Radnai István: a lény (versek)
•
érzékszervek
köröskörül az éjszaka a kezén
megáll meleg a napsugár legel
a képzavar itt fényes mint ha eszén
túljárna darab szén mely port lehel
mint a bánya mély a megszabott sötét
rezdül egy porszem amit érzékel
a fül vagy a homlok s a mélység neszét
robban az aknába kő indul el
fénycsíkot húz égre a háború
piszkos haszon kimérve darabáron
apró láng villan fel a láthatáron
terjed a füst szagos és domború
a lény
hazát keres kiválaszt örökre
hidegben parázs melegét keresi
és öledben a kezed alá bújva
boldogsága jelét
beszédesen tudtodra adja dorombol
szól ha enni vágyik ébreszt el ne késs
mindig ő választ ki magának törleszkedik
bájosan felhívja a figyelmed
az órát ismeri és hazavár
tudja hogy mikor jössz
pedig még nem lát
akkor is ha messze jársz
tudj hol a telked tágas határa
vadászik ő megajándékoz
ha megbetegszik a csodát
várja tőled s meghalni hazakerül
mindig fényes tiszta puha szőre
ha csapzott fakó akkor beteg
így él hűségesebb mint az asszonyok
holdas éjeken telesírja a háztetőket
de halálod percében eljön érted
megsiratod rövid az élet
és ő is őszintén megsirat
halad az évszak szekere
az ősz merész színekkel fest a fákra
lázat hord az ég felhők szívében
teli kosár gyümölcs terül padlásra
az asszony válogat a szemével
sárgul a körte aranya a télben
kincset ér alma piros nyugalma
rózsa vad bokra legelőn letérdel
szúrós száraz fű az ősz uralja
hajtja az ördögök szúrós szekerét
cséplés után asztagban a szalma
alszik a béres kalapja szanaszét
utoljára szól kolompja hallga
pihésen száll le az első hóesés
télre vonul a tejelő csorda
apró az ablak szürke a fény kevés
hó hull árny-fekete alakokra
Illusztráció: cím szerint
Ezek is érdekelhetik!
Simai Mihály: »ÉVSZÁM-MISZTIKA«, »TITOK, ÉJFÉL, KALAP stb.« (versek) →
Baka Györgyi: A hallgatag kerub (versek) →
Bánfai Zsolt: Levél önmagamhoz, Szobor (versek) →
