Bakonyi István: Nem írom le, hogy (versek)
•
Fecskevárás
Fecskeváró lelkem ébredezik.
Vizet árasztó a szívem.
Szélfútta lobogó a vágyam.
Esőáztatta a szemem.
Látva akarok látni
ebben az elsivatagosodott
világban.
Visszatérő álom
Valahol mindig eltévedek.
Nem találom a tantermet, az iskolát, a parkoló autót.
Valamiben gyakran tévedek.
Nem találom a jó választ, az eredményt.
A múltkor álmomban embertestek darabjait szórták felém.
Ilyenkor legjobb az ébredés.
De ez nem visszatérő álom.
Az inkább az eltévedés.
Nem tévedés.
Egy régi kép
Füstgomoly a szobában.
Apám ultizik barátaival.
Fémpénz, bor, cigaretta.
Értetlenül nézem őket.
Én sosem ultiztam.
Én sosem dohányoztam.
De él bennem az az este.
Bennem.
Hóhegyek az égen
Hóhegyeket látok az égen.
Miként gyermekkoromban,
amikor hanyattfeküdtem a szőlőben.
Akkor dél volt, pihenő a kapálás közben.
Beleképzeltem a látványba mindent.
Állatokat, házakat, hegyeket.
Most borúsabb az ég.
Látom a friss borzalmakat is.
Terrort, háború, csonkolt halottakat.
Égő égi házakat.
Ott a kéklő ég alatt.
Ott.
Én
Hűvös március. Lankadatlan remény.
Ott, kint: viharok, véres erőszak.
Itt, bent: visszafojtott béke.
Sorsom: a világ töredéke.
Háború még mindig
A Szerjózsa minden irányából támadnak az oroszok.
Nem írom le, hogy
magyar vagyok.
De az vagyok.
Melldöngető pátosz nélkül.
Ám torokszorítóan az.
Más nem lehetek.
Mi más lehetnék?
Nem tudhatom…
És: itt élned…
Mondom, nem a halál torkában.
Nem Világos előtt vagy után.
Mondom a fojtogató jelenben.
Illusztráció: S. Stosskopf-részlet fh.
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
