SZABÓ LŐRINC 125 (Levélfa, 86.)
•
I.
MÚLTUTAZÁS SZABÓ LŐRINCHEZ
A múltutazást a költő születésnapja teszi aktuálissá. 125 éve, 1900. március 31-én született Szabó Lőrinc, a 20. századi magyar költészet e jeles képviselője. Akad, aki egyenesen a legjelesebbnek nevezi. Életműve feldolgozása is az első helyek egyikét jelöli ki a számára. Erről már Cs. Szabó László elismerő szavakat írt a párizsi Magyar Műhelyben, pedig akkor, 1984-ben hol volt még a maihoz fogható, elsősorban Kabdebó Lóránt nevéhez fűződő alapossága és kiterjedtsége a Szabó Lőrinc-kutatásnak. Ennek az útnak fontos állomása KL 1990-es nagydoktori disszertációja, melynek Kenyeres Zoltán volt az opponense. Az alábbiakban a Levélfa Szabó Lőrinc-megemlékezésének első fejezeteként ezt az opponensi véleményt közöljük. (Persze a Levélfa műfaji igényei szerint, a publikációt előkészítő levelezéssel és végül ettől független, de igazi meglepetéssel is.)
Suhai Pál, szerkesztő
•
2025. január 10.
Kedves Zoltán! Itt még csak most megyünk a télbe, de már a tavasszal számolunk. 2025. március 31.: Szabó Lőrinc születésnapja. 125 éve született! Örülnék, ha ebből az alkalomból tudnál a Levélfára írást küldeni. Vagy magad helyett bárkit ajánlani. Köszönettel, barátsággal: Pali
2025. január 15.
Kedves Pali! Köszönöm a leveledet, és nagyon jónak tartom az SzL-levélfa kezdeményezését. Természetesen a Kabdebó Lórit ajánlanám, de sajnos a Mennyország még nincs digitalizálva. Ami engem illet, van nekem egy írásom a Lóriról és SzL-ről. 1990-ben én voltam Lóri egyik opponense az ún. nagydoktorijánál. A dolgozatát ő könyv-formában ’92-ben adta közre, én pedig az opponensi írásomat bevettem a ’95-ben megjelent Iroldalom, történet, írás c. kötetembe. Ez máig az egyetlen megjelenési helye. Az a címe, hogy „Folytatódó párbeszéd”. Ez a legjobb könyvem, úgy emlékszem, semmi visszhangja nem volt. Nincs digitalizálva, legalábbis nem emlékszem rá. Na, ezt közölhetnéd a Levélfán, szegény Marianne örülne is neki. De hogy jutsz hozzá? Nem tudom beszkennelni. Félnapi kotorászással talán elő tudok keresni egy maradék példányt, de az se biztos. Pedig ez – most, évtizedek után újra elolvastam – beleillene tematikai tervedbe.
Zoltán
2025. január 15.
Kedves Zoltán! „Most, évtizedek után újra elolvastam” – ezek szerint mégis csak nyomára bukkantál (annak ellenére, hogy valóban nincs digitalizálva). S hogy „legjobb könyved”? Egyik legjobb! Nekem nem kellett keresgélnem – csupán a polcról levennem. Megvan tehát nekem is, méghozzá szívhez szóló ajánlásoddal. Most már csak a szóba hozott „Folytatódó párbeszéd” könyvből való kivétele a feladat – számomra is. Rövid, de ahhoz már gyönge lábakon állok, hogy magam legépeljem. Talán valahogy (a kötés sérelme nélkül) meg kellene próbálkoznom a szkenneléssel. De rossz a szkennerem. Mint láthatod, most tehát itt még alakul minden, kérlek, várd ki a végét (!). Fogok Szabó Lőrinceddel jelentkezni. Addig is a legjobbakat, köszönettel és barátsággal: Pali
Ui.: Időközben én is elolvastam a „párbeszédedet”, s azt olvastam ki belőle, hogy opponensként is csak hosszas keresgélés után (mondhatnám műfaji illendőségből) találtál némi kiegészítenivalót KL Szabó Lőrinc-könyvében („A magyar költészet az én nyelvemen beszél”, 1992).
*
Kenyeres Zoltán dedikációja a kötetben
*
2025. január 18.
Kedves Zoltán! Itt egy újabb levél. Igyekeztem és már be is gépeltem dolgozatodat. Itt küldöm, hogy ezután neked is meglegyen. Általa mai olvasód múltutazást többszörösen is tehet. Immár nemcsak Szabó Lőrinc, de Kabdebó Lóránt és Kenyeres Zoltán írásművészetére vetett tekintettel is. Köszönet érte, barátsággal: Pali
*
FOLYTATÓDÓ PÁRBESZÉD
Kabdebó Lóránt: „A magyar költészet az én nyelvemen beszél”.
A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében,
Bp. 1992.
Ha évszámokkal próbáljuk megragadni a modern magyar líra történetének csomópontjait, akkor a fontosságuk okán kiemelt évszámok élén 1906 és 1908 áll, az Új versek, a Nyugat megindulása és a Holnap kötete. A következő jelképes értelmű dátum alighanem 1915, Kassák első kötetével, az utána következő pedig 1922. Ekkor jelent meg a második nemzedék három különböző alkatú és líratörténetileg irányjelző költőjének első kötete. Erdélyi József: Ibolyalevél, József Attila: Szépség koldusa, Szabó Lőrinc: Föld, erdő, isten.
Szabó Lőrinc jelentőségét a költőtársak és a bírálók kezdettől több várakozással és elismeréssel fogadták, mint a literátus közönség, amely tulajdonképpen máig nem ismeri megfelelően. Tudatának előterében máig a műfordító áll és alig néhány vers. Lóci óriás lesz, Nyitnikék, Semmiért egészen és még egy pár, talán a Huszonhatodik év és története, de már inkább csak hírből. Nem könnyű válaszolni arra, hogy miben keressük ennek okát, mert a kritikának és irodalomtörténet-írásnak ezúttal aligha tehetünk szemrehányást. Alig van modern költő, akivel többet foglalkozott volna esszé és szaktudomány, mint ővele.
A szerteágazó és impozánsan sokoldalú Szabó Lőrinc-szakirodalomban külön fejezetbe illik Kabdebó Lóránt immár több évtizedes kutatómunkája. Bízvást elmondhatjuk, hogy a sok értékes és okos tanulmány, esszé, verselemzés rajzásában ő a Szabó Lőrinccel foglalkozó tudományos érdekű filológia megalapozója. Cikkeivel, tanulmányaival, kisebb-nagyobb közleményeivel 1967 óta van jelen a Szabó Lőrinc-kutatásban. 1968-ban nyerte el Szabó Lőrinc első első költői korszakáról szóló disszertációjával a kandidátusi címet. Lényegében ennek anyagát öleli föl monográfiájának 1970-ben megjelent első kötete, melyet még két terjedelmes kötet követett 1974-ben és 1980-ban. A három kötetes munka Szabó Lőrinc egész pályaívét átfogta, és túl Szabó Lőrincen, a korszak kutatásának egyik sok értékes adatot és anyagot tartalmazó könyve lett. E három kötet mellett számba kell vennünk Kabdebó Lóránt kiterjedt tanulmányírói munkásságát, egyéb dokumentum-könyveit, interjúköteteit, Lakatos Istvánról szóló kismonográfiáját, az Újholdról szóló tanulmánykötetét, és föl kell idéznünk jelenlétét az irodalmi életben, szervezői tevékenységét, egyetemi oktató munkáját is.
Kínálkozott, sőt váratott magára a feladat, hogy a szerző visszatérjen még témájához, és tüzetesebben megvizsgálja, mi is történt a lírai világlátás, a versalkotás és módszer mélyén Szabó Lőrinc költészetében az első, lázadó hangú kötetek után, és hogyan jutott el kétségtelenül legnagyobb volumenű alkotásához, a Tücsökzenéhez. Ezt végzi most el ez az újabb munka.
A modern líra története a lírai személyesség átalakulásával és az átalakulás versnyelvi kifejezésének-kifejezhetőségének transzformációjával, e transzformáció történetével azonos. Az a folyamat, amelynek diszkontinuitása a posztromantikával már a korabeli átlagolvasó számára is érzékelhető volt, a mai lírával való kontinuitása pedig minden versértő számára nyilvánvaló, ez a folyamat már a Nyugat első nemzedékének első alkotói korszakában elindult. Abban a klasszikus modernségnek vagy premodernségnek nevezett költészettörténeti korszakban, amely az egymásba ölelkező szimbolizmust, impresszionizmust, szecessziót foglalja magába. Ekkor vált üressé és folytathatatlanná a tradicionális, alkalomszerű Én-költészet, erre ébredt rá Babits a „csak én birok versemnek hőse lenni” fájdalmas panaszszavával, és ekkor indult el a kezdeti tapogatózás egy új, objektívebb, tárgyiasabb lírai versbeszéd felé. A Rilke-stádium megvalósítása volt ez a magyar költészetben. Babits kísérletezésén át vezetett az út – több évtized munkájával – az Újhold elvont tárgyiasságához, majd azon át Tandori lírájáig, onnan pedig a szálak a 70–80-as évek új analitikus költészetéhez vezetnek.
Ebben a hosszú átfejlődési láncolatban Szabó Lőrinc 30-as, 40-es évekbeli költészete a legfontosabb átmenet Babits lírai objektivitása és az Újhold költészete között. Szabó Lőrinc a 20-as, 30-as évek fordulóján lépett be ebbe a folyamatba, azokkal a versekkel, amelyek a Te meg a világ 1932-es kötetéhez vezettek el. A Te meg a világ kulcsjelentőségét Szabó Lőrinc pályáján a kritika és a tudomány régtől érezte. Így tárgyalta Kabdebó Lóránt a három kötetes monográfiájának második kötetében. Jelen értekezésének hangsúlyvetése azonban eltér a korábbi feldolgozástól, másféle értelmezést és mélyebb magyarázatot nyer benne a nevezetes verseskönyv.
Kabdebó új monográfiája a kötet útnyitó, kezdeményező szerepe mellett érvel. Érvelése szerint ez a verseskönyv magas esztétikai színvonalon egy belső átalakulási folyamat elején áll, mely aztán a Különbéke, Harc az ünnepért, Régen és most sorjázó kötetein keresztül vezet el a Tücsökzene periódusához. Kabdebó a folyamatot nem egyenes vonalú esztétikai növekedésként írja le, hanem költészettani változások sorozata gyanánt értelmezi. Figyelmét három verstípus megjelenésére összpontosítja, ez a három típus: az epikus vers, az életmagyarázó vers és a látomásos létanalízis. A modellálásnak, típusalkotásnak mindig vannak előnyei, de vannak hátrányai is. Előnye a világos áttekinthetőség, a jellegadó vonások kiemelése, hátránya viszont a versek egyediségének elnagyolása, a mozgásfolyamatok kimerevítése és a történetietlen statikusság. Ez mindenfajta modellálásról és típusalkotásról elmondható. Ami Kabdebó munkáját illeti, azt kell megállapítani, hogy a modellálás előnyeit messzemenően kihasználja, hátrányait pedig hatásosan csökkenti. Érzékeny versértő, aki a típusosság általánosító és elvontságok felé vezető jellegét verselemzések, részletanalízisek bőséges áradásával ellensúlyozza. Monográfiájának nagy része a versek belső nyelvi terében mozog, és elkerüli a túlabsztrahálás látványos, ám a valószerűség rovására menő vonalteremtését. A három versmodellt a Szabó Lőrinc-versek átváltozási folyamatába állítva történetileg bontja ki. Didaktikailag is jó, hogy a versmodellek értelmezéseinél mindig kiemel reprezentatív verseket.
Folyamatrajzának alapjait – aligha vitathatóan – Szabó Lőrinc individualitás-felfogásában találja meg. A modern költészet annak az ellentétnek a terében játszódik le, amelyet T. S. Eliot sokat idézett két fogalma, a „dissociation of sensibility” mint állapot és az „association of sensibility” mint ideál fejez ki. Az ember érzelmeinek, érzékelőképességeinek és tudatának, gondolatainak, intellektuális percepciós működésének eltérései, afáziái mögött ott rejlik – persze a pszichikai rétege finom hálózatán keresztül – a modern tömegtársadalom személyiségkérdése, az egyén és közösség kapcsolatával, lehetőségeivel és legtöbbször, sajnos, lehetetlenségeivel. A mai társadalomelméletek szívesen alkalmaznak egy skálát, amelynek két ellentétes pontját a liberalizmus és populizmus címszavával jelölik meg. Populistának nevezik azokat az ideálokat, eszméket vagy éppen létező, megvalósuló társadalmi berendezkedéseket, amelyek népközpontú gondolkodásban a közösség üdvét az egyén korlátozásával, megregulázásával, alávetésével igyekeznek elérni. Liberálisnak pedig azt az egyéniség-központú gondolkodást tartják, amely szerint a közösség üdve éppen az egyéniségtisztelet és szabadság dimenziójában valósítható meg. Nyilvánvaló, hogy a magyar irodalomban a Nyugat egész mozgalma ez utóbbi körébe utalható szemben az olyan felfogásokkal, amelyek modern ideológiai és irodalmi kezdetét alighanem Szabó Dezső 1915-ös tanulmánya, Az individualizmus csődje jelölheti ki. Távolra vezetne e fogalompárok részletesebb megítélése. Csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy Kabdebó Lóránt egyrészt olyan valóságos kérdést helyez Szabó Lőrinc pályáján, másrészt pedig olyan, amely a mai társadalomkutatásokat tágabb értelemben is mélyen foglalkoztatja szabó Lőrinc pályája lényegében leírható lenne egy olyan hullámmozgással, amelyben egy alapvetően „liberális”, a Nyugat mozgalmába tagolódó versvilág megalkotója át-átcsap a hétköznapi állásfoglalások, valamint a publicisztikai-közéleti szerepvállalás szférájában a saját költészetében konstituált eszmék populista ellentétébe.
Kabdebó a költői út belső ívére koncentrál, és az individualizmus-eszmére, személyiségtiszteletre épülő vonásokat helyezi előtérbe. A költői pálya változásait a korabeli magyar líra legfontosabb állomásaival veti egybe. Elemzésének egyik legfőbb nyeresége a korábbi monográfiával szemben éppen ez a távlatbővülés.
De az egybevetésekkel kapcsolatban hiányérzeten is támad az olvasónak. Szabó Lőrinc költői műhelyének líratörténeti korszakképpé való kiterjesztése vagy korszakokban való elhelyezése nem olyan módszeres és alapos, mint a belső pályarajz. Egyes versek – legtöbbször meggyőző és invenciózus – komparasztikája mellett elkelt volna a dolgozatban egy szintetikusabb irányzat-áttekintés és Szabó Lőrinc kísérleteinek egy átfogóbb érvényű, általánosabb költészettörténeti „térképen” való elhelyezése.
Ez a kifogás azonban inkább csak elvi igény. Hiszen jól tudjuk, mennyire hiányoznak nálunk a műfajok alakulását, változását feltáró folyamattörténeti kutatások. Sőtér Istvánnak kutatóintézeti igazgatóként dédelgetett terve volt egy összefoglaló érvényű magyar költészettörténet létrehozása, amely azonban nem valósult meg. Nem valósult meg mindenekelőtt azért, mert hiányoztak hozzá – legalábbis sok fontos helyen –a megfelelő részletkutatások. Kabdebó Lóránt munkája méltánylandóan értékes állomás az analitikus kutatások felől induló úton, hiányai pedig egy egész szakma hiányaira világítanak rá.
Ismeretes, hogy a Tücsökzene megítélésénél megoszlik a szakemberek véleménye. Sőtér István a két utolsó nagy opus közül a Huszonhatodik évre helyezte a hangsúlyt, és azt tekintette a pálya mintegy csúcspontjának. Baránszky-Jób László egyenlően értékelte a lírai önéletrajzot és a szonettsorozatot. Rába György ugyancsak kiegyensúlyozottan ítélte meg a két művet, sőt velük egyenlően a két mű közötti kisebb verseket. Kabdebó Lóránt a Tücsökzenét preferálja, témáját tekintve természetszerűleg tekinti összegzésnek, de költészettanilag is összefoglaló érvényű. Szintézisszerű alkotást lát benne. Hozzám Rába György véleménye áll közelebb: noha nem fér kétség ahhoz, hogy az 1945–48-as irodalmi periódus legnagyobb szabású költői alkotása a Tücsökzene volt és talán nem is csak Szabó Lőrinc pályáján. Mégis úgy vélem, e korszak rövid verseiben – éppen költészettörténetileg- fontosabb inspiráló mozzanatokat fedezhetünk föl. De ez nem biztos, hogy így van. Kabdebó Lóránt munkájának egyik legfontosabb érdeme, hogy ebben és az ehhez hasonló kérdésekben meggondolásra ösztönzi a további kutatásokat.
Kenyeres Zoltán:
Irodalom, történet, írás
Budapest, Anonymus, 1995
II.
SZABÓ LŐRINC KÖLTŐI ARCKÉPE MAI TÜKÖRBEN
Tanulmányok a Publicationes Universitatis Miskolcinensis Kabdebó Lóránt-emlékkötetében
A tanulmányokat/esszéket Kabdebó Lóránt özvegyének, Dobos Marianne-nak a kezdeményezésére 2024-ben jelentette meg a Miskolci Egyetem folyóirata, a Publicationes Universitatis Miskolcinensis. A Levélfa 82. ágán már közöltük az összeállítás egy fejezetét, egy Kabdebó Lóránttal folytatott interjút, pontosabban részletét Horváth Zita, az egyetem rektora felvételében. Most korábbi ígéretünkhöz híven s a Szabó Lőrincre való születésnapi emlékezés folytatásaként e folyóiratszám további három publikációját jelentetjük meg. (Az emlékkötetben angol nyelvű szövegek magyar nyelvű változatait végül – Dobos Marianne segítőkészségének köszönhetően – a torontói kiadványú Kalejdoszkóp című digitális folyóiratban találtam meg.)
Suhai Pál, szerkesztő
*
2025. január 29.
Kedves Marianne! Nem felejtettem el a Szabó Lőrinc 125-tel kapcsolatos intelmedet s életműve és a vele való foglalkozás is vonz. Az évfordulóra Kenyeres Zoltántól kaptam írást, de szeretnék továbbmenni is az egyszer már megkezdett úton, a Publicationes Universitatis Miskolcinensis Tomus XXVIII – Fasciculus 1-es Kabdebó Lóránt-emlékkötetéből vett tanulmányokkal-esszékkel. Hármat néztem ki, ezek címét az alábbiakban olvashatod (az átvétel persze majd magyarul s mindenféle levélkérésekkel a közléshez – stílszerűen levelezéssel). A Te segítségedet kérem ehhez, kedves Marianne, amint látom az egyikhez máris járt utad van (!). Remélem, egészséged megengedi e fényűzést. Kívánom is. Válaszodig is köszönettel és szeretettel: Pali
A tanulmánycímek pedig a következők:
Marianne DOBOS: Let’s love Lőrinc Szabó
Kornélia HORVÁTH: On the life’s work of Lóránt Kabdebó. Lyric theory, lyric history and Lőrinc Szabó
Judit MUDRICZKI: Surprises, a Poem that Changes the Public Image of an Apolitical Poet Lőrinc Szabó’s Reflections on the 1956 Revolution
*
2025. január 29.
Drága Barátaim! Kérlek vegyétek fel egymással a kapcsolatot!
Nagy szeretettel: Marianne (a gyengén látó)
*
2025. január 29.
Kedves Marianne! Veled máris felveszem a kapcsolatot. Örülnék, ha a szóba hozott emlékkötet általad jegyzett esszéjét át tudnád küldeni a Levélfára. (Persze magyar nyelven.) Köszönettel és szeretettel: Pali
*
2025. január 29.
Akkor szeressük!
Szeretettel: M.
🧷SZERKESZTŐSÉGI MEGJEGYZÉS*
Az említett három tanulmányt, ill. Dobos Marianne föntebbi sorain túl Horváth Kornélia, Mudriczky Judit levélváltását Suhai Pállal PDF-mellékletként töltöttük föl. Amennyiben a nézőablak elsőre nem jelenne meg az oldalon, kérjük, frissítsék azt, vagy kattintsanak a letöltésre:⇒ Letöltés (PDF, 2MB)
(Megjegyzés: Megnagyobbítható a szövegkép, ha a jobb felső sarok fekete négyzetébe kattintunk…)
Napút Online
*
*
*
Illusztráció: Kemény László rajza Sz. L.-ről
Ezek is érdekelhetik!
„RAGYOGHAT ÖRÖKLÉT PÁR PILLANATUNKBAN” A kilencvenéves Búzás Huba köszöntése (Levélfa, 87.) →
Peripatetikus levélváltás és hozománya: Takács Jenő Bartók-emlékei, Bartók Béla családi levelei (Levélfa, 85.) →
ÚJ „ÚJVILÁG-SZIMFÓNIA” – BABICS IMRE »POSZT A HUMUSZON« CÍMŰ VERSESKÖNYVÉRŐL (Levélfa, 84.)* →
