Vasi Szabó János: Gyertyán Ervin disztópiájáról, Csog Szidónia Holdmeséiről

•

Mese az Emberről és annak szexmasináiról

(Gyertyán Ervin: A kiberneroszok tündöklése és bukása)

Gyertyán Ervin (1925–2011) – író, kritikus, fordító. 1943-ban érettségizett, 1947–1949-ben a párizsi egyetemen tanult. 1950-től a Népszava munkatársa, 1955-től főmunkatársa. 1958-tól a Filmvilág rovatvezetője. 1975-től a Gondolat Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese. 1975-től a Magyar Filmtudományi Intézet főmunkatársa. 1979-től a Magyar Televízió, 1984-től nyugállományba vonulásáig (1986) a Magyar Filmintézet osztályvezetője. József Attila- (1981) és Balázs Béla-díjas (1997). Tudományos-fantasztikus antiutópiája, A kiberneroszok tündöklése és bukása (1963) nemzetközi szinten számontartott science fiction. (Sam J. Lundwall Holnap történt című sci-fi világtörténete is említi).

Gyertyán Ervin a komikum, a paródia közegében juttatja kifejezésre társadalmi mondanivalóját, azt, hogy a technika mégoly magas színvonala sem indokolhatja az emberi élet erőszakos elgépiesedését; ám e tanulság a kalandos, mulattató olvasmánynak csupán háttere. A történet úgy kezdődik, mint egy jó Wyndham posztkatasztrófa sztori: békés párizsi képekkel, kiérezhető a szerző helyismerete. Burg la Rein álmos kisváros a metropolisz szomszédságában, új lakója egy középkorú, jelentéktelen külsejű férfi és csinos unokahúga, akit lányaként nevel. De van egy másik lakójuk is, jóképű fiatalember, újságíró, a tisztességes fajtából. A történet pergő, mint egy képregény, Gyertyán jó érzékkel vegyíti a realista képeket, a burkolt szexualitást és a szatírát. A kedélyes, pluralista közeget sokkolja az előbb női, majd maszkulinváltozattal teljes választékú kiberneroszok megjelenése. Pawleski professzor találmánya, mint a legtöbb nagy karriert befutó innováció, célja jóindulatú, az emberi magányosság, társtalanság megszüntetése. Ugyan a társadalom eddig elfojtott ösztöneinek feléledése előrelátható, igazából akkor kezd végleges és végzetes formát önteni, mikor a multinacionális világcég is megjelenik a „placcon” (General Steel Electric and Motor Corporation = GSEMC). A nagyvállalat meglátja az üzletet, és a sikeres marketinghez megkezdi a társadalom szemléletének átalakítását; a hatalmas médiafölény mellett a jogalkotás, a politika, de még az egyházak megdolgozása is sikerrel jár. Áruházak, szalonok nyílnak a különböző színvonalú szexkiberneroszok árusítására, alkatrészeit darabonként is forgalmazzák, behatol a művészetbe, az orvostudományba, végül Kibernerosz-párt is alakul, amely lassan átveszi a hatalmat. A fentebb említett ifjú publicista az első perctől kezdve ellenzi az élet kibernerotikai átalakítását, ezért lassan bezárul körötte a tér, írásait sehol nem adják ki, még az a lap se, ami darabig lelkesen támogatta munkáját. Miután a GSEMC felvásárolja – elfordul tőle. Az egyetlen pozitívum, ami éri hősünket, hogy Pawleski professzor nevelt lánya, aki korábban rajongásig szerette nagybátyját, most elfordult tőle. Látva a korábban derűs, demokratikus társadalom egyre erőszakosabb „kibernerotizálását”, ami már korántsem önkéntes, bár a lakosság többsége igazi ösztönlényként lelkesen támogatja, azokat viszont, akik erre erkölcsi alapon nem hajlandók, vagy egyszerűen az emberi normalitás határát át nem lépve elutasítják, a legsötétebb diktatúrákban szokásos módszerekkel kezdik ellehetetleníteni. Sorsszerű, hogy a fiatalok találkozzanak és egymásba szeressenek. Mivel Dornand elveszíti újságírói állását, álnéven, mások számára publikál bűnügyi és egyéb tudósításokat. A könyv egy fontos része a pszichiátriai klinikán tett látogatása, ami a fekete humor maradandó epikai példája. Az egyik beteg, aki embernek képzeli magát – ugyanis már ez a szó sem divat, hanem a „kibernerotista” jelenti a hétköznapi polgárokat – a fiatalember fülébe súgja: „Az ember a géphez hasonlít, amit saját képmására teremtett… Úgy öltöznek, úgy táncolnak, úgy viselkednek, mint a kiberneroszok… És a gondolkodásuk is teljesen kibernerotikussá válik… És egyre nehezebb megkülönböztetni, ki az, ki nem…” Akadnak az egyre sötétebbé komorodó történetben humoros részletek is, Stanisław Lem, a Kiberiáda világhírű szerzője is csettintett volna, ha ilyet olvas: „Hogy lehet a szerelmet, ilyen sajátosan emberi funkciót, emberi szükségletet emberi társ nélkül kielégíteni? Na végre egy állítás… amit ellenőrizni lehet – gondolta a professzor –… Hogy leegyszerűsítse a kérdést, direkt módon adta fel a készüléknek: Ha az ember sajátosan emberi szükségletét emberi társával elégíti ki, akkor – a gép szokott gyorsaságával válaszolt: – Emberevő.”

A könnyed, pikareszknek induló sztori ezután viharos gyorsasággal baljóslatú disztópiába vált. Feltűnnek a kibernerotista rohamosztagok, az utcai erőszak, gyilkosság, hőseink csak a professzor pálfordulása és segítsége révén menekülhetnek ebből a lázálomszerű Neurópából.

A könyv ugyan happy enddel zárul – egy fránya náthajárvány dönti romba a zsarnokságot –, a kesernyés szájíz ott marad az olvasóban: lehet bármilyen hatalmas ajándék egy zseniális tudományos találmány, inkább kártékony, ha hosszú távon tönkreteszi a nemes emberi érzelmeket, kapcsolatokat. Ez a több mint hetvenéves történet ma is aktuális, Gyertyán értette az emberi pszichét, és dermesztő víziója nagyon is időszerű figyelmeztetésként hat a „transzhumanizmus” éledő korában.

•

Álom és tündérvilág

(Csog Szidónia: Holdmesék)

Csog Szidónia 1973-ban született a székelyföldi kisvárosban, Baróton, Erdővidéken, apai nagyanyja, B. Róza halhatatlan történetein nőtt fel, akit Gyurkovics Tibor költő családja nevelt fel, miután édesapja az első világháború idején Argentínába emigrált. Talán ekkor történt az irodalommal való mélyebb szintű találkozás is, és tizenéves korában egyik hosszabb poémáját közölte Magyari Lajos költő, az akkori Háromszék szerkesztője. Recenziókat, interjúkat többnyire az Erdélyi Napló hasábjain, esszéket, irodalmi beszélgetéseket és legutóbb fordításokat különböző irodalmi és kulturális lapokban, a Korunkban, a Művelődésben, a Nappali Menedékhelyben, az Új Hegyvidékben, a Délibáb oldalain, a SZIFONline-ban, az ÚjNautilusban, a Kapuban, a Szikla Magazinban, a Honvilágban és a Kalamárisban – közölte többnyire felkérésre. Majd 17 évig szerkesztette a Tékát / irodalmi műsorokat az Agnus rádióban, és ugyanitt a Labirintus és a Portréadások keretében képzőművészetről és bábszínházról szóló beszélgetéseket. Mesterei, Lászlóffy Csaba poeta doctus, Hámori Attila költő, Vasi Szabó János író és Julio Barco inka költő: egyengették útját az irodalmi világban. Miután Kapui Ágota megkereste, a Gondolában, a Litera-túrában, az Erdélyi Magyar Művészeti Irodalmi rovatban, a Sumida folyó hídja Kulturális Magazinban és a Nemzetközi Akadémia (International Academy Of Cultures $ Lite) oldalain láttak napvilágot újabb versei és lírai meditációi. A Holdmesék máig a leghosszabb írása.

Amióta tudatára ébredt, az ember az égbolt két markáns égitestének mágikus, sőt, az élet minden területére hatással bíró erőt gondolt. A Nap, az életet adó, szimbóluma a legtöbb ókori népnél a férfiassággal függött össze, míg a Hold aktívan visszatükrözi a Nap fényét, a titokzatos női erőt jelképezte, gyakran a női szépséget is megtestesítette (a görög/római kor Szeléné/Luna istennői). Nemcsak az árapályhatás van jelen az ember szervezetében – aminek kétharmada víz –, hanem a természetgyógyászok szerint a teleholdkor gyűjtött gyógynövényekben van a legtöbb „energia”. A modern ember felfokozott életvitelével nehezen kapcsolódik az ősi tudáshoz, a Hold pedig a régi embernél az élet, a természet, saját testünk ciklikusságának princípiumát jelentette. A Holdmesék csodaszép története közelebb hozza ezt az ősi természetességet, a modern korból hozott, de minket már nem szolgáló tézisrendszerek oldhatók fel egy magasabb tudatszinten. Rögtönzött álomgyakorlatok, meseterápiák, lehetséges (ön)hipnózisok saját tapasztalataként is olvashatóak ezek az írások, amennyiben lejegyezhetőek a transzcendentális ki- és belépések a Szellem és a Lélek felfedezetlen dimenzióiban. És mindez lehetséges gyermeki, mágikus nézőpontból. Ehhez a szöveg is minden segítséget megad, prózába oltott költészet. Persze, van világirodalmi párja is, ahogy a szerző maga leplezi le: Aranima holdtündérgyermek Exupéry kis hercegének az alteregója is.

Antoine de Saint-Exupéry szövege – ha szigorú ítészszemmel nézzük – modoros, néhol könnyen emészthető közhelyekkel operál, ám épp ezért meséje gyermeknek és gyermeki lélekkel áldott felnőttnek egyszerre szól. A Holdmesék textúrája viszont szépirodalmi, sűrített próza, megejtően szép nyelvezettel, amihez élettapasztalat, sőt, némi irodalmi képzettség is elkél.

Egyik éjszaka arra ébredt Holdistennő, hogy a titokzatos álom fenségében odaszólt neki a kis herceg, a nagy pilóta-író aranyhajú tündére, aki rózsákkal ajándékozta meg mindennap a Seniorát, hogy meg fogja keresni holdtündér-pajtása, alteregója, az ébenhajú kis herceg a következő álmában, és a nevét is kinyilatkoztatja. Rávezeti a jelentésére is, egyetlen magánhangzó átváltása által, amely a Seniora nevében is megtalálható, és az lesz majd a földi neve, ha alászáll az égből, és azt követően megérkezik majd az Orchideák országából, amely ugyanakkor az öreg, aggastyán indián földi hazáját is jelenti.

A vágyak, az álmok, a jelenlétek és a végtelen találkozásai teljesedhetnek be a különböző részekben és a párhuzamosan keletkezett lírai meditációkban, amelyek külön-külön talán kevésbé alkotnának jelentéskomplexitást, nyitnának meg mélyebb rétegeket és utakat. Nem tudni még erre a hiteles választ, ha létezik egyáltalán hiteles válasz. Csak az tudható, hogy az idő- és térutazások mágiája, a mintha itt és most varázsa és hite, a láthatatlan táltos – Aranimával és a Holdkirállyal együtt – mindannyiunkat elrepíthet az égbe… Ez a csoda realitása, hogy a varázsra és a mágiára valóban megjelent egy másik kis herceg is, egy másik földrészről: a valóságos történetben. Azaz a valóságosan és mágikusan mesei történetben, amelyben nincsenek kényszeres határvonalak valóság, mágia és mese közt, és ezáltal Szabad, a táltos paripa úgy repülhet, olyan gyorsan és sebesen, mint a madár, mint az intuíció vagy mint a gondolat…

A Holdmesék a kritikus szerint ezen a szinten túlhalad a gyönyörűséges francia „testvérén”; a létet nem egyszerűsített, problémátlan egésznek mutatja, hanem amiben akkor is van megoldás, ha nem utasítjuk el a hétköznapi élet trivialitását. Nem kell társadalmon kívüliként élni, a látható és érzékfeletti közt a rejtett értelem feltárható.

Igaz, azt tartják, hogy a tündérmesét ma már sokan nem értik, elfelejtették a mesék bölcsességét, és a szívek lakói tele vannak homállyal és sötétséggel. De a te tündérmeséd a jelenlét drámájáról, időtlenségéről szól: szerető szívek halhatatlanságáról, ártatlanok és tiszták kimeríthetetlen mérföldjéről, felívelő szivárványról, amely ott ragyog a jáspis és a zafír fényében és a gyermeki játékban.

Releváns talán keresni a műfaját is a Holdmeséknek, amely átlépi a mesekeretet, nem csupán gyermeki nézőpontú reflexió. A naplófüzéreken túl kozmikus barangolások, képzeletbeli egyenlet is: függvények és szabad szárnyalások a galaxisban… Mindez talán tanúság egy másik csodáról is, hogy a felszabadult energiák kisugároznak és megtelnek harmattal és fénnyel, a hajnal és a naplemente csillagaival; Aranima kis herceg, aki bátor megértéssel fogadja az élet üzenetét, ajtót nyit számunkra belső világunk felé. Fellebbenti a fátylat a való világ színpadáról, amelynek működtetői ösztönvilágunk királyai, királynői, sárkányai, boszorkányai, tündérei, s mindig felragyog a szép Hold és a Hold meséi…