Hetedhét

január 11th, 2025 |

0

A költészet mint a nyelv újjáélesztője? (Karl Pajusalu és versei)

•

A neves észt nyelvészprofesszor, Karl Pajusalu egyúttal több észt irodalmi díjjal ékesített jeles költő is. Költészete – nyelvválasztása miatt – egyedülálló. A Balti-tenger és a Rigai öböl partvidékén egykor nagyobb lélekszámban élt, mára az UNESCO szerint kihalt, ám saját tapasztalatom szerint még egy-két tucat ember képviselte lív nép nyelvén még születik költészet. A két világháború közti időszakban, amikor Lettország – a másik két balti állammal együtt – független volt, az ország őslakosságaként elismert lív közösség körében létszámukhoz képest élénk irodalmi, könyvkiadási élet zajlott. Ma már csak hárman írnak lív nyelven verseket, köztük Karl Pajusalu is – Ķempi Kārl álnéven. Ám míg a másik két költő, Valts Ernštreits és Baiba Damberga a múlt század 20-30-as éveiben kialakított lív irodalmi nyelven versel, addig Karl Pajusalu egy kétszáz éve kihalt nyelvjárásban, az észt-lett határvidéken, a Szalac folyó mentén egykor élt ún. szalaci lívek nyelvváltozatában írja verseit.

A lív irodalmi nyelv újjáélesztése, revitalizációja a célja a Valts Ernštreits megálmodta, megvalósította és vezette, a rigai Lett Egyetem keretében létrehozott Lív nyelv és kultúra intézetének. A mára már ellettesedett, de lív gyökereinek tudatában lévő emberek élnek a lehetőséggel, hogy visszatanulják őseik anyanyelvét, megismerjék hagyományaikat, népköltészetüket. Van tehát remény arra, hogy ez a kihaltnak nyilvánított nyelv újra életre keljen, továbbra is gazdagítva a világ nyelvi képét.

Magyarul eddig három válogatás jelent meg a lív népköltészetből és irodalomból. Az Ahogy tudok, dalolgatok című, lív dalokat és közmondásokat tartalmazó kötet az egykori szombathelyi Uralisztikai Tanszék Minoritates mundi – Literatura sorozatában jelent meg Pusztay János válogatásában és fordításában. A Pomozi Péter összeállította és fordította A szív hullámai. Mai lív líra című antológia a fentebb említett három költő munkásságából ad ízelítőt. További mutatványok olvashatók Pusztay János A borostyánkőpart népe: a lívek c. könyvében.

A jelen válogatás a 2024 őszén a Collegium Fenno-Ugricum (Badacsony) és a Tokaj-Hegyalja Egyetem (Sárospatak) együttműködésében megvalósuló Borostyánkőút – Közép-Európa projekt Báthory téka könyvkiadási programjának Literatura – Opera sorozatában megjelent, Ķempi Kārl: Versben éledő c. kötet verseiből ad ízelítőt. A verseket Pusztay János fordította.

Ki hívja a tavaszt

név szerint
ha május előtt
a szélvirág virágba borul

tengerként virágzik
a holdfényű lóhere

az éj ajkán növekszik
a napnyelv bár még senki
sem ismeri

mi van a tavaszban
ki hívja őt név szerint

ebben a hangtalan éjben
amikor téged látlak

minden látható

Látom

hogy látom
hogy fázol

várj máris
jövök hogy

elfagyott lábaidat
csupasz pillantásaidat
felmelegítsem

ajkammal burkolva be őket
szívem takarójába

Mindig amikor téged

nézlek elfelejtem hogy magamra
gondoljak s fontolgassam

vajon ablak vagy-e
vagy tükör

hiszen a tükör nem ablak

a törött tükör
néha az

egy egész kicsit
emlékszem mit látok

magamat nézve
rajtad keresztül

Az úton maradtam

ami veled indult

neked maradt az én
szavaim vére

nekem maradtál
te a te utad

Mondatlan hagytam

hogy egyedül vagyunk
éppen itt
a látás
láthatatlanságában

része vagyunk az éjnek
hogy itt legyünk

a fal másik oldalán
ami nincs is

és mást nem is akarok
mint egyedül lenni
kettesben veled

benned
úgy érzem magam
mint tűz mardosta uszadékfa
a fehér szél markában

tenger kopasztotta
uszadékfa-ágak
fehér szélben vetik
a vihar magvait

közel a part
ugyanúgy a föld is

ott vagyok én
ahol beköszönt a tűznyelv

jövetlen tél
takarja be az éjt
az utolsó olvadás előtt

tetőablak a szív
amit nyitva hagyok
otthontalan gondolatok
sápadó esőinek

Ainazsi

hosszú köves út
a messzi tengerhez
két föld között

magányos hely
ezer kő együtt
egy úton
mely távolra visz

Parti falu

miért mondjátok hogy nem vagyunk
ha a gyerekek nem jönnek a partról
és a nap nem menekült még
a tavalyi nádba

miért mondjátok hogy ez már nem a mi időnk
ha a szelek süvítenek a parton
és örömujjongásaik
kitárják a felhők ablakait

és a tenger mindenkinek hozhat
kék szívet és a homok lelkét
és féktelen tajtékos fényt
a hullámok és a remény határáról

Szalac. Est

zöldszemű sárga
hangyák az utak

lágyan kéklő folyókanyar
a langy ködben

fokozódó csend
ködpelyhei

maguktól beszélnek
az ég vöröséről
a lélekharsonák

Ami virágzik

már elvirágzott
ami megérett a nyár előtt
lehullt napfordulóra

az éj szemeidre
s lépteidre bomlott

múltadban hallom
a jövő nyelvét*

*a lívben a jövő és a lív szó egybeesik; ezért a sort így is lehet érteni: a … lív nyelvet

Ķegul

kakukknyelv
pataknyelv
kígyónyelv
homoknyelv
kutyanyelv
hullámnyelv
tűznyelv
égi nyelv
földi nyelv
nyelv lesz a lív

a némaságból

Minden mulandó

anya miért mondod
minden mulandó

mitől lesz mulandó
hogyan lesz mulandó

valóban minden mulandó
mulandó a hangya is átmenve az úton
a folyón átívelő híd is mulandó
a tengeren a hajó is mulandó

apa csónakja a nyílt tengeren is mulandó
és többé már nem látjuk őt

fiam minden másként mulandó
a hangya is, a híd is vagy a csónak
a kérdés a minden
a kérdés is mulandó

ha nem szólsz többet
minden elmúlt már

Ébresszétek fel a lív madarakat

ébresszétek fel e föld
zöld madarait
ébresszétek fel a Lív tenger
kék madarait
ébresszétek fel a nagy olvadó part
fehér csendes madarait

ma a madarak ünnepe van
ma az ébredés napja van

ébresszétek fel a Lívföld
határokon át szálló madarait

fészket keres magának a tavasz
otthont keres a nyelvnek a lélek
fogadjátok a lív madarakat

ébresszétek fel a vízimadarakat
ébresszétek fel a lápi madarakat
ébresszétek fel az erdei madarakat
ébresszétek fel az ég madarait

hallgassátok a madarak hangját
hallgassátok az érkező lív madarakat
hallgatva hallgassátok

a pacsirtát
a bíbicet
a vízi csibét
a darut
a fajdot

a hattyút
a gólyát
a sárszalonkát
a barázdabillegetőt
ébredjenek a fehér madarak
ébredjenek a kék madarak
ébredjenek a zöld lív madarak
ébredjen a nyelv
ébredjenek a látás
ébredjenek az értelem madarai

ébresszétek fel a világosság idejét
hogy együtt lássunk a madarakkal
ébresszétek fel az út kékjét
hajtson levelet a határkaró

ébresszétek fel a tavasznyelvű madarakat
ébresszétek fel szárnyaikat
ébresszétek fel szárnyaitokat

ébresszétek fel magatokban a madarakat
hogy magasabbról lássatok
s közelebb legyetek a fényhez

ébresszétek fel Lívföld térségét
hogy minden madárnak legyen
hol ébrednie

Illusztráció: Pusztay J., K. Pajusalu (forrás: https://www.unithe.hu/)

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Husên M. Hebeş: Egy filológiahallgató Vilniusból →

Dino Buzzati: Hiábavaló meghívások →

Rainer Maria Rilke: Alkésztisz, Hetéra-sírok →

Jasminka Domaš: Utazások topográfiája (versek)* →