Rácz Mihály: „elmenőben érkezőben” (versek)

elmenőben érkezőben
nem számít
születőben meghalóban
nem számít
kéjelgőn kiszikkadva
nem számít
akarva kiürülve
nem számít
átalmenve ittenhagyva
nem számít
okoskodva elbutulva
nem számít
széjjelhányva leszakadva
nem számít
bennrekedve megemésztve
nem számít
tegnap kelve holnap fekve
nem számít
bárki bármi les ránk
nem számít
tűnjön úgy hogy számít
nem számít

………………………………

nem tudom mi a rosszabb
egy idegtépő hang
vagy a taszító látvány
az elmúlás borzalma
a kései látomás
az örök tétovaság
összekeverni mindent
tisztátalannak lenni
hazudni halálig
jóllakva is enni
tipródni és félni
kívánni a halált
kihagyni a tavaszt
pihenten henyélni
elhagyni a reményt
galambokat ölni
megütni gyermeket és asszonyt
csak félig embernek lenni
vagy mindezeknél sokkal rosszabb
lenni mégsem élni?

………………………………

nem kívánok senkinek
két nőt egyszerre
nem kívánok senkinek
két nőt külön külön se
hát még
két nőt egyszerre

………………………………

hamar hamar
szól tétován
sem tudni
sem merni
főleg nem akarni

nem késlekednék
lopnék ha tudnék
az én koromban
csak csak bár
híjával a napnak

keserves élet ez
bolond ki megpróbálja

………………………………

költészetnapja lévén
én kire mutogassak
mármint magamon kívül
mert magamra mégse mutogathatok
hogy néz az ki
ha magamra mutogatok
az azért nem szép látvány
nem csak a mutogatás
de az se akire mutogatok
amikor magamra mutogatok
amit nem is akarok
ne is kívánjátok
mert hogy néz az ki
amikor magamra mutogatok
másra meg nem mutogathatok
amikor épp magamra mutogatok
amit pedig nem is akarok
én se nézem szívesen
amikor magamra mutogatok
ezért ne is nézzétek
ahogy épp magamra mutogatok.

………………………………

mintha kantárszáron vezetném az életemet,
csak jön utánam poroszkálva,
de nem is, nincs a kezemben
semmiféle kötőfék,
le-lemarad, el is marad,
a kanyarban nem is látom,
nem tudok már sokat róla,
tán beleuntam, hogy jön utánam,
vagy ő unta meg, hogy velem kell háljon,
egy fedél alatt a sötétben,
míg rettegek, vagy elnyugszom,
néha megpaskolom örömömben,
de tudja, nem figyelek rá,
hagyom hát kószálni, pedig
megengedné, hogy a hátára üljek,
jól viselné a törődést,
a kedves szót, megértőt,
az óvó tekintetet,
nincs helyén a szívem

………………………………

ahol a folyó
a földbe nyúlik
ahol a föld
a folyóba omlik
a sejtek testté nőnek
a testek életet nyernek
ahol az elemek
eggyé forrnak
ahol a napok
darabokra hullnak
a szavak képpé nőnek
a képek létre kelnek
ahol a föld teremtményei
egymásnak rontanak
ahol a mindenség rabjai
kérgeket karmolnak
a gyerekek emberré nőnek
az emberek létre lelnek

füstből épülő
testek kopása
morajló tengerek
korai áldása
föld kincsét hozó
gépek lármája
holt fényt adó
éjszakák szikrája
vizet fakasztó
szerelmek lángja
megcsapolt gerincek
töretlen tartása

rendületlen hegyek felől
zúgó patakok
adjatok
eső alatt futó
dalnokok
alkossatok
lávató levében vegetáló
zsarnokok
forrjatok
fűtetlen agyú korcsosult
hadak
hagyjatok
tipródva szánkázó felbőszült
vadak
ne zaklassatok
föld gyomrát gyógyító
szabadok
kapjatok
*
*
*
Illusztráció: Francis Bacon, 1977