Műfordító üzem | OIK 2018
Idén immár 13. alkalommal hirdette meg az Országos Idegennyelvű Könyvtár műfordítás-pályázatát a Nyelvek Európai Napja alkalmából. Ehhez kapcsolódóan a tavalyi évhez hasonlóan idén is szerveztek egy ún. Műfordító üzemet. Meghívott műfordítók (Hevesi Judit, Mesterházi Mónika és Nádasdy Ádám) két kortárs görög költő (Eleni Sigalou és Alexandros Kordas) versét fordították le 4 óra alatt a könyvtár olvasótermében, majd az elkészült alkotásokat a pályázat díjkiosztó ünnepségén felolvasták.
(A műhelymunkát előző egész nyári jeligés pályázatra Szofía Kolotúru görög költőnő Η ΤΡΙΤΗ ΓΕΝΙΑ című versének magyar fordítását várta a zsűri. 31 beküldőtől 32 alkotás érkezett. Az évek során kialakult gyakorlatnak megfelelően — a Napút szeptemberi számának mellékleteként — a Káva Téka 127. füzetében tettük közé a díjazott s a további legsikeresebb interpretálásokat, a döntnökök esszéit, a költőnőt bemutató szöveget.)
Fotóművek társaságában ebben az évben is publikáljuk a „Műfordító üzem” verseit eredeti nyelven, nyersfordításban s a három műfordító helyben született megoldásaival.
* * *
Ελένη Σιγαλού: Πέντε Σονέτα
1.
Τη δική σου την αγάπη δεν αξίζω A 12
το κυκλάμινο ψιθύρισε στο βράχο B 12
κι αν σε υψόμετρο λαχτάρησα να ζήσω A 13
θα φοβάμαι να νυχτώνομαι μονάχο. B 12
Δεν αξίζω το μονάκριβό σου χάδι A 12
λέει στο κύμα το αιώνιο πεταλίδα, B 13
κολλημένη θα ’μαι πάντα στο υφάδι A 12
και στα νήματα του χρόνου θρυαλλίδα. B 12
Των δακρύων σου τη νιότη δεν αξίζω A 12
φύλλο ωχρό στρέφει στο σύννεφο, θλιμμένο B 13
μες του χώματος τη νύχτα θα γυρίζω A 12
μοναχό και σκοτεινό και διψασμένο. B 12
Κι αν αξίζει το φλογάτο πεφταστέρι A 13
μες τη νύχτα της ζωής μoυ, ποιος το ξέρει; A 13
Nyersfordítás
Eleni Sigalou: Öt szonett
1.
A te szerelmedet nem érdemlem meg
a ciklámen suttogta a sziklának
még ha magasságban vágyakoztam is élni
félni fogok egyedül, ha rám esteledik.
Nem érdemlem meg az egyetlen, drága simogatásodat
mondja a hullámnak az örök tapadókagyló,
mindig tapadva maradok a vetülékfonálba
és kanócként az idő fonalába.
Nem érdemlem meg a könnyeid ifjúságát
sápadt levél a felhő felé fordul, szomorú
a föld éjszakájában fogok visszatérni
magányosan, sötéten és szomjasan.
És hogy megéri-e a lángoló hullócsillag
az életem éjszakájában, ki tudja?
Αλέξανδρος Κορδάς
ΣΤΟ ΛΕΩΦΟΡΕΙΟ
Γέμισε πάλι κόσμο το λεωφορείο, A 12
στοιβάζουν τα κορμιά τους οι επιβάτες· B 12
έξω απ’ τα τζάμια οργίασε το κρύο, A 12
δυό μάτια σε προσήλωσαν αχάτες. B 12
Πίσω απ’ τ’ αφτί σου νοιώθεις μιάν ανάσα· A 15
χέρια σ’ αγγίζουνε τυχαία και τ’ αγγίζεις, B 15
και τρέμεις μην πιαστείς ξανὰ στα πράσα, A 12
απ’ το πολὺ να προσπαθείς και να ελπίζεις. B 13
Τραντάζετ’ η λαγνεία ως τα ερέβη, A 12
όταν ο δρόμος μιά λακούβα συναντά. B 13
Κλέβεις το βλέμμα κι’ έπειτα σε κλέβει, A 12
μα δεν υπάρχει προορισμός για το μετά. A 13
Καθένας την επιθυμία πριν κατέβει, B 12
σκίζει μαζί με το εισιτήριο και πετά. A 13
Nyersfordítás
Alexandros Kordas: A buszon
Megint tele lett a busz emberekkel
bezsúfolják a testüket az utasok
az ablakon kívül tombol a hideg
két achát-szem odaszegezett téged.
A füled mögött érzel egy lélegzetvételt
kezek érintenek véletlenül és érinted azokat,
és reszketsz, nehogy megint rajtakapjanak
a sok próbálkozástól és reménykedéstől [a „reszket” igéhez tartozó bővítmény ez a sor].
Összerázkódik/összerezzen/megrendül a bujaság a [pokolbeli/éji] sötétségig
amikor az út egy kátyúval találkozik.
Lopod a pillantást és azután az lop [meg/el] téged,
de nincs [úti]célja a továbbiaknak.
Mindenki a vágyát, mielőtt leszáll,
széttépi a jeggyel együtt, és eldobja.
*
Hevesi Judit fordításai
Alexandros Kordas: A buszon
Utasok zsúfolódnak a tömött buszon
mindenhol testek, két achát-szín.
Kinn tomboló hideg,
benn igéző szempár,
a füled mögött ott szuszog valaki.
Más a kezed után nyúl
míg te más kezét kívánod véletlen érinteni ,
félsz a lelepleződéstől.
Kizökkent egy kátyú: a bujaság elérte korlátait,
kifosztott vagy, rajtakaptak,
lopva nézel hát te is más felé.
Nincs célod itt tovább:
széttépett, eldobott jeggyel és vágyakkal
végül mindenki leszáll.
Eleni Sigalou: Öt szonett 1.
Nem vagyok méltó a szerelmedre,
súgta a vadvirág a sziklának,
a magasban vágytam bár élni
ha sötétedik, félni fogok egyedül.
Nem vagyok méltó a simogatásodra,
mondja a kagyló a hullámnak,
szövet vagyok az időben
a vetülékfonál tapadása.
Nem vagyok méltó a könnyeidre,
fordul a sápadt levél a felhőhöz,
egyedül térek majd vissza a földbe, éjszakába
örökké magányos és szomjas maradok.
Hogy méltó-e az életem hullócsillag-lángolásodra,
ki dönti el?
*
Mesterházi Mónika fordításai
Eleni Szigalú: Öt szonett
1.
Nem érdemes szeretned, suttogott
a kősziklának a kis primula,
ha vágytam is magasban élni, ott
magamban, félnék, sötét éjszaka.
Nem érdemes tovább simítanod,
szólt a hullámnak a kagyló, gyöngyök őre,
tapadóim egy helyben tartanak
az idő örök szövetébe szőve.
Nem érdemes hullatnod könnyeid,
szólt a felhőhöz a levél búsan,
a földi éjszakába térek itt
magányosan, sötéten, szomjasan.
Érdemes-e csillagnak hullani
Életem éjjelén – ki tudja, ki?
Alekszandrosz Kordász: A buszon
A buszon zsúfolásig emberek,
akárki préselődik bárkihez.
Az ablakon túl tombol a hideg,
egy achát szempár magához szegez.
Füled mögött egy forró lehelet,
kezek érintenek – kezekhez érsz,
reszketsz, hogy csak tetten ne érjenek,
próbálkozás, remény – ez a nehéz.
A buja vágyon lök egy jó nagyot,
mikor a busz egy mély kátyúba fut.
Lopsz egy pillantást – máris meglopott.
De innen nem vezet tovább az út –
leszálláskor a vágy, ahogy szokott,
mint eltépett buszjegy, a porba jut.
*
Nádasdy Ádám fordításai
ELENI SIGALOU: 1. SZONETT
Én nem érdemlem a szerelmedet
– súgja a ciklámen a sziklaszirtnek –,
mert bár a vágyaim magasba visznek,
ha jön az este, itt megdermedek.
Én nem érdemlem, hogy így simogass
– a hullámhoz a kagyló így beszél –,
örökre megtapadtam itt, makacs
fonálként, mely az időn végig ér.
Nem érdemlem ifjú könnyeidet
– fordul az égre a sápadt levél –,
visszajövök, ha bánatos az éj,
magányosan, s vágyom egy csepp vizet.
S én érdemlek-e csillagot – ki tudja? –,
mely saját éjszakámat beragyogja?
ALEXANDROS KORDAS: A BUSZON
A busz már megint telis-tele lesz,
a sok utastest bent összetapad.
Hideg szél rázza az ablakokat,
s téged két achát-szem odaszegez.
Füled mögött egy lélegzetet érzel,
egy kéz érint, s kezedbe kéz akad.
Reszketsz, próbálkozol, tele reménnyel:
reszketsz, nehogy most rajtakapjanak.
A kéjvágy éj-sötéten megremeg,
ha az út kátyúval találkozik.
Te lopsz s tőled lopnak tekintetet –
ne hidd, hogy ez az út most célba vitt.
Mindenki leszáll, s ahogy a jegyet,
széttépi és eldobja vágyait.
Illusztrációk: Villányi Alexandra fényképfelvételei (a kiemelt kép baloldalán Egeres Ágnes, Virág Bognár Ágota)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
