Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

május 22nd, 2019 |

0

Ágoston Tamás: Költő (Három vers)

 

Egyenruha

Azt mondják: óvoda.
De én tudom: koncentrációs tábor.
Bojtos sapkában, mezítláb állok
a bizalmatlan udvaron: pizsamában,
mint a többiek. Kilenc éves vagyok,
kezemben madzagon húzható repülő.
Anyám kitüntetésekkel borított egyenruhában
pózol a kerítés túloldalán: apámmal beszélget.
Nem tudom, mit ettek vagy ittak,
de valami folyik a szájukból.
Valami nyúlós, ragadós,
amit nevetgélve egymásra kennek.

 

Hófehérke

Két ember járkál az elszenesedett fényben.
Anya kezében légycsapó,
apa kezében húsklopfoló.
Hívogatnak.
A szekrényben lapítok
a színtelen ruhák bűzölgő rétegei alatt.
Néma vagyok, mint a nyolcadik törpe,
akit Hófehérke agyonvert.
Anya mesélt róla, mikor bepisiltem
az óvodában. Azt mondta: a te jeled
a virág, kicsim, de ez még változhat.
Apa bólogatott. Aztán egymásra nevettek,
mint akik értik a tréfát.

 

Költő

Levágom a faszod, ha költő leszel,
mondta az apám tárgyilagosan,
és megmutatta a kést.
Villa volt, mert akkoriban nem voltak
kések a házban anyám miatt,
aki elásott minden éleset a kertben,
valahol a tántorgó pajta mögött.
Talán félt, hogy úgy járok, mint az apám,
akiből úgy lett költő, hogy nem is tudott róla.

 

Illusztráció: Kés, villa (pixabay.com)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás