Füleki Gábor: Végül (vers)
•
Forró fémforgácson futunk,
arcunkba csap jeges szél,
alig hiszünk, alig tudunk,
s ezer nyár múlt, s ezer tél.
Ismeretlenbe hull utunk,
éles vonal, szőnyegszél,
lábunk előtt tátong kutunk,
lelkünk átzuhanni fél.
Ám ezt nem te döntöd el most,
itt a végső pillanat:
fal lök le, és mélység elmos,
túl csillagok izzanak.
S bár millió élet-tett rost
nyúlt fonálként rádtapad,
azt, mi benned tiszta, elhozd,
s befogad az áradat.
Illusztráció: fh. W. Pruszkówski
Ezek is érdekelhetik!
Aknay Tibor: Kirepül, visszaszáll (versek) →
Köves István: JÓNÁS-VERSEK →
Basa Viktor: A csillagász (versek) →
