Fellinger Károly: Kavicsszem, Csomó (versek)
•
Kavicsszem
Alámerültem az örök élet vad
állóvizébe, hogy lelkiismeret-
furdalás nélkül kijelenthessétek
végre rólam, büdös vagyok, ámde már
tiszta se lehetek ebben a végleg
visszakapott világban, ahol még el-
veszni sem enged a megátalkodott
magány, ami majd kiönt, mint egy ürgét.
Csomó
János kötve hiszi el, hogy a szabó
mellényt köt neki, bármennyire is nagy
János önbizalma, még rossz vége lesz
ennek, ha egyszer elájul magától,
mint a bölcs, aki bő, hosszú mellényben
keresi a fiatal menyecskével
a tűt a szalmakazalban, amivel
összevarrható lenne a fölötte
lebegő fekete felleg, amiből
könny szitál, hol van már a tavalyi hó,
mondogatja János, a bús, elesett
hős, elriasztva a kísérteteket.
Illusztráció: csomózott kavics
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: MINA és a Kék Madár (égei égkarcok, minányi minuták)* →
Aknay Tibor: Kirepül, visszaszáll (versek) →
Füleki Gábor: Végül (vers) →
