Toót-Holló Tamás: Mértéket venni az öröklétből
búcsú a Napút szerkesztőségének nevében
Csontos János matematikusnak tanult, ha később bölcsész is lett belőle. Művész volt, ha később televíziós újságíróként ismerték is meg az igazán széles közönségben.
Amíg a képernyőn a vitaműsorok rendszeres szereplője volt, olyan siker jutott ki, mint a művészek közül csak keveseknek. Meg-megállították az utcán, hogy a véleményét kikérjék valamiről. Vagy azért, hogy a véleményükkel megtalálják azok, akik rajta keresztül gondolták elérni, megszólítani a nyilvánosságot.
Hogy mivel érdemelte ki ezt a népszerűséget? Azzal, hogy mindig megőrizte a választékos stílusát, fanyar iróniáját, jó modorát. Mindig képernyőképes véleményformáló értelmiségi volt, mai, divatos szóval véleményvezér. De nem volt vezéralkat, talán azért is, mert mindig volt benne egy jó adag visszafogottság. Sokat láttam a képernyőn, de soha nem láttam, hogy bármi kihozta volna a sodrából. Miközben tudom, hogy azért ki tudott jönni a sodrából. De ezt csak csendben, minden feltűnés nélkül tette. Befelé élve. Önmagát emésztve. Mindennel számot vetve.
Mert mindent ki tudott számolni, s ezzel olyan tudás birtokában volt, mint csak kevesen a mondatok, a verssorok művészei közül. Mindent kiszámított, de a hatás, amit kiváltott, mégis kiszámíthatatlan volt. A leginkább azért, mert az olvasói nem hozzá hasonló észjárással közeledtek a soraihoz, hanem gyanútlanul. Bele sem gondolva abba, micsoda matematikailag is helytállóan nagyszerű építmények a dolgai: legyen szó akár a Szonettregényről, erről a káprázatos verseskönyvről, a tizenhárom szonettkoszorúból összeálló, utoljára pedig a mesterszonettek keretsorait is megbűvölő alkotásáról, vagy legyen szó az Angyaldekameronról, erről a szülővárosának és családjának egy elképzelt regénytriptichon mellékoltáraként emléket állító míves prózakötetről, a száz fejezetben nettó tízezer betűt, mindösszesen tehát a kenyérszövegben egymillió írásjelet tartalmazó vállalkozásáról.
S ahogy művészként kifejezte magát, ugyanolyan rigorózus pontossággal írt jegyzetet, tárcát, publicisztikát. A szerkesztőségekben különös kincs az olyan ember, mint ő: ha volt tíz perce, hogy írjon háromezer karaktert egy hirtelen, még épp a lapzárta előtt időszerűvé vált témáról, hát megtette. Pontosan tíz perc alatt, s pontosan háromezer karakterben. Úgy, hogy a kívánt terjedelemben ott volt a kívánt gondolat. Jól felépítve. A számok keretei közé szorítva, s közben minden képzettársítást mesterien szabadon engedve.
Igen. Csontos János építőmester volt, mint építészeti tárgyú filmjeinek megannyi hőse. S ha már mester volt, s ha már az építés lett a sorsa, hadd idézzük fel a maga mesteri elhivatottságáról szóló vallomását. Többeknek is mondta, s a betegsége alatt ezt már többen is visszaidéztük, hogy úgy tartotta magáról: ő csak amolyan „kismester” volna, lehetne a magyar irodalom nagyformátumú alakjai között.
Holott a puszta létével, élete művével is a XX. századi magyar irodalom legnagyobbjainak a mintáját követte és hozta át a XXI. századba. Egyike volt azoknak, akikből valaha többen voltak, amikor az írott szóval íróként, költőként bánni még úgy volt mesterség, hogy az egyben munkalehetőséget is nyújtott. A hírlapok szerkesztőségeiben vállalható tisztes munkára hívogatott.
Most, halála idején, amikor eltűnni is csak úgy tűnik el, hogy közben még szívvel-lélekkel velünk van, jegyezzük meg magunknak, hogy nem kismester volt, hanem a legnagyobbak méltó utóda.
Élete utolsó interjújában arra beszélt, hogy az elmúlás közeledtével érzett számvetési kényszer közben nem történik más, mint hogy az ember egy másik célegyenesbe fordul. Ahol viszont már minden nyilallás, sajdulás, roppanás a vég előszobájának tetszik.
János mostanra már túljutott, áthaladt ezen az előszobán. Már a nyilallás, a sajdulás és a roppanás is csak a múlt számára. Egyvalami azonban biztosan nem változott. Hogy ha van valaki köztünk, aki ezt a célegyenest is képes felmérni, az pontosan ő. Talán már most is azon van, hogy az örökkévalóság mértékegységét számolja.
Illusztráció: Csontos János
Cimkék: búcsúztató, hírek
