Csontos Márta: Látogatás apa és fia versuniverzumába
Reflexiók Stonawski József és Stonawski Tamás verses világára
Levegővételt gyűjtögetsz,
Hogy mindig eggyel több legyen, […]
Kiszolgáltatod az időnek
azokat a pillanatokat,
amikkel úgy sem
tudnál mit kezdeni?
(Stonawski József: Időn kívül)
Mikor megálltál,
letámasztottad
a múltad,
s lezáratlanul
végleg otthagytad
magad
(Stonawski Tamás: Kerékpártúra)
Az irodalom történetében van példa arra, hogy a fiú apja nyomdokaiba lépve folytatja a költői mesterséget. Gondoljunk például Arany János fiára, Arany Lászlóra, vagy két erdélyi költőre, Áprily Lajosra és Jékely Zoltánra, akik több alkalommal írtak egymáshoz is verseket. Kortárs alkotók közül megemlíthetjük a nemrég elhunyt Kalász Mártont, akinek fia, Kalász István számára mestersége címere szintén a költészet. Érdekességként említem meg, hogy Czeizel Endre, egykorvolt nagyhírű orvos-genetikus, Költők, gének, titkok című, a költők genetikájával foglalkozó könyvében kutatásaira támaszkodva kijelenti, hogy az írásképesség öröklődési valószínűsége meglehetősen csekély. Most mégis erről olvashatunk ebben az ismertetőben, Stonawski József Kötetlen szavak és Stonawski Tamás Levegőóceán című köteteinek bemutatásával.
A bevezető sorokban említett szerzőkkel ellentétben Stonawski József és fia nem hivatásos írók. Az apa szabadidejét tölti ki a versírással és a faszobrászattal. A Kötetlen szavak a nyolcadik verskötete, mely a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában kínál újabb olvasnivalót a vers- szeretőknek. Stonawski Tamás pedig igazi polihisztor; PhD fokozattal rendelkező fizikus, képzőművész, rajztanár, igazságügyi szakértő, de zeneszerzéssel is foglalkozik. Levegőóceán című kötete, melyben verseire úgy tekint, mint érzelmi-értelmi allúziókkal átszőtt filozofikus írások, szintén a Cédrus Művészeti Alapítvány ’szülötte’.
Stonawski József verseiben a mindennapi élet eseményeire való reagálással kíván a lírai szubjektum reflexióival önfelmutatást végezni. Látszólagos könnyedséggel, spontánnak ható rögtönzéssel visz le bennünket a mélyértelmezés kazamatáiba. A figyelmeztetést pedig az olvasó már a nyitó versben megkapja: A valóság sokkal nagyobb, / minthogy a semminek / adhatnánk jelentőséget. Úgy tűnik, Stonawski József Weöres Sándor-i meghatározásban mindenkor műalkotásra alkalmas kedélyállapotban van, tudja, hogy a világ dolgai folyamatos átalakulásban vannak, így a költői tudatmozgásban minden esetben asszociációkkal történő bővülés van.
A nyelvi-költői ’csomagolásban’ a lírai én szólal meg közvetlenül, aki mint lírai szubjektum nem azonos a szerzővel, még akkor sem, ha a versek életrajzi elemeket is tartalmaznak. Az érinthető közelség: / megkerülhetetlen, / nyugodtan körbe-járhatod, figyelmeztet a szerző a Hozzáállás indító soraiban, és valóban megérinti az olvasó érzékeit, feltárja személyes közérzetét, utat ad titkos képzelgéseknek, s a mondanivaló egyszerre időtlenné válik. Az ember, mint idő-lény különálló pillanatok egymásutániságában létezik, s ezeket a pillanatokat értelmezi-magyarázza Stonawski József a kor és az individuum létezésélményeinek bemutatásával. Mintha William James tudatfolyam-elmélete is visszaköszönne itt; a gondolatok szabad áramlásából kiragadható létmorzsák többféle értelmezési irányt tesznek lehetővé a befogadó számára. Betartom a kéretlent, / az elő nem írtat, ígérem: / a többin elgondolkodom, / A mihez-tartás hozott meginterjúvolni magam…
Stonawski József minden verse, ahogy Halmai Tamás is megállapítja, egy kis lírai monológ, egy apró kis élet-epizód leírása, minden vers egy emlékmorzsából vagy elraktározott élményből táplálkozik, s ezek a személyes megtapasztalások azután asszociációk sorozatát indítják el. Nagyszerű példa erre a Parti nyár vagy a reggeli készülődést továbbíró, a verselés örömét megfogalmazó Étvágy című, mely záró soraiban egyfajta ars poeticát is megfogalmaz: megszületőben a nap, és ebbe / a verességbe ágyazom a verset […] A toll hegye tűz, / keresetlen szavak égnek / a papír-lobogón.
A szöveg jelentését a lírai szubjektum tapasztalati valóságára vonatkoztatjuk, a szövegimmanencia összetevői: a költői szituáció, a nyelv és a hangulat. Az értelmezés persze nem jelent elemzést, a szöveget nem lehet teljesen megfejteni, mindig kicsit metafizikai marad. A Visszafogott válasz pedig az emberi kapcsolatok élethelyzetekből adódó kiszámíthatatlanságára utal. Én megérteném, / ha azt mondanád, / amit nem akarok hallani. / Ha megszólalsz, / miért van az/ és ha nem, / az miért beszédes.
Stonawski József versvilágában sajátos költői attitűd van jelen; lényeges, hogy milyen tárgyakhoz, eseményekhez, emlékekhez fűződnek reflexiói, személyes értelmezései, helyzet-megközelítési módszerei. Ebben az attitűdben az érzelmi komponensek éppúgy szerepet játszanak, mint a cselekvéseket meghatározó, azokból kiinduló magatartástendenciák. A szerepjátszás az összetartozást is megfogalmazza; az álarcot levettem, / ne jöjjön számból / gyomként a beszéd. / Inkább a papírnak / adok kegyelemdöfést, / s magamnak jó helyet (Modell vagyok)…egyik kezemben toll, a golyós, / hüvelykujjam a másikban nyitja a sort / és azt sem tudom, kifogyott-e: / a reggelem. / A költő minta-szavak porondmestere? (Hitelnélküli szavak)
Az irány és a nyelvi intenzitás pedig a meggyőződés, a véleményalkotás szintjét is meghatározza, a középpontban ott vannak a verselő értékei és önmagáról alkotott képe. Ezt a költői szándékot József Attila egy gondolatával tudjuk leginkább megerősíteni: ami hiányzik a világból, azt az embernek önmagában kell megteremteni. Stonawski József pedig abban az önteremtő és újrateremtő univerzumban mozog, ahol a mulandó helyett a múlhatatlant emeli piedesztálra, onnan szórja szét emlékmagjait, melyek minden esetben termékeny talajra találva életre kelnek és örökérvényűek maradnak. A költői képeket és szókapcsolatokat pedig legtöbbször nem szó szerinti jelentésben kell értelmezni, hanem a szövegkörnyezet alapján.
Ha elfogadjuk azt a megállapítást, hogy a természet ’rejtjelezett költemény’, akkor a költő az, aki ezeket a titkokat próbálja megfejteni. A titkokat rejtő burkot pedig úgy kell felnyitni, hogy maradjon tiszta az álom/ legalább / ebben az egyben, / de nem kérdezz rá, / amíg még én sem tettem: / magamat tisztába, / mert ez olyan világ, / ami újszülöttnek néz.
Az ifjú Stonawski Tamás versbeszéde egészen eltérő megközelítésben és költői eszköztárral fogad bennünket Levegőóceán című kötetében. Stonawski Tamás fizikus és képzőművész egy személyben, így a korábban leírtak alapján is világos, hogy apa és fia életeseményeinek, élményeinek megjelenítésében kiemelt szerepet kap a képzőművészet. Számukra a faszobrászat, illetve a festészet katartikus élményt nyújtó önkifejezési eszköz, fontos üzenethordozó, emberi érzések közvetítésére és befogadására alkalmas közlésmód.
A Mátészalkán élő és alkotó költő kutatói szinten foglalkozik a kvantumfizikával, így jó, ha tudjuk, hogy ez a tudományterület nanoszkopikus mérteknél történő jelenségekben vizsgálja a részecskék viselkedését. Ez választ adhat arra, hogyan jöhet létre a világban a kézzelfogható dolog, mely, mint megcsillagozott /objektum / szubjektum/ a galaktikában, S mivel minden energia az univerzumból származik, így minden a gondolat hatására jön létre.
A szerző költészete a bergsoni alaptételre épül; eszmélő lénynek lenni annyi, mint érdeklődni, érdeklődni annyi, mint önmagunkat határtalanul teremteni.
Az entropia két sarokkal előttem jár északon, hangsúlyozza Stonawski Tamás, hiszen a különböző tárgyak, dolgok és jelenségek folyamatos alakulásban vannak. Az ’entropia’ szó használatával a Rendezőt keresek című versben megfogalmazza aggályait is, hiszen az ’entropia’ egy rendszer rendezetlenségi fokára utal, az út innen káoszhoz is vezethet, s a mindennapi szerepek eljátszásához sokszor kell a szövegkönyvet módosítani. A Sorsfonatok: egy vers a változásokról soraiban is a megfejthetetlen dolgok környezetben érzékelhető jelenléte inspirálhatta gondolatai megfogalmazásakor: a bekebelező / folytonosság lesben áll… […] rejtvényt írok / újra neked / s leendő magamnak / a lábunkra hulló, / lepergő homokra.
Stonawski Tamás versvilágának eszköztárában a nyelvezet egyszerű és letisztult, nem tűri a bonyolult szóképeket, egyértelműségre törekszik még akkor is, amikor a mondanivaló elrejtettsége ellenére is gondolkodásra készteti az olvasót. Költészetének fő vonulatában az a meggyőződés áll, hogy a végtelen energia mindent összekapcsol. A Levegőóceán minden opusa azt sugározza felénk, hogy a világon minden döntésnek, így ezzel szinkronban minden szörnyűségnek is a gondolat a létrehozója és a közvetítője. A gondolatok pedig új közeg határán, / ágvégek antennáján6 fognak új adást, / adnak új fogást / a levegőóceán/ felfedezőinek.
Ahogy korábban említettük, a döntések tévedések lehetőségeit hordozzák és persze a szerző olvasatában is világos, hogy Szabálytalankodni / gondolatbüntetlenül / is lehet, a létértelmezésben a lényeg és a véletlen összjátéka sokszor kap szerepet, persze a lényeg minden körülmények között ott van, szerepe is nyilvánvaló: személyiségfejlődés időszembesítéssel. Az ember pedig mindig ott kísérletezik a maga színpadán önként vállalt vagy rákényszerített szereposztásban: okulva hagyom / a mindenkori legjobb, / közönséges szereposztást / nektek, / magamból szemezgetek / veletek és általatok / jobbá és szebbé… A Túl az óperencián pedig arra utal, hogy mi történhet akkor, amikor a határokat önkényesen, de annál nagyobb elszántsággal növelni akarjuk, s a határokat sértve kalandozunk, míg az áhított célt el nem érjük.
A filozofikus elmélkedések mögött mindig ott van a létezés öröme, mely a madáchi gondolatot is megerősíti bennünk: Nem érzem-é az áldó napsugárt, / A létezésnek édes örömét.
A Humanoterápia ciklusában is a határok tágításának lehetősége fogalmazódik meg, hiszen ha végigmegyünk egy járatlan úton több alkalommal, előbb-utóbb az is járhatóvá válik. A felfedezés folyamatában pedig az útkereső ember sokféleképpen reagál, hisz farsang / az egész világ / és álarcba bújt / minden férfi és / haj’ térdig nő.
Stonawski Tamás versei sokféle érzékenységre nyitott, tág horizontú szemléletről árulkodnak. A szerző unikális versvilága utat talál a gondolkodó emberhez, motívumai jelentéshálózatát tér és idő, vonzás és taszítás, változás és megmaradás oppozícióiba sűríti. A létezés bizonyossága és bizonytalansága között egyensúlyozik változó intenzitással, akkor is, amikor intim szférájában tájékozódik: Ma ismét nekifogok / a munkának, / éghajlattal nem törődve / áthajolok, / határokat sértve/ tovább kalandozom, / míg el nem érlek.
Ahogy a természettudományok alakítják a világképet, úgy a művészi fantázia is ebbe az irányba mozdul el, akkor is, ha a transzcendencia-élményt, a kozmosszal való egyesülést tudományosan nem élhetjük meg, csak félelemben, szorongásban, halál közeli állapotban, szélsőséges lelkiállapotokban. Marad nekünk az önvédelem, ahogy a hasonló című versből is kiolvashatjuk, a szerző a valóságot szubjektíven áthangolja, s a feladatra való alkalmasságát így fogalmazza meg: nem mindennapi / képességeimmel / mégis sikeresen / integrálódom….
A Kötetlen szavak és a Levegőóceán két nagyszerű költő versuniverzumába vezet be bennünket. Mindkét kötetet Turai Kamil igényes, értő előszava egészíti ki. Mindkét szerző versbeszéde azt mutatja, hogy a szabadvers nagyszerű lehetőség a gondolati költészetben; Stonawski Tamás szavaival élve a tiszta forrás szabad áradása, nehogy elillanjon az ihletettség.
Olvasást követően új élményekkel, szemléletmóddal és új értelmezési lehetőségekkel gazdagodva Kányádi Sándor egy mondatával zárom gondolataimat: A vers a nyelv szobra, a költészet állandó hiányérzetünk ébren tartója.
Stonawski József: Kötetlen szavak (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024), Stonawski Tamás: Levegőóceán (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024)
Illusztráció: két borítócímlap
Ezek is érdekelhetik!
Ketten egy könyvről (Csontos Márta, Lukáts János Berecz Ágnes Gabriella könyvéről) →
Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség →
Németh Léna: A szelek fogságában →
