Traci Brimhall: Egy csapat lepke

•

Sipos Júlia

A természet, mint olyan

Traci Brimhall 1982-ben született Minnesotában, igen elismert költő az Egyesült Államokban. Kreatív írást tanít a Kansas State University-n. Love Prodigal című, legújabb kötete 2024-ben jelenik meg a Copper Canyon Press kiadónál. Négy másik verseskötet szerzője. Szövegei a hétköznapiságot és a szürreálisat vegyítik, világa egészen különös.

Munkái széles körben jelentek meg olyan folyóiratokban és magazinokban, mint a The New Yorker, Orion, The New Republic, Poetry, The Nation és a The New York Times Magazine. A National Endowment of the Arts, a National Parks Service és az Academy of American Poets ösztöndíjai révén íróműhelyeket tartott tanyasi iskolákban, művészeti múzeumokban, könyvtárakban, orvosi közösségekben és a szabad természetben. A természethez, a növényekhez, állatokhoz, természeti tájhoz való viszony kivételesen erős, először én is ezzel találkoztam, amikor Berlinből hazafelé e New Yorker-ben megtaláltam egy versét, Művészetek és Tudományok címmel.

Azonnal megéreztem a hangulatát és írtam Tracinek – természetesen ismeretlenül –, hogy engedélyt kérjek a fordításhoz. Azonnali email-válasza után nekifogtam, és a fordítás számomra – aki versszerető ember vagyok – hatalmas élményt jelentett. A költeményt az ő előadásában megtaláltam az interneten, a hangok varázsa nagy segítség volt számomra, és én is elküldtem a saját felolvasásom hangfájlját, hogy megérezze a rokonságot.

Legújabb kötetét pedig már azzal a várakozással olvastam, hogy találkozhassak ezekkel a legmélyebb lényeget kereső költői világgal.

Íme a Szerző, aki a Group of Months című vers születésének időszakáról így ír:

„A vers egy nehéz év alatt született, és továbbra is hálás vagyok, hogy volt egy kis időm írni ezalatt az idő alatt. A gyász tájképe állandóan változik, ezért néha elfelejthetjük, milyen érzéseink voltak ezekben a pillanatokban, hónapokban vagy az egész évben. Emlékszem arra az emberre, aki akkor voltam, amikor ezt írtam – kimerült, kétségbeesett, dühös. Nem vagyok tökéletes megmentő, de olyan keményen próbáltam összetartani egy másik embert, összetartani a családomat, és hogy mindezt úgy tegyem, hogy közben még én is létezhessek. Ez volt az az időszak, amikor egyik válságból a másikba kerültem, és az egész életem a túlélés volt, de megcsináltam. Még mindig itt vagyok. Még mindig itt vagyok.”

És most lássuk a verset!

Traci Brimhall

Egy csapat lepke

Szárnyzizegés. A boglárkák kék csapata
a pipacsszirmok végéről hullik lefelé
elcsöndesülve a még némább ködbe zuhanva.

A lepketömeghalál – mondják – a mostani április gyász eseménye,
a kansasi házfalakat beborítják a sötétpuha szárnyak
és repdesve zuhannak alá, mintha az összes kéményből füst szállna lefelé.

A gazdák szerint a molnárok pilléje fertőzések okozója,
de éppenséggel mi terjesztjük csipesszel a halált, szétszórva és leporolva a lisztet,
a halott lepkék feladattá válnak, eltűntek légiparádéja.

Vannak, akik a lepkehadat napfogyatkozásnak nevezik,
a napfogyatkozások másik csoportja az, amit én
járványnak nevezek, mint amikor úgy zárulnak a napok,
ahogy a kamera zárja kattan a lencsén.

Ó, a sírások a falak mögött, mielőtt nyílik az ablak
és újra felhangzik az ének. Mások szerint a lepkecsoport univerzum,
mikroszkopikus, repülő lényekben összegyűjtve
exobolygók és törpecsillagok színei.

Az univerzumok egy csoportját családnak nevezik lázasan,
dolgos lexikográfusok munkája alapján mondhatnánk aggodalomnak,
ahogy a szülő az éjjeli lepkék dallamos noktürnjére hajol
tenyerét gyermeke szája elé helyezi, figyelve a lélegzés melegét, ami elhal, aztán újra feléled.

Fordította: Sipos Júlia

Illusztráció: egy csapat kihalt Glaucopsyche xerces (The McGuire Center for Lepidoptera and Biodiversity, Gainesville, Florida)