Hegyi Botos Attila: EURÓPÉ 𝄞
Ρώτησε τ’ άστρα τ’ ουρανού
Κι εκείνα θα σου πούνε
Aligha szűkkeblű idők kincses-batyuja.
Minap lepődtem egy elém kerülő, s már anno, felvétele után egyből feledett (?) dalán.
Rendhagyó rögzítés a tízes évek elejéről: szokatlan annyiban is, hogy nem egy éppeni újszülött éneké – de egy régi, szerelmes ⇒krétai mantinádáé, melyet jóval annak előtte (még „hajdanabban”: mikor még hallgatgattam-kutatgattam egyáltalán Zenét), igen szerettem. Rendjén volt hordereje, lüktetése. Íve, szava, szíve.
Kinek ajánlanám Európé szigetének énekét – holnap napfordulója előtt? Szeretteimnek (s amennyire bensőséges, épp annyira nyílt e szó) – hát annak épp, akinek, már csak ~„szívtől szívnek”, a mindennapos, szokásos öleléssel:
Attila
P. S. Hallga! Itt minden; egymás között a szó s a „csönd” – a rajtuk tűnődő gondolat is muzsikál.
(Áldott Ünnepeket)
Illusztráció: El Rapto de Europa (A. DeCinti, 2018)
Ezek is érdekelhetik!
Hajós Eszter: Hela’r dryw / Hunting the Wren (walesi népdal)* →
Fabulya Andrea-Szokolay Dongó Balázs: „Szelídek öröklik (Orpheum)” →
A Hármashatár-trió és muzsikái →
