Balizs Dániel: Miről mesélnek a temetők? Új perspektíva a Vas vármegyei etnikai vizsgálatokban
•
A lokális etnikai vizsgálatok során eddig még ritkán alkalmazott módszer a temetőkben található feliratok etnikai fókuszú tanulmányozása. A sírokon fellelhető szövegek és számok fontos információkat árulhatnak el egy adott közösség belső nyelvi és identitásbeli karakteréről. A kutatásban tizenegy, a Kárpát-medence nyugati peremén elhelyezkedő, nemzetiségileg vegyes település temetője szerepel.
Egy kisebbség beolvadásának ábrázolása – adatsorok, kérdőívek, interjúk stb. segítségével – általában bevett gyakorlat szerint történik. E módszerek hatékonyságának megkérdőjelezése nélkül állíthatjuk, hogy a vizsgálatok értékelése során kirajzolódó kép gyakran erősen függ a válaszadók hozzáállásától, adott közösség tapasztalataitól; mindezt fokozza a témakör „kényes” jellege, mely az etnikai identitás szubjektivitásából, a negatív történelmi momentumokból, sőt olykor a kérdéskör fontosságának elbagatellizáltságából fakadhat. Annak megállapításához, hogy egy kisebbség a beolvadás, az eredeti identitás elvesztésének mely fázisában tart, illetve a jelenlegi helyzet mennyire tér el a (közel)múlt viszonyaitól, a klasszikus módszerek mellett más eszközöket is érdemes alkalmaznunk. Csakhogy az asszimiláció láthatóvá, kézzelfoghatóvá tétele csaknem megoldhatatlan feladat elé állítja a kutatót, hiszen az egyén gondolkodásában, valamint egy közösség kollektív tudatában végbemenő jelenség materiális megnyilvánulásait kell keresnie, ráadásul a vizsgált kisebbség tagjai gyakran eltérő véleményen vannak a kérdést illetően.
Az etnikai csoportok asszimilációjának mérésére számtalan módszer kínálkozik. A beolvadás folyamatát hosszabb távon a népszámlálási eredmények felhasználásával is dokumentálhatjuk, a mikroléptékű megközelítés viszont többnyire megköveteli alternatív források és metódusok bevonását[1], vagy éppen – az adatsorok által mutatott összkép tisztázásához – a terepi munkát[2]. Az asszimiláció témája iránti széles körben tapasztalható érdeklődés nyomán rengeteg elméleti[3] és módszertani (pontosabban egy vagy több módszer ismertetését és alkalmazását bemutató) munka született, utóbbiak között (a fentiekben már felsorolt kutatók mellett) említhetjük Tóth Ágnes és Vékás János nevét, akik a folyamatot elsősorban az identitás természetén keresztül közelítik meg. Kiindulási pontjuk, hogy az önazonosságtudat megnyilvánulási formáin keresztül következtethetünk a beolvadás meglétére[4]. Szemléletükben a statisztikai megközelítés dominál, ugyanez mondható el Varga E. Árpád[5], Gyurgyík László[6] és Szilágyi N. Sándor[7] kutatásairól is, előbbi munkáiban a Kárpát-medencei (erdélyi) magyarság asszimilációs mérlegét – a demográfiai ráták figyelembevételével – lényegében a természetes és a tényleges szaporulat közötti különbségként vonja meg, utóbbiak a vegyes házasságokban született gyermekek nemzetiségéből következtetnek az asszimiláció lehetséges szintjére. Ennek kapcsán figyelemre méltónak bizonyul azon felvetés, mely szerint a biológiai és az etnikai reprodukció közé korántsem tehető egyenlőségjel, mivel a megszületett gyermekek nemzetisége későbbi szocializációjuk eredménye, melyet számos tényező (pl. környezetének anyanyelvi hetero- vagy homogenitása) befolyásol.
A tanulmány a fentiekben említettek sorába egy új, legalábbis itt ismertetett formájában eddig még nem alkalmazott módszert kíván állítani. A terepi felmérés ez esetben meghatározott objektumokra, a temetőkre, közelebbről az ott található funerális emlékekre (sírkövek, emléktáblák stb.) fókuszál. Ezen – akár a kulturális földrajz területéhez is sorolható – metódus sajátosságát adja, hogy alkalmazásával adott településen egy meghatározott nemzetiségi csoport (mely akár már az asszimiláció befejező fázisában is lehet) többé-kevésbé rejtett jelenlétének nyomait fedezhetjük fel. Amennyiben a felkutatott információk kellően számszerűsíthetőek, óvatos becsléseken keresztül az etnikai szerkezet múltbeli átalakulására is következtethetünk.
A tanulmány első részében a temetőfelmérés metódusának elméleti megalapozására vállalkozom, mely egyúttal teoretikus kiindulópontként kíván szolgálni a módszer (reménybeli) további használatához. A második részben esettanulmány jelleggel egy kiválasztott térség (a történelmi Vas megye) mintatelepüléseinek, pontosabban az ott fellelhető sírkertek vizsgálatán keresztül mutatom be a módszer alkalmazási lehetőségeit.
A temetőfelmérés módszere
A temetőkben található feliratok (sírfeliratok, családi- és keresztnevek stb.) elemzése újdonságnak számít az etnikai földrajz eszközkészletében, sokkal inkább illeszkedik a régészet, a történelemtudományok és a kulturális antropológia tematikájához. Külföldön, mindenekelőtt Észak-Amerikában a téma genealógiai vonatkozása kerül előtérbe, ezzel együtt a szerzők hangsúlyozzák a funerális emlékek és az etnicitás közötti kapcsolat meglétét. Az itt elterjedt nézőpont szerint az ilyen irányú kutatásokkal az európai bázisú bevándorlásról valamint az amerikai kontinens benépesülésének folyamatáról nyerhetőek fontos információk[8]. Clark, Lynn a síremlékekre az etnikai, vallási és életmódbeli (foglalkozás, végzettség) különbségek reprezentációs formáiként tekintett[9]. Más vizsgálatok esettanulmányi jelleggel az Újvilágban letelepedett etnikai közösségek egész sorával (csehek, németek, olaszok, szlovákok, illetve spanyolajkú vagy indián csoportok) foglalkoznak, megállapítva, hogy a temetőkben olvasható feliratok sokféleségéből (netán éppen ellenkezőleg: homogenitásából) adott populáció etnikailag diverz vagy egyveretű jellegére következtethetünk[10].
Európában elsősorban a diaszpóra helyzetű, már asszimilálódott vagy kivándorolt zsidóság hátrahagyott sírkertjeinek felmérésével találkozhatunk[11], társadalomtudományi eszközkészlettel történő hazai kutatómunka Kormos Szilvia nevéhez köthető[12]. Ezenkívül a katonai temetőkben található hadisírok számbavételéhez köthető – egyelőre csupán korlátozott – etnikai tartalom. A temetői nyilvántartások többnyire megmaradnak a feliratok és a topográfiai adatok szimpla rögzítésének keretei között, nemegyszer műemlékvédelmi igényeket szem előtt tartva. Kivételnek tekinthető Gog, Sorin a Dobrudzsában élő lipovánokkal kapcsolatos kutatása[13], melyben a szerző a helyi kisebbség temetőjét a posztszocialista régióban jelenleg is tapasztalható etnikai, vallási és kulturális különbségek tükröződésének „mikrovilágaként” aposztrofálja. A hazai kutatók közül Gecse Anna egy gömöri kistelepülés példájából kiindulva arra jutott, hogy a temető „nem a ma élő falu viszonyait tükrözi”, hanem „legalább ötven évvel korábbi állapotnak megfelelő etnikai arculat rajzolódik ki” belőle[14] (saját vizsgálataim is ezt támasztották alá). Gecse Anna ugyan nem végzett részletes temetőfelmérést, viszont megállapította, hogy a sírok elhelyezkedéséből kiindulva beazonosíthatóvá válnak az őshonos és a jövevény családok, ezáltal – amennyiben a betelepülés időpontja nemzetiségenként eltér – a helység etnikai viszonyainak átformálódását követhetjük nyomon.
E sorok írója úgy véli, az eddig mellőzött módszer alkalmazásával fontos többletinformációkhoz jutunk adott település nemzetiségi szerkezetének változásairól, az asszimiláció lokális jellemzőiről, illetve intenzitásáról. Különösen igaz ez, amennyiben a sírfeliratokon túl a mellettük szereplő évszámokat is tanulmányozzuk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy felülbírálhatnánk a hivatalos adatokból nyert nemzetiségi összképet, ám a módszer alkalmasnak tűnik az asszimiláció folyamatának közvetett dokumentálására. Fontos leszögezni: nem a személynevek alapján történő nemzetiségi besorolásról (névelemzés) van szó, a temetőfelmérés módszere csupán segítséget nyújt a települési etnikai viszonyok és asszimilációs folyamatok értelmezéséhez. Tehát nem az elhunytak nemzetiségét, anyanyelvét elemeztem, hanem a sírfeliratok nyelvezetét, melyek attól függetlenül árulhatnak el információkat egy adott települési közösség asszimilációjáról, hogy nem tudjuk pontosan az elhunytak nemzetiségét.
Ennek megfelelően a cél nem a temetők „etnikai viszonyainak” részletezése volt, ezt az elhunytak identitásáról való hiányos ismeretek, illetve a vizsgált időszak nagy kiterjedése (a legrégebbi sírok 130 évesek) egyébként is lehetetlenné tennék. Alapvetően három lényeges tényezőt vizsgáltam: a sírokon fellelhető feliratok illetve a személynevek nyelvezetének eltéréseit, a kisebbségi jellegű nevek és az etnikai arányok összehasonlítását, valamint azt, hogy tapasztalható-e bármilyen összefüggés az elhalálozások dátuma és a nevek nyelvezete között.
Mintaterület és a felmért települések
A mintaterület kiválasztásánál a fő szempont egy jól vizsgálható, etnikai szempontból releváns kutatási eredményeket ígérő, több országra kiterjedő térség kijelölése volt. A Kárpát-medence nyugati részén elterülő Vas megye történelmi területén három ország (Ausztria, Magyarország, Szlovénia) osztozik, a három államalkotó nemzet kontaktzónáját egy negyedik (a horvát) is színesíti, emellett a térség több kisebb népcsoportnak ad otthont, utóbbiak közül a folyamatosan növekvő lélekszámú cigányság a legjelentősebb. Az országhatárok szeszélyes futása révén mindhárom országban számottevő lélekszámú nemzeti kisebbség él (burgenlandi horvátok és magyarok, magyarországi horvátok, németek és szlovének, szlovéniai magyarok), melyek vonatkozásában az asszimilációs folyamatok, illetve sok már jellemvonás (demográfiai trendjeik, területi elhelyezkedésük, identitáskarakterük) indokolta a mélyfúrás jellegű vizsgálatot. Mindemellett fontos szempontnak bizonyult az is, hogy Vas megyéről viszonylag egyszerűen építhető fel részletes adatbázis, mivel területén olyan államok osztoznak, melyek népszámlálási eredményei lényegében bárki számára elérhetőek. Ehhez járult hozzá az itt húzódó országhatárok szimbolikus karaktere, mely a terepi felmérések lebonyolítását nagyban megkönnyítette (1. ábra).
Mintatelepülésnek kisebbségi közösségenként 2-2 helységet[15] jelöltem ki, törekedtem arra, hogy a települések a történelmi Vas megye összes jelenlegi nemzeti kisebbségét megfelelően reprezentálják. A kiválasztás további szempontjai az alábbiak voltak:
• Kisebbségi jelleg. A vizsgált terület etnikai történetéből adódóan nagy a kisebbségi jellegüket már régóta elvesztett települések száma, ezért fontos irányelv volt olyan helységek kiválasztása, melyek jelenleg vagy a közelmúltig (az 1970-80-as évekig) valamilyen kisebbségi közösségnek adtak/adnak otthont.
• Etnikai történet. Lényeges szempont volt olyan mintatelepülések kijelölése, melyekben a recens nemzetiségi viszonyokat befolyásoló események, folyamatok és töréspontok (kitelepítések, nyelvvesztés, határváltozások, migráció stb.) közül minél több érvényesül vagy érvényesült.
• Népességszám. A kutatás hatékony lefolytatása céljából lényeges tényező volt a nem túl nagy (maximum 1000 fő), de még számottevő népességszámot (200 fő felett) mutató önkormányzatok kijelölése. Egyedüli kivételként Felsőőr (Oberwart) szerepelt, ahol viszont a város négy fontosabb temetője közül csupán a magyar kisebbség vonatkozásában legfontosabbnak ítélt református sírkert felmérése történt meg (a helyi református közösség lélekszáma körülbelül 1300 fő).
• Közlekedési (elérhetőségi) szempontok.
1. ábra: A felmérésbe bevont temetők és a nemzeti kisebbségek recens településterülete a történelmi Vas megyében (10% feletti településenkénti arány, sötétpiros: ausztriai magyarok, világospiros: szlovéniai magyarok, sötétkék: ausztriai horvátok, világoskék: magyarországi horvátok, zöld: magyarországi szlovének, sárga: magyarországi németek; forrás: saját szerkesztés)
A kiválasztott települések általános etnikai és demográfiai helyzetéről elmondható, hogy legalább a második világháborúig kisebbségi jellegűek voltak (javarészük jelenleg is az). A falvak lakosságszáma alacsony, társadalmuk alapjaiban véve elöregedő. Az őshonos lakosság oldaláról számottevő elvándorlás tapasztalható annak ellenére, hogy a helyiek komoly erőfeszítéseket tesznek a népesség helyben tartására. Emellett főként a burgenlandi mintatelepülések (nemzetközi) migrációs célpontként is definiálhatóak, bár ennek intenzitása még viszonylag alacsony. A kedvező geográfiai helyzet (nyugati határszél) vagy a szép természeti környezet vonzereje időnként a magyarországi mintatelepüléseknél is érvényesül a hazai belföldi vándorlásban részt vevők számára.
Eredmények a történelmi Vas megye temetőiben
A felmért temetők többsége olyan helységben található, melyek interjúzás szempontjából is mintatelepülésnek számítottak (ld. később), Alsószölnök és Horvátcsencs bevonását pedig speciális jellemzőik (háromnyelvűség, illetve az etnikai arányok szélsőséges ingadozása) indokolták. Felsőőrön a felmérés fokozott munkaigénye miatt a város több sírkertje közül a vizsgálat csak a magyarság kutatása szempontjából leginkább fontos református temetőre terjedt ki.
A kutatás keretében 11 temetőben összesen 3.118 sír került felmérésre, melyből – a feliratok olvashatósága szempontjából – 2859 bizonyult használhatónak, utóbbiakon összesen 4438 név szerepelt. A sírkertek mérete az őket magukban foglaló helységekhez hasonlóan igen eltérő volt (a legnagyobb és legkisebb között tizenhétszeres különbség van), mint ahogy a temetők és a sírkövek állapota is jelentős differenciákat mutatott (pl. Alsószölnökön minden hatodik felirat felhasználhatatlannak bizonyult).
2. ábra: A feliratok és a tulajdonnevek nyelvezetének eltérése a vizsgált temetőkben (forrás: saját felmérés)
A sírokon (a nevek előtt és/vagy után) található, semleges tartalmú feliratok, illetve a tulajdonnevek nyelvezete között tapasztalható eltérés a kétnyelvűség mértékét jelezheti. A temetők e téren is jelentős különbségeket mutatnak, melyek elsősorban a kisebbségi közösségek (és nem az országok) vonatkozásában relevánsak. Az ausztriai és szlovéniai magyarok által lakott településeken a mutató értéke 50% alatt marad, főként a jelentős számú egynyelvű magyar sír révén. A német kisebbség átlagos értéket ér el, míg a horvát falvak messze kiemelkednek (70% felett), utóbbiakban a sírokon szereplő „tipikus” szöveg a többségi nemzet nyelvén szerepelő felirat és a horvát jellegű tulajdonnév. A legalacsonyabb értéket Alsószölnök mutatja, ahol a többségi nemzet (magyarok) térnyerése csaknem egy évszázada tart. A módszer rávilágít a lokális többnyelvűség meglétére, ugyanakkor ennek hiánya esetén nem mutatja meg, hogy melyik nyelv számít dominánsnak (2. ábra).
3. ábra: Az etnikai viszonyok és a kisebbségi jellegű tulajdonnevek arányának összevetése a vizsgált településeken illetve a temetőkben (megjegyzés: Felsőőr esetében a kisebbségi arányok csak a református közösségre vonatkoznak, 1910-ben 100%-uk, napjainkban 70%-uk magyar; forrás: saját felmérés)
Ezt a hibát küszöböljük ki, ha a kisebbségi jellegű tulajdonnevek arányát összevetjük a régebbi illetve az aktuális nemzetiségi viszonyokkal. A települések nagy többségében a kisebbségi személynevek aránya jelentősen meghaladja adott nemzetiség lakosságon belül mért jelenlegi arányát, a két érték csupán a pinka-völgyi horvát falvakban (Csajta és Szentpéterfa) egyezik meg, míg egy esetben (Alsószölnök) a kisebbségek aránya a nagyobb (3. ábra). Természetesnek tekinthetjük, ha a nevek aránya a magasabb, hiszen a temetők jellegükből adódóan nem az aktuális állapotot, hanem a múlt összefoglalását nyújtják. Ettől függetlenül figyelemre méltó, hogy több település (Felsőőr, Domonkosfa, Horvátcsencs, Őrihodos, Pornóapáti, Vaskeresztes) esetében a kisebbségi nevek előfordulási gyakorisága a száz évvel ezelőtti etnikai viszonyokkal rokonítható, ami a 20. század második felében felgyorsuló és jelenleg is zajló asszimilációs folyamatokra utalhat. A beolvadás a németek kitelepítése és a már a két világháború között meginduló magyarosodás által érintett Alsószölnökön érzékelhető leginkább[16]. Velük szemben Csajtáról és Szentpéterfáról – a népszámlálási és temetőfelmérési eredmények kapcsán egyaránt – elmondható, hogy horvát jellegüket továbbra is stabilan őrzik.
4. ábra: A tulajdonnevek „kora” etnikai jellegük alapján csoportosítva (forrás: saját felmérés)
A leginkább használható eredményt a sírokon található évszámok (az elhalálozás időpontja) tanulmányozása nyújtotta. A vizsgálat során a személynevek tipizálása a nyelveztük alapján történt, így alakítva ki három kategóriát (homogén kisebbségi vagy többségi, illetve vegyes). A koncepció talán kissé elnagyoltnak hat, viszont – mint utólag kiderült – jól használható információkat szolgáltatott. A nevek 49,9%-a vegyes, 27,6%-a kisebbségi, 22,5%-a többségi jellegűnek bizonyult. A hipotézis, miszerint a kisebbségi jelleg és az évszámok között összefüggés mutatható aki, megfelelően igazolódott, azaz a homogén kisebbségi nevekkel együtt szereplő időpontok régebbiek, mint a másik két kategória esetében. Az eltérés szignifikáns (több mint 17 év), a heterogén és a homogén többségi nevek közötti differencia ennél mérsékeltebb, 4,5 év (utóbbiak a „fiatalabbak”), vagyis a jelenlegi névhasználatot a vegyes és a homogén többségi nevek egymásmellettisége jellemzi, nagyon kevés homogén kisebbségi névvel. Az eredmények a kisebbségi beolvadásra és a többségi nemzet nyelvi, illetve esetleges fizikai (migrációra visszavezethető) térnyerésére utalnak. Természetesen a vizsgálatra befolyással lehet az egyes országokban uralkodó anyakönyvezési gyakorlat is, valamint tisztában vagyok vele, hogy egy személy nevének nyelvezete korántsem tükrözi feltétlenül önazonosságtudatát. Ám ettől függetlenül az eredmények jelzik a vizsgált kisebbség névadási szokásait, amely – még ha indirekt módon is – kapcsolatba hozható annak nyelvhasználatával és identitásának jellemzőivel.
A települések szintjén vizsgálódva megállapíthatjuk, hogy ismét a két pinka-völgyi horvát község, illetve Alsószölnök tér el leginkább az átlagtól. Előbbiekben a homogén horvát személynevek jelenleg is elterjedtek, utóbbiban viszont utoljára az 1940-es években hunyt el olyan személy, aki egybehangzóan német vagy szlovén nevet viselt. Érdekes adalék továbbá Őrihodoson a vegyes személynevek „régi” jellege, itt néhány 19. századi német-magyar (tehát nem szlovén-magyar) név okozza a torzulást, itt feltehetően zsidó személyekről van szó (4. ábra). Horvátcsencsen nem találtunk homogén horvát nyelvezetű sírt.
5. ábra: A kisebbségi, a vegyes és a többségi nevek száma évtizedes bontásban (teljes minta) (forrás: saját felmérés)
Más szemszögből vizsgálva az időbeli dimenziót megállapítható, hogy a (homogén) kisebbségi jellegű személynevek (az összes vizsgált síron) a második világháború végéig voltak többségben, számuk és a másik két kategóriához mért arányuk is ezt követően folyamatosan csökken. A 20. században végig növekedést mutat a vegyes nyelvezetű és a többségi nevek száma, viszont előbbiek arányában 1990 után már visszaesést tapasztalhatunk, annak ellenére, hogy változatlanul a vegyes nevekből (kisebbségi családi név, többségi utónév) van a legtöbb. Egyre inkább terjedőben vannak a többségi nevek, számuk napjainkra már háromszorosa a kisebbségieknek, fokozatosan megszüntetve egyúttal a vegyes nevek dominanciáját. E folyamatból két alapvető következtetést tehetünk: egyfelől a társadalmi és politikai közeg változásai (ezzel együtt a kisebbségi népesség öndefiniálásának átformálódása) főként a második világháborút követően éreztették hatásukat, ez tetten érhető a nemzetiségi lakosság névadási szokásaiban is. Hasonló jelentőséget vélhetően a 20. század végi eseményeknek (elsősorban a kelet- és közép-európai rendszerváltozásoknak) is tulajdoníthatunk, ám ezek a temetők „nyelvhasználatában” egyelőre még nem érzékelhetőek. Másfelől: a nominális asszimiláció napjainkban is zajló folyamat: családneveket egyelőre még őrző kisebbségi népesség körében a nyelvi beolvadás mellett a keresztnévadási hagyományok is módosulnak, sőt a súlypont mindinkább a homogén többségi jellegű nevek felé tolódik el (5. ábra).
Összegzés
A temetőfelmérés az etnikai földrajz sajátos módszereként elsősorban olyan mikroterekben indokolt alkalmazni, ahol egy vagy több etnikai csoport többségbe történő beolvadása már előrehaladott vagy teljesen befejezett, hiszen a kulturális sokszínűség és az esetleges többnyelvűség reprezentációja gyakran már csak (fizikai és mentális szinten egyaránt) rejtett formában érvényesül (pl. a temetők sírfeliratain vagy az asszimilálódott közösség kulturális örökségében). A történelmi Vas megye temetőinek felmérése igazolja ezt a feltételezést; a sírfeliratok nyelvezete, kora illetve a lokális nemzetiségi viszonyok tanulmányozása során viszonylag jól kirajzolódnak az asszimiláció által különböző mértékben érintett települési típusok. E gondolatmenet alapján külön kategóriát képvisel a kisebbségi közösség (németek) részleges kitelepítésével, beolvadással (németek és szlovének), illetve a többségi nemzet (magyarok) betelepülésével egyaránt jellemezhető Alsószölnök, a viszonylag gyors (nem feltétlenül) befejezett asszimiláció által érintett Horvátcsencs vagy éppen a stabil kisebbségi identitást mutató csajtai és szentpéterfai közösség.
A temetőfelmérés eredményei tehát a vizsgált településeket jellemző beolvadási folyamatokról nyújtanak többletinformációt. Megállapíthatjuk, hogy a módszer valóban alkalmas egy település már-már eltűnőben lévő nemzetiségi jellegének dokumentálására, illetve fontos kiegészítő információkat nyújt abban, hogy egy kisebbségi közösség asszimilációja aktuálisan mennyire előrehaladott. A temetők többnyire adott település évtizedekkel korábbi etnikai viszonyainak „lenyomatát” őrzik, vizsgálatuk közvetett tényekkel szolgál az elemzett csoport beolvadásának üteméről, jellegéről, s egyúttal – a statisztikai adatokkal ellentétben – helyi forrásból származó, kézzelfogható bizonyítékot nyújt az asszimiláció folyamatáról. Az eredmények rávilágíthatnak arra, hogy egy nemzetiségi csoport aránycsökkenése a nyelvi beolvadás, az amalgamáció (házassági hetero- vagy homogámia) vagy éppen a többségi nemzet fokozott bevándorlásának tulajdonítható-e.
Jegyzetek
[1] Ilyés Zoltán: Az egyházi sematizmusok (papi névtárak) és anyakönyvek felhasználása az etnikai földrajzban. In: Ilyés Z.–Keményfi R.: Előadások az etnikai statisztika finomítási lehetőségeiről. Magyar Földrajzi Társaság. Budapest, 1999. pp. 1–13.
[2] Keményfi Róbert: Etnikai besorolás és statisztika. Elvi alapvetés a gömöri cigányok három évszázados jelenlétének vizsgálatához. = Regio – Kisebbség, politika, társadalom, 1999. 10. 1. pp. 137–155., illetve
Balizs Dániel: Mérhető asszimiláció? – Módszerek az etnikai hasonulás nyomonkövetésére. = Földrajzi Közlemények, 2016. 140. 1. pp.
[3] Bővebben ld.:
Yinger, John M.: Ethnicity: Source of Strength? Source of conflict. State University of New York Press, Albany, USA, 1994. 510 p.
Brubaker, Rogers: The return of assimilation? Changing perspectives on immigration and its sequels in France, Germany, and the United States = Ethnic and Racial Studies, 2001. 24. 4. pp. 531–548.
Biczó Gábor: Asszimilációkutatás – elmélet és gyakorlat. MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont Munkafüzetek, 2004. 96., Budapest pp. 1–28.
Kiss Tamás: A makroperspektíva védelmében. In: Bárdi N.–Tóth Á. (szerk.): Asszimiláció, integráció, szegregáció: párhuzamos értelmezések és modellek a kisebbségkutatásban. Argumentum, Budapest, 2011. pp. 39–48.
[4] Tóth Ágnes – Vékás János: Az identitás természete. In: Bárdi N.–Tóth Á. (szerk.): Önazonosság és tagoltság. Elemzések a kulturális megosztottságról. MTA TK Kisebbségkutató Intézet–Argumentum, Budapest, 2013. pp. 11–40.
[5] Varga E. Árpád: Az erdélyi magyarság asszimilációs mérlege a XX. század folyamán. = Regio – Kisebbség, politika, társadalom, 2002. 13. 1. pp. 171–205.
[6] Gyurgyík László: Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2004. 160 p.
[7] Szilágyi N. Sándor: Az asszimiláció és hatása a népesedési folyamatokra. In: Kiss T. (szerk.): Népesedési folyamatok az ezredfordulón Erdélyben. RMDSZ ÜE, Kolozsvár, 2004. pp. 157–235.
[8] Broce, Gerald: Juris: An Ethnic Cemetery on the High Planes. = Plains Anthropologist, 1996. 41. 156. pp. 175–182.
[9] Clark, Lynn: Gravestones. In: Spencer-Wood, S. M. (ed.): Consumer Choice in Historical Archaeology. Boston, 1987. Department of Anthropology, University of Massachusetts – Springer US pp. 383–395.
[10] Meyer, Richard E.: Ethnicity and the American Cemetery. Popular Press, 1993. 239 p.
[11] A nyilvántartott zsidó temetők nemzetközi szintű adatbázisa (https://iajgscemetery.org/ (Megtekintve: 2020. április 8.) is kiépült.
[12] Kormos Szilvia: A váci zsidó temetők. MTA Judaisztikai Kutatóközpont, Budapest, 2010. 552 p.
Kormos Szilvia: A lovasberényi zsidó temető. MTA Kisebbségkutató Intézet Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest, 2012. 304 p.
[13] Gog, Sorin: Cemeteries and Dying in a Multi-religious and Multi-ethnic Village from the Danube-Delta = Working Papers in Romanian Minority Studies, 2008. 39. Cluj-Napoca pp. 1–20.
[14] Gecse Anna: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Komárom–Somorja, 2007. 191 p.
[15] Ez az elv mindössze egy esetben, a magyarországi horvátoknál nem érvényesült, ahol megítélésem szerint a nagyméretű szentpéterfai temető megfelelően reprezentálja a szóban forgó kisebbségi csoportot.
[16] A gyors ütemű asszimilációra a legjobb példa Horvátcsencs.
Illusztráció: Deák Ébner L.-festményrészlet (MNG)
Ezek is érdekelhetik!
Julius Frömmel: A remete* →
Julius Frömmel: Az Én Németségem, Misch Ádám emlékére (versek) →
Nemzetiségi kultúra és művészet Magyarországon. Kerekasztal-beszélgetés (2. rész) / Előadások →
