Parcsami Gábor: Várhattál volna (versek)

Várhattál volna

——–(apámnak, Gegének)

elmentél,
idő előtt elmentél
– pedig várhattál volna
egy kicsit

csupán pár évet kellett volna
itt maradnod
– velünk

s most láthatnád
az arcomon legördülő könnycseppeket
érted –
érte, akit már nem vártál meg

xxx

ma kinyitok egy üveg pezsgőt,
édeset, amilyet mindig is szerettél,
teleöntök két kristálypoharat
– és koccintok
Veled

Izmus

sötét van,
ebben a csehóban
mindig sötét van
– itt még a vörös csillag is fekete

fekete,
mint a kapitalizmus

Olvasmányaink nyomán

hosszú zanzák éjszakája
rézbőrű csillagok csatája

mi vagyunk a zanza lovagok
ükunokái
– s nekünk ne mondja meg
senki, hogy
mikor vigyük el a holdat zaciba

mert,
mi tudjuk az árát mindennek,
de legfőképpen önmagunknak,
s a pornak amiből vétettünk,
s amivé leszünk

Jövő hét utáni héten

———(Csáth Gézának)

beleülök a zanzafotelomba
felbontok egy zanzasört
s bámulok ki a zanzafejemből
– ilyenkor ismerőseim, s nem ismerőseim
egyszerűen Zazuloknak hívnak,
– engem, a híres Zanza lovagot –
és telefonjuk után nyúlnak,
hogy kihívják hozzám a zanzamentőket

xxx

a zanzamentőket szeretem
mert mindig piros trabanttal jönnek
s kapok tőlük egy új ruhát
– nem is akármilyet,
hanem olyant,
ami leginkább egy kezeslábashoz hasonlít

ja, és majd elfelejtem elmesélni,
hogy a zanzamestősök nem csak megkocsikáztatnak,
hanem pár napra megvendégelnek a szállodájukban,
ahol minden térítés nélkül
kvártélyt és kaját is kapok

ezeket a kirándulásaimat
irigylik is a szomszédok
– ezt onnan tudom, hogy hazatértem után
napokig összesúgnak a hátam mögött

Megint

megint kirúgtak
s én megint
berúgtam

berúgtam
s belerúgtam
szegény fakutyámba
akit direkt erre a célra vettem pár éve
a rendszerváltás búcsújában

a búcsúban a céllövöldében,
még lőttem egy műanyag vörös csillagot
amit miközben megtaposok
azt kiabálom: föl-, föl-
fölszámolom a kapitalizmust
– s beveszek egy fejfájás csillapítót

Törökösödésem

hazavittem
fél liter törköly magányt
– nevető török lettem