Tóth Sándor: Szokott helyek (Két vers)
Szokott helyek
mályvák ágyások napraforgók
kaprok a délszak fénykörén
illatzug hőlégtágulások
az élet sosem kertszegény
kapuk a ki-bejárhatóra
éjjel és nappal nyithatók
első — időtlenségbe veszve —
utolsónak is mondható
feltűnnek égkőragyogásban
a délütötte madarak
ingatag szárnyon föl-lebukva
erdők ívébe tartanak
ahol a párák kölykei
geszt-sarjadékon játszanak
rönköt megülve foszladozva
hogyha a nap megleli
gyülemlő fénybogár lesz este
eszmélet és gondolat
lámpák a sűrülő homályban
erdő fölött és kert alatt
szokott helyek a névadásban
fenti lenti így egyesül
szembesülve az elmúlással
mindennél föntebbre kerül
Esik
tetőtérkockák alvásterek
összekötnek álmot szigetet
esik csak esik benne az este
bérletet vált fürdőmelegre
vonuló felhők áriája
sellő-kiváltott mély danája
egek feletti égi bálra
ajtón belépők hogyha várnak
nyugalmuk lesz a béke-udvar
lépésük ünnep-járatokkal
közelíthet a tiszta házhoz
ahová gondol földi vándor
rózsákat ültetni a kertben
visszanyert életszögletekben
hallgatni tengersok madarat
ajándékul meg azt a dalt
amit még sosem hallgatott
őrizte gond és áldozat
magába zárva kárhozat
nem hangolta át
amit a kezdet mindig ad
megannyi mentő szólamot
váltott-álomba nyugtatót
tetők és ébredő terek
éjjelén kelt bérletet
örök lakásra
mit sem cserélhet semmi másra
Illusztráció: Sal Antal fényképfelvétele (2006)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
