augusztus 2nd, 2017 |
0Czilczer Olga: Szép délután (Két vers)
A reggel hatalmában
Házak ütköznek, tolatnak a köd vakvágányain. Csak eldönteni tudnák, melyik irányba haladjanak!
Az ablaktáblák ellebegtek, a téren tüntetni gyülekeznek. Túl sok a homály. Újra kell írni a fizikakönyveket. Ami fénynek indult, elhajlik. Öten-hatan kígyóznak utána.
A paplan alatt fekvő épp csak ébredezik, titkát kibeszéli ahogy megszólal: szederinda.
A reggel hatalmában tartja körvonalait. Markában a mozgató zsinegek a paraván mögött.
Ki akarok menni az utcára. Még korai. Le akarok szállni. Nem tanácsos. Felnyitni, lapozni, remélni, nem élni.
Egy forgatag megindul. A fát az udvar közepén senki sem ültette. Valaki kivágta. Itt hagyta fő- és mellékágait göcsörtöstől, verebestől. A küllők a semmit szeletelik, ebédre feltálalják.
Begyekben a drága táp.
Hát a menetjegye? A kedvezményes, a félárú igazolványa? A kalauz a vezető egy személyben. Hegyek között, völgyek között a senkik, a valakik.
Szép délután
Mielőtt sétára indulnék ezen a szép délutánon, társaságul magamhoz füttyentem a Merkúrt. Jöhet még a Vénusz, a Mars, a testesebbek közül a Jupiter meg a szomszéd foltokkal felhős ebe.
Most már csak egy póráz kellene. Kitalálok hát egy mesét. Ehhez a szomszéd se kell. Eleget éltem, már épp eleget.
Amikor megszülettem. Amikor ott felejtettek.
Amikor először vittek iskolába, sorra aludtak ki a színek. Így lett a tábla fekete, mint anyám háta távozóban.
Egy nagy kéz krétával írni kezdett. Kérdést kérdések követtek. Ez mi, az mi, leckéztettek. Nyomomban már egy egész naprendszer.
Később mintha elunták volna életem tájait. A nem létező csúcsról a völgybe. A völgyből a nem létező csúcsra kívánkoztak. Kezdtek kételkedni láthatatlan csizmákban, hétmérföldekben. Hisz nem a falvédőről jöttek le, ezt beláthattam, nem is a mennyből angyalok.
Léptek, egyik a másikát irányváltásra lázították. S aki a póráz végén kullogott, már én voltam magam.
Fölöttem megmorrant a foltokkal felhős ég, perccel később már ellenségesen megugatott, zivatarral fenyegetett, sötétben felvillant, nappal elsötétedett.
Széledjetek szét, mit bánom! Csak ép bőrrel megússzam. Csak hazaérjek.
Körülöttem az űr. Eddig nem tudtam, hogy a tábla felhő. Nem, hogy a felhő tábla. Láthatja, sietek, mégis elém áll. Feltartóztat. Csak nem azt várja, hogy írjak rá valami folytatást!
Illusztráció: Árnyék a táblán (pixabay.com)