Ady-pályázat | Parafrázisok
Csabai András: Rád borulhat
Ady Endre — Imádság a háború után (Parafrázis)
Hogy vonulhattál háborúba?
Tudva, mindent tudva
Tudva, hogy az ég rád borulhat
Ha nem engedsz az Úrnak
Ady Endre, költő, próféta
Egy, vágyimádó, ember
Istennel harcoló poéta
Ki békét kért a Mennyel
Mire nézett a nagy, bús szemed
Mikor ott állt előtted?
Kire lőttél lehunyt szemekkel
Hogy bűneid tetőzzed?
Könyörögve, térdeden csúsztál
Rebegve: segíts Béke!
De levágták lábaid, így tudtál
Csak ereszkedni térdre
Ugye elszáradt kézzel, nyögted
Sírtad, szülted, ilyen nyersen
Ajkadat szét, össze, feltörte
De kimondtad a verset?
Kibékültél Vele, Magával?
Máshol vagy most, s mást érzel?
Kibékített végül Magával
S magaddal a Béke?
Forgács Krisztina: Lángok bennem
parafrázis Ady: A sárga láng című versére.
Most színesben látok,
Bár csak, mert belülről égek
Az arany is sárga (bánom is én)
Amennyim van, annyit érek
Ha megy csendben is, akkor zenélj
Az ágy alattam felreped
Gyújts fel— kérem sokadjára
Sajnálod, de megteszed.
Majd jön az éj, ha jönni akar
Most hallgatnak a fentiek
Álmodom még ma is
Csak már nem mondom el senkinek
Gergely Edit: Az Úr nélkül
(Egy Ady-parafrázis)
Jártam a bensőnk Forrásánál,
Ott fényben fürdik mind, aki él,
A lelkem túlcsordult: szelíden,
méz-derűvel töltött, ékes edény.
Szomjoltók, posvány, örök harag,
üresség, láz, fullasztó vadon,
Test-börtön, süket élmény-szüret.
Az Úr nélkül miért is vagyok?
Kátai Tamás: Vonatút az éjszakában
(Ady Endre Intercity)
Száguld az idő végtelen vonalak tömör sötétjében.
Álmomban vonat visz vasfekete éjszaka,
dermedő sínpáron rohan a hold.
Messze innen, messze onnan kiáltok,
vonatablak, rézsű, surlófény.
Utazunk és zúgnak bennünk az álmok.
Malom az ott messze? Nézd csak, nézd!
Vonatút az éjszakában, barátom!
Az a csonka hold világlik ránk.
Fut a kocsi, visz, visz, visz előre,
ugyanaz a hold világít ránk.
Milyen árva, milyen árva az ember.
Rohanó fák rácsa hulló árny.
Fut a kocsi, visz magával az éjbe,
egyedül vagy, hold világít rád.
Kriston Attila: A Tisza-part OFF
Böffen a tarka, szarva inog,
jól belakottan, elheverőn:
„Chitrani vagyok, hindu világ
szent tehene, itt kint a mezőn.”
„Vágóhíd, agysorvadás, mocsok.
Ez jutott meg a k..va legyek.”
Habcsókok, gandzsák, doboz-lakók:
asszociatív nullahegyek.
Marczinka Csaba: Poszt-poszt Ady
(paródiaízű palimpszeszt)
Szabad-e Dévény(újfalu)nál
belőnöm, új időknek újabb
és újabb gépkarabélyival?
Vagy maradjak dalárdás Vazul?
(habár a dalárda már nem szól
akkorát, mint régente, hajdanán
– ZBOROVKA hangzik, nem a KOBOZ!
„bamba társak” lövésre figyelnek)
A „poszt-poszt Messiások” már inkább
lövészklubban vagy kendóegyletben
gyakorolnak pisztollyal vagy karddal…
– STUKKER MAN „megeszi” Bús Bocskorost?!
Móritz Mátyás: A gazdátlan huszár
Parafrázis Ady Endre: Az eltévedt lovas c. versére
vak nyargalását hallani a hajdan volt dragonyosnak
ki eltévedte vágtat át az erdőkön gazdátlanul
kóbor lelkeként a bolond életnek és cifra álmoknak
kiben a kétség lihegve és egyre mélyebben lapul
körülötte kósza rémek nádasok és facsoportok
jöttétől még a leláncolt halottak is megrettennek
háta mögött dicsőséges mámoros tavasz-heroldok
kiben fel újabb és búsabb és vadabb tüzek serkennek
körülötte sűrűsödő sövény és bokor és cserje
átkait rá az élők és a holtak is mind úgy mondják
hogy még a verejtékét is a magasságos isten verje
amíg a földre rémeket szülnek hirtelen a téli mondák
úgy hangzik fel a sok régi dallam és talpalávaló
mik bús nagyapáink után bujkáltak és rejtőzködtek
kiket halálra sebzett száz szablya száz kard és száz karó
kiket százszor meggyaláztak kiket százszor szembe köptek
nálunk az ősz minden évvel ijesztőbb és félelmetesebb
egyre szörnyűbb és irtózatosabb egyre borzongatóbb
a lovag nem is temeti a régi bánatot és sebet
hol botjára a vén juhász csak ő tudja mikor hajolt
mióta az emberek mind eltörpültek és megcsappantak
kikben a harci kiáltás eltompult és alábbhagyott
úgy parázslik a lovagon véres csókja a hunyó napnak
kire még a jégtemplom is úgy leheli rá a fagyot
erdővel és sűrű náddal benőve mind a barikádok
úgy állnak csak romba döntve magukban a válaszfalak
úgy fészkeli bele magát mindenkibe az ősi átok
hogy mindegy is mi nyeli el őket az ár vagy a salak
úgy nyargal a mi lovasunk akit fel senki nem köszönt
ki az útjának neki még ő sem tudja mikor vágott
hogy az új hínárú útján hasztalan keresse a fényözönt
a híre sincs falukat és a régi világosságot
a faluk némán pihennek örök csendben úgy delelnek
lovasunkat nem is várják se asszonyok se a lányok
hívására a köd-bozótból kirohanva nem felelnek
csupán az ordasok csupán a nagymérgű toportyánok
vak nyargalását hallani a hajdan volt dragonyosnak
ki eltévedte vágtat át az erdőkön gazdátlanul
kóbor lelkeként a bolond életnek és cifra álmoknak
kiben a kétség lihegve és egyre mélyebben lapul
Péteriné Jencski Erzsébet: Száz év Ady nélkül
“Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,”
(Ott jártunk mi is, kósza magyarok),
S emlékezett velem.
Száz nehéz év telt el Ady óta,
Párizs nem a régi, megváltozott,
Zajos utcáin tarka nép tolong,
És már nem boldogok.
Mi elvesztünk a Diadalív körül,
Szél fújt, az eső zuhogott, szakadt,
Esőcsepp csillant a kirakatokon,
S az idő elszaladt…
Egy óra, és az eső csak ömlött, ömlött,
A Sanzelizén* mindenki rohant,
Ady szelleme s honvágya tört rám
A Notre Dame alatt.
*Avenau des Champs – Élysées
Ványolos Bernadett: Csinszka válasza: Őrized a szememet
Elrabolta a világ
Még fiatal szívemet,
Megtalált a szabadság
Őrized a szememet.
A pokolból jöttél fel
Üldöztél egy szellemet,
Nehezen találtál el
De most itt vagy én velem.
Elrabolta a világ
Még fiatal szívemet,
Megtalált a szabadság
Őrized a szememet.
Jól tudom, oh, Kedvesem,
Itt leszel még sokáig,
Mindig fogod két kezem.
S őrized a szememet.
Illusztráció: Ady Endre
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
