Báthori Csaba: Mázsás fehér (Két vers)
Mozdulatlan dolgok
Hófehérlő fogaimnak népe
Fordul életem hamis fehérre
Nem emlékszik hajam feketére
Éveim a veszteség elérte
Szememmel se látok ki a térbe
Maradni készt térdem lüktetése
Nem vagyok már magam nagylegénye
Nem vagyok már isten teremtménye
Mozdulatlan vagyok mint a tenger
Magamat csak veled keresem fel
Kívüled más érinteni nem mer
Kívülem más érinteni restell
Boldogulunk hosszú türelemmel
Megvirradunk mindketten az esttel
Felfedezzük egymásban ezerszer
Amit semmi magány fel nem ismer
Léteden túl talán nincs is élet
Egyet kell csak megértenem: téged
Szerencse hogy minden amit kérek
Tőled indul és bennem ér véget
Lelked nélkül lelkemmel nem élek
Te vagy bennem az utolsó lélek
Úgy talállak meg hogy keresgéllek
S itt lent semmit nem látok nehéznek
A többség magában külön boldog
De akiket rég egymásba oltott
Fenti csillag vagy ősrégi gondnok
Nem szaggatják szét a horizontot
Vannak csak mint mozdulatlan dolgok
Egymáson múló örök halandók –
Légy hát csillagom ki értem élt holt
S én hadd legyek néked örök égbolt
Mázsás fehér
Itt minden fehér, acsargó fehér.
Fehér porcelánok várnak törésre.
Fehér a víz és az óra ütése.
Fehéren megy el minden, ami él.
A test borotvált, fehér húsú hal.
A végtagok épp alig fészkelődnek.
Embertelen púpja nőtt az időnek.
Világló fehér koporsó a fal.
Mázsás fehér ez a leterített hely,
hol egyszemélyes mítosz, ím, az ember
s megsejti utolsó lágy gurulását,
míg fehérben egy más anyag kikezdi.
Én s te, majd akkor látjuk újra egymást,
ha örökre csöndben tudunk maradni.
Illusztráció: Galina Trayanova fényképfelvétele (2018)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
