Dóczi Székely Gábor: Ima világunkért
•
Kortalan Isten….
nem mérhető Isten!
Hagyd az órásmesterséget,
jöjj és avatkozz be.
Szabad akaratunk, ez a drága,
kiöntött bizony.
Elárasztott mindent
s nem ám csak künn!
Álnokul dúl fajunk szívében.
Ez a világ ránk égett.
Magadat létrádon hozd le,
s óvd meg, ami nem sikkadt még kárba.
A reményt fölfalta az iszony,
s itt már az is fuldoklik, aki ment.
Körénk tekeredik minden furcsa bűn,
s nincs mód magunkat kitépnem.
A néma húr sorsára ítéltünk Téged!
S odavetettük: zokszót se!
Hervadj, mindenség virága,
fúródjon Igédbe szigony!
Kiradíroztunk, mint istent,
nem kell tömjén, szaglik a parfüm.
Sose volt sose lesz Éden.
Az ember ájultan béget.
Pénzek ujja közt holt puzzle.
Járványt csinál spirálba
és műlényt is, az epigon.
Szava hisztis, görbe szleng,
azt ordítja, hol a fűm?
S Te szólsz szelíden: mért is forog e gépem?
Kortalan Isten!
Nem mérhető Isten…
Megint Új Teremtés kell.
Kezedet sárral koszold be,
mit belénk lehelsz, kösse hozzád vasból spárga.
Ömlő véred bor-vízként igyam!
Megtört tested kenyérlisztem!
Felhőszózat szívre derűm!
Hadd alkossunk tovább, Veled: Te-képpen!
Illusztráció: …
Ezek is érdekelhetik!
Juhász Anikó: Halálod helye, Attila (versek)* →
Csontos Márta: Leltár… kipipálva (versek) →
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
