Parcsami Gábor: Óra (versek, próza)

•

A Mester

(Pátkai Tivadarnak)

minden nap
ujjgyakorlatozz
vagy
igyál meg két sört

ami fontos
azt nem kell
mindjárt leírnod
az beléd vésődik
mint a csönd
– a versek csöndje

Felhívtalak

egyik éjjel felhívtam
a magányt
kétszer kicsöngött
majd valaki
bontotta a vonalat

kicsit később
újra felhívtam
egy géphang
azt mondta:
ezen a számon
előfizető nem kapcsolható

leellenőriztem a számot
– Téged hívtalak…

Az óra

ez az óra
olyan, mint
a sárga idő
a piros csöndben

ez az óra
a tetovált elmúlást
xxxjelzi
s csak ketyeg
és ketyeg
feketén fehéren

A fehér csönd vonatai

ezek a vonatok fehérek
és hidegek
ráadásul csak éjszaka közlekednek

nem kell rájuk jegyet venni
– az utazás egyetlen feltétele:
az út során nem szabad megszólalni –
ha ezt bárki megszegi
azonnal le kell szállnia

ezek a vonatok
csak egy irányba közlekednek
nincs visszaút

ha valaki mégis
visszatér onnan
– ahonnan nincs visszaút –
akkor kiközösítik
a fehér vonatra várakozók

Fecnik

(Kormos Istvánnak)

Ha hazajössz:
vidd ki a kutyát sétálni, és vidd le a szemetet,
porszívózz ki
– ja, és ne felejtsd el a hörcsögöt megetetni

Ha hazajöttél:
ne keress,
mert miután kiporszívóztam,
felmostam és levittem a szemetet is
a kutyával és a hörcsöggel
lementünk a sarki csehóba

Zanza lovag bolyongásai (részlet)

Alcím: A templomos lovagok

Zanza és Mesemondó elhagyva Falfűlfalvát jó ideig együtt folytatták útjukat. Mesemondó az út alatt Zanza nem kis örömére rengeteg mesét mondott, amelyek számtalan igaz történeten alapultak.

Az egyik ilyen mese, a templomos lovagokról szólt, akik felgyújtották saját templomukat, mert úgy vélték, abba maga az ördög költözött be. „Ha jól sejtem, nemsokára Templomfalvára érünk, amiről a következőket hallottam – kezdte mondókáját Mesemondó, majd így folytatta: – Itt volt a messze földön híres templomos lovagok rendjének főhadiszállása. A rend lovagjai egymás után nyerték a csatákat, így birodalmuk határai is egyre kijjebb és kijjebb tolódtak. A tagjai olyan gazdagok voltak, hogy még a lovaik páncéljai is aranyból voltak. Aztán egy napon, pontosabban a rend fennállásának 1245-dik évének hatodik hónapjában és tizedik napján egy olyan esemény történt a lovagkor történetében, ami mindent megváltoztatott. Egy parasztfiúcska kopogtatott a rendfőnök, Riátó lovag ajtaján. A lovag, aki mindig rettentően elfoglalt volt, először elzavarta a fiúcskát, de az pár óra múlva újra kopogtatott, s azt mondta követeli, hogy a rendfőnök hallgassa meg mondandóját. Riátó annyira elcsodálkozott a fiúcska erőszakos hangnemén, amit vele szemben talán még soha senki nem mert megengedni, hogy beengedte a szobájába. A fiú pedig mesélni kezdett, egy varangyosbékáról, aki a lovagrend templomában lakik, s minden éjfélkor átváltozik egy olyan lénnyé, akinek karmai és szarvai vannak. Riátó annak ellenére, hogy félelmetesnek tartotta a fiú elbeszélését, meg volt győződve róla, hogy annak nincs ki mind a négy kereke, vagy hogy démonok szállták meg. A rendfőnök nem akarta tovább hallgatni a számára zagyvának és félelmetesnek tűnő beszédet, s megkérte a fiút, fejezze be, s távozzon, amíg jókedvében találja. A fiú azonban, mintha meg sem hallotta volna Riátó szavait, tovább folytatta, s egy tüzes szekéren a rend templomába érkező majomról kezdett mesélni. A rendfőnök ekkor odalépett hozzá, hogy megfogja a fiúcska grabancát és erőszakkal kitegye az ajtaján. Hanem a fiú kicsusszant a keze közül, s egy zsebéből előkapott hajtűvel szíven szúrta a rendfőnököt. A szobában jelenlévő rendfőnöki titkár, miután meglepetéséből felocsúdott, a fiú felé rohant, de az addigra már az ablakpárkányon volt, ahonnan a mélybe vetette magát” – a történet mesélésében ide érve Mesemondó szünetet tartott, s indítványozta Zanzának, hogy mielőtt tovább meséli a történetet, térjenek be az útjukba eső fogadóba, ahol megvacsoráznak, s utána majd folytatja ezt a nem mindennapi elbeszélést.

Így is tettek, hiszen már eléggé kezdett sötétedni, ráadásul éhesek és szomjasak voltak. A vacsora után egy üveg finom borocska mellett Mesemondó így folytatta: „A titkár mikor látta, hogy nem tud segíteni urán, rohant le, hogy megnézze a fiúcska tetemét. Megrökönyödésére azonban sehol nem találta. Pedig a fiú hét emelet magasságból vetette alá magát. Nem élhette túl, de semmiképpen nem úszhatta meg épp bőrrel, hogy aztán pár perc alatt el tudott volna menekülni, morfondírozott a titkár. Azonban hiába kereste, csak nem találta sem a hullát, sem a sérült fiúcskát. Még a pincébe és az istállóba is benézett, hátha odabújt el. Amikor belátta, bizony a gyilkos fiúnak szőrén szálán nyoma veszett, értesítette a lovagrend tagjait, akik pár nap alatt egybe is gyűltek, hogy megtanácskozzák a történteket.

Több napig tanácskoztak, s a titkárt is többször meghallgatták. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy a gyilkos fiúcska nem lehetett más, mint maga az ördög, aki megölte a rend szeretett és nagyra becsült főnökét, Riátó lovagot. A fiú által elmondott varangyosbékáról és tüzes szekéren érkező majomról szóló zagyvaságok is az ördög jelenlétére utaltak. A lovagok úgy döntöttek, hogy ennek fényében tüzetesen átvizsgálják templomukat” – fejezte be Mesemondó, s javasolta tegyék el magukat holnapra, hogy aztán újult erővel folytassák útjukat.

„Nem mesélnéd el még ma este az egész történetet, annyira, de annyira kíváncsi vagyok” – kérlelte Mesemondót Zanza. De az annyira elálmosodott, hogy nemhogy mesélni nem tudott, de a szobájába is alig tudott felmenni, hogy lefeküdjön.

Másnap reggel korán indultak, hiszen még mindkettőjük előtt hosszú út állt. Amint elhagyták a fogadót Mesemondó folytatta a történetet: „Ha jól emlékszem, akkor ott hagytam abba, hogy a lovagok úgy döntöttek átkutatják a templomukat. De ki irányítsa a templom átvizsgálását, merült fel a kérdés. Ezért mielőtt neki láttak volna a munkának, úgy döntöttek, hogy titkos szavazással új rendfőnököt választanak. Le is adta minden lovag a szavazatát. Az összeszámolásnál azonban megdöbbenve tapasztalták, hogy az összes szavazócédula üres, egyiken sem szerepel egyetlen név sem. Hatalmas csönd lett a teremben, a lovagok feszülten egymásra meredtek. Egyszer csak váratlanul leesett a falról egy kép. A zajra az összes lovag előrántotta a kardját, s a leesett kép irányába szegezte. A kép, ami leesett nem mást, mint a lovagrend alapítóját, Kocka lovagot ábrázolta. Mondanom sem kell, az összes harcedzett, és sok lovagi dicsőséget szerzett lovagon soha nem tapasztalt félelem lett úrrá. Nagy sokára a legidősebb lovag, Kázmér szólalt meg, s indítványozta, hogy szóban javasoljon minden lovag rendfőnököt, mivel gyorsan kell cselekedni, hiszen olyan dolgok történnek most a lovagrendben, amit mielőbb orvosolniuk kell. A lovagok egyhangúlag Kázmért választották meg új rendfőnöknek. Hogy miért pont ráesett a választásuk, talán azért, mert ő volt a legöregebb, s így valószínűleg a legtapasztaltabb. De az is lehet, hogy egyszerűen azért, mert ő szólalt meg elsőként az alapító Kocka lovag képének leesése után, s a lovagok úgy gondolták ő lehet a legbátrabb közülük. Természetesen Kázmér eltekintett a rendfőnök megválasztásakor szokásos lovagi lakomától, s indítványozta, haladéktalanul kezdjék el a munkát, vagyis mindannyian menjenek a templomba, és vizsgálják át annak minden zugát” – itt Mesemondó hatásszünetet tartott, s a távolba mutatván jelezte Zanza lovagnak, hogy már nincs messze Templomfalva.

„Na, Zanza lovag barátom, egy kicsit rövidebbre fogom a történet elmesélését – mondta Mesemondó. – A templomba belépve az új rendfőnök, Kázmér lovag holtan esett össze. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült, örökre megállt a szíve. Ha lehetett még fokozni a lovagok döbbenetét, akkor most még nagyobb volt, mint eddig. Ezek közül az igazán harcedzett vitézek közül többen elájultak, vagy szédelegve hátráltak ki a templomból. A lovagok között teljes volt a káosz. Ekkor vagy száz varangyos béka, iszonyatos brekegéssel, tódult ki a templom ajtaján, s tűnt el oly hirtelen, mint a kámfor. S ez még nem minden, a templom kapuján egy tüzes szekér száguldott be, amin több lovag is egy vörös majmot látott, aki csapkodta a szekér elé befogott varangyos békákat. Ezután döntöttek a lovagok templomuk felgyújtásáról, mivel biztosra vették, hogy oda az ördög költözött be” – fejezte be a mesélést Mesemondó.

„S mi lett ezután a többi templomos lovaggal?” – kérdezte Zanza.

„Pontosan nem tudom. Mint templomos lovagok rendje megszűnt, s mint látni fogod hamarosan Templomfalván is csak romok láthatók. Az ominózus napon porig égett a lovagi könyvtár és a rendfőnöki rezidencia is, így még a rend tagjainak a nevét is más könyvtárakban található feljegyzésekből lehet kikutatni” – válaszolta Mesemondó.