Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika

július 9th, 2018 |

0

Sándor Györgynek hívják (Nyolc köszöntő)

 

Berecz Ágnes Gabriella: Pillantás a Hídra

 

Sándor György egyszer régen – ki tudja már, melyik budapesti hídnál – hídpénzt szedett. Megállította a járókelőket, hogy sajnos mostantól fizetni kell az áthaladásért. Az egyszerű pesti nép pedig hang nélkül leperkálta a kért összeget. Kis hazánk egyetlen humoralistáját akkor sokan vádolták érzéketlenséggel, mondván, hogy megalázza az embereket. A móka „áldozatai” közül is csak kevesen látták be, hogy nem megaláztatás szembesülni azzal, ha birkamód viselkedünk. Sándor György csak tükröt tartott. Mellesleg annak is, hogy bizony ilyenek vagyunk: könnyen megharagszunk arra, aki gondolkodásra kényszerít minket. Sándor György számtalanszor ezt tette, és ezt teszi ma is, nyolcvanévesen.
Csuda dolgokat produkál az élet! 2018. tavaszán a Napút folyóirat főszerkesztője, Dr. Szondi György merész kísérletbe kezdett: a két nagy irodalmi tábor, az Írószövetség és a Szépírók Társasága jó pár szerzőjét összehozta egy közös lapszámba. A szinte könyvterjedelmű lap olvasói csak kapkodják a fejüket a legkülönbözőbb ideológiákról és értékrendekről árulkodó írások között. Hoppá! Hát semmi sem fekete vagy fehér? Nem bizony, feleli Szondi úr, méltóztassanak csak kissé a mítoszok mögé nézni, ezúttal hadd legyen az egyetlen bírálati szempont a művek irodalmi értéke.
Nem véletlen, hogy a lapszám bemutatója éppen egybeesett Sándor György nyolcvanadik születésnapi köszöntésével. Szondi úr a legalkalmasabb személyt találta meg az alkalomhoz, amely az irodalmi élet legtávolabbi szereplőit akarja egymáshoz közelíteni. Hogyan is? Úgy, hogy Sándor György betöltheti a híd szerepét.
1902-ben egy ifjú, foglalkozására nézve színház- és színésznőrajongó, bohém újságíró, koldusnak és hisztériás betegnek titulálta a magyar társadalmat. Hogy mi váltotta ki a kirohanását? Lássuk! Azt írja, hogy a „kálvinista írástudók valóságos tridenti türelmetlenséggel jelentik ki, hogy az unitáriusokat nem ismerik el protestánsoknak, s velük együtt lenni nem akarnak még a protestáns irodalmi társaságban sem…” Szigorú a cikk konklúziója: „Felekezet, erkölcs, nacionalizmus kell a magyar társadalomnak. Egyenlőség, igazságosság, becsületes munka, a szellemi kincsek gyönyöreiben való egyesülés, felvilágosultság, és testvériség nem… Majd kellene még!”[1] Ezt a 25 éves újságíró srácot Ady Endrének hívták, aki aztán sajnos tizenkilenc évvel előbb meghalt, mint ahogy Sándor György megszületett. Ha Ady szerencsésebb egészségi állapota engedte volna, még mindig fiatalon, hatvanegy évesen ő vihette volna magával a karon ülő Gyurikát, együtt tisztelegni Karinthy Frigyes ravatala elé a Kerepesi temetőbe. Bárha ez a ha működne, Karinthy a saját temetésén maga búcsúzhatott volna el az egybegyűltektől egy gramofonra rögzített ünnepi beszéddel. Készült ugyanis erre, ám ezt nem engedélyezték – mondván, hogy a humornak is van határa. Gyuri baba akkor így gőgicsélt volna Adynak: ha nagy leszek és megöregszem, én azért majd írásban megpróbálom.
Ha? Ha Ady nem érzékelte volna a környezetében, hogy nincs átjárás a különböző protestáns irodalmi körök között, ha azután nem tapasztalja meg a saját bőrén is, hogy az irodalom az vagy nyugatos, vagy napkeletes, talán erősködött volna még egy darabig „a szellemi kincsek gyönyöreiben való egyesülés”-ért, de hamar feladta. Őt magát is rákényszerítették a politikai és társadalmi elvárások, hogy az egyik oldalon letegye a voksát. Nagyon kellett valaki, aki „híd”, aki mindkét oldalnak odaszól, hogy ugyan már gyerekek, ne vegyétek ennyire komolyan magatokat! Ez lett Karinthy, aki a moderneket és a konzervatívokat egyformán a tollára tűzte, jelezve, hogy nincs más szempontja, mint az irodalmi mű, mivel csak értékes irodalomból lehet jó paródiát írni.
És lám: 2018-ban ismét ugyanaz a helyzet, mint egykor: jobboldali és baloldali irodalom van. A különbség annyi, hogy még kevesebb tisztelettel beszélnek egymásról a résztvevők. Az irodalmi szempontok nem érdekesek. A felek nem olvassák, és nem hallgatják meg egymást. Talán annyira félnek, hogy belefulladnak egymás meg nem értésébe, hogy el se kezdenek úszni egymás felé? Nem elég együtt szerepeltetni egy lapszámban Lászlóffy Aladárt és Háy Jánost, vagy Jámborné Balog Tündét és Falcsik Marit, híd kellene ide, mondja Szondi úr, híd! Valaki olyan, aki nevetésre ingerelve, de valójában véres komolyan figyelmeztet: kedveskéim, a hídpénz a gondolkodás! Sándor György az! Ő mindig is független volt, és különös tehetséggel mindig képes volt kívülről szemlélni az irodalmi élet fejleményeit. Szólítsuk meg ugyanebben a lapban, üdvözöljük a születésnapján, s egyúttal köszönjük meg neki, hogy ahol ő felbukkan, ott akarva akaratlanul empatikussá válik mindenki. Lássuk az öreget a lapszámbemutatón is: vajon mit mond e vegyes társaságnak?
Öreg? Hatalmas tévedés! Persze van úgy, hogy öreg a nyolcvanéves, de nem ő! Komótosan, de ruganyos léptekkel, mosolyogva lép a Nádor Terembe. Közvetlen, mint mindig, és az egész magatartása azt sugallja, hogy nem ünnepeltnek, hanem résztvevőnek érkezett ide. Tudja, hogy a mai közönsége irodalmat művelő és kedvelő emberekből áll. Talán vidámabb is ettől, hiszen itt bátrabban adhatja elő áthallásos, sokféle írói szemléletet hordozó darabjait; érteni fogják. A rend kedvéért igazít egy kicsit a nyakkendőjén és a mellényén, majd belefog. Először a pályafutásáról beszél. Fantasztikus szeretettel szól a példaképeiről, a nevelőiről, a segítőiről és mindenkiről, akik két oldalt álltak hosszú életútján. A hallgató csak ámul: hogyan lehet valakiben ennyi siker után is ennyi szakmai alázat? Beiktat egy felsorolást is: mi mindenben tévedett élete során. Vallomás? Inkább üzenet: figyeljetek, nem szakad le a Nádor Terem mennyezete, ha némi önvizsgálat után olykor kimondjuk, hogy hibáztunk. Ezután jön az összetéveszthetetlen sándorgyuris gegparádé, minden poénján gurgulázik a közönség. Ám ezekben semmi sem csak humor. Itt van az elmaradhatatlan elénk tartott tükör, amely a saját arcunkon az emberség vonásait kéri számon. A folytatásban aztán nem csak az emberi viselkedés sutaságai és ellentmondásai, nem csak a szóviccek sokasága jelenik meg, hanem óriási irodalmi gazdagság is. Az est fénypontja egyedülálló bravúr: Sándor György 80 szerző műcíméből alkotott verse.
A köszöntésére, ünneplésére jöttek össze az emberek, s lám ők kaptak ajándékot. Több rendbeli ajándékot: szellemi frissességet, jóságot, nevelést. Hidat – nem csak irodalom és irodalom –, hanem ennek révén ember és ember között is. Köszönet érte!
Isten éltesse Sándor Györgyöt jó egészségben, és az előadókedvét is sokáig… „a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”[2]
Budapest, 2018.06.06.

 

[1] Nagyváradi Napló 1902. január 12.
[2] József Attila: Thomas Mann üdvözlése

 

* * *

 

Csáji László Koppány: Sándor György – 80

 

2018. május 17. Napút est a Vakok Intézetének Nádor-termében: bevonulunk a szecesszióba. Ez immár rendszeres a Napútnál. „Gyuri, azt mondtátok, hogy nem lesz filmfelvétel.” Lett. Előadásesszencia helyett pedig töprengés (na de mi az a töp?). A Napút folyóirat estjén ezúttal meglepetés ért: kiderült, hogy „a humorista” is ember – nem is akármilyen. Sándor Györgyöt meglátni és megszeretni. Még ha dadog is. Mert most ugyebár épp nem fellép, hanem elő. Mielőtt majd egykor: le. Reméljük azt csak soká… Előtte pedig bevezetőül Kabdebó Lóránt a lapszámról – méltat, mielőtt kérdez… és aki válaszol: Szalay Károly. Aki meg csak beszuszakolva van ott, álmélkodik – itt mindenki ismer mindenkit? Szerencsések – vagy tán csak öregek. A szomszéd ülésen sutyorognak: „te, ezek még mind élnek?” Élnek! (Hál’ Istennek!) Aztán hallatszik némi korgása a bélnek. Talán azért mert mindent ilyen hosszan csinálnak, az életet is. Csak lassan, csak szépen. Aztán a falatok – azon hidegében. Kortyokkal. Együtt enni az irodalom- és humortörténelemmel. Meg a derűvel. Mert a naputasok már csak ilyenek. Szeretnek összetársaságolódni.

 

* * *

 

Doncsev Toso: Sándor Györgynek hívják

 

Kopaszodó homlok, loboncos, hosszú haj, prófétai szakáll, kedélyesen domborodó pocak, bordó ing, csokornyakkendő, mellény. Lendület, szellem, csillogó szemek, kifejező kézmozdulatok. 80 év bölcsessége és élettapasztalata sugárzik belőle és szavaiból. Megnevettet, elgondolkoztat, szórakoztatva tanít. Egyedülálló, egyetlen jelenség a magyar önismeret és öngúny szűk mezsgyéjén. Nincs elődje, nincs utódja, nincs követője. Nincs még egy ilyen istenáldott tehetség. Öröm, tanúság és tanulság ismerőinek, kortársainak, nekünk. Becsüljük meg, örüljünk neki. Sándor Györgynek hívják.

 

* * *

 

Erdélyi György: Sándorgyuri ünnepére

 

Amikor Sándor Györgyöt a hatvanas évek közepén megismertem fő előfordulási terrénumán, az Egyetemi Színpadon, ami akkoriban a magyar kultúra egyik legfontosabb fóruma volt,akkor ő már túl volt a főiskolai kalandon. Már nem akart színész lenni, de valami hasonló, más, ahogy mondogatta. Mivel minden létező szabad időmet a színpad közelében töltöttem, gyakran találkoztunk és sokat beszélgettünk.  Eleinte azt hittem, hogy csak kitalálta történeteit, aztán később rájöttem, hogy igen, kitalálta, ahogy az élet a maga történeteit kitalálja. Kezdetben nehezen hittem el a Rákosi Mátyásról elnevezett gyermekotthont, annyira abszurdnak tűnt, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy maga az élet az, ami ilyen abszurd, különösen akkor, ha Sándorgyuri meséli.
Ez volt az az idő, amikor Rejtő Jenő műveit sorozatban adták ki. Mi már gimnazistaként megpróbáltuk életre kelteni, később az Univerzitas együttessel színpadon is megidéztük, egyiknek sem volt igazi sikere. Úgy gondolom, azért, mert Rejtő igazi erénye az írásban van, nem az élőszóban. Fülig Jimmy levelei elmondva, vagy felolvasva, élőben közel sem hatnak olyan módon, mint amikor olvassuk. Ezért nem lehet eljátszani igazán. Sándorgyuri nagy találmánya az, hogy felfedezte, hogyan lehet az élő beszédben olyan fordulatokat alkalmazni, melyek szokatlan összefüggéseikkel, váratlan képszerűségükkel hatnak. Legtöbb estjét láttam, már akkoriban és azóta is, egyfolytában. Ahogy visszaemlékszem, sokkal többet mosolyogtam közben, mint nevettem. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, velem ez történt. Ez a mosoly ebben az esetben nekem többet jelentett, mint a nevetés. Amikor a magyar északnyugati átjárót kereste, kezében a Burda szabásmintáival, amikor Mikulásként csengetett be az őrzött svábhegyi villákba, igazán csak akkor is mosolyogtam, a Mikulástól pedig könnyes lett a szemem. Ennek az utóbbinak az értelmét pedig akkor értettem meg igazán, amikor egyszer azt hallottam tőle, hogy az ő igazi születésnapja az a nap, amikor megkeresztelték. Az a mentalitás, melyet itt talált, meglehetősen különbözött a hatvanas évek eleje-közepe Sándorgyurijának sturm und drangjától. Hál’isten a sturm und drang végig megmaradt, szerencsére hatásos ösztökének. Szemem előtt kapta el a fejét előle előadás közben egy ismert politikus, amikor Gyuri meg akarta mutatni, hogyan harapta meg egy másik ismert politikus orrát. Annyira hihető és abszurd volt egyszerre ez a gesztus, bárki más is elkapta volna a fejét. A másik nagy találmánya, mellyel a valóságban rejtőző abszurd örök jelenlétére utal, a váratlan szöveg közti szünet, amely után a mondat szinte kibicsaklik, szembe fordul a hagyományosan értelmezhető szöveggel és egészen új tartalmat nyer.
A költészettel kapcsolatban lenni, úgy, ahogy ő éli ezt, ritka kegyelmi állapot. Két vaskos könyve, és sok beszélgetés emléke alapján merem róla mondani, ő igazán a költői létben van otthon. Írásai gyakran szinte szemrehányásnak tűnnek legnagyobb költőinknek, hogyan volt bátorságuk elírni előle legszebb opuszaikat. Amikor tanítottam, volt alkalom, hogy Szerb Antal mellett Sándor György írásaiból vett idézetekkel próbáltam a gyerekeket becsalogatni az irodalomnak nevezett vendéglőbe, ahol az éhes és a szomjas mindent megtalál az étlapon, amire csak vágyik. Legnagyobb erényének érzem, hogy gyakrabban célozza a szívet, mint az agyat mindazzal, amiről ír, vagy beszél. Lám, így is lehet taní-tani, számomra mindig is ez marad az igazi iskola. Sok okos tanulmányt olvastam már róla, de csak kevés helyen találkoztam azzal, ami számomra igazán ő, a Szív Vitézével, ami minden műsorából, gondolatából nekem a legfontosabb.
Isten éltessen hát, kedves barátom, Gyuri, még jó sokáig. Mert nagy szükség van rád itt. Maradj hát velünk, ameddig nem teher neked. ÉN nagyon nem szeretnék egy sándorgyuritlan világban élni. Gondolom, te sem. Legyen neked könnyű a lét, mint egy szellemsziporka a Sándorgyuri estjén.

 

* * *

 

Karsai János: Sándor György

 

Mit jelent 80 év egy tűzhányó életében? Semmit.
Mit jelent 80 év Sándor György életében? Semmit.
Minden folytatódik tovább. Talán egy kicsit nehezebben kapaszkodik fel az ember a színpadra, jobban lefárasztja az előadás, de a lendület, a tempó nem hagyhat alább.
Még hallani a távozó közönség lépteit, zsolozsmázását, amikor Sándor György fáradtan leül a tükör elé, és szakavatott mozdulatokkal lemossa magáról a “Sándor Gyuri” maszkot. Elégedetten tekint önmagára, az álszakáll alatt ott az igazi, Sándor György néz vissza rá. Semmi sem változott.
Ma is nevettek, mint annyi éve. A poénok ültek, gyakran felharsant a taps. Folytatni kell, de meddig?
Akármeddig is, köszönjük.
Sándor György pöfög tovább…

 

* * *

 

Németh Erzsébet: S. Gy. -est

(a Nádor Teremben 2018. május 17-én)

 

Jelenlétével
ott van két szó között is:
emberedhetünk –
Humoralistának lenni nem hivatás, feladat, szerep – de küldetés és különös hatalom. Rendelkezni mindazon összetevőkkel, melyek ezt lehetővé teszik: Istennek ritka ajándéka. Születésnapi estjén újra meggyőződhettünk róla, hogy Sándor György “nagyhatalom”. Szolgáló nagyhatalom! Tudásának, életbölcseletének, humanitásának mélysége, egyedi humora, stílusa, hite, erkölcse és harmóniakeresése – ebben az angyaltalan világban – el tudja hitetni velünk: embernek lenni érdem, és életünknek minden körülmények között értelme van.
Számomra azt is megtanította ezen az esten, hogy lehajtott fejjel is lehet messzire látni. Hálás vagyok érte. Köszönöm.
Isten éltese még sokáig a Nemzet Művészét!

 

* * *

 

Kabdebó Lóránt: Emléksorok Sándor György születésnapi emlékkönyvébe

 

Sándor György – fogalom. És mi történik, ha egy fogalom teljes valójában, 80 éves ünnepeltként megjelenik előttünk? Meg tud-e maradni fogalomnak – testi valóságában is? Pengeélen táncolt. És isteni csoda, ha ez a tánc sikerrel zárul.
Érezte a mester is, hogy itt és most nem ismételhet, nem előadást kell teremtenie, bárha színpadon áll. Ahogy széttekint, elhatározza, hogy rögtönöznie kell. És ez valahogy jobban sikerült, mintha szokásos műsorát reprodukálta volna. Újat kellett mondani saját magának is. Nemcsak művészi produkciót legmagasabb hőfokon ismételni, hanem meghökkenteni saját magát is. Újrateremteni mindazt, ami évtizedek óta benne élt, mozgott, alakult és megrögzült. Ezt egy új keretben újra átgondolni. Hitelességi próbának alávetni. Vajon közönsége, és ő maga is miként vélekedhet eddigi önmagáról. Erre persze csak a legnagyobb művészek és gondolkodók képesek. Erre vállalkozott ebben a pillanatban Sándor György. Egyszerre Sándor Gyurit összemérte a szemünk láttára Sándor Györggyel. És bizony sikerült neki.
Ettől Sándor Gyuri, a barát is és Sándor György, a művész is sugárzóvá növekedett. Hiteles emberré és alkotóvá varázsolta önmagát. Azaz bebizonyította, hogy előadásai nemcsak a modor remekei, hanem a meggyőződéses ember hiteles bemutatkozásai és ítélkezései. A hittel megépített ember, őszinte hívő emberként rögzült. Akiben bízhatunk, akire rábízhatjuk magunkat.
Akik ennek tanúi lehettünk, egy biztos baráttal szívünkben emlékezhetünk erre a csodás együttlétre.

 

* * *

 

Németh András: Pódiumetikáról

 

– A kölcsönös megbocsátásért élő
Sándor György Művésznek, szeretettel.

 

Mintha mindig premier lenne.
Hogy számon kérhetővé váljon
szavak igazsága, két lábon
színpadra felvitt karakter. De
ugye ilyenkor sem botlik meg
a szerep, ha maga az élet?
Eszmét, mint kosztümöt cserélget
idő, tér. És még szú is perceg
világot jelentő deszkákban.
Te tudod ezt, hiszen benned van
valamennyiünk történelme.
Bölcs iróniád terel béke
felé. Mindenkinek úgy játszol,
érezze, hazánk közös jászol.

 

Illusztráció: Sándor György (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás