január 26th, 2025 |
0Halmai Tamás: Stigma (versek)
•
Stigma
Teremtményszámba venni követ, drótot,
a műanyagok nemzetségeit,
a képzelet hitében elkallódott
lényeket, faj és fájdalom szerint,
a tüneményt, a törököt, a tükröt,
a bort, a bíbort, a borút terenként,
táncolni, hogyha hallgatnak a tülkök,
és emberszámba venni a teremtményt –
Isten mindent lefed? Krisztus mindenre
magyarázat? Keresztény paradigma
a szekularizáció is? Merne
mást kérdezni választ is tudó elme!
Vízjel rebben hattyúfehér papírra.
Míg szeretlek, nincs alaptalan stigma.
Citera
„A fák részegségét csodálja egy madár.”
(Csoóri Sándor: Sarkadi Imre halálára)
„kezem kezébe mártva”
(Hegedűs Gyöngyi: növénymenhely)
Óperenciás-forrás a beszéd
mögötti hegy mögötti fény. Aki
szólamlana, fakad mondatai
közül szabadság, szórendek szerént.
A nép: zene, ha csendje moldvai;
a rege: csoda, ha szarvas neszét
tenger veszi; madárnak az egész
ég fészek, eredetet mondani.
Boncidai koincidenciák
súgják, az odaát is ilyetén.
Mese, mese: mátkám épp idelát.
Személy azóta vagyok, hogy nem én.
Rózsatövissel penget citerát.
Arcán szólítom, amikor nevén.
Firenzei fáraók
„Bevallatlan lángoszlopom csapongva
vezet. Aki hiába vár, ahhoz ragaszkodom.”
(Horváth Florencia: Gyönyörű Ágnesek)
Jönnél volna öreg időkön által!
Senki mindent, de mindeneket bárki
tudhat földről, ha napról tud kántálni,
és összetéveszt kerubot szeráffal.
Aprócskán gyötretsz, gyönyörbe valósi –
völgybe a hegy felhőstül alászárnyal,
hol eltéretlen koboz hite rád vall,
mint holdakra Firenze fáraói.
Élnek kenyéren és imán a mátkák,
de a menyegző honismereti
homályba tűnik. Meg ki mérheti
Didümosz mérőlécét? Megcsodálják,
lakván nyelvet, szőlők pásztorai
az értelmes lét metonímiáját.