Mondd meg nékem, merre találom…

Vers szcsvf1

szeptember 27th, 2024 |

0

Száva Csanád: mielőtt ténylegesen eljöhet valami (versek)

(az ég vörös)

semmit sem értettem az egész telefonbeszélgetésből
ahogy hazafelé tartottam
egy lassú villamoson
épp megálltunk a garibaldi hídnál
a város száraz porban ég
paprikaszagú nyugdíjasok szállnak fel
füstös lányok-fiúk mellé
mire leszállok és gyalogosan hazaérkezem
lepallva a teniszcipőmről a port
a szomszédos apartman lakója
már lenyelte a fekete keresztes tablettát
s ahogy kinézek a szúnyoghálón át
látom hogy az idegenek ellepték az utcámat
ma már nem hangosítom fel a blues-t
nem lesz hangosabb sem a hangfalak sem a fejhallgató
valami sercegő-kattogó feszültséget érzek a testemben
mintha valami szörnyű székből fel nem állhatnék
már-már füstölög a fejem búbja
de az persze már pokoli túlzás lenne
a vöröses ég alatt
száraz porban ég a város
s a lépcsőházban
fekete macskák tépdesik bundájukat
itt egy pillanatra süket csend volt ott meg
valahol lüktet a basszus
egy fekete macska
valahol a várban vakon köröz
az ég meg vörös

 

(fekete)

fekete humor &
fekete fájdalom
de az éjszaka fehér
egyik pillanat után másik villanás
akasztófahumor mindenfelé
fekete néma kabátok
meg kifordított humor
aztán kivilágított éjszaka
fekete arcomat maszkkal fedem
a lerajzolt akasztófák némák
az üres asztalon ott van a lámpa
fény süt a szemembe
valahol várakozik egy fekete lyuk
valahol fehéren izzik az anyag
elhúzom a függönyt – black out
fehér lapokra írok vaktában
miközben kint
fekete komédiát játszanak a varjak
fekete kabátok repülnek
kár
bizony kár de egyre fehérebb az arcom

 

(boldog séták)

még nyári cipőket is találtam
betéve a fehér cipősszekrénybe
pedig most kint valami havaseső esik
igaz a fehér foltok mellett
a fű is zöld mint nyáron volt
és azt a vízhatlan
bakancsot kerestem amelyiken nincs
sár mint ezen az őszi-tavaszin
amelyiken a királyhágó
sáros-faleveles nyomai
vannak még mint kínos
emlékek
és rájöttem
hogy szinte nem is emlékeztem
hogy van egy fehér cipőm is
a másik fekete szekrényben
még a fűzője is olyan fehér
mint a cérna amelyikkel ez a másik
meg volt varrva
mint valami fontos darab
telis-tele a jobb fele cikcakkokkal
itt pedig üres a polc
amott pedig egy csizma elfoglalja az egészet
így lehet kitölteni
illetve nem
az űrt
indulás előtt érkezés után
gondolatban a nyomokkal
amelyeknek mintáit itt jól
lehet látni ha megnézem
a recéket meg tűsarkokat
bőrbe
mű- és fordított bőrbe
járni az milyen is?
most sietni kell
nincs idő ilyenekre
majd amikor hazaérkeztünk
megállapíthatjuk hogy
itt megálltak a rohanások
járkálások és boldog séták

 

(mielőtt ténylegesen eljöhet valami)

a kor skizofréniája
random verseket generál az
agy tetszőleges részein
trasfilmeket játszik be egy
álomautómata & rémszörnyeteg
ilyen meséktől aztán
barnafüggők lettek a
fehér éjszakák
a kóros álmatlanság fekete virágai nyílnak
– ilyeneket vihettünk magunkkal a tegnapi filmbe
terápiába járva tanultam meg
hogy miként kell terápiába járni
úgy tűnt semmi újat nem tanulhatok
aztán mikor végre tényleg beletanultam
megszöktem
majd újból és újból elkezdtem terápiába
járni –
meséli egy alak az ablak alatt hajnali 4kor
önhipnózis módszerével
próbálsz kialakítani egy mozgásrutint
napi film
naponta elmesélem a betanult mesémet
kiáltás a téridő távoli helyei felé
lovecraft papa
és poe papa
kisegít valaki?
honnan szól a holló?
honnan hallatszik amit igazán nem lehet meghallani?
a komódba begyűrt versek
ott hevernek benn egy szekrényben valamelyik polcon
mint a barnuló banánok a hűtőben
– pár év eltelt már
borgesi eposzokat ír a renyhe agy
valahol a világon
vagy a világ végén
el kell lehessen mesélni valamit normálisan
még egy francia fin de siècle vers
még egy zen haiku
mielőtt ténylegesen eljöhet valami
nyugodtabb éjszaka
aztán elköszön
a versektől az alany egy tüskés virág
maradványait hagyva hátra

 

 

 

Illusztráció: vörös és fekete


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás