Mondd meg nékem, merre találom…

Esszé kmb1

december 24th, 2024 |

0

Kovács katáng Ferenc: A betlehemi jászol*


Szakolczay Lajosnak ajánlom

 

Szinte napra pontosan harminc évvel ezelőtti oslói történet:
Az atya**, mintha maga is a mágusokkal együtt kelt volna útra, a következő hírt osztja meg velünk az új kötetéből: „Amint közeledünk a betlehemi dombok felé, egyre jobban besötétül, és a Jupiter mellett megjelenik egy halványabban fénylő pont, a Szaturnusz is. Még két kilométerre lehetünk az ősi település házaitól, amikor a délkeletre fekvő alacsonyabb domb fölött előtűnnek a Pegazus és a Halak pislákoló csillagai. Közben az állatövi fény is erősödik, és úgy látszik, mintha a Jupiterből áradna le a domb délnyugati részére. Arra megyünk, mert elhisszük, hogy ez az égi jelenség annak a született királynak a jele, akit keresünk. De ki tudná megmondani, hogy melyik házban találjuk meg? Közel hét óra lehetett már, amikor elérjük az első lakóházat, terméskövekből építve a domb sziklás oldalában. Öreg pásztor lehet a gazdája, aki ismeri a Dávid király házából származó Józsefet. Így megérti az egyik mágus kérdését, amely bizonyára ugyanúgy hangzik, mint Jeruzsálemben. Gondolhatja, hogy akit keresnek, nem lehetett más, mint ennek a Józsefnek a fia, hiszen angyali jelenés közölte a betlehemi pásztorokkal, hogy ő a megváltó Messiás.”

 

A
má-
gusok
pedig szerfe-
lett nagy örömmel
örvendeznek, amikor
látják, hogy az égbolt legfényesebb
csillaga órák hosszat mozdulatlanul áll
éppen a hely
fölött, ahova a pásztor vezeti őket. Ugyanazon
a napon, amely a naptáruk szerint a megállásának
a dátuma, ugyanaz a csillag,
amelynek esti keltét már hazájukban is
megfigyelték!
* *
* *
* * *

 

A felolvasás után rövid magyarázattal szolgál. „A könyv sokéves kutatómunkám eredménye, címe Biblia és asztronómia. A tudományos témát igyekeztem olvasmányosan, érthetően megírni, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen. Ebben a könyvben többek között foglalkozom időszámításunk kialakulásával, és a bibliai mibenlétét is magyarázom. A mintegy 400 oldalas könyv, amelyet számos, részben színes kép tesz még érdekesebbé, Budapesten, a Spinger Hungarica gondozásában jelent meg.”
A kötet hátlapján tömören fogalmaz a kiadó: „Tudományos kutatás és vallásos kinyilatkoztatás? Mindkettő célja az igazság megismerése. De hol és hogyan találkozhat az ész és a hit útja? Hogyan lehetne feloldani a látszó ellentéteket? Hol van a tudományos kutatás határa? És hol kezdődik a hit? Ki érti a próféták nyelvét is éppen olyan jól, mint a matematikát? Ez a könyv azoknak szól, akik bíznak abban, hogy ezekre a kérdésekre is lehet kielégítő válaszokat találni. Ebben segítenek azok a keleti mágusok is, akik 2000 évvel ezelőtt minden nehézséget legyőzve megtalálták Betlehemben azt, akit kerestek.”
A Biblia és asztronómia, Mágusok és a csillag Máté evangéliumában, Springer 1994-es kiadású kötet belív címlapján olvasható: „Dávidnak**** sok sikert és örömet kívánok a tanulmányaihoz és a keleti mágusok bölcsességét! Karácsony 1994. Teres Ágoston SJ”
Az angol kiadású The Bible and Astronomy, The Magi and the Star in the Gospel, Springer 1999-es kötet beírása pedig: „Dávidnak az Ég áldásával és minden jó kívánsággal a bérmálás emlékére Teres Ágoston SJ – Pünkösd a Jubileumi évben, Anno Domini 2000”

 

t2

Jegyzetek

* Kovács Margit: Betlehem (Mészáros András felvétele)
** Kecskeméten, a Piaristák terének különleges látványossága a Teres Ágoston (1931-2007) pápai csillagászról, a piarista iskola egykori növendékéről, az 1965-től haláláig Oslóban szolgáló jezsuitáról elnevezett analemmatikus napóra. Az ötlet a PORTA Egyesülettől származik, az elkészítője pedig a neves budapesti napórás, Marton Géza. Felirata: Tisztelettel Teres Ágostonnak, 2004. augusztus 24.
*** Teres Ágoston szövegét karácsonyfa-verssé tördelte -kkf-
**** Kunszenti-Kovács Dávid a bérmálás után 24 évvel ma már főmunkatárs a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben

 

 

 

Illusztráció: fh. Kovács Margit: Betlehem (Mészáros András felvétele)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás