Pataki Edit: »Petőfi Sándor: Anyám tyúkja« (Hiteles félreértelmezés)

Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versét költői kérdéssel kezdi: „Ej mi a kő!” De ez a felkiáltójellel zárt kérdés csak sorszaporítónak van itt, mert maga a szerző sem tudja megválaszolni, mi a kő. Vagy az is lehet, hogy amint anyám tyúkját meglátta a szobában, ijedtében elfelejtette, mit kérdezett. Tyúkanyó kendtől úgyis hiába várt volna választ.

A költőre jellemző a kóros feledékenység. Füstbement terv című versében is beismeri: annyira ritkán látogat haza, hogy két útja között azt is elfelejti, hogyan szólíthatja édesanyját. „Egész úton hazafelé” sem jut eszébe, ám az igaz, hogy ekkor az álló időben szaladó szekér jócskán összerázza kavargó gondolatait.   

Ebből a másik versből az sem derül ki világosan, hová vitte fel Isten tyúkanyó kend dolgát, az se, hogy milyen dolgát. Személyiségzavaros szegény kis tyúkanyó kendnek látszik, ahogy „itt szaladgál föl és alá”, de nyilván ő is megijedt a ritkán hazalátogató fiatalembertől.

A lírai én nehéz helyzetbe kerülne, ha meg kellene neveznie a tyúkanyó kendnél sem jobban élő kiskirályt. Az olvasóban felébred a kétely, lehet-e különbség az azonosíthatatlan kiskirály és tyúkanyó kend élete között, vajon melyikük válogat több kendermagban. Arra viszont fény derül, hogy a költő bizony nem ismeri az európai mesekincset. A mesehősök közül Hamupipőke sose válogatott kendermagban, lencsét kellett a hamuból kiszednie. Neki viszont a galambok segítettek.

Ebbe a versbe is – abszolút fölöslegesen, logikátlanul – beleröppen, de inkább valahonnan belepottyan, mindössze egyetlen sorba, egy hasonlat kedvéért, egy galamb, őt ismeretlenek etetik. (Ez megint sorszaporítás.) Tyúkanyó kendnek viszont a kendermagban kell válogatnia, hogy ehessen.

Úgy tűnik, tyúkanyó kend a 19. századi, tehát újkori, modern rabszolgatartás áldozata. Kötelességeinek megfogalmazása felszínes, körvonalazatlan, nem egyértelmű:

„Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám.”
Ha most a tojáselege vagy tojásbőve úgy általában és konkrétan egy idősödő házaspár, tehát összesen két ember ellátására vonatkozik, mi a teendője tyúkanyó kendnek váratlan vendég felbukkanásakor? Rögtön másfélszeresére kellene emelnie tojástermelését? Ha meg mindkét huszonéves, farkaséhes kölök itthon van, tyúkanyó kendnek meg kellene dupláznia-tripláznia a napi teljesítményt? Ki a csoda ő? Mi a csoda ő? Sztahanovista? Húsvéti nyuszi? Krokodil? Tojásgyár? Bizony, szemérmetlen, kendőzetlen kapitalista kizsákmányolás tanúi vagyunk! Szegény tyúkanyó kendnek szárnyakkal terhelt, keskeny vállára elviselhetetlen elvárás nehezedik, nem csoda, hogy közben személyiségzavara keletkezett.

Egy szó sincs a versben tyúkanyó kend jogairól. Nem tudjuk, körülményei mennyire felelnek meg a 19. századi baromfitartás európai követelményeinek. Hol van a fészke, hol és mikor tisztálkodhat, mennyi a napi és heti munkaideje, közben hányszor vehet ki néhány  perc pihenőidőt, mennyi évi rendes szabadság jár neki, munkaviszonya kezdete óta hányszor emelték a nyugdíjkorhatárt? Vár-e rá nyugdíj egyáltalán, vagy ereje, tojástermelő kedve csökkenésével (ő ugyan nem az utcára, hanem) automatikusan a fazékba kerül? Stb.

Tyúkanyó kend csak magányosan kotkodákol, falra hányt borsó ez a kotkodákolás, mert se fórum, se hatóság nem neveztetik meg, mely tyúkanyó kend panaszai esetében eljárhatna.

Egyetlen szó sem esik tyúkanyó kend magánéletéről. Anyó voltából élemedett korára következtethetünk, de sehonnan sem derül ki, vajon teljes lehetett-e ez a csirke-, illetve tyúkosztályrész?

„Még a ládára is fölszáll,”, bent, a szobában! Hátha a tyúkólban a tyúklétrára vagy talán a kakasülőre, a kakas mellé szívesebben röppenne fel!

Apropó, kakas! A versben egy szó sem esik atyám kokasáról! (Apám kakasa, L. J. tollából, majd vagy százhatvan évvel később születik meg, tyúkanyó kendhez nem lehet köze.)

Vajon tyúkanyó kend ismeri-e a háremhölgyek sorsának szépségeit? Osztozott-e, és hány asszonytársával osztozott atyám kokasán, és hány atyám kokasán és meddig osztozkodott? Hányadik volt a háremhölgyek rangsorában? Ez a rangsor természetesen alakult, netán atyám kokasa állította fel, avagy tyúkanyó kendnek a többieket meg kellett tépáznia érte?

Az biztos, hogy tyúkanyó kend tapasztalásból ismeri a tojásszülés kínjait. De vajon lehetett-e része a megtermékenyülés kéjes pillanatában? Kotlott-e tyúkanyó kend valamikor? Keltett-e hasaalja forróságával pelyhes kiscsirkéket? Felnevelte-e őket? Felkészíthette-e az összeset a házi baromfiak viszontagságos sorsára? Járt-e neki anyasági segély vagy családi pótlék? Sok csibéért kiemelt családi pótlék? Emelte-e az anyaság töredelmes gondossága atyám kokasa előtti tekintélyét, vagy élete párja rá se tudott nézni, míg vissza nem nyerte kotlás előtti alakját, testsúlyát, szépségét? Mindezt örökre a balladai homály fedi.

Morzsa kutyánknak kettős feladata van: 1részt a versben nem eheti meg, de még csak meg sem kóstolhatja tyúkanyó kendet, mert ezzel a sztahanovista tojásgyár működését veszélyeztetné. Tehát el kell indulnia a vegetáriánussá válás rögös útján. 2részt ő lesz a magyar ebtenyésztők valamennyi Morzsa nevű kutyájának a névadója. Mindenesetre számára eléggé visszatetsző, sőt szégyenletes, degradáló lehet ebben az Anyám tyúkja című műben másodrangúként szerepelni. 

Minden hiányossága vagy bőbeszédűsége ellenére én ezt az Anyám tyúkja című verset – a kővel, a galambbal, a kiskirállyal, Morzsa kutyánkkal és tyúkanyó kenddel együtt – odaengedném a magyar irodalmi remekművek közelébe.

*

*