Bánki Éva: Infinitív (versek)
•
Se össze, se vissza
Miért gyűlöl engem ennyire?
Mert valamit nem adtam oda,
nem adtam vissza, vagy nem köszöntem meg.
Vagy nem úgy, nem akkor adtam vissza, ahogy kell.
Rémes idők voltak, aztán jöttek
a még rémesebbek. Ártatlanul
felénk köszönni sem lehet.
De mégis. Hát ennyire?
Két kiszolgált pók,
két öreg kötéltáncos leng,
lengedezik a cirkusz kupolájában.
A közönség hazament, a fényt lekapcsolták,
de ők nem fáradtak bele, hogy egymást kicselezzék,
marcangolják. Villanás a szemben, késpenge a szájban.
Csak ne gondolja az a szemét, hogy jobb nálam.
Huszonöt éve még majdnem szerelmesek
voltunk egymásba. És talán a majdnem miatt
kapaszkodunk – se össze, se vissza,
de dühösen és örökre – egymás árnyékába.
Infinitív
Nincs hely, nincs idő
se ülni, se állni, se ölni.
Annyian vagyunk az utcán, a strandon,
a mozgólépcsőn, hogy megrándulok
mások vágyaitól, a repülőgépen is
a többiek álmait álmodom, a félelmeikből
lakom jól, az ujjuk, a talpuk, a nyakszirtjük vagyok,
a történetüket folytatom. Eszem, iszom, alszom,
ütök és csókolok. Észrevétlenül csak meghalni tudok.
No nézd! A sorban egy másik Éva mosolyog.
Tenger
A hullámok elevensége megszégyenít.
Soha nem tudnék ennyire szerelmes lenni.
Ennyire áradni, tajtékozni, kívánni.
Mindent elnyelni, mindent elsodorni.
És a sziklás part előtt visszavonulni.
Anyalamanyala
Fő a fejem miatta.
Ez a kis szörny ott hallgatózik a torkomban.
Ha meghallja a doktori tanács határozatait,
a rektor, a püspök, a miniszter utasításait,
cicceg, kuncog, visít, ordenáré szavakat kiabál…
Ó ez csak a csengőhang, mondom rákvörösen.
Új a mobilom,
folyton szórakozik velem.
Ó, anyalamanyalám! Mit tegyek?
Ha kidobnám a kukába a rémecskémet,
megdermednék az utasítások tengerében.
Úgyhogy vigyázok a kis szörnyetegre.
Éjszakánként előveszem. Kitakarom, betakarom.
Etetgetem, itatgatom, fésülgetem.
Szégyellem, ó, nagyon is szégyellem,
hogy ő a lelkem jobb része.
Illusztráció: átdolg. netgrafika
Ezek is érdekelhetik!
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
HAVAS TÁJPÁR (Prágai Tamás-versek Kamarás Bálint képzőművészeti munkáival) →
