Jámborné Balog Tünde: Holtak vigíliáján
•
Egy késő őszi reggelen halk kopogásra ébredsz, mintha eső verné a palatetőt, de aztán látod, hogy süt a nap, és rájössz a doboló neszezés okára: diófátok hullatja leveleit. Már csaknem meztelenül áll a kert közepén, levetett lombja szőnyegként hever lába előtt, és az utcáról bevitorlázó fehér fonákú nyárfalevelek megtarkázzák a sárgásbarna avartakarót. Éjjel nulla fok alá süllyedt a hőmérséklet, az kopasztotta meg a fákat, a hideg csupált le mindent. Nálunk is fagyott, a mi diófánk is eldobta minden levelét, mondja a somogyországi nagy kerek erdő közepén lakó fiam este a telefonba, mert időnként megbeszéli velem és Z.-vel az időjárási viszonyokat, meteorológiai mezbe öltöztetve a Dráva partján a Maros utáni titkos honvágyát, amely mindig ősszel támad föl benne, Mindenszentek táján, mikor pőrék a fák és levéldunyha alatt pihen a letarolt föld. Az élők nappal a temetőket járják, letakarítják a sírdombokról a hervadt koszorúkat, és hallgatják a mélyből a csontok mocorgását. Éjjelente hazajáró lelkek zörgetik az ablaküveget, és a fél lábukkal már a mennyei ösvényeket tapodó öregasszonyok rózsafüzér-titkokat cserélnek egymással az esti ájtatosság után, ahol régi kedveseikért imádkoztak. Kora reggel krizantémokra alkudoznak a piacon, kis szalmavirág-csokrocskákra, tobozkoszorúkra, és közben gyerekkori falujukra gondolnak, ahol ilyenkor már sütéshez fűtötték a kemencéket, hogy délután kioszthassák a templomajtóban a Mindönszentök kalácsát, a kúdúskalácsot, a halottak lepényét, Isten cipóját a szegényeknek, megfizetve a holtakért mondott imákat.
A kisvárosban, ahol élek, csak a temetőkapuban felállított mézeskalácsos sátor emlékeztet a kegyes szokásra, de az sem a jótékonyságot, vagy a lelki üdvöt szolgálja, hanem a gyermekek örömét és a mézesbábos mester hasznát. Z. mostanában minden évben felemlegeti – miközben a korai szürkületben túlvilági látogatásra indulunk mécsesekkel, koszorúcskákkal és virágokkal felszerelkezve –, hogy gyerekkorában is ugyanitt verték fel a temetőkapunál a sátrat. Mellette gesztenyesütő asszony rázogatta kerek kályhája tetején a lukacsos tepsit, és míg a gyertyafényes temetőben bódorgott szüleivel elhalt rokonok besüppedt sírjait keresve, Z. alig várta, hogy visszaérjenek a sátorhoz, ahol megkapja jutalmát. Még mindig emlékszik rá, milyen jótékonyan melengették hidegtől dermedt ujjacskáit zsebében a forró gesztenyék.
Ahogy terebélyesedik a sötétség, úgy nő a fényesség a temetőben, egyre több gyertya lángja repdes és szaporodik a virág a sírokon; elegáns fehér és sárga krizantémok pompáznak, kis boglyas őszirózsák, szúrós, jellegzetesen temetői illatuk keveredik a gyertyafüst viasz-szagával. Ne hozzatok virágot nekem, mondta anyám mindig, nemcsak élete utolsó három, ágyhoz kötött évében, hanem korábban is, ne hozzatok virágot, mondta és megborzongott, a vágott virág ravatalszagú. Majd a temetőbe hozzátok!
Anyám csak a mezei virágokat szerette, azokat is kint a szárukon. Utolsó heteiben gyermekkora hímes erdélyi rétjeiről álmodott, ahol soha nem sárgul el a fű nyár végére, mint az aszályos alföldön; ott nyáron is esik minden nap egy kis eső, gyors zápor söpör át a hegyoldalakon minden délután, hogy megöntözze a kaszálók füvét. Magas karókra, kalangyákba hányják fel favillával a szénát, mert elrohadna a vizes földre terítve. Azokon a mezőkön minden nemes kerti virágnak megvan a vadon élő mása: vadnárciszok sárga, vadjácintok kék, vadmargaréták kicsiny fehér csillagai. Azok között sétálgat most már mindörökre anyám, és fejcsóválva néz le a temetőt beborító krizantém-rengetegre: majd ha meghalok, akkor hozzatok virágot, szól le az égi magasból, és eltűnik a csillagok sűrűjében. Csak hangja marad velem, és mint kagylóban a tengerzúgás, sokáig mormol a fülemben.
A temető előtti kivilágított sátorban az öreg Zuber szőke unokája sürög-forog. Z. vesz tőle egy csomag mézes puszedlit, és hazafelé menet elmeséli, milyen íze volt a gyerekkori sült gesztenyének.
A. J. emlékére I-II. (J. B. T.-batik)
Varga Imre epitáfiuma (J. B. T.-batik)
Illusztráció: Mariska néni epitáfiuma (Jámborné Balog Tünde batikja)
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: Mondat margóért →
Vörös István 60 (Kovács katáng Ferenc nagyinterjúja az ünnepelttel) →
Vörös István 60 (Halmai Tamás köszöntője, Turai Laura könyvrecenziója) →
