Alfonsina Storni: Két vers
Te, ki sosem leszel
Szombat volt, csak szeszély az elcsattant csók-
ifjonti szeszély, merész, nemes hóbort.
Szárnyas farkaskölyök-szívem, mint óbort
itta magába, édes volt e férfias bók.
Isten voltál, a tenyeremben alvó.
De nem hiszem el, ó nem ezt a mámort
mi elborít: e bor nem enyém, bátor
sem vagyok, s perdül a kocka utolsót…
Vagyok nő, ki éberen figyelve él.
S te vagy e hatalmas ember, aki célt
és irányt vesztett folyókat kiáraszt,
s jobban dühöng, ha pusztít amit csak ér.
Ellenállok… de mindenem a tiéd.
S te mégsem leszel enyém, minden hiába.
Altató
Virágok gyöngyfogai, harmat borús fátyla, gyógyfüvek ujjai –
kérlek gyengéd dajkám,
sötét nyoszolyámat vesd meg nékem,
legyen készen dunnám frissen fosztott mohája.
Fektess nyugvóhelyemre, dajkám, én elalszom.
Párnámhoz lámpának vezess egy csillagképet,
válaszd bármelyiket, nekem jó mindegyik;
árnyékold be fényét egy kicsit, arra kérlek.
Már hallod a rügyfakadást: hagyj hát most magamra…
bölcsődet madárdal ritmusára
égi láb ringatja
azért, hogy elfeledj… Köszönöm. Csak még egy kérés:
ha megint szól a telefon és ő hív,
mondd, hogy ne kérleljen, én már messze járok…
Rumi Enikő fordításai
Alfonsina Storni (1892 Capriasca, Svájc-1937 La Perla, Argentína) Tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott, ő volt az egyetlen, akit a sokgyermekes család iskolába adott. 1901-ben Argentínába költöztek, ahol kávézót nyitottak, ez lett a lány első munkahelye 12 évesen. A vállalkozás csődbe ment, Alfonsina 14 évesen tanítóképzőbe kezdett járni, és publikálta verseit a Mundo rosariano és a Monos y monada folyóiratokban. Első szerelme, egy nős férfi teherbe ejtette, Alfonsina 20 évesen világra hozta fiát.
1916-ban jelent meg első verseskötete, lányanyaként kedvezőtlen társadalmi helyzete miatt mindössze 500 példányban. Következő kötetei (El dulce daño/ Az édes fájdalom 1918.; Irremediablemente/ Gyógyíthatatlanul 1919. és Languidez/ Bágyadtság 1920.) egyik fő témája a nők igazságtalan elnyomása.
1920-ban a Languidez már a Városi Költészeti Díj nyertese, és az Országos Irodalmi Díj második helyezettje volt. Buenos Airesben a La Nación folyóiratban rendszeresen jelentek meg írásai, a La Peña vendéglőben pedig felolvasást tartott költeményeiből. 1923-ban az Escuela Normal de Lenguas Vivas (Élő Nyelvek Iskolája) iskola felolvasás és versmondás oktatója lett, majd a Nacional de Música y Declamación (Nemzeti Zene és Szavalás) professzora. Uruguayban tett látogatásai alatt barátságot kötött az elismert költővel, Horacio Quirogával, a 30-as években pedig egy európai hírességgel: Federico García Lorcával.
1935-ben emlődaganattal diagnosztizálnak Alfonsinát, az operáció nagy traumát okozott neki.
1938-ban, egy évre rá, hogy barátja, Quiroga öngyilkosságot követett el, a költőnő a magánytól és idegi bántalmaktól szenvedve öngyilkos lett. A legenda szerint belesétált az óceánba. Utolsó versében (Me voy a dormir/ Altató) a tengerről mint nyugvóhelyről ír. (A fordító)
Rumi Enikő a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott műfordítója.
Illusztráció: Alfonsina Storni (1916)
Cimkék: cédrus, műfordítás, vers
