Németh Erzsébet: BARKÓCZY KRISZTINA – KÁROLYI SÁNDORNAK*

•

Olcsva, 1708. augusztus 18.

Az én kedves uramnak, tekintetes, nagyságos Károlyi Sándor uramnak ő kemének szeretettel írám.

Isten minden jókkal áldja meg Kegyelmedet, édes szívem!

Épen most délben kerülék haza, itt találván Kegyelmed két rendbeli levelét. Édes szívem Kozovics uram az Kegyelmed levelét kezembe adván, kiben az itt való tiszteknek parancsol, felszakasztván azonnal indítottam az Kegyelmed szekereit, kiket Krucsai uram magával elhozván, csak Várdába tartott… elébb oda mennek a szekérrel, kin a fűszerszám vagyon, de ugyancsak küldöttem borsót, gyömbért, rizskását, malozsa szőlőt, egy kevés sáfránt, pénzen se kaphatok s kevés van.

A lólopásban rámszoktak az Kegyelmed katonái, megírta Ács Lőrincz, a mint mondja, eskettetni fogok, sorját vévén tudósítom Kegyelmedet szívem, csak azon kérem, hadd akadjon fenn bennek, ha kitudódik, mert már sok ami sok, ötöt loptak már el a tavalyival.

Olcsva, 18. aug. 1708.

Ezzel édes lelkem maradok Kegyelmednek igaz hitvestársa

Barkóczy Krisztina

•

„Szalai Barkóczy Krisztina az eltűnt magyar világ azon nagyasszonyai közé tartozik, akik női hivatásukat épp annyi eréllyel, mint okossággal és gyöngédséggel töltötték be. Nincs semmi kérkedés bennük, szeretnek és szerettetnek, férjeikért és gyermekeikért élnek, kitűnő gazdasszonyok, de a közélet iránt is van érzékök. Nem idegesek, ha a szükség úgy kívánja, fegyverrel is megvédelmezik birtokukat, és sokszor jó tanáccsal szolgálnak a közéletben elfoglalt férjeiknek.” – írja róla Takáts Sándor.

Édesapja, Szalai Barkóczy György erős kezű főispánként és jeles katonaként szerzett hírnevet magának. Királypárti, s a katolikus valláshoz ragaszkodó ember volt. Édesanyjának, Kohári Juditnak rendkívüli vallásossága és jótékonysága szinte közmondásossá vált. Az ő családjukban a királyhűség jól megfért a magyar érzéssel és szokásokkal. „Mindketten szívvel-lélekkel magyarok voltak. Természetes, hogy leányukat, az 1671-ben született Krisztinát is olyannak nevelték, hogy gondolkodásra és érzésre magyarabb nőt nála keresve sem találunk.”

Egyéniségének talán még nagyobb hangsúlyt adott az a körülmény, hogy Károlyi Sándor gróf felesége lett. Tizenhat éves volt, amikor 1687-ben házasságot kötöttek.

Károlyi Sándor édesapja, Károlyi László Szatmár vármegye főispánja volt, a környék egyik legtekintélyesebb urának számított. Az 1669-ben született Sándor mindössze hároméves, amikor édesanyját (Sennyey Erzsébetet) elveszíti. Hat kiskorú testvérével Munkácsra került, ahol a család nagyobb biztonságban gondolta őket. Itt kezdte tanulmányait, majd Ungvár, Szatmár, Kassa következett, aztán Bécs és Pozsony. Mikor legidősebb testvérét, Mihályt a kurucok megölték Szatmárnál, István bátyja pedig 1686-ban Zentánál elesett a törökkel vívott harcokban, Károlyi László maga mellett akarta tudni egyetlen megmaradt fiát. Ezért hazarendelte a 17 éves Sándort a családi birtokra, hogy kiházasítsa. Sándor azonban nem hagyta, hogy apja ráerőltesse akaratát: maga keresett feleséget magának. 1687 húsvétjának előestjén bejelentette édesapjának, hogy választottja Szalay Barkóczy Krisztina, s egyben áldását kérte a frigyre, amit meg is kapott.

Az esküvőt azonban kétszer is el kellett halasztani: először egy török betörés, másodszor a nagybányai templomfoglalás, vagyis a felekezeti csatározások miatt. Végül 1687. június 17-én keltek egybe a fiatalok – az akkori szokás szerint –mindkét örömapa házánál. Barkóczy Krisztina nemcsak engedelmes hitvese lett férjének, hanem okos és tapintatos társa, sőt támasza is. Károlyi aligha választhatott volna jobb feleséget magának. Házasságkötésük után mintegy másfél évtizedig a kelet-magyarországi főúri családok szokásos életét élték. Sándor még 1687-ben megkapta apjától a főispáni címet, majd két évvel később, édesapja halála után a vármegye gondja is fiatal vállaira került. Nem sok ideje maradt a tapasztalatgyűjtésre, ugyanis a korszak legnagyobb konfliktusa: a Rákóczi-szabadságharc hatalmas próbatétel elé állította.

Ismeretes, hogy Károlyi Sándor a felkelők legelső gyülevész csapatát Dolhánál szétverte. Mint Szatmár-megyei főispánnak, s mint a király hű tisztviselőjének kötelessége volt ez. Akkor még sem ő, sem más nem sejtette, hogy ebből a zendülésből, mely eleinte a nemesség ellen irányult: országos mozgalom lesz. A dolhai győzelem után Bécsbe ment, hogy az udvart a helyzetről fölvilágosítsa, s hogy a szegény nép terheinek könnyítését sürgesse. Szívesen fogadták, de a köz érdekében tett javaslatait, különösen az adó leszállítását húzták-halasztották. Míg Bécsben fáradozott, azalatt itthon a parasztzendülésnek hitt mozgalom nagy erőre kapott. A Dolhánál szétvert csapatok is újra összegyűltek, s a korábbi vereségért bosszút akartak állni. Károlyi Sándor majorjait tatár módra mind fölperzselték. A birtok elpusztítása után magát a várat is megpróbálták elfoglalni. Ám Barkóczy Krisztina ágyú-és puskatűzzel fogadta őket. Ez a csöndes és imádkozó asszony megmutatta, ha a sors úgy fordul: a harcban is helyt áll.

Közben Károlyi visszajött Bécsből. Kassára érkezve hallotta, milyen hatalmas méretet kezd ölteni a nemzeti mozgalom. Belátta, hogy ez már nem parasztzendülés, hanem a magyar nemzet fölkelése. Eddigi véleménye megváltozott. Míg Károly Kassán tartózkodott, Bercsényi Károly vára alá érkezett, s Barkóczy Krisztinával alkudozni kezdett. A vár úrnője megegyezett a felkelőkkel, megnyitotta előttük a vár kapuját. Bercsényi, Krisztina közvetítésével Károlyival is tárgyalni kezdett. Károlyi követte feleségét, ő is a kurucokhoz csatlakozott. Ez azt jelentette, hogy a felesége szavának nagyobb súlya volt Károlyi előtt, mint Lipót királyénak. Miután Károlyi a felkelők oldalára állt, gyorsan a kurucsereg vezérkarában találta magát. 1704 márciusában már altábornagy, 1705 januárjában tábornagy, 1705 májusától tiszántúli vezérlő generális és számos egyéb katonai tisztségek parancsnoka.

A tény, hogy Rákóczi mellé állt, azt jelentette, hogy családját el kellett hagynia. E veszedelmes időkben felesége egészen magára maradt, de helyt tudott állni. Bár irtózott a vérontástól, de a háborút még a pestisnél is nagyobb veszedelemnek tartotta, a kibontott zászló mellett mindig kitartott. Örült minden sikernek, a vereségek alkalmával pedig minden húrt igyekezett megrezgetni férje szívében, hogy az el ne csüggedjen, meg ne fáradjon. Károlyi csak nagyon ritkán tudott hazamenni, s a feleségével való kapcsolattartásban megnőtt a levelezés jelentősége. Ha Krisztina minden, férjéhez írott levele ránk maradt volna, a számuk kétezernél is többre is rúgna – mondják a szakemberek. 702 db Károlyihoz írott levele ismeretes, és 349 darab a férjétől kapottak száma. Leveleik témái igen széles skálán mozognak. Szó van bennük a családról, a vallásról, országos politikáról, gazdálkodásról, felelősségtudatról, szeretetről. A férjével olyan kölcsönös megértés, megbecsülés alakult ki köztük, melyet félreértések, változó viszonyok nem zavarhattak meg. Egyikük a másik egyéniségét, világát egészíti ki. Levelezésük azt mutatja, hogy az idő szeretetüket, hitüket meg nem gyöngítette. Károlyinak is minden akarata az volt, hogy felesége kedvében járjon, örömöt szerezzen neki. Krisztina egyszerű magyar asszony maradt, aki neve mellé semmiféle titulust nem biggyesztett. Nem kedvelte az előkelő társaságokat, ezért tartotta magát távol a bécsi és pozsonyi ünnepségektől. A barátságot nem fölfelé, de lefelé kereste. Személyiségét Rákóczi fejedelem is nagyra tartotta, olyannak, akinek mindenféle dologban tájékozottsága, s akár jó tanácsa is van. Mivel Károlyi Sándornak a felesége előtt semmi titka nem volt, még a legfontosabb államügyeket és terveket is megírta neki, levelezésük tulajdonképp történeti forrás is. Ugyanez érvényes gazdasági- és műveltségtörténeti szempontból is. Barkóczy Krisztina vezette a kiterjedt gazdaság minden ágát, így levelei az akkori életnek és gazdálkodásnak valóságos kincsesbányái. Meggyőző erejének gyökere a hit és a szeretet férje és gyermekei iránt. A haragot nem ismeri, a bosszúállás nem fér a szívéhez, a csillogást elveti. Leveleit nem a nyilvánosságnak szánta, és eszébe se jutott, hogy azokkal mások számára hangulatot és hatást keltsen. Így azokban semmi mesterkéltség nincs.

Hat gyermekük született, közülük hárman kisgyermekként hunytak el. Első fiuk az 1689-ben született László volt, aki tartós betegséggel küszködött, a szívével volt probléma. A szülők mindent megtettek annak érdekében, hogy segítsenek gyermekükön. Krisztina 1705. május 27-én írott levelében, arra kéri férjét, aki a harcmezőn van, hogy küldjön emberszívet, méghozzá bőven: „mivel jó ideje azt javasolják, hogy ezzel kéne éltetni.” „Amikor Thaly Kálmán (1839-1909) költő, történetíró elolvasta Krisztinának e levelét, azt kezdte terjeszteni, hogy Károlyi Sándor vezérlő tábornok az elesett német katonák szívét kivájatja és fia gyógyítására zsákban hazaküldi a feleségének.” Holott egy gyógynövényről volt szó, amelynek levelei az emberi szívhez hasonlóak: innen ered az emberszív elnevezés, mely a régi orvosi könyvek szerint a gyönge szívet megerősíti, és a gyermekek fürösztésére igen alkalmas. A házaspár levelezésének egyik állandó témája gyermekeik egészsége volt. Az aggódó szülők számos gyógyítót felkerestek, még a fejedelem orvosához is elvitték Selmecbányára. Sajnos, nem tudták meggyógyítani, 1710 novemberében meghalt. Klára lányuk tizennégy évesen ment férjhez Haller Gábor báróhoz. Ferenc fiuk tanítása iskolákban zajlott, de az erkölcsi alapot, a meggyőződésének fölépítését édesanyjától kapta. Korának egyik legkiválóbb és legmagyarabb főura lett. Őt tartják Nyíregyháza második megalapítójának, ő csapolta le az ecsedi tavat, majd népesítette be a hatalmas ecsedi uradalmat. Otthonát csak akkor hagyja el, amikor a hazája szolgálata kívánja. Magyarul érez és beszél, magyar könyveket ír, magyar ruhát hord, s a kibujdosott kuruc generális árváját veszi feleségül.

Barkóczy Krisztinának a munka örömöt szerzett. Vallotta, hogy a munka a legjobb balzsam a sebre. Korának első igazi gazdálkodónőjévé lett. A gazdasági életnek nem volt olyan ága, amihez ő ne értett volna. A gyümölcsből régi magyar módra készítette a „liktáriumokat”: lekvárt, gyümölcsízt, préselt sajtot, télére uborkát, répát tett el. Nagy gondot fordított a szőlőművelésre is. 1708-ban fölvetette férjének, hogy talán jó lenne dohányt ültetni! A dohányültetés elterjesztése, s a dohánykereskedelmünk föllendülése Károlyi Sándor érdeme.

Barkóczy Krisztina a magyar nyelvnek és irodalomnak nemcsak kedvelője, segítője, de művelője is volt. Több könyvet nyomtattatott ki, köztük Kelemen Didák (1683-1744) minorita szerzetes művét, akinek nevéhez a miskolci Nagyboldogasszony-templom, rendház és iskola építése fűződik, s aki tizenhárom kötetnyi könyv szerzője. Legkiemelkedőbb munkája a Búzafejek c. prédikációs kötet, mely nyelvművelő szempontból is igen értékes.

Krisztina – rokonait is mozgósítva – ételt, italt, ruházatot adott a hozzáfordulóknak, saját költségén szegényházat (ispotályt) alapított a koldusok számára. Az árva pataki és károlyi diákgyermekek táplálkozására évenként meghatározott „comissiót” nyújtott.

1710-ben megjelent a pestis, vele az eddigiekhez újabb csapás kezdődött. A kurucok hadiszerencséje is leáldozóban volt. Magán Károlyin olykor nagy kedvetlenség vett erőt. Károlyiné férje és Rákóczi tanácsára megindult Munkács felé. 1711 január 3-án innen írja férjének, hogy ott járt a fejedelem, és mint mindig: jóakaratot, szolgálatkészséget mutatott. Január 4-én már azt írja urának, hogy Lengyelországba megy Rákóczival együtt, a szekereit Jaroszlóig küldi előre. Három nappal később arról számol be, hogy Vayné és Kéry addig marasztalták, hogy vízkereszt napjáig Munkácson marad. Aztán maga Rákóczi üzeni neki, hogy ne induljon, amíg újra nem üzen. Ezután Károlyi is Munkácsra jött, hogy a békealkudozások ügyében a fejedelemmel tárgyaljon. Rákóczit azonban már nem találta ott.

1708-ban már több megye: (Máramaros, Ugocsa, Közép-Szolnok) fordult Károlyihoz, hogy mentse meg őket az éhenhalástól, mert mindenükből kifosztották őket. A helyzet pedig egyre rosszabbra fordult. A szabadságharc erőforrásai 1710 végére kimerültek, megkezdődtek a béketárgyalások. A fejedelem, Károlyi Sándornak 1711 február 18-án adott utasításaiban részletesen rendelkezett a kuruc hadak ideiglenes lengyel földre telepítéséről. Ő 21-én Lengyelországba utazott, a főparancsnokságot és a tárgyalások folytatását Károlyi Sándorra bízta, aki Pálffy Jánossal, a császári csapatok főparancsnokával megállapodott a béke feltételeiről, s 1711 április 29-én aláírták azt. A szatmári békekötéssel véget ért a Rákóczi-szabadságharc. Károlyit pedig egyesek árulónak, mások az ország oszlopának tartották.

Takáts Sándor, történész, piarista tanár (1860-1932) szerint: „Nem az a baj, hogy Károlyi megkötötte a szatmári békét, hanem az, hogy nem köthette meg hamarább.”

A fegyverletétellel Károlyi nehéz terhet vállalt, de komoly szerepet is abban, hogy megkezdődjön a 150 éves oszmán uralom és a szabadságharc során tovább pusztult ország újjáépítése.

A legmagasabb állások és befolyások birtokában az üldözött kurucok javára használta fel hatalmát, számtalan külföldi bujdosó részére eszközölt ki hazatérési engedélyt, a segélyre szorulókat támogatni igyekezett. Nagy összegeket fordított jótékony intézetek, egyházak és iskolák alapítására, segítésére.

Barkóczy Krisztina egészségi állapota elég korán megromlott. Szívbajával karöltve járt a nehéz légzés, s már a templomig is alig tudott a maga lábán eljutni. 1712-ben már gyakran betegeskedett. Erdélyben kezeltette magát, ami egy időre segített rajta. Érezte azonban, hogy bajára nincsen orvosság, jónak látta végrendeletet készíttetni.

Utolsó akarata szerint vagyonának három felé osztását kérte: az első részt Isten dicsőségének szánta (a bátori minoritáknak és a nagykárolyi piaristáknak „az ezen földön levő ifjúság tanítására.”) A második részt fiának, a harmadikat leányának rendeli. Az urát arra kéri, hogy gyermekeit a szeretetéből ki ne vesse!

Gyermekeinek meghagyja, hogy majorságuk hasznának tizedrészét a bátori iskolára és az árva pápista diákok tartására minden évben kiszolgáltassák. Szeretetükbe ajánlja a házi szegényeket.

Barkóczy Krisztina 1724 szeptember 2-án hunyt el. Károlyi tudta, hogy felesége mennyire szívén viselte a szegények sorsát: elrendelte, hogy halálának évfordulóján a szegényeknek alamizsnát osszanak, ételt, italt adjanak, a templomokban pedig istentiszteletet tartsanak.

A házaspár bensőséges, szoros kapcsolatát mutatja, hogy Károlyi Sándor feleségének korán (53 évesen) bekövetkezett halála után – a kor szokásai ellenére – sem nősült újra. Majd húsz évig élt özvegységben.

Felhasznált irodalom

Adassék e levél… Hungária Kiadó, 1938

A Pallas Nagy Lexikona, Budapest,1895

Deák Farkas: Magyar hölgyek levelei (Magyar Levelestár), Budapest, 1879

Deák Farkas: Magyar történelmi életrajzok, Franklin Társulat, 1885

Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémia, Budapest, 1967

Nagy Iván: Magyarország családai, Helikon Kiadó, 1988

Régi magyar levelesláda, Pantheon Kiadó, 1923

Takáts Sándor: Szalay Barkóczy Krisztina, Franklin Társulat, Bp., 1910

Magyar Nemzeti Levéltár https://mnl.gov.hu.karolyi-sandor-a-maganember

*Az Ötszáz év – ötven hölgylevél összefoglaló című Cédrus-nívódíjas gyűjteményből.

Az előző levél: http://www.naputonline.hu/2024/08/16/nemeth-erzsebet-baumberg-gabriella-batsanyi-janosnak/