Vers

január 5th, 2025 |

0

Radnai István: judit (versek)

•

judit

megszűnt idő és létezés
a teremtés feltört pecsét
elakadt szó és gondolat
az isten lehet így jelen
mint anyjához öntudatlan
gyermek simul láthatatlan
érezhetetlen jeltelen
a minden semmi küszöbén
kimondhatatlan esküvés
érintkezés áramkörén
a mindenség így megpihen

jóleső fájdalom

végtelen és dúlja a végzet megigézett
mint hullám csap át a volt és nem a holtak
nem ereszt mert nem eresztem meglátszik
a levélerezeten vagy áttetsző csontujjú

mintha istentől kaptam volna készen
mint teremtett társat vagy belénk kövesedett
hibákat a hordalékában az élet
sok minden mást is elénk görget

valamikor mint félbevágott szonettet
az álombéli tökéletlenséget

időfolyam

forró öllel fogadott a nyár
augusztus unja a szerelmet
mire véget ér számtalan felleg
száll esőtől ázott a határ

kacsokat hajt a szőlővessző
szüretig húzza a fürtök súlya
édes must forr a hordóban újra
sötét erdőbe visz útvesztő

elgondolkodik a színes lomb
várjon-e még a zúzmarás őszre
úgyis rozsdás avar lesz belőle
harangszó hallik vagy csak kolomp

a legelőről gulya ballag
sovány a legelő a dér veri
törik a csöveket a tengeri
érik a kóbor szél elhallgat

a nyár szerelme lepréselt emlék
kifordult barázda visz a nemlét

Illusztráció: könyvoldal préselt levéllel

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Kelemen Lajos: Év-határ – üdv. a szerkesztő úrnak →

Hegedűs Gyöngyi: [a nagyasszonyok sorban távoznak] →

Török Nándor: Az álom, Az Idő (versek) →

Horváth Ferenc: Újévi köszöntők →