Esszé

január 4th, 2025 |

0

Halmai Tamás: Esszenciák

Gondolatok Jókai Anna gondolatairól

„Krisztus sosem beszél a szépségről. Csak
valódi nevén említi, úgy hívja – szeretet.”
(Christian Bobin: Porszemnél is kisebb,
ford. Kiss Gabriella)

„Mondjam ki, hogy a Létezés Nagytemplomában
nemcsak koldusai, de krőzusai is vagyunk
a teremtett Szépségnek?”
(Simai Mihály: Utóhang a Rejtelem rózsájához)

1

Jókai Anna látásmódjának antropozófiai jellege, gondolkodásának Krisztus-központúsága és írásművészetének „spirituális realizmusa” szellemiségében önazonosan következetes, stiláris jegyeiben kifinomultan szabatos esszéisztikát és interjúanyagokat érlelt. Teilhard de Chardinig, Hamvas Béláig visszavezethető (de Dienes Valériát és Pilinszky Jánost is megidéző) szellemtani magatartását legelhivatottabb értelmezői (Bárdos László, Imre László, Lőrincz Sándor, Olasz Sándor…) pontosan érzékelték, taglalták, méltatták. Szépírói munkásságát az olyan reflexív és önreflexív kötetei teljesítették be, mint az Átvilágítás, A mérleg nyelve (I–III.) vagy a (Tenke Sándor szerkesztette) Breviárium. Az alábbiakban néhány jellegadó szöveghellyel szeretnék utalni az író lelki-szellemi habitusára – és üzeneteinek szavakon túlsugárzó természetére.

2

Az író világképét legaprólékosabban azok a szöveghelyek rajzolják meg, amelyek a krisztusi lét- és tudati minőség eseményével, a személlyé lett történeti holtpont világéltető hatalmával vetnek számot:

„Minden olyan vallással rokonságot érzek, amelyik a Krisztus-impulzus köré rendezi önmagát.” (Az időtöltésre már nincs időm – Budai Katalin beszélgetése) – „A krisztusi impulzus megérkezett, a kor »legokosabbjaihoz« és a kor »legegyszerűbbjeihez« fordult a híradással. Az olló szétnyílt szárnya között így fogta be a minden rendű és rangú emberiséget. Jött a végtelen csillagövön át, kettős megváltó erővel: a világfelismerés és a világszeretet sugallatával; hogy ugyanazt az Istent kell felragyogtatnunk az agyunkból, mint a szívünkből. […] Krisztus ezért akiknek hírt adott, felelősséget is adott. […] Krisztus óta az emberen múlik – legnagyobbrészt – az ember. / Csak élni kellene végre teljes mélységében ezzel a kegyelemmel. Tudni, amit hiszünk. És hinni is azt, amit tudunk már. / Az új évezred ezt várja tőlünk. A pásztorlelkű bölcseké lesz a jövő.” (Bölcsek és pásztorok)

Az ide tartozó reflexiók lényegi eleme a globalizáció fogalmának újraértelmezése – társadalmi vonatkozásban, de eszkatologikus síkon; politikai értelemben, de üdvtörténeti dimenzióban:

„…szükség van a saját fényünkre, saját energiánkra és erőnkre, de el kellene oda jutni, ahova el fog jutni az ember a fejlődés során, hogy az az egyszerű közlés, hogy „én vagyok a világ világossága”, mindennapivá váljék. Tehát amikor az ember fénye valóban benne lesz a krisztusi lénynek a fényében. Én egy Krisztus-központú világban bízom és hiszek, és próbálok a magam módján dolgozni abban a tudatban, hogy az emberek még nem tudják igazán, hogy ki az a Krisztus. Nem az a Jézuska, nem az a szőke hajú, gügyögő gyerek. Egészen más, hatalmas kozmikus lényről van szó. Mint ahogy a mai globalizáció is egy elsietett karikatúra. Majd az lesz az igazi globalizáció, amikor Krisztus szelleme át tudja hatni az egész földet, és az aura, ami körülveszi, az lesz a világ globalizációja.” (Új tudat felé – Szalay László és Barna Erika interjúja) – „Európa Krisztusa nem oltárdísz, hanem lakótárs.” (Genius loci: Európa) – „…ilyen újkeletű szó a globalizáció, amit tökéletesen félreértünk. Valóban hiszek abban, s minden jóakaratú ember hiszi, hogy egyszer bekövetkezik a Földtörténetben az a szellemi fordulat, amikor az emberi tudat, valóban a szeretet és bölcsesség princípiumával megajándékozva, az egész földet egységesen hálózza majd be. Ez lesz az igazi globalizáció.” (Megalázott fogalmak) – „A Krisztus-princípium azt sugallja, hogy lesz majd, és ne csüggedj, csak ezt úgy fogják hívni, hogy krisztusi kommunió. Ez a világ valódi globalizációja.” (Elvonulni és imádkozni – Kovács Lajos Péter beszélgetése)

Az írók felelősségét és az irodalom szerepét a Logosztól eredezteti – és jelentőségében a Kozmosz arányaihoz méri – ez a fölfogás. Oly elhivatott derűvel, mely az irodalom esetleges eltűntében sem föltétlenül veszteséget, hanem egy, a földi művészeteknél nagyobb Szépség eljövetelének esélyét látja. Egyelőre azonban Isten legcselekvőbb munkatársa alkalmasint a beszélő, író és meghallgató ember:

„Az irodalom, a művészet – így hiszem, így tudom – közvetítés az égi és földi princípium között. Kinek mankó, kinek bot a vándorláshoz, kinek létra – némelyeknek vastüdő a mindennapi lélegzéshez. Ha eredeti rendeltetését mesterségesen elsorvasztjuk, nem lesz rá szükség. Vagy azért, mert a jövő embere – optimális esetben – túlhaladja, s érzéki tapasztalatait, eszméléseit a szellemi szférából közvetlenül szerzi be, s akkor nem is hiányzik többé – vagy azért, mert robottá süllyed, s a könyveknek még az emlékét is megveti… / Ha a művészetet, irodalmat áthatja a megújult spirituális gondolkodás, részt vállalunk a Kozmosz, az Ember szolgálatában; a nemzet, a világ, az Univerzum otthonos polgáraiként szerényen, de méltósággal viselhetjük az előkészítők előkészítőinek olykor hálátlan, semmiképpen sem látványos, de mindenképpen fontos szerepét. A lefokozott irodalom újra rangot kap…” (A kereső, a tagadó és a közvetítő)

Az önismeret – mint az emberben rejlő isteninek a megismerése – óhatatlanul a nyelv partneri megbecsülésével kell, hogy együtt járjon. A szavak ethosza – a nyelv alkímiás tehetsége – ugyanakkor nem vonhatja takarásba a szavakon túli tartományok elsődleges üzeneti értékét:

„Az irodalom önismerete nem más, mint az önismeret irodalma. […] Az Univerzum-tágító Logosz kutatói vagyunk, szabad akarattal, szabad Énnel. Kitüntető megbízatás: egyszerre alakulni és alakítani. A teremtő gondolat eszköze és célja: az ember; az ember eszköze a művészet, az irodalom, s az irodalom eszköze a nyelv, a létbe hívó Logosz töredéke, amely töredezettségében is őrzi erejét, szépségét. […] Semmi másban nem reménykedhetünk. Csak a mannára éhes olvasóban.” (Az önismeret irodalma) – „A széttöredezett Alapige cserepeit rakjuk össze, ez a mesterségünk.” (Nyelvművészet, nyelvbűvészet) – „A lelkület átüt a nyelven, s a nyelv visszahat a lelkületre.” (Az anyanyelvről – 2000 előtt) – „Nem a nyelvet kell isteníteni, hanem az istenit nyelvbe-fordítani. Nem megengedni, hogy a transzcendencia eltűnjön, nem elhessegetni – hanem visszakönyörögni a transzcendenciát.” (Az ember és regénye az ezredvégen) – „…tudom, hogy nem folyton Istenről kell beszélni, hanem Istenből.” (Istenből beszélni… – Koncz Veronika interjúja)

Az ember misszióra hivatott lény. Megközelíteni a Logoszt, átlelkesíteni a matériát, a „Kozmosz várományosává” (Az ember-alatti ember) válni – hit és tudás együtt munkálkodását igényli a szándék, ha világra kíván szólni:

„Van valamink, amit elviszünk a felső szférákba, és van, amit le kell hozni ebbe a földi világba. Ez a Jákob lajtorjája, amin nemcsak angyalok járnak föl és alá, hanem mi magunk is.” (Erényeinkben is mértékletesen – Pósa Zoltán interjúja) – „Minden embernek van egy megbízatása, amit magával hoz, amikor leszületik és ezt teljesíti. Nincs küldetés nélküli ember. Van, aki ezt felismeri, és a maga rangján, a maga szintjén teljesíti, van, aki elárulja, van, aki letagadja, és van, aki észre sem veszi.” (A jeruzsálemi asszonyok megsiratják Jézust – Gróf Lajos interjúja) – „Az ítélet odaát van. A működés ideát.” (Az ítélet odaát van – Lőcsei Gabriella interjúja) – „Nem eltölteni, hanem betölteni az időt.” (Az együttlét)

Innen tekintve a szabadság sem más: „tudatosan vállalt szolgálat” (Jákob lajtorjája); és a személyes identitás lebontva fölépítésének módozataihoz is öröklét óta készen áll a tervrajz:

„Van, aki tükörbe néz és kibírja. Van, aki a tükröt töri össze. Van, aki a látványtól önmagát. És akad, akinek tükrét az Ő irgalma letakarja…” (Jákob lajtorjája) – „A küzdelem, a sárkány megszelídítése a személyi lélekben zajlik, de az egész közösségre kihat.” (Az ember-alatti ember) – „Imitatio Christi. Az egyetlen utánzás, ami nem kiöli, hanem beteljesíti a személyiséget.” (Ne féljetek)

A Jókai Anna-féle emberismeret az istentudatos személyt az anyagi-tárgyi valóság megelevenítésére is érettnek láttatja:

„Aki magányos, lelket talál ott is, ahol föl sem tételezte.” (Az együttlét) – „A magány – ha életünk során megpróbál minket – az Istentől való megtiszteltetés.” (Az életre vezető keskeny út – Kovács Lajos Péter beszélgetése)

– s közben a kompassiós együttlétek, az érintésekben beteljesedő érintkezés teremtő-megtartó gyöngédségével is tisztában van:

„Az embereket érteni kell. Nem pedig megváltoztatni. Hiábavaló gyötrelem.” (Tartozik és követel) – „Hajoljatok, lelkeim, hajoljatok egymáshoz, amíg nem késő, amíg időben vagytok még, semmilyen vétek nem nagy, semmilyen bűn nem esik meg hiába, ha közelebb visz a világossághoz, utána.” (Tartozik és követel)

A kötelékek, kötelességek és közösségek földtől egekig rendeződő mátrixa legbensőségesebb viszonylatainkat is csillagközi tágasságba ágyazza:

„A család feltekint e nemzetre, a nemzet a kerek Földre, a Föld a Kozmoszra.” (A sodródó ember) – „Krisztus óta nem a vérségi szeretet, a »phyladelphos« a legfontosabb, hanem az »agapeo«. A mindenkire kiterjedő, az embertestvériséget mélyen megélő, a megismerést hozó szeretet…” (Ne féljetek)

Kegyelem és remény ikeradományai végső soron a jelenben a jövőt, a jövő felől nézve a jelent szentelik meg:

„A kegyelem egy csapásra emeli ki szentjeit a sokaságból.” (Kezdet vagy folytatás) – „…micsoda kegyelem, hogy hazajövök sírva, és van kinek!” (Ne féljetek) – „A remény bizonyos értelemben halhatatlan. Nem hal meg, hanem egy bizonyos fokon valósággá válik. A reménység új valóságot ad az embernek.” (Reménységnek reménysége – Kovács Lajos Péter interjúja)

3

Jókai Anna kulturális jelenléte fajsúlyos volt, életműve nagyszabású maradt. Politikai állásfoglalásaival nem mindig tudtam azonosulni, verses megnyilatkozásai nem mindig győztek meg; de kísérletező epikai művészetének jelentősége elismerésre késztet, és – egyre inkább úgy látom – spirituális-metafizikus esszéistaként-gondolkodóként egyik legfontosabb kortársunk volt.

Illusztráció: ~Anna-medalion

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Magyar Miklós: Kháron ladikján az irodalomban és a képzőművészetben →

Kovács katáng Ferenc: A betlehemi jászol* →

Toldi Éva: Jászol és Kereszt →

Pécsi Sándor: DÉRKRISTÁLYSÓHAJ* →