Béres Attila: Önszócikk

Költő, író, drámaíró, librettista, szövegíró
(Budapest, 1946. május 6.)

Az író eddigi életműve annyira szerteágazó, hogy kudarcra ítélt kísérlet volna egységes értékelést kialakítani. Képtelenség karácsonyi gyermekverset összevetni nagy ívű kém-operával, balett-librettót drámai hangjátékkal, filmforgatókönyvet vígopera szövegkönyvvel vagy sanzonnal. (Különösen, ha mindegyik műfajban létrehozott figyelemreméltó darabokat.) E sokrétűség óhatatlanul felveti a szétszórtság gyanúját, avagy a megvalósult reneszánsz emberideál képzetét. A valódi kérdés azonban a szerző, mint társadalmi lény hovatartozása. Béres elkerülte, hogy bármilyen csoporthoz, érdekszövetséghez, kulturális, vagy más alapon szerveződő csoportosuláshoz tartozzon, ezáltal elkerülte annak következményeit is, mármint, hogy a hovatartozás előnyeit élvezze, avagy hátrányaiban részesüljön – ez szigorúan az irodalomra, a hivatásra vonatkozó megállapítás.

Tevékenységének sokféleségét a társadalmi megrendelések hozták, sorkatona korában (nem egyetemi század, de kemény lövészárok ásás!) a katonaélettel kapcsolatos élményeit írta meg. Egy verséért kis híján hadbíróság elé került, mindenesetre elvezényelték várandós feleségétől kétszáz kilométeres távolságra. Aztán megkapta a Haza szolgálatáért érdemérmet, amit ma tilos feltűzni. Megírta a fiatalok korszellemének esszenciájaként értékelt versét, a „Bonfini”-t, majd nem hívták meg a konferenciára, aminek kiemelt témája volt a vers. Egyetemre, de még tanítóképzőbe se vették fel, mert apja maszek cipész volt, pedig ez már a hatvanas évek, a legvidámabb barakk „engedékeny” korszaka volt.

Az ilyen és hasonló élményekből remek karrierépítő tőkét lehetett volna kovácsolni. Ámde – művek létrehozójaként -, hátrányára szolgál, hogy hiányzik belőle az elszánt törekvés az érvényesülésre, cserébe viszont munkája során igaz kitartással igyekszik szolgálni a magasabb eszményt, azt, amiért valamirevaló művész vállalja az utat a rögös pályán. Ebből fakadóan aztán tele van még nem tökéletesre csiszolt témákkal, kéziratokkal. Hogy ezek közül jó néhány – az emberiség kimondhatatlan veszteségére – sosem valósul meg, messzebbről egyszerű lustaságnak tűnhet fel, nem minden alap nélkül. Aminek következtében életműve meglehetős tarkaságot, mondjuk így, sokrétűséget mutat. Különböző műfajokban nagyszerű, esetenként jelentős opuszt hozott létre. Mindannyiunk sajnálatára, sajnos, lassan és nehezen ír, noha tudjuk, hogy nem a mennyiség számít. Azaz dehogynem, valamennyire biztosan: a nagy számok törvénye alapján az elkészült művek sokaságában nyilván nagyobb az esély remekmű felbukkanására, míg a meg nem írt gondolatok nem is kerülnek a kor – az utókor – ítélőszéke elé.

Meghatározó szerepet játszik habitusa, amellyel sikeresen elkerülte, hogy szakmai vagy anyagi, netán érzelmi érdekből olyan kapcsolatokra tegyen szert, amelyek segítsége nélkül nem létezik gondoskodó, kellő támogatói hátteret biztosító védőháló egyetlen szakterületen sem. A kellően meg nem világított minőség homályban marad. Magyarán: magányos harcos. Egyik céh sem tekinti tagjának: sem a szövegírók, sem a zenés színház, sem a dráma, sem a film, sem a prózaírók, márpedig a műnél sokszor fontosabb a megítélésére mozgósított tűzerő.

Ezt a sokoldalúságot, amellyel minden műfajban, amibe csak belekezd, képes maradandót alkotni, saját kora nyilvánvalóan nem ismerheti fel, ehhez hozzá foghatóan széles horizontú látókörrel bíró hozzáértő szükségeltetne. Mindezek ellenére ambiciózus, eredményes, sikeres szerző. Alapvetően derűs, alkalmanként melankóliára hajlamos személyiség. Olyankor emlékeztetni kell a sikereire, amit nem kap meg a felületes kritikától, de felülmúlóan megkapja a közönségétől.

Első verseskötetéből (Beűzetés a paradicsomba) középiskolások dramatizált előadást készítettek, az Egyetemi színpadon műsor készült belőle. A Bábjátékos című rockoperája a Rockszínház kultusz darabja volt (lásd a YouTube áldásos létezését). Az Egri csillagok musical 1997 óta folyamatosan műsoron van, rengeteg előadást ér meg országszerte és a határainkon kívül, az Egri Vártól a csíksomlyói Nyeregig – Dobó esküje számtalan ünnepség kiemelt műsorszáma (nem nagyon tudják, ki írta, a librettistát senki nem jegyzi meg, ez a sorsa). A Müpában volt a világpremierje a Mata Hari kémoperának, a Boldogasszony lovagja vígoperának. A Nemzeti Színházban is játszották a Bábjátékost és a Szigligeti című, a nagyváradi színháznak írt darabját. A Két Lotti Eric Kästner műve nyomán készült családi színjáték nyolc évig szerepelt a Kolibri Színház műsorán, és időről időre bemutatják.

A Rock Színház, a Kolibri, a Müpa – Sopron, Miskolc, Kisvárda, Nagyvárad, Eger, Győr, Kaposvár közönsége tapsolta meg egy-egy premierje után.

Díjnyertes hangjátékait sugározták szerte Európában, megjelent öt prózakötete, és nevéhez fűződik tucatnyi zenés darab dalszövege, rádiós és tévés sorozatok, forgatókönyvek…

Akár elégedett is lehetne, ha nem kínozná hiányérzet. Korántsem teljes a leltár, és ha úgy érzi, elaprózta magát, biztatjuk, még nem késő. Író, hát írjon.

2017

Honlap: beresattila.fw.hu