Györgyi Csaba: negyvenkilenc lépés

1.
Lelkem saját magától való különbözősége miatt fennálló, belső feszültségén csakis a következő két, egymástól eltérő kérdés egyidejű megválaszolása enyhíthet: hogyan lehet valaki a minden, illetve a minden hogyan lehet valaki?

2.
Ma rájöttem arra, hogy szeretek magas téglafalak mellett sétálni, és remélem, hogy holnap már meg is fogom érteni, hogy miért szeretek magas téglafalak mellett sétálni. Ha a demokrácia is ilyen egyszerűen működne, akkor valószínűleg nem is lenne rá szükség.

3.
Ha tudhatok rólam, akkor felejthetem is magam, és amikor felejtem magam, feltárulhat előttem egy olyan, tőlem független tudatlanság, amely akár még énfelejtésbe is torkollhat.

4.
Az öntudat játék, legalábbis annyira, amennyire a fény anyag, s amennyire a dolgok végeit érvényes csokorba kötheti az elmúlás félelme.

5.
– Mint a kő, olyan lett a lelkem! – mondta büszkén a haldokló, s lehetőségeihez mérten utoljára még egy kicsit ki is húzta magát az ágyban.
– Mint a kő, olyan lett a lelked! – mondta mély és pótolhatatlan vesztességgel a hangjában egy friss színekkel játékosan átitatott, tiszta kis fénysejtelem a plafon felől.

6.
Ha megtaláltál, akkor valószínűleg rosszul bújtam el, pontosabban elégtelenül nem voltam sehol.

7.
Érdekes, hogy eddig még egyetlen bankrablónak sem sikerült elrabolnia egy bankot.
Az ügyesebbek pénzt ugyan raboltak, mégsem hívják őket egyszerűen csak pénzrablóknak.

8.
Egy étel legyen érdekes! Pusztán az ízletesség soha nem szolgálhat elegendő mentségül egy étel érdektelenségére.

9.
Onnan érzem, hogy öregszem, hogy egyre többször kell elgondolkodnom azon, amikor valaki szembejön az utcán, hogy ismerem-e valahonnan.

10.
Semmi értelme egy olyan, be- és kijárat nélküli labirintust őrizni, amelyben amúgy is minden egyszerre történik.

11.
Egészen addig nem lehetek te, amíg én nem én vagyok, azonban én éppen azért akarok te lenni, mert én nem én vagyok.

12.
Egy házasság eleje is, vége is késés:
Késő, már szeretlek!
Késő, már nem szeretlek!

13.
Azért nem lottózom, mert lehetetlen öt olyan számot felsorolni a kilencvenből, hogy azok között ne legyen valamilyen matematikai összefüggés.

14.
Rövid hír tudósított arról, hogy egy VIII. kerületi lomtalanítás során valaki kidobott egy koporsót. Vajon már nem volt rá szüksége? Esetleg a türelem fogyott el? Vagy talán csak egy modern, de nagyon is kifejező, temetkezési rítusról van szó?

15.
Tágas nappalim ablaksora egy omladozó tűzfalra szolgál, a vécé lichthóf-fortocskája viszont az óceánra: író vagyok.

16.
A gyermekkor egy magvakkal teli kalitkából kizárt, éhező kismadár.

17.
– Mit rajzolsz, kislányom?
– A családi címerünket!
– Jól látom, hogy ez egy királyfi, koronával a fején?
– Nem, apu, ez itt egy hóember a napon!

18.
Minden vágyam, hogy végre, s attól kezdve mindörökre szemlélhessem, ahogyan a végtelent haladásával lehatároló véges a lehatárolhatatlan végtelenben halad.

19.
Miért baj az, ha egy szekrényben élek?
Ja, hogy nem tudok benne megmozdulni?
Hát akkor, keziccsókolom, nem kell benne megmozdulni!

20.
Ha csillagtalan az ég öle,
elég, ha csak a vállunk ér össze,
az is csak egy kicsit, viszont mindörökre!

21.
Nem, tévedsz, a zsebórám nem állt meg, csupán végtelenül lelassult!

22.
Valaki egyszer azt találta mondani, hogy az emberiség csak egy óriási kiterjedésű, ionizált, intelligens mező spirituális aktivitásának a kivetülése.
Rendben van, ez akár még igaz is lehet, de minek oda az a csak?

23.
Cseppem tavadban,
lángom szélviharodban,
ha meghal is, él.

24.
Vissza az óceánba, vissza a csillagokba, a nullába, a mindenbe?
Tényleg ennyivel rosszabb az itt és most, mint a máshol és máskor?

25.
Mindig, mindenhol és mindenben a katarzist keressük, pedig katarzis csak a katarzisban van.

26.
Bár alig lehet valamicskét megsejteni a teljes és szakadatlan mindenségről, gondolkodásunk arcát, tudatunk változatlan, vagyis módosulatlan állapotának óvatos, mégis határozott fenntartása mellett, csakis errefelé érdemes fordítanunk. Miért? Ha nincs „miért”, és jobb, ha nincs, akkor „azért” sincs.

27.
Tanító néni: Gyerekek, a mai órán arról fogunk beszélgetni, hogy kik a hőseitek!
Julcsika: Az enyém az Apukám, mert segített Anyunak palacsintát sütni! Nekem a lekváros palacsinta a kedvencem!
Pistike: Én is, én is…
Tanító néni: Tessék, Pistike, mondjad!
Pistike: Az én hőseim a tűzoltók, mert egy magas létrán mennek fel tűzet oltani. Én tegnap felálltam egy székre, hogy Anyukám le tudja vágni az új nadrágom szárát, és én már ott szédültem!
Tanító néni: …és neked, Csabika, kik a hőseid?
Csabika: Hogy kik a hőseim? A pszichopaták, a skizofrének, és az összes elmebeteg, mert ők poklokat járnak értünk, és eközben bizonyítják az Átjárók létét, azt, hogy vannak kapuk, ahol a tudat a valóságból átléphet… valahová máshová. Ezek az Átjárók a mi Mayflowereink, ezek a mi tünde hajóink, amelyeken talán egyszer majd átléphetünk az örökkévalóságba! Ez az utolsó, nagy Exodus lesz fajunk legszebb napja. Oh Happy Day…

28.
Csak akkor vagy, ha valakié vagy!

29.
Ponttá szűkül minden emlék,
De csók és illat nem prédája
Időnek, ahogy nem színe kék
A földnek, sem zöld az égnek.

30.
Legszebb ideje, barátocskám, hogy megtanulj végre romantikaiul is, ugyanis ez a vonat éppen Romatikába robog!

31.
Azért nem tudta senki, hogy miért táncol az öreg nindzsa a naplementében, mert senki sem tudta, hogy az öreg nindzsa valójában nem is létezik.
A naplementében, mindenféle táncoló, öreg nindzsa nélkül, egyszerűen csak tánc van, semmi más.

32.
Mindig azt kellene körbeállnunk, aki közülünk a legboldogabb.

33.
Nem kérdésvilágban, hanem válaszvilágban élünk, ahol minden kiegészületlenség a teljesség felé mutat. A kenyérmorzsák az asztalon is, az asztal alatt is a megtörés előtti kenyér egész mivoltára mutatnak. Végül pedig a kenyérnek mind a megtöretlensége, mind a megtörhetősége az éhség jele, az éhség pedig az életé. Ismétlem: válaszvilágban élünk.

34.
– Kezét csókolom, tanárnő! Elnézést kérek a késésért, de reaktorszivárgás volt az űrhajómon.
– Aztán ma éppen melyik bolygón jártál, Palikám?
– Itt a Földön, ugyebár, vannak bicepszek meg tricepszek. Na most, én a quadrocepszek planétáján jártam. Ők lényegében növények, akik a kozmosz vándorútjain jutottak el ide, a Földre is, ahol valahogyan megtapadtak, kifejlődtek, majd el is szaporodtak. Különösen a strandokat kedvelik, ahol kihívó, peckes, helyváltoztató mozgással próbálják meg az embernők figyelmét felkelteni kesze-kusza tetoválásokkal borított, sután tömör, formátlanul izmos kis testükre.
– Na ülj le, Pali, de villámgyorsan!

35.
Aki eddig a Napban lakott, itt és most akár még egy izzó vaslapon is halálra fagyhat.

36.
Nem a menekülés a feladat, és nem a kielégülés a feladat.
Nem a lelki béke a feladat, és nem az önmegvalósítás a feladat.
A találkozás a feladat.

37.
Szabad-e az eloldozott ló?
Szabad-e az eloldozott ló, ha ráadásul már meg is döglött?
Van-e értelme eloldozni egy döglött lovat?

38.
A szerelem négy stációja:
A. Akarok veled beszélni!
B. Akarlak!
C. Akarok veled hallgatni…
D. Veled.

39.
Zárt, önálló halmazok akkor, és csakis akkor alkotnak uniót, ha üresek.
Akkor viszont mindig.

40.
Nincs magányosabb egy gondolatolvasónál.

41.
Ha nincs más, mint konzerv, akkor az a király, akinél a konzervnyitó van.

42.
A céltalanság erkölcstelen.

43.
Az emberek lyukak, amelyeken keresztül a valaki a valamibe ömlik.
A jelenségek lyukak, amelyeken keresztül a valami a semmibe ömlik.

44.
Régen a lusták soványak voltak. Ma kövérek.

45.
A soha a csendbe, a nincsenbe merül.
A lélek nem a lélek, a világ nem a világ,
és nincs már többé sokszorozódottság.

46.
Az én, természeténél fogva, vágyik az éntelenségre és a vágynélküliségre, azonban ez kizárólag egy másik énbe történő ürülés során valósulhat meg. Hiába fürösztöd…

47.
A meztelen talpunk alatt táncoló homokszemek éppen annyi ideig őrzik majd jelenlétünket, hogy gyógyuló szárnyainkról örökre lemondva végre azokká a tengeri szörnyekké válhassunk, amik mindig is szerettünk volna lenni.

48.
A felöltözöttség sokféle és változékony, a meztelenség fokozhatatlan.

49.
A lélek akkor is van, ha még sincs, vagy ha nem ott és nem akkor van, ahol és amikor lennie kellene.