Kiss Dániel: Pikó Náci a fodrásznál
Másodnapos borostával botorkált ki magas gólyalábain reggel az egyetlen megállóba. De Fedémesen nem úgy van az, mint a nagyfaluban, hogy az ember csak úgy kisétál az állomásra anélkül, hogy bárki észre ne venné, számon ne kérne: merre, meddig.
– Hova, hova Náci? – károgott rá máris a túloldalról a köpcös Rigó Ottó, aki reggelig komázott a korcsomában és most alkohol szegte szárnyaival igyekezett hazafeléje.
– Menek megnézem az asszont. Lehet, mire odaérek, meg is szül.
– Hát ilyen csapzottan csak nem mégy be hozzá?
– Mé, hát mi baj a fejemmel? Helyén van még, nem? — de Rigó Ottó válaszát már nem halhatta, mert hirtelen elválasztotta őket az a traktorzajjal érkező faros busz, ami Nácit volt hivatott Egerbe beszállítani. Bevetette magát az egyik kirepedezett bőrülésbe, aminek karfájából már kifoszlott az afrik és kibámult az ablakon. Pirkadt még a völgyben, így az éppen párásodásnak induló üveg halvány tükrében megpillanthatta tojhos frizuráját, csipás szemeit és smirglipapírrá sűrűsödött borostáját. Önkéntelenül kifakadt belőle egy félhangos e, ahogy elborzadt saját ábrázatjától.
– Nem fütyült mellé a Rigó. Nincs mit tenni, nyiratkoznom kell – szőtte terveit fejének ütött-kopott lábasában.
Egerben két helyre jártak a népek, ha éppen kényeztetni kívánták a gyomrukat. A gazdagok a Dobos cukrászdába, a szegények a Tejivóba. Vájár lévén náci bátyám inkább az utóbbi környékén kereste a boldogságát. A Tejivó mellett volt is egy borbély, hát betért. Férfi fodrászat volt, de mégis egy fiatal gyakornok lány nyírt itt. Ügyes ujjacskáin fürgén táncoltatta, egyensúlyoztatta Náci ritka, vékony tincseit, amiknek csúszdáin helyenként leszánkázott ápolt körmeire egy-egy szőke zsírcsomó. Ahogy pedig előkerült a fésű, az első gereblyézéseknél bőven hullott Náci fekete, kordzakós vállára abból az apró zúzmarából, amit a városi fodrászok szaknyelven korpának csúfolnak.
Amikor kezdett rendezettebb fazonra szert tenni Náci kihívást jelentő feje, a lányka, ahogy szokás, kedvesen megkérdezte:
– Szeszt kér-e?
– Há honne! – vágta rá Náci szájhabozás nélkül.
A lány aztán eligazgatta a Náci füléből kinövő megtrimmelt szőrcsomókat, már amennyire lehetett, felsimította a hajat redőnyös homlokáról a feje tetejére, leborotválta még lúdnyakát, majd elégedetten leakasztotta a köpenyt Náciról, jelezvén, hogy elkészült a durva sziklából faragott szoborral.
Amikor mindezek lassú lejátszódása után Náci rendezni kezdte a cehhet a zsebében a tárcája után kotorászva, félve-halkan megjegyezte, megkérdezte, mint a tiltott portékát pult alól felkönyörgő szocialista kisember:
– Ne haragudjék kicsinykém, de emlegetett valamiféle szeszt.
– Igen, igen – válaszolta tisztelettudó nyugalommal a lány – rá is kentem a hajára, amikor hátrafésültem.
– A hajamra? – sikított fel Náci, mint a lehetőségeitől megfosztott gyermek. – Isten! Ide kellett volna, ide-e — mutogatott hevesen kitátott szájára virslivé feszített ujjával.
Így koppant fel Pikó Náci álla a borbélynál. Megpróbáltatásai bár nem értek még véget, mert most száraz torokkal mászhatott fel a kórházi emeletre. De már az ajtóban útját állta egy gyanakvó portás.
– Hova, hova? – kérdezte bátyánkat.
Náci frissen borotvált nyakának pikkelyein aggodalom futott végig, mert a Rigó Ottó reggel, amikor indult, ugyan ezt kérdezte, azóta meg csupa csalódás az élete, mind a kinézetét, mind a napi szeszfogyasztását illetően.
– A szülészetre jövök feleségemhez – felelte bizonytalanul. Legyen olyan jó, engedjen be, így is rettegek, hogy elkéstem és az asszon visszaüt.
– Miért éppen a szülészetre? A felesége tán kismama? – faggatta tovább a portás.
Erre felbátorodott Náci, hogy végre kap egy olyan kérdést is az élet társasjátékától ma, amire biztos választ adhat és így szólt nagy komolyan:
– Hát nem olyan kicsiny, nekem körülbelül a vállamig ér!
Illusztráció: Fodrászat, 1960-es évek (fortepan.hu)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
