Tóth Attila: Fekete pont – Egy ötös alá a filmvásznon
•
Manapság milliárdok mennek el a hazai filmgyártásnál élvezhetetlen fércmunkákra, így Szimler Bálint filmje régen várt üdítő, amely ráadásul minimális összegből készült, méltó módon utasítja maga mögé a szuperprodukcióknak kikiáltott filmeket. Viszont a film a várt realisztikus, kritikus alkotásnál sokkal mélyebbre megy, mély érzelmi nyomokat hagy a nézőben.
A film központjában a magyar közoktatás, pontosabban az ezt reprezentáló budapesti általános iskola áll. Ebbe a közegbe „csöppen bele” családjával Németországból hazaköltözött Palkó, aki éppen az ötödik osztályát kezdi meg. Cselekedeteiből jól kiolvasható, hogyan hat rá az aktuális közoktatás állapota, a házmesterkultúrában ragadt pedagógiai kultúra. Palkó karaktere mellet feltűnik a másik központi karakter: Juci néni, aki fiatal pályakezdőként szintén most került be a rendszerbe, mint pedagógus. Eleinte úgy tűnik, hogy a rendszer Palkó szemszögéből lesz bemutatva, de Juci néni perspektívája válik dominánsabbá, s nem csupán az általános iskolát átélt néző számára ismerős konfliktusok lesznek bemutatva. A film egyik erőssége, a hitelessége, realisztikus, ítélkezésmentes ábrázolása a helyzetnek, nem akar több lenni, nem rajzol karikatúrát, csupán bemutat, ettől talán még inkább beférkőznek a tudatunkba a bemutatott képek, cselekmények.
A film bő két órás játékideje hanyagul bánik a lineáris történetvezetéssel, inkább a film szerkezetét a főszereplők tartják össze, amely hozzájárul ahhoz, hogy fenntartsa a nézőben a figyelmet, amely nem egy komplex történetet mutat be, inkább állapotokat és érzelmeket vizsgál: empátia és annak kialakulása vagy hiánya, agresszió, apátia, megszégyenítés. A halmozódó feszültséget a rendező humorral próbálja oldani a nézőben, amely sok esetben elmarad, vagy keserű szájízt hagy maga után. A dialógusok, a gyerekek nyelvhasználata és a pedagógusok folyosói összesúgása mind a film hitelességét erősíti.
Szimler Bálint filmje valósághűen mutatja be a tanáriban kialakuló nézőpontokat, klikkeket a szereplők alakításai hitelesek. Juci néni karakterében összegződnek a töréspontok: szembekerül a tantestülettel, az igazgatóval, feloldhatatlan konfliktusok kerülnek elő a szülői értekezleten. Minden teher Juci néni vállát nyomja, s az egyetlen, aki észreveszi, hogy Palkóval probléma van, érzékenyen próbál közeledni hozzá, és érzi cselekednie kell. Önreflexiója segítségével viszont rájön egyedül nem tud segíteni, így segítségért fordul az iskola igazgatójához. Itt hangzik el szerintem a film egyik fontos kijelentése az igazgató szájából: „Old meg!”. Mind Palkó, azaz a gyerekek, mind Juci, azaz a pedagógusok a problémákkal ebben a rendszerben alapvetően magukra vannak hagyva, egyedül küzdenek.
A működésképtelenséget a tárgyi eszközök hiányossága is visszaadja: a nyolcvanas években beépített ablak kiesése, amelyet a technikatanár saját maga próbál helyrehozni forráshiány miatt, egy régi rendszer lenyomata, utalva rá, hogy rég selejtezni kellene. Ezekhez kapcsolódik a menzaétkeztetés – amelyhez szerintem mindannyiunknak volt szerencséje valamelyik közoktatási intézményben – ahol Palkó az adagját minden alkalommal az iskola macskájának adja. Érdekes módon csak akkor figyelünk fel egy technikai eszközre, ha nem működik – az autó nem indul, a számítógép nem kapcsol be. Ilyenkor válik nyilvánvalóvá a hiány, ami a figyelmünk középpontjába kerül. Ezzel szemben az interperszonális kapcsolatok vagy a humán rendszer hibái gyakran rejtve maradnak.
A film negatív aspektusaként talán a hosszú játékidőt lehetne kiemelni, amelyet rövidíteni lehetett volna a fölöslegesen hosszú iskolai előadással, kiemelendő Palkó befelé fordulása túl gyors, nem eléggé kidolgozott és hiteles. Hiányolom Palkó szülői hátterének megelevenítését egy ilyen helyzetben. A film elején utalnak rá, hogy Palkó nem hátrányos helyzetű, de a szülők szerepe ennek ellenére hiányzik, pedig ők lehetnének azok, akik elsőként észreveszik a befelé fordulását, és Juci nénivel együtt próbálnák megoldani a helyzetet.
Fekete pont című film méltó helyet foglal el a pedagógusokkal (iskolarendszerrel) foglakozó magyar filmek sorában: Pókfoci (1976), Édes Emma, drága Böbe (1992), fest hiteles képet számunkra, ad pontos korrajzot, ahol a néző a székből felállva azt kívánja, bárcsak ne tudnánk a helyzetbe beletörődni.
Illusztráció: filmplakát
Ezek is érdekelhetik!
Csontos Márta: Látogatás apa és fia versuniverzumába →
Ketten egy könyvről (Csontos Márta, Lukáts János Berecz Ágnes Gabriella regényéről) →
Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség →
