Borisz Paszternak: Kórházban
In memoriam Fázsy Anikó
Mint a vásárban, úgy tolongtak
A járdán álló kocsinál,
És bámészkodva várakoztak,
Amíg a mentős is beszáll.
Majd lassan halkult a zsivaj,
Eltűnt a kapu meg a járda,
És a mentő lámpáival
Belehatolt az éjszakába.
Az ápolónő meg-megingott,
Kezében volt a szalmiák,
Rendőrt, utcákat, egy-egy arcot
Villantott fel a fénynyaláb.
Esett, és a kórházi csendbe
Az eresz beleharsogott,
Aztán az egyhangú ütemre
Kitöltötték a kórlapot.
Az ablaknál kapott csak ágyat,
A kórterem zsúfolva volt,
Sűrű és súlyos jódszag áradt,
Az üvegen a szél dobolt.
Ablak övezte négyszögek közt
Látta a kertet és eget,
Padlót, termet, kórházi köntöst
Nézegetett az új beteg.
S mintha jelezték volna vesztét
A nővér faggatásai,
Tudta, ha megtörtént a műtét,
Már nem soká fog tartani.
Ekkor felnézett hálatelten.
Beragyogva az ablakot
Fénylő, szikrázó tűzözönben
Az esti város villogott.
A pírban izzott a sorompó,
A fényben tündöklő juhar
Talán neki intett utolsó
Búcsút kuszált ágaival.
„Küldetése Te dolgaidnak
Milyen tökéletes, Atyám!
Az ágy, az emberek, az ablak,
Az éj, a város, a halál.
Lásd, zsebkendőmet gyűrve sírok,
Az altató tán nyugtot ad,
Szememnek könnye és a kínok
Elfödik égi arcodat.
Jó arra gondolni a fényben,
Mely itt pislákol ágyamon,
Hogy sorsom itt e földi létben
Kegyelmed adománya volt.
Kórházi ágyon haldokolva
Forró öledbe roskadok,
Mint drága árut fogsz karodba,
És elzársz, mint gyűrűt a tok.“
Fordította Ircsik Vilmos
Illusztráció: Borisz Paszternak
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
