen erről! A beteg nyugalma mindenekfelett…

HILDA

Földrengéskor keveseket érdekel, hogy valakinek fáj a hasa. Úgy gondolom, hogy a gyilkosvári hangulatok már térnek vissza. Úgy fognak beszélni erről, mint érdekes pletykáról, a tó túlpartján: a Gyógyszállóban és a Magas Caféházban, és az új-gyilkosvári vasútállomáson, sőt talán Budapesten is. De higgyék el nekem, mindnyájuk érdekében jöttem ide, hogy figyelmeztessem önöket! Talán nem idejében, báróné, és némileg váratlanul – nincs mit tenni…

BÁRÓNÉ már lehiggadva

Ó, hölgyem, tegnap óta sok minden megváltozott. Lassan mindenhez hozzászokunk.

SAKÁLYI szemrehányóan

Mama!

BÁRÓNÉ

Éppen hogy nem „mama”, hanem igen. A fiam…

NAGYNÉNI a figyelmet másra terelve

De igen, éppen arról beszéltünk, hogy a művészet nagy lehet perverzitások nélkül is, ahogy báróné mondja.

A függöny hirtelen szétnyílik, és látni az egész második felvonásbeli poklot, kivéve az előteret, amelyet a szalon foglal el. Az előtérben teljes homály. A pokol sötétvörös fényben. Középen áll BALEASTADAR, frakkban, A frakkra vetve fantasztikus ördögi köpeny. A fején szarvak. Mellette áll ISTVÁN, szintén frakkban. Nagyon sápadt.  Hátul a pokolbeli LAKÁJOK. Balról bejön a BÁRÓNÉ LAKÁJA.

BALEASTADAR a függöny szétnyílásakor

Én meg azt mondom önöknek, hogy nem. (ISTVÁN vállára csap) Benne van a bizonyítékom. Ő olyan zseni, amilyet még nem látott a világ. A metafizikus, a személyes, a szőrös, fogas, véres rossz szemérmetlenül kristálytiszta formában felemelte és kerekké alakította a tiszta zenét, amely vészjósló, mint a hunok hadjárata. Ezek az utolsó rángások, de ízük a régi nagyságé, még a művészetben is.

DE ESTRADA mesterkélten

Na – végre itt vannak a Belzebub szonáta-mániások. Újraindul ez az átkozott motolla. Csak ezt a hátteret rühellem nagyon. Van a megrendezésében valami igen kellemetlen démoni trükk. Igen kínos dolgok ezek az önök gyilkosvári legendái. Nem vagyok gyáva, de kezdek félni egy kicsit. Brrr… Baltazár, ne csinálj ostoba tréfákat! Igazi Belzebubnak öltözött! Ne csinálj butaságokat!

BALEASTADAR hirtelen dühében ordít

Elég ebből a bizalmaskodásból, te udvari bolond! Belzebub vagyok, a Sötétség Fejedelme! Szólíts Fejedelmi Fenségnek! Érted?!

Csend. A csendben a BÁRÓNÉ LAKÁJA hahotázni kezd.

LAKÁJ parasztosan

E meg csak a geróf uraságoknak egy olyan kumédija. Engem Belzebub nem rijjaszt.

Nem tudja abbahagyni a nevetést.

BÁRÓNÉ

Hogy beszél ez?! Nem ismerek rád, Franciszek /Fráncsisek/!

BALEASTADAR ordít

Hagyd abba a nevetést, te, a jövő emberiségének képviselője!

A LAKÁJ tovább nevet. BALEASTADAR revolverével azonnal rálő. A LAKÁJ összeesik.

HILDA

Haj, jaj – itt nincs tréfa. Annak a Belzebubnak a lövése volt, akikről a kocavadászat találomra lövöldöző mesterei álmodoznak, ahogy István a szonátáról. Lőni tud, de magától semmit sem tud komponálni. Nos, hölgyeim és uraim, látják: én plebejus vagyok, mint a nagynéni is, ha jól gondolom. De az úgynevezett szellemi arisztokráciához – korunk utolsó hazugságához – tartozom. Jeri, hát te?…

DE ESTRADA félbeszakítja

Micsoda pimasz képtelenség! Na, jó, de hol van Magyarországon ilyen esetekben a rendőrség? Hisz ez kitűnően megszervezett bűnbanda, ezek hárman!

BALEASTADAR

A rendőrség ilyen esetekben itt, vagy Spanyolhonban semmit sem tud az ördögi metafizikáról – csak egy idő múlva értesül gyümölcseiről. Beszélj tovább, Hilda! Semmit nem tudok arról, amit mondasz, és kíváncsi vagyok rá.

HILDA

Akkor hát idehallgass, Jeri; azt gondolod, hogy elég neked az a csitri és a te egész jóságod és a falevélkék szeretete, háttérben a szürke égbolttal, és az a negédes önelégültség, ami engem undorral tölt el? Csak engem szeretsz és az enyém vagy. Jusson eszedbe, mivel tartalak meg – emlékszel? Jusson eszedbe – azt senki  sem adja meg neked – gyere! Megyünk ezeknek a poklába. Ott igazi az élet, és élvezet a Belzebub szonáta hangjaira, az utolsó fanfáréra, búcsúzóul az egykor emberiségnek nevezett hangyaboly pusztulására. Egészséges vagy, nincs semmiféle bénulásod.

SAKÁLYI felállva, ismét bikaegészségesen

Igazad van, Hilda. Minden képzelgés volt. A tiéd vagyok. Megyünk.

BÁRÓNÉ

Még ez is inkább megfelel, mint a rangon aluli házasság. Jeri, úgy örülök, hogy egészséges vagy! És amikor már kiélvezted az életet, feleségül veszed Kesmereth kisasszonyt. Tudom, hogy ez után az iskola után, amelyet kijársz, a feleséged nem fog veled unatkozni. Az én nemzedékemből való férfiak fő hibája volt, hogy…

SAKÁLYI

Igen, igen – egyelőre Isten veled, mama.

HILDA belép a pokol fényének körébe.

BALEASTADAR

Bravó, Jeri! Na, Hilda, tovább!

HILDA a BÁRÓNAK

Te is azt gondoltad, hogy tényleg ilyen mélyre süllyedtem? Csak el akartam venni tőled azt a libát.

KRISZTINA

Megyek veletek! Szeretem Istvánt. Én is tévedtem. Bocsássatok meg, pokolbeli emberek!  Én már nem fogok többet. Vegyetek magatokhoz!

HILDA

Te nyomorult szobaszuka! Te a pokolba? Nem – ott csak tigrisek és hiénák számára van hely. Maradj magadnak a kis szalonban és örülj tovább a gyilkosvári estéknek! Takarodj!

SAKÁLYI előkapja revolverét

Ezúttal nem menekülsz előlem, dög nőstény!

Belelő HILDÁBA, aki összerogy.

BALEASTADAR

Na – most tényleg kinyírta. De nekünk Istvánnal nincs szükségünk nőkre. Nekünk elég a tiszta művészet! Ha, ha, ha, ha, ha!

Démonian nevet.

SAKÁLYI

Ó – hát még ezt sem kerülhettem el! István, rimánkodom, légy az én egyetlen barátom! Most annyira egyedül vagyok. Gróf vagy – egyenlők lehetünk. Mindenemet odaadom neked. Számomra már nincsenek nők a világon.

ISTVÁN

Ön elfelejtette, hogy meg kellett volna verekednünk, báró úr! Ön megsértett engem. Csak az én mesteremet, a Sötétség Fejedelmét szeretem!

SAKÁLYI

Nem – nem fogok párbajozni. Túl sok a szerencsétlenség. Elegem van ebből az egészből. Vége.

Halántékon lövi magát. Kiáltozás a kis szalonban. A BÁRÓNÉ összeesik.

DE ESTRADA

Tojok én a szakálladra, Belzebub! Mandulaszagot érzek. A báróné ciánkálit vett be. Mentsük meg őt! Különben mindegy! Én is átmegyek a pokolba.

BALEASTADAR

Ó, nem! Nem vagyok szerelmi háromszögek szakértője. Másodszor nem sikerül neked, Jóska! A felesége elcsábítását még maga Belzebub sem bocsátja meg.

Belelő DON JOSÉBA, aki a pokol tornácán arccal a színpad felé dől.

RIO BAMBA

Túl sok a hulla, az ördögbe! Lövöldöznek, akár a lőtéren. Mi, régi gyilkosváriak, meneküljünk, még idejében! Erre. gyere, Júlia és te is, öreg néne! Itt teljesen feleslegesek vagyunk.

NAGYNÉNI már menekülőben

Légy nagy mindvégig, István! Én ezt már nem tudom nézni. Túl öreg vagyok a ti új irányzataitokhoz.

Balra eltűnnek. KRISZTINA révetegen odalép ISTVÁNHOZ.

KRISZTINA

Én soha nem hagylak el. A legmagasabb magaslatokon – az életben vagy a művészetben – a tiéd leszek. Csak szolgálni akarlak. Magammal nem törődöm.

BALEASTADAR

Istvánnak nincs már szüksége nőkre és egyáltalán semmire sem. Neki vége. De ön foglalkozhat a kéziratok – vagyis tulajdonképpen – gépiratok rendezésével. Minden kompozíció, amelyeket meg kellett alkotnia, már megalkotott – az opus 1-estől egészen a homo…, hogy is mondjam: a maguk határtalan komplikáltságában hiperhomogén és csaknem hipnagógikus ultramadrigálokig és közzenékig – minden itt van. Ó, ebben a papírkupacban minden posztumusz mű – oeuvres posthumes – le van jegyezve az improvizáláshoz használt írógéppel. De ezek nem improvizációk voltak – ezek más dimenziójú térbeli koncepciókból született művek.

KRISZTINA

Hogyhogy posztumuszok?

BALEASTADAR

Hát nem látja, hogy hulla? Most turnét rendezünk, és az egészet én adom majd elő. Mert bár alkotó nem vagyok, mint zongorista felülmúlom Ignacy Paderewskit és Artur Rubinsteint és mindenki mást egész nagyságrendekkel. Ezeket a dolgokat senki sem tudja rajtam kívül. Ő maga hozzá sem tud fogni a technikájával. Csak annyit játszott le, hogy nagyjából le lehessen jegyezni. De ezt, mettre `a point /mindent a kellő időben/, érti, ritmikusan kell befejezni. Maga, úgy vélem, eléggé zeneértő?

István mozdulatlanul áll.

KRISZTINA

Igen – tanultam egy keveset.

BALEASTADAR

Akkor jó. Segít nekem. Ezek robbanóanyaghegyek, az egyéni sátánság utolsó felvillanásai. Egy pillanatra még, akár művészi dimenziókban is, meg lehet zavarni a társadalmi jólétben elaltatott emberiség szendergését. Mert a dolgozó osztályok nevében elkövetett gaztettek nem rám tartoznak. Ezek tulajdonképpen nem is gaztettek – az ördög tudja, micsodák. Undorodom és megvetem ezeket. Na – lásson hozzá a munkához! (KRISZTINA belemélyed a papírkupacokba, szinte eszméletlen.) Én pedig próbaként előadom a híres Belzebub szonátát. Így igazolódott be Gyilkosvár legostobább legendája. (a zongorához ül és elkezdi játszani azt, amit ISTVÁN a második felvonás végén játszott; nagyszerűen, extázisba esett zongoristákra jellemző mozdulatokkal játszik; a pianissimók alatt beszél) Az iróniának csak a mi hitvány korunkban lehetséges tetőfoka – Belzebub, a Sötétség Fejedelme, zongoristaként végzi!

ISTVÁN mint egy automata megfordul, hátramegy, majd balra kimegy.

KRISZTINA nyugtalankodva

Miért ment ki? Hová ment?

BALEASTADAR halkan játszva

Nem tudja elviselni, hogy jobban játszom nála. Másrészt pedig kínozza, hogy nélkülem nem alkotna semmit. (Szörnyű kiáltás a színpad mögül. BALEASTADAR őrjöngve játszik… A hátul lévő függöny széthúzódik. A pokolra vörös homály száll le. Leghátul a Cikla-hegy látszik: sziklás csúcs hóerekkel, mint az első felvonásban – csak most a felkelő nap fényében. Alul erdő. Az előtérben fekete nyílás a fehéres kőomladék között. A háttérben egy fenyőfán a nadrágtartóján lógó ISTVÁNT látni. A hullához óvatosan közeledik a NAGYNÉNI, RIO BAMBA, NAGYMAMA és leveszik onnan. BALEASTADAR a zongorától felállva) Most látja, hölgyem, hogy posztumusz művek. Nem kell őt sajnálnunk. Úgysem tudott már élni. Túlélte magát, és ami a legfontosabb, teljesen túlkomponálta magát. Már hullaként akasztotta fel magát – nem maradt belőle semmi. Békén hagyhatunk más művészeteket. Semmi démonibbat, mint ez (rámutat a papírhalomra) belőlük ki nem pumpálunk. (a LAKÁJOKNAK) Most pedig, ostobák, élénken! Ide a kuffereket! Még elérjük a budapesti expresszt, amelyik Új-Gyilkosváron hat tizenötkor áll meg. Utazunk az utolsó világ körüli turnéra, aztán vége Belzebubnak.

A LAKÁJOK őrületes gyorsasággal odaadnak nekik egy kuffert, amelybe BALEASTADAR és KRISZTINA kezdik bedobálni a papírokat.

Ó, az én Sötétség Fejedelmem! Egyedül téged szeretlek. Most nem dobsz el magadtól. Ez olyan, mint egy rondó két zongorára – együtt fogjuk játszani.

BALEASTADAR

Jó – meglátjuk. Ma éjjel vizsgát tesz előttem. Ami pedig a szerelmet illeti, majd még kiderül. Egy időre megundorodtam az erotikus problémáktól.

KRISZTINA

Ó, jól van, jól – én mindenbe beleegyezem. Csak tovább már nem viselném el ezeket a gyilkosvári hangulatokat. El kell utaznom innen, és igazán elkezdeni élni.

BALEASTADAR

Na, rendben – hát mit akarsz még?! Hiszen együtt utazunk. (a hátul álló gyilkosváriak csapatának, akik ISTVÁN hullája mellett állnak) Viszontlátásra! És ne teremtsenek új gyilkosvári legendát! Másodszor már nem igazolódik be ilyen könnyen.

Elindul balra, utána KRISZTINA, mögöttük HAT LAKÁJ óriási kuffert cipel. A gyilkosváriak kendőikkel integetnek. A távolból vonatfütty. Távoli harangok zúgása. A pokol bal oldali ajtaján mennek ki.

(1925, ősbemutató: 1938)

Fordította: D. Molnár István

Illusztráció: Belzebub szonáta (fh. könyvcímlap, Witkiewicz-önarckép)

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Thomas Möhlmann versei →

André Maurois: Antoine de Saint-Exupéry →

Uladzimir Nyakljajeu: SZARHÁZI →

Kis dalok a szerelemről →