Ocean Vuong: Tűzzel érkezni

Vasas Tamás

A szerzőről

Ocean Vuong vietnámi származású amerikai költő, esszéista és regényíró. A Poetry Foundation 2014-es Ruth Lilly/Sargent Rosenberg ösztöndíj nyertese, a 2016-os Whiting-díj és a 2017-es T. S. Eliot-díj kitüntetettje. Nemzetközi elismertséget a Night Sky with Exit Wounds című verseskötetével szerzett 2016-ban. Debütáló regénye, a Röpke pillanat csak földi ragyogásunk (ford.: Varga Zsuzsanna) 2019-ben jelent meg. Ugyanebben az évben MacArthur Grant díjat kapott.

A fiatal költő munkássága általában az elhagyatottság és a kétség hangján szólít meg minket. A háború által beárnyékolt múlt okozta csillapíthatatlan elhagyatottság ez, a másság és az új évezred szorongásának elhagyatottsága, amelyben az általános emberi érzelmek vegyülnek hol politikai, közéleti, hol generációs vonatkozású reflexiókkal. Az alábbi vers szemléletes motívumokkal prezentálja a bevándorlás és az otthontalanság érzetének lelki lerakódásait, hol kitérésekkel a jelenség általános, mindenkori sajátosságaira, hol annak személyes, belső megélésének tapasztalataira.

•

Ocean Vuong

Tűzzel érkezni
(Arrival by fire)

Te bevándorlásnak hívod, én öngyilkosságnak.
———————————Ilya Kaminsky

Faragott teáscsészékből gőz kavarog a reggel kék,
majd szürke színeibe. Nem volt senki, aki ivott volna
belőlük. Mielőtt a hajnal bemaszatolná az égbolt peremét,

amikor a sötétség megbénítja a végtagokat, mi
lámpásként követjük a túlparton pislákoló vadkacsák
szemét. A folyó átszeli a lábunkat. A vízben nem marad

meg a hangunk. Ha megvillan egy krokodil szeme,
mint a parázs, anyám keze befogja a számat.
Az édesség és a fokhagyma illata éveken át

betölthette volna az álmaimat. Hozzá kellett érnem
apámhoz, hogy elhiggyem, remeg. Különös, hogy
az emberrel ellentétben, a hüllő nem kíván ételt,

ha jól lakik. De csak azért, hogy eltüntesse,
valakit le kell nyelnie. Hát, olyan csónak belsejébe
másztunk, ami túl kicsi volt az elcipelt álmainkhoz.

Mire elsodródunk oda, ahol az ég és a tenger egy
fekete falban egymásba olvad, valaki elkezd énekelni
egy gyerekdalt, más pedig könyörög neki, hogy

fejezze be. Ahol egy holdtöredék átbucskázik a hajótesten,
ott kéklő vizelet- és hányadékfolyó áramlik a fedélzetre,
hogy elmossa a lehullott könnyeket.

Ahol túl nagy a csend, ott megérintenénk
a legközelebbi mellkast, hogy érezzük a dobverést,
aztán álmodoznánk a nővérünk kezeiből sarjadó

krizantémokról. Amikor megérkezünk
az új világba, árnyékokban szóródunk szét,
mentegetőzünk a zavaros nyelvünkért,

az ősi és távoli isteneinkért. A nevünket megváltoztatjuk:
John, Christian, vagy Tina. Mennyi tükörnek próbálunk
helytelenül bizonyítani? Kik is vagyunk, mire

az égő házak eltompulnak a távolsággal, és nézzük,
ahogy apáink odavetik szívüket a hullámokba,
és a só beszivárog a sebeikbe?

Most, egy olyan éjszakán, mint ez, amikor túl hangos
a horkolás, mint a tenger, az álom szétfeszül egy
elhagyhatatlan hajóban és nincs semmink, csak ezek a

történetek, feltámadnak, mint a szellemek a tea gőzében.
Légy figyelmes. Valaki dúdolni próbálja azt a régi dalt,
de a hangja megreked, olyan szavakban, mint anya és
otthon.

Úgyhogy George, elvtárs, testvér, nevezzünk bárhogy,
fogd meg itt a kezem és emlékezz: csavargók voltunk,
árvák, de

főként mi voltunk a csontjainkból
———————————————menekülő hőség.

*
——————————-Fordította: Vasas Tamás