Bertha Zoltán: Felidézni, számba venni (Levélfa, 23.)
Kedves Palikám!
Nagyon köszönöm, végigolvastam, igazán nagyon szépen, árnyaltan, komolyan és empatikus-megbecsülőn, Bartis Ferihez méltón írtál róla, gratulálok szívből, a vershez is, meg Leventének is, szegény Feri megérdemli, és hogy örülne, ha még élne. Amíg élt, addig viszont sokat tett, Összmagyar Testületet hozott még a rabtársaival együtt létre a börtönben – hiszen sok évet töltött a kommunista Romániai hírhedt börtöneiben 1956 után, csak azért, mert verset szavalt a Házsongárdi temetőben 1956 Halottak napján – s ez rendszerellenes izgatásnak számított, és aki ott volt, azokat is vitték a börtönbe, a Duna-deltába kényszermunkatáborba stb. Erről sok könyvet megírtak már, tehát nem véleményre van már szükség igazán – bár a Te, Ti kommentárjaitokra nagyon is, mert az aktuális és jelenkori kérdéseket feszegetnek, és bocsánat, közben rájöttem, hogy dehogyisnem véleményekre, mert hiszen a tények a könyvekben már megírattak – de én ezt arra értem, magamra, hogy aki nem olvasta pl. Tófalvi Zoltán tízkötetes munkáját és Dávid Gyula – szintén börtönviselt erdélyi tudós – köteteit erről, az nemigen tud hozzászólni érdemben, pontosabban nem lehet elég okos a Bartis Feri életének a megpróbáltatásait illetően, azokat felidézni, számba venni. Vagy akár az ő munkásságát, könyveit is alaposan kéne ismerni. Tehát én ezt valóban magamra értem, hogy nem tudok olyan módon hozzászólni, mint a dokumentumkönyvek, se olyan éleslátó szép vallomásos és bölcs hangvétellel kommentálni, mint Te is, – miközben nekem javarészt megvannak a kötetei is dedikálva is, a nagyon régi, hetvenes évek eleji erdélyi verseskönyve is, amikor még nem is ismertem, aztán a hetvenes évek végén átjött Debrecenbe látogatóba, és akkor sokat beszélgettünk, majd a 90-es években lapot indított, a börtönben spirituálisan, virtuálisan megalapított Összmagyar Testület lapját, A Céhet, abban sokat publikáltam én is – vagyis jól ismertem személyesen is, nagy szeretettel gondolok rá. Sütő András is szerette, elismerte, sőt alkalmazta a marosvásárhelyi Új Élet képes hetilap szerkesztőségében. Tehát ő is becsülte, és Erdély-szerte mindenütt. És amikor átjött Magyarországra a nyolcvanas évek elején, itt is szervezkedett magyarságügyekben, az Írószövetségben is sokszor találkoztunk és aztán halálos betegség után hamar itt hagyott bennünket. Hát ennyit tudtam csak hozzátenni, mert minden percem foglalt még a tanítási év vége felé – és egyéb ügyek miatt, bocsáss meg, sajnos esszészerű írásművet nem tudok most produkálni, de a lényeget Neked személyesen ily módon megírtam, s köszönöm, hogy gondoltál rám, és a jó ügyekben fáradhatatlan Bartis Feri emlékét is kegyelettel őrzöm.
Köszönettel, szeretettel, Zoli
Illusztráció: Bertha Zoltán
Ezek is érdekelhetik!
Suhai Pál: Aki jobb önmagánál (Levélfa, 40.) →
Hangosírás (Levélfa, 39.) →
Meg lehet-e javítani a magyar könyvterjesztést? (Levélfa, 38.) →
