Fenyvesi Félix Lajos: „A hitet megtartottam”
Születésnapi gondolatok Balczó Andrásról
Kerek évforduló. Nyolcvanadik. Augusztus 16. Balczó András születésnapja. Ábrahám, Rókus, Szeréna ünneplik névnapjukat a búcsúzó nyárban. Fényes nap, világos. Innen nézve. Onnan, felőle? Alkonyi, mert nagyon megfogyatkozott az idő, mintha láthatatlan kéz rázná a homokórát.
Balczó a Nemzet Sportolója. Az ország lelkiismerete. Olimpiai és világbajnok öttusázó. Fölfelé suhanó csillagként ívelt pályája. De addig hosszú és nehéz út vezetett. A debreceni református gimnázium elsőéves diákja, a nyíregyházi evangélikus lelkész fia, az égvilágon semmivel sem tűnt ki osztálytársai közül. Talán a legsoványabb volt azon a vidéken… Azután egy pillanat varázsa, megszerette a lovaglást. A további már az elszánt fiatalember fogadalma: ő lesz a bajnok!
1967-ben naplót kezdett írni. November 5-én ezt jegyezte le: „Célom tulajdonképpen ennyi: boldognak lenni. Boldog ember leszek, ha tiszta és egyenes maradok. Fontos, hogy ne vádolhassam magam restséggel.” Márai írta: „A bátorság a lélek nagy művészete.” Az élet a bátrakat jutalmazza, ugyanúgy, mint a sport.
Nyolcszor nyert magyar bajnokságot egyéniben, hatszor csapatban. 1963, 65, 66, 67, 69-ben egyéni világbajnokságot nyert. Ötszörös csapatvilágbajnok. Az 1968-as mexikói olimpián a győztes csapat tagja. Az 1972-es müncheni olimpia bajnoka, csapatban második. 1973-ban visszavonult. 1976-ban Kósa Ferenc: Küldetés címmel portréfilmet készített róla, a bemutató a korszak jelentős eseménye: nemzeti meditáció és tüntetés. Vitákat kavaró, felrázó mű. Balczó úgy fogalmazott, hogy az ember nem magáért fut, hanem mások akarása egyesül benne. Hajtja előre. Győzni csak a bukás kockázatával lehet. A tehetség nem jótéti adomány. A tehetség természeti csapás, jellempróba, átok. Elhagyhatatlan. Lerázhatatlan. Küldetés, amelyet vállalni kell.
Balczó András 1983-ban elhagyta a sport közegét. Szellemi szabadfoglalkozású lett. Járta az országot, beszélt a hitről, bírált, biztatott és reményt plántált az emberekbe. Külön oldalakat érdemelne ez az időszak is.
Balczó pályájának igazán feledhetetlen pillanata az 1969-es világbajnokságon a célba érkezése Pesthidegkúton. Fölkapaszkodott a hegyoldalra vagy ezer ember, és az utolsó száz méteren együtt futottak vele. Kirobbanó közös öröm szakadt rá! Tolókocsijából kilépett egy férfi, mint tört szárnyú madár vele röpült a cél felé.
Nagy meglepetés volt, hogy idén, az Év Sportolója gálaesten a Magyar Sportújságírók Szövetsége és Olimpiai Bizottság Életmű Díját ő kapta. Több mint hatszáz ember hosszan, felállva tapsolt. Fél évszázada nem volt kapcsolata a sporttal, és mégis ekkora szeretetet és tiszteletet kapott!
Kedves ajándék a Balczóval találkozónak, hogy a Bibliából gyönyörű idézeteket kap útravalóul. „Visszanézve az életemre – nyilatkozta néhány éve –, úgy látom, minden mögött ott van az isteni szándék.” Ady Endre és József Attila verseit kívülről tudja, bőven idéz belőlük szép és fájó sorokat.
Nem olyan régen megkérdezték tőle: „Ön büszke ember?” Így felelt: „A büszkeség és a gőg közel vannak egymáshoz. Nálam nem vetődhet föl, mert tudom, amim van, azt Istentől kaptam.” Eldobott kőnek tekintette magát. A Példabeszédek Könyvében olvasható: „A harcra a lovat felnyergelik ugyan, de a győzelmet az Úr adja.” Pontos és szép megfogalmazása annak, hogy a dolgok kimenetele nem a mi kezünkben van, nekünk csak hűséggel kell szolgálni, hogy Isten a legjobban rendezze életünket.
Budakeszi. Sokáig álltam a vastag fakerítés előtt, fölnéztem a magas házra, amit Balczó épített a két kezével. Az udvaron bekukucskáltam az asztalos műhelybe, s már jött is házigazda, azután a mindig mosolyos feleség, Mónika. Nagy a család: hat fiú és hat leány, és néhány éve a tündér-arcú unokák. Forró kávét kaptunk, friss süteményt, jó szót. Jó vörösbor is került a pohárba: Isten éltessen kedves Bandi! Vigyázza és segítse életedet még sokáig!
A Balzcó-család
Búcsúzáskor édesanyjáról kérdeztem. „Nyolcvanéves lettem – felelte mosolyogva –, itt valami elírás történt. Ez nem lehet. Emlékszem, 1956. július 2-án édesanyám kijött velem az állomásra. Tudta, nem fogok már visszajönni. Eljátszom a gondolattal, mit szólna most, ha várna? Legelőbb azt, megöregedtél, kisfiam. Egy anyánál nincs olyan, hogy elégedett veled, vagy nem. Egy anya akkor is szereti a gyermekét, ha elégedetlen vele. Az anyai szeretet semmihez nem hasonlítható. Nélküle a világ kietlen.”
Illusztráció: Balczó András
Ezek is érdekelhetik!
Napút-köszöntők (7.) →
Predrag Stepanović: Szamaras Tuna →
Vallomás és köszöntés | Szkok Iván →
