Hoppál-Kovács Edit: Ha láthatnál repülni

206 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024
ISBN: 978 615 6801 19 7

eredeti ár: 3450 Ft
webshop ár:
2 760 Ft + 760 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás

„Egy új könyvet kinyitni szerencsés esetben sorsfordító találkozás. Talán még nem ismered az írót és a szereplőket, ám ezekből az induló kapcsolatokból rengeteg izgalom, érzelem bontakozhat. Ez a regény egyfajta életélmény-sűrítmény. Önelemző, elmélkedő, miközben tevékeny és eseménydús. Szálanként rajzolódik ki előttünk az egymásba kapaszkodó sorsok szövete. Halljuk a szereplők önreflexióit, de azt is látjuk, hogyan élnek »egymás szemében«. A szerző mesterien bánik a belső monológokkal. A pohártól a barátságig, a haláltól a kalapig, a leszakadó függönytől a bántalmazott gyermekig néhány mondattal eljutunk. Az élet mozaikja így áll össze, sok kis puzzle ad egy nagy képet, amit legbelül folyamatosan rendezgetünk. Egyszer a részletekre figyelünk, máskor az egészre. A kettőt próbáljuk egyensúlyban tartani, mert az egyik függ a másiktól, és egymásnak adnak értelmet.”

Teleki Farkas Péter

Ízelítő

„A rémület, hogy ezentúl minden döntést apa nélkül kell meghoznom, váratlanul tekeredik rám, az átnedvesedett pamuting kitartóan tapad a bőrömre. Hiába számolok négyszer nyolcig, beszív, benn tart, kifúj, szünet, beszív, benn tart, kifúj, szünet. Tehetetlenül bámulok ki az ablakon, száguld velem a vonat, a mellkasomban zakatol. Andris sürget, egyedül szervezi a temetést, Dave még Hamburgban, válaszoljak végre. Összeraknék-e installációt apa fotóihoz a családi megemlékezésre. Péter legalább a szertartásra eljönne, kérdezi, ugye lehet. Az én gyászom az ő gyásza is, hajtogatta a terapeuta alig három éve. Most aztán rohadtul nem. A harag keserű párája kaparja a torkomat. Juli pár hónappal a baleset után figyelmeztetett, engedjem meg Péternek, hogy a maga módján jóvátegye a történteket, mert az elkövető és az áldozat eltávolodása mindkét fél számára pusztító lehet. Feloldozás nélkül mindketten a mélybe merülünk. Az egyik a felelőtlenség, a cserbenhagyás lelki sötétségének, a másik, ez vagyok én, a megszégyenülés, az elvesztett nőiség fájdalmának a poklába. Nem tudom értelmezni, miként adhatnék lehetőséget Péternek, hogy jóvátegye. Elmerültem. Élettelenül heverek az óceán mélyén a sérült hajótestek között. Nem mutatkozik igény az ismeretlen roncsok felkutatására. Nem indítanak önkéntes mentőexpedíciót, én pedig nem küldök jelet, „egy jelet, lentről felfelé”.”