Boldogh Dezső: Könyv a szimbólumokról

•

2024 jelentős esztendeje volt a hazai könyvkiadás történetének! A Symbolon Kiadó gondozásában megjelent Orosz László Wladimir, nyomdai és külcsín szempontjából is első osztályú, képanyagokkal gazdagon illusztrált könyve, az Alkímiai Szimbológia – Bevezetés a Királyi Művészet képi kódrendszerébe címmel. Az illusztrációk Adam McLean író-festőművész általa színezett alkímiai metszet-másolatai alapján készültek.

Csörgő Zoltán a könyv Előszavában Hamvas Bélát idézi, aki szerint az alkímia egy archaikus szintézis, amely a világ tudását egységesíti, egyszerre pszichológia, kémia, fizika, társadalomtudomány, morál, fiziológia, orvostudomány, aszkézis, mágia és metafizika.

Tanulmányából megtudhatjuk, hogy a szerző ezt a hagyományt mutatja be, párhuzamba állítható Hamvas Scientia Sacrájával, mert hasonlóan átfogó és mély szellemi szintézist kínál. Az alkímia titkos, de univerzális tradíció, amely minden nagy vallási-iniciatikus rendszerhez kapcsolódott (hindu, taoista, iszlám, antik, keresztény). Nem vallás, mégis a szellemi hagyományok képességével bír: rávilágít az emberi létezés legmagasabb lehetőségeire és az ehhez vezető módszerekre. A könyv az alkímia szimbolikus, allegorikus rendszerét igyekszik feltárni, amelyben a szimbólumok kapuk a magasabb rendű megértés felé, de a felkészületlenek számára veszélyesek is lehetnek. Az alkímia célja a „bölcsek kövének” létrehozása, ami belső és külső átalakulást jelent, az emberben kezdődik és benne is teljesedik ki. A könyv segíti az olvasót, hogy megértse és önmagára vonatkoztassa ezeket a szimbólumokat, de a „Nagy Mű” (Opus Magnum) beteljesítése az olvasó kitartásán és belső munkáján múlik.

Jeney Béla Árpád az Utószóban megemlíti, hogy ez a mű európai ember spirituális válságáról is szól, amely sok kiútkeresőben sem tudatosult teljesen. A modern ember, különösen a keleti ezoterikus ösvényeket követők, gyakran nem veszik észre, hogy ezek az utak Nyugaton nem hatékonyak, mert hiányzik alóluk a helyi kulturális-spirituális alap. Példák mutatják, hogy a nagy szellemi hagyományok mindig a helyi tradíciókra épültek, így tudtak gyökeret verni és hatékonnyá válni. Az európai ember azonban elfelejtette saját ősi műveltségét, ezért a keleti utak nem működnek számára. Orosz László Wladimir Alkímiai szimbológiája e válságra válaszol, három másik, korábban magyarul megjelent kulcsfontosságú művel (Julius Evola: A hermetikai tradíció, Titus Burckhardt: Alkímia, Fulcanelli: A katedrálisok misztériuma) együtt alkotva egy „négyességet”, amely az európai szellemi örökséget kívánja feleleveníteni. A könyv az alkímia mély megértését nyújtja, különösen a Rubedo fázisra és a szimbolikus képek szerepére fókuszálva, amelyek a modern ember imaginációját támogatják. Orosz László Wladimir új fogalmat vezet be: a „Képkincs” az ember szülőföldjének ősi szellemi örökségét jelenti, ami nélkül a keleti utak követése kudarcra ítélhető, továbbá a magyar nyelvi közegben újraértelmezi az alkímiai „Madarak Nyelvét”, új távlatokat nyitva a nyelv mágikus használatában. Mireisz László pedig fülszövegében a következőket írja: „Ezért is ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nyitottak a hermetikus hagyomány, az isteni és természetfeletti tudomány és rejtett dolgok felfedésére, mert ez a mű felébreszti azt a bennünk szunnyadó képességet, ami által megtapasztalhatjuk a halott dolgokban az élőt.”

A szerző a bevezető Benevolo Lectori Salutem!-fejezetben előrevetíti könyvének tartalmát, ahol az alkímiai szimbólumrendszer bemutatása három szinten történik: elemtani, szerkezettani és dinamikai összefüggésben. Az alapvető princípiumokat (Mercurius, Sulphur, Sal) külön-külön vizsgálja, hogy az olvasó megértse ezek önálló, de kontextusfüggő jelentésmezőit. Nem éles fogalmakról, hanem egyfajta jelentésbeli „holdudvarokról” van szó, amelyek az alkímia képi természetéhez illeszkednek, allegóriák helyett elsősorban szimbólumokkal dolgozva. Az alapelvek viszonyrendszerét egy mandalaszerű „tektonikai modell” segítségével elemzi, amely a műveletkörökre és operációkra vezet át, összekapcsolva az elméletet a gyakorlati folyamatokkal. A szimbólumrendszert vizuális támasztékokkal mutatja be, mivel így könnyebben értelmezhetők, mint az alkímiai szövegek titkosított nyelvezete. Adam McLean könyvillusztrációi – melyek alapját képező metszetek nagyrészt a XV-XVIII. század között készültek –, az alkímia kromatikus aspektusait is kiemelik, és csoportokba rendezve segítik a megértést. Kitér az alkímia etimológiai gyökerekre is, különösen a szó egyiptomi eredetére: „A km phonogram – mely logogram is egyben – vizuálisan ráadásul egy krokodil pikkelyes kültakarójának darabjaként jelenik meg az egyiptomi hieroglif írásban, ez a »minőség« pedig nyilvánvalóan a Királyi Művészetben olyannyira »ikonikus« Sárkánnyal/Sárkánykígyóval/Sárkánygyíkkal áll analogikus kapcsolatban, amelyek – mint majd látni fogjuk – a lehető legváltozatosabb módon reprezentálják a Mercurius Philosophorum princípiumát.” Az alkímia középkori európai formája egyiptomi, görög, kelta, keresztény és más hatásokból táplálkozik, de megértése különleges alkati adottságokat és előzetes doktrinális ismereteket igényel. A modern ember számára ez felettébb nehéz a tiszta érzékelés hiánya miatt, ezért a szimbólumok és képek megértése mellett más vallási-filozófiai rendszerek ismerete is szükséges. A bevezető hangsúlyozza az alkímia, mint „Királyi Művészet” belső logikai és iniciatikus stratégiáját, amelyet a vizuális illusztrációk segítenek a tájékozódásban, részletesen bemutatva az alkímiai folyamatokat és azok szimbolikus mélységeit.

A további fejezetekben Orosz László Wladimir az alkímiai szimbólumrendszeren belül először a Mercurius princípiumot kezdi elemezni, hangsúlyozva annak kapcsolatát a Sulphur (Kén) és Sal (Só) princípiumokkal, valamint a Királyi Művészet belső folyamataival. Az illusztrációk a középkori és kora újkori alkímiai ikonográfia szimbólumait használják, hogy a Mercurius sokrétű természetét bemutassák. Nap- és Hold-fejű lovagok küzdelmeit láthatjuk, ahol a fej az esszenciát, a pajzsok a komplementer minőségeket jelzik. A Mercurius (Luna, illékony) és Sulphur (Sol, formába merevült) konfliktusa a tudat alacsony szintjén zajlik, egymást gyengítve. A Mercurius a „Vitális Szellem”, univerzális erő, amely nem individualizálható, és gyakran meztelenül jelenik meg, míg a Sulphur a „Lélek”, az „Éghetetlen Kén”. A Sal a Sol páncélzatában és pajzsokkal van jelen, A Mercurius a mindent átható éltető erő, analóg a hindu Prāṇával, kínai Qì-vel, vagy a Szent Szellemmel. Nem korlátozható az asztrológiai Merkúrra, megjelenhet Lunaként, Vénuszként vagy Jupiterként. Fémműves analógiában a higany az egyetlen folyékony fém, amely aranyat nyel el, majd hő hatására elpárolog, visszahagyva a tiszta aranyat (Sulphur). A műveletek (Separatio, Sublimatio, stb.) elsősorban belső folyamatokat tükröznek, és nem fizikai kísérleteket. „A Mercuriusszal szembeni legtipikusabb konfrontatív és transzmutatív akció az illékony princípium »fixálására« irányuló törekvésben nyilvánul meg; a – legalább részben – megtisztított Test-tudatnak – az ébredő sulphurikus Formatív Erőnek – önnön Életben-tartása érdekében »meg kell ragadnia« – mintegy »magához kell kényszerítenie« – a Vitális Szellemet.”

A Mercurius mélyreható elemzése után a Sulphur és a Sal következik külön fejezetekben. Ha az olvasó először nem is érti a princípiumok összefüggéseit, az alkímiai és mitikus párhuzamokat, remek segítséget nyújt számára a minden szövegegységgel tartalmi összefüggéseket hordozó képanyag, melyek összhatása révén részletes magyarázatokat kaphat, a szinte a mesék világait is megidéző spirituális idegenvezetés módszereit alkalmazó szerző szakszerű tolmácsolásain keresztül.

Orosz László Wladimir nyelvezete összetett, számos idegen kifejezést alkalmazó, de rendkívül kreatív és költői is egyszerre. Helyenként, nem is ritkán, a valódi meseértelmezés, számunkra gyerekként még élő hagyományának újra megelevenítő szimbólumai is alkímiai jelképekként bukkannak fel, legyen szó akár a magyar hagyomány, vagy más népek meséiről, (bizonyítván, hogy ezek a történetek mélyebb síkon elsősorban talán mégsem kisdedeknek íródtak valaha…): „A »Kék Fényű Lámpás« című – Grimm-testvérekhez köthető – mese a szimbólumfejtésben kellőképpen jártas Értelmező számára hasonló üzenetet közvetít: a kontaminált sulphuriumokkal terhelt mercuriális létező – a »Boszorkány« – lényege szerint csak »horizontális mozgásra« képes, így nem tud leereszkedni a »Kiszáradt Kútba« (lefokozott Test-tudat), ahová a »Legmagasabb Kén-állapot« – a »Kék Fényű Lámpás« – aláhullott, majd »szaturnikus állapotában« »rögzült« (…) A varázslatos Lámpástól »Pipája« Tüzet fog (a »Csutora« az ő »Athanor«-ja), s ennek fényénél megpillantja a hatalmas földalatti »Kincsestárat« – cf. »Thesaurus Incantatus« –, aztán önnön »szaturnuszi erejét« aktiválva – »Fekete Emberke« –, végül is elnyeri a »Király Országát« és a »Királylány kezét«. (Nos, aki az efféle mesékre képes a csapongó fantázia – szórakoztatásra szánt – irodalmi produktumaiként tekinteni, az valóban naiv és gyanútlan.)”

Az elemek rendszere és a különböző alkímiai műveletkörök ismerkedő végigjárása után a szimbólumrendszer szerkezettani vizsgálata következik a három összetevő princípium közötti dinamikus kapcsolat szerepeiről, amely nélkülözhetetlen a belső alkímiai folyamatok megértéséhez. A hagyományos megközelítésekkel szemben, amelyek az alap-alkotókat különállóan vagy egyszerű háromszög-ábrázolásokkal mutatják be, a szerző egy „mandala-szerű” modellt javasol a komplex viszonyrendszer szemléltetésére. Az ábra koncentrikus körökből áll, lehetővé téve a princípiumok kölcsönhatásának és a realizációs folyamatnak a bemutatását. Ezeken belül követhetjük a Művész (az Alkimista) iniciatikus útját a perifériától (durva-anyagi világ) a középpont (Bölcsek Köve) felé, illetve a középponttól a külső szférákig. Különféle színek tartoznak a három összetevőhöz, rügyzöld, vörös és fekete, majd az elemek keveredése révén a durva-anyagi világtól kalandos és bonyolult szellem(i)-képi bemutatások sorozatain át feltárulhatnak az alkímia fehér (albedo), sárga (citrinitas) és belső vörös (rubedo) birodalmai, melyeknek más kultúrkörnyezetekből származó elnevezéseit is megkapjuk (Üdvözültség, Vidzsnyánamaja kósa, Ánandamaja Kósa / Kárana Saríra, stb).

Nem hagyhatóak ki az asztrológiai párhuzamok sem, melyek e hagyomány eredeti, 7 bolygós változatában maradtak fenn. A 12 „sulphurikus ág” a Zodiákusra utal, a fekete sáv a Tropikus, a fehér a Sziderikus, a sárga a Konstellacionális Zodiákussal analóg, míg a Rubedo a zodiakális princípiumok un. „germinális” locusát jelzi. A mandala egyszerre elméleti és kontemplatív eszköz is, amelyet az olvasónak újra és újra tanulmányoznia kell, különösen a Nagy Műveletkörök (Nigredo, Albedo, Citrinitas, Rubedo) megértéséhez.

Az ezt követő részek a Dinamika fejezetcím alá sorolandó témaköröket tartalmazzák, melyek a Száraz és Nedves Út, a Nagy Műveletkörök, Madarak, Lunáris és Szoláris Androgünosz, az Operációk belső logikája, A mágikus nyelvhasználat felé vezető út irányjelzői, A madarak nyelve, Hermetikai Kabbala és az Arth Gothique alcímeket viselik. E fejezet „keretében a Művész sajátos benső mozgás-mintázatai, specifikus eljárásmódjai (»modus operandi«) s az ezek erőterében realizálandó tudati-létrendi állapotok kerülnek bemutatásra.” – írja a szerző. Az előző, mintegy „ráhangolódó” bevezetések után itt tárulnak fel az alkímiai legfontosabb tanításai, amelyek elsősorban a téma iránt elkötelezett, értő olvasókhoz szólnak, illetve olyan követőkhöz, akik kellő alázattal és kalandvágyó, kutató természettel rendelkeznek.

Aki ebbe a világba merészkedik, valóban el kell hagynia az előítéleteit, mi több, földi kötöttségeit is, hogy megismerhesse azt a rejtett nyelvezetet, melyen keresztül az alkímia jelrendszere feltárulhat előtte. A vizualitás előnyt élvez a szavakkal szemben, ahogy a kínai mondás is tartja: „Egy kép tízezer szóval ér fel.”

Ez a bölcsesség akár az egész könyv mottója is lehet, de Orosz László Wladimir írása az illusztrációk nélkül, önmagában is megálló mű lenne, magyar nyelven nem készült még hasonló, és ki merjük jelenteni, a színezett metszetekkel együtt világviszonylatban is egyedülálló jelentőségű alkotás.

Orosz László Wladimir: Alkímiai Szimbológia – Bevezetés a Királyi Művészet képi kódrendszerébe (Symbolon Kiadó, Budapest, 2024)