Arvo Valton: Miniatűrök
Pusztay János
In memoriam Arvo Valton
2024 nyarán 89 éves korában elhunyt az észt irodalom nagy öregje, Arvo Valton. Számos művét lefordították már a rendszerváltás előtt is. Az utóbbi évtizedekben én fordítottam le s részben adtam ki munkáit. A szombathelyi egykori Uralisztikai Tanszék Minoritates mundi – Literatura sorozatában két kötete is megjelent: Tuhat aastat on valgus mind kandud * Ezer évig hordott engem a fény. (versek) Fordította Pusztay János. Szombathely, 2008, és Miniatüürid * Miniatűrök. Fordította Pusztay János. Szombathely, 2012. 2023-ban a Nap Kiadó jelentette meg Valton kisregényét Cseresznyeág címen az én fordításomban. Negyedik általam fordított könyvének megjelenését már nem élhette meg – anyagát, a miniatűrök újabb csokrát, még összeállította, a fordítás is elkészült, de a kötet majd 2025 tavaszán lát napvilágot a Collegium Fenno-Ugricum és a Tokaj-Hegyalja Egyetem közös, Borostyánkőút – Közép-Európa projektje Báthory téka könyvkiadási programjának Literatura – Opera sorozatában. Az új miniatűrökből teszünk közzé néhányat, ha úgy tetszik, kedvcsinálónak.
Barátsággá nemesedett kapcsolatunk jele, hogy – mintegy viszonzásul – ő is fordított tőlem három könyvet: Haikud (Haikuk), Talvesina (Télikék), és Somatu. Samojeedi eepos (Szomatu. Szamojéd eposz).
December 12-15. között észt-finn-mari-udmurt-magyar részvétellel rendezünk In memoriam Arvo Valton emlékező kiskonferenciát, melyen áttekintjük Valton irodalmi, irodalomszervezői és műfordítói tevékenységét. Életművének ez utóbbi mozzanatai szorosan kapcsolódnak az oroszországi finnugor és szamojéd népekhez. Több tucatnyi kötetet fordított és adott ki irodalmukból, egyebek között a sokat mondó Väikeste rahvaste suur kirjandus (Kis népek nagy irodalma) sorozatban.
Arvo Valton
Miniatűrök
Sziklásak az örökkévalóságnak partjai. Te madárka vagy, aki röpdösöl a sziklák fölött és hébe-hóba leszállsz, remélve, hogy a kemény felszínen gyenge ujjacskáiddal valamilyen nyomot hagysz.
*
Istenről azt is hiszik, hogy eltűri ostobaságainkat és gonosztetteinket. Az előbbieken nem hallatszott, hogy nevetett volna, utóbbiakat nem látszott megbüntetni. Fizetségül azért, hogy Isten az embereket békén hagyta, az embereknek is békén kellene hagyniuk Istent.
*
Krisztián szerette az emberiséget. Ez nem volt egészen egyszerű, mert az emberek mindenfélék, vannak olyanok is, akiket nehéz szeretni. Vannak olyanok, akikkel még együtt érezni sem lehet vagy ehhez nagy erőfeszítés kell. Krisztián megalapította a mosoly-iskolát. Közel ezer tanulni vágyó ember gyűlt össze, akiknek úgy tűnt, hogy bizonyos esetekben tudnak mosolyogni vagy nevetni, de nem állandóan mosolyogni, mintha kellene. Krisztián tanításában különböző tanfolyamok voltak. Például, hogyan mosolyogjunk akkor, amikor te magad boldogtalan vagy, hogyan mosolyogjunk társaságban másokkal együtt, hogyan mosolyogjunk csendesen a saját gondolatainkon, hogyan mosolyogjunk a politika ostobaságain vagy a tudományos abszurdokon és így tovább. Krisztián iskolájának sikere volt, és ez mosolyra késztette.
*
Az embernek természettől fogva két nagy ajándéka van: a születése és a halála. A születés szép világot ajándékoz neki, a halál megszabadítja a szörnyű világtól.
*
Mi mindnyájan azért játsszuk az emberként levést, mert a játék mindig érdekesebb, mint a valós élet.
*
Amikor a repülőhaltól megkérdezték, miért ugrál ki folyvást a vízből, azt válaszolta, hogy olyankor nézi a magasban repülő szirti sast és tudni akarja, hogy az tud-e a víz alatt úszni.
*
Összehívták a világértekezletet, amelynek demokratikus módon határoznia kellett arról, hogy a klímaváltozást be kell fejezni és olyan klímát kell hagyni, amilyenben megszoktuk az életet. Sajnos, elfelejtették meghívni magát a klímát, vagy az nem jelent meg a hívásra. A klíma később mondhatta, hogy nem is hallott az értekezlet határozatáról, és csak változott tovább.
*
Kitört a háború. A tehetséges emberek azonnal reagáltak rá. Helena, bár még csak kezdőnek tartották, szép és színes verset írt a kertben virágzó krizantémokról. Amalie néni rendkívül finom tortát sütött. Kalju tiszteletes néhány egymást követő vasárnapon a szószékről magasztalta a mennyei jóságot. Tepp, az asztalos egy nagyon mulatságos könyvszekrényt készített és kiállította. Egyik társaság a másik után rendezett pikniket a szép természetben. Tults, a pszichológus szerelem-kurzusokat indított. A természetbarát Joovas a lápban még két gyalogösvényt alakított ki. Óh, ki volna képes felsorolni a tehetséges emberek összes alkotását! De voltak kivételek is: szemérmesen hallgattak a tóra tízparancsolatáról, kiváltképpen persze az ötödikről, és a kannibalizmusnak a történelemben kiderített eseteiről. Ez is reakció volt a kegyetlen és értelmetlen háborúra.
*
Volt egyszer egy satrapa, aki betiltotta államában a nevetést. Nyilvánosságra nem hozott oka az volt, hogy egy futó mosoly gúnyolódást jelenthet százegy hiányosság felett, amiket a most börtönben senyvedő másként gondolkodók paszkvilláikban az állam problémáinak tartottak, és amelyeket az uralkodó meg sem kísérelt megoldani. A büntetés az első mosolyért száz pénz vagy másfél év börtön volt. Előnyben részesítették persze az elsőt, mert a rabokat etetni kellett, ha még oly hitványan is. Ha valakit ismételten rajtakaptak mosolygáson, a pénzbüntetés nagyobb volt és a börtön is hosszabb. A gyakorlatban tettek néhány kivételt. Például elmosolyinthatta magát az ember, ha a hazai futballcsapat legyőzte a gyűlölt ellenfelet.
*
Amikor merő véletlenségből fejjel futottam a falnak, megszületett a legenda, hogy én azt szándékosan tettem. A legenda elterjesztői között voltak jó szándékú tökfejek éppúgy, mint csúfolódó kommentálók. Az utóbbiak közt akadtak olyanok, akik állították, hogy nekem kemény fejem van, és én nem is tudok azzal mást tenni, mint fejjel a falnak futni. Akadtak dicsérők, akik azt mondták, hogy én tudom, hogy fejjel nem lehet a falat ledönteni, de a jó szándék és a nagyszerű kezdeményezés mások számára is példakép és ér valamit. Megint mások azt tudták mondani, hogy én már a fejjel falnak futás előtt is bolond voltam és most az ilyen ütközés után még bolondabb lettem. A vélemények különbözők, de én nem álltam neki, hogy kiválogassam a nekem legmegfelelőbbet. Az ápolónővel beköttettem a fejem és a továbbiakban igyekeztem óvatosabb lenni.
Fordította: Pusztay János
Illusztráció: Arvo Valton-miniatúra (fh.: Toomas Huik fotója)
Ezek is érdekelhetik!
Lucy M. Boston: Gyerekek a Zöld Tetsziktudniból* →
Brian Evenson: A fiatalabbik testvér →
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
