július 10th, 2018 |
0B. Mihály Csilla: Jövő (Két vers)
Alkonyég
Az alkonyég dohogva rezdül,
rőt könnye most csorog keresztül
létünk tengelyén.
Surrog hajónk, s egy régi ének
a félelem csahos ebének
torkán lángra kap.
Piros vizek között jajongva
aranycsapást vetít a csonka
fénnyel telt edény.
Remény szorít, azsúros kelme,
bomlott szívem köré tekerve
vérző rongydarab.
Jövő
Megalkotlak, mint új-magam,
jövő, te folyton változó,
halált vagy ősi lázt hozó,
formállak, gyúrlak untalan.
Kemény anyaggal dolgozom,
álmokat vések, mélyítek,
vállamon napfény, éj piheg,
s dalok lobognak torkomon.
Vigyázlak, van rá jó okom,
kezembe veszlek, s lelkemet
– amíg életre keltelek –,
beléd simítom, csókolom.
Mozdulsz, szemedben tűzjelek,
az ég mosollyal ránk tekint,
nem szól, de végül, terv szerint,
bevégzi félkész művemet.
Mihály Csilla a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2014)