Magén István: Digitális manipulációk
A diktátor
Alkimisták
Beavatkozás a tájba
Bejutás a negyedik dimenzióba
Dombvidék
Éjszakai fények
Elveszett dimenziók
Harc a szörnnyel
Ipari negyed
Kék dimenzió
Két torony
Tájkép konzekvens részletekkel
Totya király felrázza a népet
Totya király városa
Vizuális világegyetem
Magén István képzőművész Digitális manipulációk című kiállításáról
Amikor egy-egy kortárs képzőművészeti kiállítás kollekcióját megtekintjük azzal a szándékkal is persze, hogy a vizuális élménnyel együtt véleményt is formáljunk a látottakról, a látottak kapcsán, akkor egyik értékelési szempontunk az is, hogy vizsgáljuk: mennyire van az éppen látott kollekció harmóniában a művésztől korábban látott munkákkal? Kontinuitást érzékelünk-e vagy netán diszkontinuitást, s ez utóbbit éppen radikális és szerves jelenségnek érezzük-e vagy csak öncélú innovatív kísérletnek? Sokszor a folyamatosság érzete, máskor a megújulás tapasztalása okoz örömöt a befogadónak.
Nos, ha ezen a „szemüvegen” át nézünk Magén István újabb digitális munkáira, akkor – különös és egyedi módon – benyomásaink kettősek. Ugyanis határozottan érezzük munkásságában a kontinuitást, azt a szinte kivételes tudatosságot és módszerességet, ahogy a technikák folyamatos váltásával és alakításával halad előre pályáján, másrészt érezzük az egyértelmű innovativitást, amelynek legegyszerűbb bizonyítása tapasztalati, nevezetesen, hogy ilyen digitális munkákat még nem láttunk a művésztől, de ilyen szemléletű, ilyen strukturális sajátosságokkal rendelkező nyomatokat, mástól sem nagyon… Vagyis: újra és nem először bizonyítódik, hogy Magén István azon (kevés) kortársaink közé tartozik, aki szinte egyedülálló módszerességgel halad előre pályáján. Állítja ugyan, hogy mindebben a véletlennek, vagy inkább ahogy ő fogalmaz: a tudatalatti indíttatásnak, befolyásoltságnak is nagy szerepe van, a pályáját valamennyire ismerők azonban tudják, tudjuk: meditatív és kutató személyisége teszi lehetővé a folyamatosság és az újulás, és tegyük tehát hozzá: a véletlen, a tudatalatti és a módszeres szimultán, egyidejű jelenlétét művészetében. S ez a kettősség egyaránt nagy jelentőséget kap összetett művészi magatartásában és ezen keresztül tárgyiasult műveiben.
S ha Magén István képzőművészeti pályájáról és legújabb digitális munkáiról elmélkedünk, akkor az előzőekben felvetett dilemmák (?) kapcsán óhatatlanul felmerül egy előzetes kérdés: fontos-e és befolyásolja-e az alkotói pályát, ha egy művész – így egyszerűen: művelt. Magén Istvánra ugyanis – egyikként – az jellemző, hogy a művészetek terén igen sokoldalúan jártas alkotó, erről már szó esett, de folytatnunk kell: aki éppúgy közel érzi magához a szépírói vagy versírói tevékenységet, mint esszék, kritikák, elemzések megfogalmazását is. Másikként: a kortárs magyar képzőművészetnek is tehát sokirányú alkotója, hiszen festőként, grafikusként egyaránt ismert (sőt plasztikákat is készített), s az utóbbi években igen intenzíven mélyedt el a számítógépes képalkotás rejtelmeiben. E sorok írójának meggyőződése, hogy Magén István egész képzőművészeti életútját jellemzi – az említetteken túl, de azokkal szoros egységben – egy erős önvizsgáló attitűd, amely a világ dolgaiban való sokirányú elmélyültségéből, tájékozottságából, érzékenységéből is ered. Képzőművészeti motívumkezelésének konstruktív ívei, sajátos képkészítési technikái (festés, sokszorosító grafika, kollázs, applikáció) intellektuális érdeklődésével szinte szükségszerűen vezetődtek át a számítógépes képteremtés világába.
Vagyis: a tradicionális képalkotási technikákból digitális képalkotás lett, ami egyáltalán nem csak egy technikai fordulat és kézzel fogható innováció, hanem egy belülről is megérlelődött művészi előrehaladás. Ráadásul nem csak saját személyisége mélységeiben kutatott, hanem a digitális képkészítés számára adekvát mechanizmusát is maga fedezte fel magának. Formaalakításának immár több útját érzékeljük lapjain, s most látható, legutóbbi művein valamiféle urbánus szemléletmódot, látásmódot, az urbs képi elemzését érzékeli a szemlélő.
A művész városképek közhelyes megjelenítéseiből emeli ki saját, értelmező látványát, s lesznek printjei szinte város- és épület-álmok, melyekbe beépül a fantázia és a teremtőerő hatékony szuggesztivitása. Mindebben azonban nem a káosz jeleit érzékeli, hanem épp sajátos művészi rendet teremt, miközben kreativitása szinte szárnyal. Új munkái város-fragmentumok, épületek, épület együttesek különböző fényállásban történő digitális metamorfózisai, melyekben a belvárostól a külvárosig, a nappaltól az éjszakáig barangolhatunk be egy világérzést, egy világ-látást (szándékos a szó kötőjellel írása!), ennek számítógépes vizuális látomásait. Munkáiból nem hiányzik a rendteremtés iránti igény, a látszólagos rendezetlenség renddé alakítása, s ezáltal ugyanazt a kettősséget érezzük, melyről a bevezetőben is szó volt: kontinuitás és diszkontinuitás, tudatalatti és tudatos. Nem véletlenül fogalmaz így a művész: „ Ez az épületekre emlékeztető világ nagy öröm, és nagy meglepetés, szívesen vagyok benne, már csak azért, mert erős szálakkal kapcsolódik az elmúlt évtizedek hagyományos festészetéhez.” S e nyomatokban időnként feltűnik szinte számmisztikára épülő szerkezetessége, melyekhez szervesíti hol élénk és erős színeinek, hol visszafogottabb, néha monokrómabb árnyalatainak ökonómiáját. Színkezelése látványos, már-már erőszakosnak tűnik erejével, ugyanakkor rendkívüli egységben van a képi megjelenítés tematikájával.
Feltűnik, hogy színes és fekete-fehér nyomatainak méretei egyaránt azonosak, s a tökéletességre utaló négyzetes formát követik „városképei”, azok nem nagyok és nem kicsik. A munkákon feltűnő szinte milliónyi formai elem nagy összefüggés rendszere erős szuggesztivitással bír, ugyanakkor lehetőséget ad annak a következtetésnek a levonására, hogy míg korábban a művész fizikai értelemben is készített nagyméretű munkákat (nem csak festményeket, de nyomatokat is!), addig most a fizikai méret korlátozottságával szimbiózisban kinyílik, szinte megnyílik egy hatalmas virtuális látvány, látványegyüttes. Mindennek kiindulása a város, annak tere és tömege, de ahogy Magén István fogalmaz: mindez vizuálisan a világegyetemhez hasonló közeget tár fel. Pici nyelvtani átalakítással pedig ezt követően nyugodtan állíthatjuk: egy sajátos és személyes vizuális világegyetem művészi megformálásának vagyunk így/itt tanúi, különösen, hogy a színesség kiegészül a kisebb méretű gondolatgazdag fekete-fehér (szürke) nyomataival.
Magén István ezúttal, új munkáiban (a történelem – hozzá közelálló – idő-, kulturális- és biblikus- mélységeiből, mely munkái szintén jellemzik az utóbbi évek alkotói attitűdjét) belép az indusztriális társadalom architekturális tömegességébe, hogy digitális munkáival feltárjon új jeleket, jel-együtteseket, jelhalmazokat, melyek csak így, digitális technikával állíthatók elő, s melyek a horizontális és vertikális determinánsok szisztematikus vizuális rendszerré szervezésével megújult képi élménnyel ajándékozzák meg művei befogadóit. A rendszerré szervezést jelzi a kettős, hármas együttes kompozíciók összeállítása, amikor képei egymáshoz „közel tolva” diptichonná, triptichonná szervesülnek. Városélményei ugyanakkor egyaránt konkrétak és elvontak.
Különleges körülmény, hogy csak a kiállítás egészének van címe, egyes, színes művei mellett ilyet nem olvashatunk, de mégis: munkáinak van is és nincs is címe… A kiállításon tehát nincsenek képaláírások, de azért megoszthatjuk önökkel, hogy a félig-meddig mégiscsak kialakított címeknek két iránya van. Egyrészt szinte konkrét helyekhez kötődő fogalmazásokkal találkozunk (Király utca, Damjanich utca, Ferenciek tere, VII. kerület), másrészt asszociációs meghatározásokkal (Boldogság háza, Aranyoldal, Az igazság valódi arca, Ellentétes formák). Ugyanakkor láthatók fekete-fehér, kisebb méretű munkái, címekkel ellátva, s új lehetőségek ígéretét is jelezve.
Kiállítása címe: Digitális manipulációk. Nem csak eredeti és frappáns megfogalmazás, de koherens a látottakkal. Magén István kétségtelenül befolyásolja látásmódunkat, látási élményeinket, átformálja a városról, mint olyanról szerzett benyomásainkat, terelgeti élményeinket. Manipulációja, manipulációi azonban nem visszaélnek nyitottságunkkal, hanem éppen kinyitják azt, a mélység és az összetettség felé terelik élményeinket.
Feledy Balázs
(A Magyar Műhely Galériában 2017. augusztus 2-án elhangzott szöveg szerkesztett változata)
Illusztráció: Bejutás a negyedik dimenzióba
Ezek is érdekelhetik!
Szakolczay Lajos: Kereszt(l)ény Magyar 70/40 →
Vallomás és köszöntés | Szkok Iván →
Kalász Márton 85 éves →
