Kovács katáng Ferenc: Borzas gondolatok Tore Hamsun könyve kapcsán
Knut Hamsun – az apám
“Műveletlen emberben ilyen óriási műveltségű még nem volt” G. B. Shaw
Főleg július, de augusztus eleje is fesztiválidőszak Norvégia-szerte. A koronavírus lehetetlenné tett minden nagyobb rendezvényt, de az irodalmi jellegűeket, maximum 50 fős létszámmal, mégis megrendezhették.
1982 óta kétévente tartanak Hamsun Napokat, s annak részeként Hamsun Konferenciát a sarkkörön túli Hamsun Központban, Hamarøy-ön.
Hamsun Központ (https://no.ramboll.com/projects/rno/hamsunsenteret)
Hamsun két évestől tizenöt éves koráig élt ott, majd később egy rövid időre visszaköltözött s ott írta meg a Nobel-díjat hozó regényét, Az anyaföld áldásá-t (ez az 1922-es első magyar fordítás címe, a későbbiekben Az anyaföld kincse 1937, Áldott anyaföld 2005).
A szokáshoz híven Hamsun születésnapján, augusztus 4-én indult a rendezvénysorozat. Az idénre tervezett tudományos konferenciát a jövő évre halasztották, de a hazai fellépőkre alapozott előadásokat, kulturális programokat megtartották, s a Nobel-díj átvételének 100. évfordulóját is megünnepelték. Az esti Nobel-banketten az 1920-ashoz hasonló négyfogásos menüt szolgáltak fel a vendégeknek. Egyszerre csak tízen ülhettek az asztal mellé – ezúttal nem a járvány miatt, hanem – hagyománytiszteletből, mert amikor Hamsunt és feleségét, Mariét vendégelte meg a Nobel Bizottság, akkor is ennyinek terítettek. Viszont augusztusban egymás után többször is megrendezték ezt a vacsorát, az interneten a világ bármely sarkából lehetett helyet foglalni rá.
A fenti eseménnyel egyidőben, az onnan légvonalban kétezer-kilenc kilométerre fekvő Grimstadban egy másik fesztivál is zajlott, melyen három napon át a norvég irodalom két óriására, Ibsenre és Hamsunre emlékeztek.
Hamsun-villa (https://no.m.wikipedia.org/wiki/Fil:Nørholm,_Knut_Hamsuns_gård_ved_Grimstad.jpg)
Így, hogy a járvány miatt minden programra korlátozott számú látogatót fogadtak, számomra egyik fesztivál sem volt elérhető. Bekuckóztam hát magam a könyveim közé, kipakoltam a dohányzóasztalra Hamsun három díszdobozból álló összesét, ami a 150. születésnapjára, 2009. augusztus 4-én jelent meg. Ez a jelentősen kibővített anyag három részből áll: az elsőben az összes regénye található tizenhat kötetben, a másodikban hét kötet a novelláit, a fiatalkori alkotásait, a színműveit és a költeményeit tartalmazza. A harmadik rész négy kötetében vannak a tényirodalmi alkotásai (útleírások, előadások, esszék). Mivel Hamsun munkássága óta hatalmasat változott a norvég nyelv, minden szöveg átesett némi kiigazításon, hogy megfeleljen a nyelv mai követelményeinek, megkönnyítendő az olvashatóságot. Ugyanakkor vigyáztak arra, hogy a kor hangulatát, Knut Hamsun egyedülálló stílusát megőrizzék.
Kezembe került fiának, Tore Hamsunnek apjáról írt vallomása is. Füles könyv. Így hívom azokat a köteteket, amiket nem csak kedvtelésből olvasok, de jegyzetelek/jelölök is. Színes füleket ragasztok függőlegesen az érdekes oldalakra, vízszinteseket, ahol idézni valókat találok. Korábban különböző színeket is használtam, nem vált hasznomra. A többszöri kézbevétel a különféleképpen kifakult füleken is látszik. Haladok az olvasásban, találgatom, korábban mit miért jeleztem, hol használhattam fel. Ráunok a régi fülek kerülgetésére, rendet vágok, eltávolítom mindet, s újra használom a további olvasásnál. Szükség lett újakra is.
A közel öt órás előadásba belealudtam
Találomra kihúztam a második díszdobozból egy világoskék borítójú vaskos kötetet: Munken Vendt. Közel 350 oldalas dráma. A kötet szerkesztője, utóiratának szerzője Lars Frode Larsen (kinek Hamsun-gyűjtésével, szerkesztői munkájával a magyar olvasó is találkozhatott két, a Nagyvilág Kiadónál megjelent kötetben). ”A nyolc felvonásos verses dráma inkább olvasásra való, mint színrevitelre.”*
1700 körül játszódik, mégsem történelmi mű, Ibsen Peer Gyntjéhez hasonlóan mese-álom-kalandjáték. Teljes napba telik, míg átrágom magam a szövevényes szövegen. A főhős, Munken Vendt neve ügyes szókapcsolat. ”Teológiai tanulmányait megszakította ugyan, mégis szerzetesnek hihetnénk (Munk). Fellázadt, hátat fordított (Vendt) hitének. A dráma központi témája a teodicea-problematika, azaz egy mondatba sűrítve a tartalmát: hogyan magyarázható a világ minden szörnyűsége, gonoszsága, ha Isten megbocsátó és mindenható.”*
1903-ban Hamsun a következő megjegyzést fűzte ehhez a drámához: ”Két estét igényel a bemutatása. Átdolgozható, lerövidíthető egy estésre is, de erre nekem nincs időm.”* Később sem vette kézbe, nem húzta meg, így teljes terjedelmében sosem mutatták be Norvégiában. Egyetlen egy felvonását adták csak elő a bergeni Nemzeti Színben 1959-ben. Külföldön több helyen is játszották. Tore Hamsun így számol be a heidelbergi előadásról: ”A közel öt órás előadásba belealudtam.”*
(*Lars Frode Larsen közlései)
Emlékeimben keresgélve rá kell jönnöm, hogy színházban nem volt még szerencsém Hamsunhöz. Drámáit a II. világháború előtt gyakran játszották a norvég színházak, néhányat az oslói Nemzeti is. A háború után, s főleg a 90-es évektől regényfeldolgozásait vitték színre (Éhség, Az anyaföld áldása, Benőtt ösvényeken, s legutóbb 2016-ban Rejtelmek). Hamsun regénybeli hosszas elmélkedései, meséi, szövevényes történetei nem kiáltanak színpad után. Ő maga az alábbi, egészen meglepő és elgondolkodtató magyarázatot adta: ”Nem vagyok drámaíró alkat. Soha nem írtam volna drámát, ha nem lettem volna pénzszűkében. Egy sikeres dráma bevétele igen meggyőző. A dráma nehézsége a nő ábrázolásában rejlik. Egy jó dráma nem létezhet nőszereplő nélkül. S a nőt beszéltetni kell. De ha a nő kifinomult, megnyerő, akkor nincs sok mondanivalója, hallgatag, nincs dramaturgiai szerepe” (223. oldal)
Két harisnyás láb, trikó, izzadt bohóc arc
A sportkaróra jelzi, hogy ideje letennem Tore Hamsun visszaemlékezéseit, mozogni kell. Súlyzózás, futás, mókás kapálózás az óriás gumilabdán. S újra bekapcsolódva a Hamsun-dokumentumokba, széles mosoly terül el a bajszom alatt. Knut Hamsun gimnazista fiához intézett levelében az alábbiakat olvasom: ”Ne hidd, hogy a sport valamennyire is egészségesebbé tesz, ez csak képzelődés. Az angolszász országok lakosai sem élnek hosszabb ideig, mint mások, ellenkezőleg. Nincs idiótább látvány, mint a pontokat hajszoló sportolók fotója a hírlapokban…” (298. oldal) Kicsit odébb a fia emlékei is megerősítik Hamsun fenti vallomását: ”…a sztársportolók, egyáltalán a sport teljesen idegen volt számára. Egyszer csodálkozva nézte a futballozókat. Gyermeki rácsodálkozással kísérte az eseményeket. Láthatóan semmit sem értett az egészből, de jót nevetett azon, amikor elcsenték egymástól a labdát. (310. oldal)
S feltétlenül ide kapcsolódik a Párizsban, 1893 karácsonyán írt Hanyatlik a világ című versének egy részlete is:
-
“két kerék”
”Gurul az utcán egy kerék. Két kerék!
A kerekek felett egy fura látvány
két harisnyás láb, trikó, izzadt bohóc arc
boldog, mosolygó, agyatlan figura.
Kétkerekes bajnokságokon szerzett
arany és ezüst érmekkel a mellén.
Világverseny két keréken.
Nézem az utcán hömpölygő
őrjöngő tömeget
nem hiszek a szememnek
hullámzik alattam a szoba
kifut alólam a szilárd talaj.
Hanyatlik, hanyatlik a világ.
(Knut Hamsun: Furulya szólt a véremben – versek, Nagyvilág Kiadó, 2011. – fordította Kovács katáng Ferenc)
Papír és ceruza mindig van a közelemben
Aki Knut Hamsuntől csak az Éhség című kisregényt olvasta, vagy látta az érzékletesen megfilmesített adaptációt (dán-norvég-svéd filmdráma, 1966. Per /Oscar Heinrich/ Oscarsson svéd színész, a film főszereplője a Cannes-i filmfesztivál Legjobb férfi alakítás díját kapta), könnyen abba a hibába eshet, hogy rosszalló fejcsóválással követi az éhenkórász fiatalembert, aki mindent, még az életét is képes lenne feláldozni az íróságért. Hamsun élete, életműve ékes bizonyíték arra, hogy megéri küzdeni. A nélkülözések melletti, kitartó, csökönyös próbálkozások eredményre vezethetnek.
”Az eddig írottaknak egy része éjszaka született, amikor aludtam néhány órát, s felébredtem. Tiszta fejjel, ötlettel telve. Papír és ceruza mindig van a közelemben. Nem gyújtok világot, azonnal írni kezdek a sötétben.” (191. oldal)
Knut Hamsun hosszú élete során a természetéből fakadó súlyos ellentmondásokra mindig talált valami megoldást.
”A gyermek? Maga a csoda. Az öregkor egyetlen boldogsága, az utolsó.” (228. oldal) Az íráshoz nyugalomra volt szüksége. Hogy az aktuális művének befejezésére koncentrálhasson, rendszeresen elvonult egy közeli panzióba vagy szállodába. Végleges otthonában, a Nørholm-i birtokán pedig építtetett magának egy dolgozószobát, ahol könyvei, kéziratai között háborítatlanul gondolkodhatott, írhatott.
Hamsun-dolgozószoba (https://www.nrk.no/sorlandet/vil-apne-hamsuns-hjem-1.12832998 )
S ha mentori tanácsokat kértek tőle, kéziratokat küldtek elbírálásra, a fiatalokat (saját sorsára gondolva) rendszeresen segítette, de előfordult, hogy pesszimistábbra sikeredett a tanácsa:
”…nem az írásnak és a semminek kell élnünk. Mint ember kell tennünk valamit, megházasodni, otthont teremteni, gyerekeket nevelni. Földlakóvá válni.
… Elég öreg vagyok hozzá, hogy tudjam. Talán harminc könyvet írtam, nem emlékszem pontosan, de van öt gyermekem, ez a nagy áldás a számomra. Mit kezdjen az ember a könyvekkel? Gyermekeim nélkül még egy sírt sem érdemlenék meg!” (249. oldal)
Csak imitáljuk az életet
Másutt pedig nem csak az írással kapcsolatos kételyeit írja meg, hanem a rohanó kor fejleményeit kíséri igen kritikus szemmel. Ne feledjük, születésekor, 1859-ben kezdik el használni a petróleumot a lámpában, s halála évében, 1952-ben robbantják fel az első hidrogénbombát az amerikaiak.
”Életünk kisiklott a kerékvágásból. Lovak kocsik nélkül. A lovak tudják, hogy könnyebb a lejtőn lefelé, mint felfelé. Így hát lefelé húznak. Lefelé, lefelé velünk! Nevetségessé vált az életünk. Nevetséges, hogy miket vásárolunk, hogy milyen ruhákban járunk, s hogy mit eszünk. Csak imitáljuk az életet. A régi időkben léteztek még a nagy különbségek. Volt kastély és sivatag, most minden egyforma; a régi időkben volt sors, ma van napibér. Nagyság? Mi az? A lovak magukkal ragadták a lejtőn: szeretnék egy kiló nagyságot, mennyibe kerül?” (242. oldal)
Rövid kis példával is szolgál a legidősebb gyermekének, Torenak szánt tanácsában: ”… lám, ez a felöltő már 35 éves, de még 35 évig bizonyára kiszolgál. …apám szabó volt, megtanított a ruhámra vigyázni.” (294. oldal)
A halál? Elfogadnám, ha nem lenne kényszer!
Hatvan évesen, a kor szokásainak megfelelően öregnek nyilvánította magát. Minden látszat ellene szólt. Ekkor írta a sokak által főművének tartott könyvet: Az anyaföld áldásá-t. Nobel-díjjal jutalmazták. Nagy tanyát vett Dél-Norvégiában, Grimstad mellett. Nørholm lepusztult földjein erdőt telepített, óriási kertjét beültette díszfákkal. Megtervezte, megépíttette a telken külön álló saját dolgozószobáját.
”Hamsun nem hiszi, mint Dosztojevszkij, a hit által nyerhető megbocsátást. Hamsun nem prédikálja Karl Marxszal, hogy az emberiség megmentője a szocializmus. Hamsun nem osztja a materialisták élet-halál szemléletét, miszerint az anyag nem vész el, csak átalakul. Hamsun hite abban áll – s ezt csak azok tapasztalhatják meg írásaiban, akik korábban már maguk is átélték a természettel való lelki egybefonódásuk során – hogy az élet ereje, az életkedv erőforrása a természet.” (267. oldal)
Egy ankéton feltették Hamsunnek a következő kérdést: Mit tart a legszörnyűbb dolognak? ”A halált. Elfogadnám, ha nem lenne kényszer!” (266. oldal)
S akkor még nem is sejthette, hogy számára nem is a halál a legnagyobb megpróbáltatás (Márai is főleg az addig mi jön még? kérdést feszegette).
Élete utolsó 13-14 éve már más történet, részleteit sajnos többen emlegetik (sokszor bizony eltorzítva, pontatlanul), mint irodalmi alkotásait.
A kör bezárul
Számomra érthetetlen módon, amikor a legjelentéktelenebb ingatlanok is magas kerítéssel, kapukóddal vannak elzárva, az Oslói Pszichiátriai Klinika óriási kertjében ma is az kószálhat, akinek éppen kedve tartja. Éveken át, ha nem is naponta, de rendszeresen vagy a hatalmas fák alkotta allén sétáltam végig, vagy olvastam kicsit a zegzugos és hangos patak partján, a rácsos ablakokkal elkomorított tekintélyes főépület mögötti, ribizliben és málnában gazdag dzsungel borította részen. 1945 október 15-től néhány hónapig itt tartották megfigyelés alatt Hamsunt. Három évtizedig, egyetemi munkás éveim alatt, e helyt, itt teltek – kettős hangulatban – az ebédszünetekből elcsent perceim; a magam háborítatlan idilljében, Hamsun lelki gyötrelmeinek aurájában.
Pszichiátriai Intézet (https://en.wikipedia.org/wiki/Gaustad_Hospital)
(Idézetek és a fejezetindító gondolatok: Tore Hamsun: Knut Hamsun – az apám, Gyldendal Kiadó Oslo, 1992.)
Illusztráció: “Borzas gondolatok” (fh. Gaustad Sykehus [I
Ezek is érdekelhetik!
Baán Tibor: Vázlat Halmai Tamás újabb köreiről →
Baán Tibor: Miniatűrök →
P. Gábor Mózes: A rejtőzködő →
